A vancouveri rendőrök szabadon szívhatnak füvet mindaddig, amíg munkaképes állapotban érkeznek ..

Október 17-étől Kanadában - államtól függően - 18 vagy 19 éves kortól legálisan lehet marihuánát fogyasztani, vásárolni és árusítani. Az országban gőz- vagyis füsterővel készülnek a legalizáció gyakorlati bevezetésére és ebből a rendőrség sem marad ki.

A vancouveri rendőrség például most fogadta el a végleges fűszabályozást, ami szerint a kollégák szabadon fogyaszthatnak marihuánát, pont úgy, mint bármelyik kanadai állampolgár, azzal a megkötéssel, hogy munkaképes állapotban kell megérkezniük a szolgálatba.

Korábban volt olyan terv, hogy szolgálatba lépést megelőző 24 órában nem lehet majd szívni. Végül mégis olyan kódexet fogadtak el, ami nem tartalmaz időbeli korlátozást. A változtatás oka az, hogy a fű és legfontosabb pszichoaktív hatóanyaga, a THC eltérően hat az emberekre és arról sincs orvosi konszenzus, hogy mennyi idő alatt ürülnek ki a szervezetből.

A marihuánafogyasztás szabályozása rendőrségről rendőrségre teljesen eltérő lesz. Vancouver liberálisnak számít, mert itt ugye szabadon lehet majd szívni, kivéve a közvetlenül a szolgáaltbalépést megelőző időszakot. Az itt rendőrködők ezen belül szabadon vihetnek magukkal marihuánát, igaz csak bontatlan, eredeti bolti csomagolásban. Ehhez képest Calgaryban a testület még munkaidőn kívül is tiltani fogja a szívást.

(via The Star)

images
 
Látom a jövőt.
A vancouveri rendőrség kábítószer ügyosztálya illegális marihuana raktár leleplezésére indul, és a kereső kutya jelez.
A saját gazdájánál. cupp.jpg
Égés....
Azt hiszem, hogy Calgaryba fogok költözni.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,309
Tagok
615,644
Legújabb tagunk
boborján2
Oldal tetejére