A Vatikán nemet mondott rá, a német katolikus egyház mégis áldását adja az azonos nemű párokra

A Vatikán hittani kongregációja március közepén nemet mondott a kapcsolatban élő azonos neműek esetleges megáldására. Ezzel szembeszállva azonban a német katolikus egyház bizonyos tagjai úgy döntöttek, mégis áldásukat adják az azonos nemű párokra.

„Meggyőződésem, hogy a homoszexuális orientáció nem rossz, ahogy nem számít bűnnek a homoszexuális szerelem sem” – mondta az AP-nek Jan Korditschke, egy berlini jezsuita pap, aki hozzátette, hogy nem fél a következményekről, és szerinte fontos, hogy a homoszexuálisok a katolikus egyházban is meg tudják mutatni magukat. Korditschke úgy fogalmazott, feldühíti az egyház homofóbiája.

A német püspöki konferencia vezetője a múlt hónapban kritizálta azokat a papokat, akik áldásukat adják a meleg párokra, támogatta viszont őket a Német Katolikusok Központi Bizottsága. Utóbbi szóvivője, Birgit Mock az AP-nek azt mondta, „mélyen az evangéliumon alapszik”, hogy ezek a párok „Isten áldását kérik”.

(AP)

eskovo.jpeg
 
Nem értem az egyházakat amelyek az azonos nemű párok házasságát ellenzi.

Manapság nem a szex a legfőbb motiváció, hogy párok összeházasodjanak
- Azelőtt ha két ember meg csókolta egymást, vagy ne adj isten egy szobába összezárva ellettek csípve
- rögtön össze kellett házasodniuk, a társadalom kényszeritette öket erre.
- Manapság évekig élnek fiatalok együtt, még gyerek is előbb jön mint az esküvő

Az egyház megáldja az autókat, motorkerékpárt, kutyát-macskát, még a tűzoltó autó tömlőjét is...
csak emberi kapcsolatokkal nem teszi ezt

Bot.jpg


Ha két azonos nemű akar együtt élni akkor "buuu..." ha több tucat akkor "kolostor" :)
Az apácák "Jézus jegyesei" és egész életükben jegygyürüt hordanak a "hüség jeléül".
 
Utoljára módosítva:
Nyilván való, hogy nem. Viszont a szervezetük befolyása mérhetetlenül nagyobb az emberekre, mint teszem azt, a horgászoké.
Több, mint 2 évtizede nem élek házasságban (arra az egyre sem adta áldását semmilyen egyház, mégis működni tudott), és nem érzem, hogy bármiben hátrányt szenvednék, kivéve hogy özvegyi nyugdíjat sem fogok kapni senki után.
 
Viszont a szervezetük befolyása mérhetetlenül nagyobb az emberekre, mint teszem azt, a horgászoké.
Belegondolva, még ezt is cáfolni tudom.
Válásnál sosem kérjük a katolikus egyház áldását (sem, meg a többiét sem), akkor házasságnál miért olyan fontos ez?
Abortusz esetében sem várunk semmiféle egyházi áldásra, hanem döntünk és cselekszünk a megkérdezése nélkül.

Az én véleményem továbbra is az, hogy sok hűhó, semmiért.
 
Belegondolva, még ezt is cáfolni tudom.
Válásnál sosem kérjük a katolikus egyház áldását (sem, meg a többiét sem), akkor házasságnál miért olyan fontos ez?
Abortusz esetében sem várunk semmiféle egyházi áldásra, hanem döntünk és cselekszünk a megkérdezése nélkül.

Az én véleményem továbbra is az, hogy sok hűhó, semmiért.
A katolikus tanok "Hét-Szentségröl" beszélnek.
(Keresztség, bérmálás, áldozás, bűnbánat, utolsó kenet, fel-szentelés és a házasság-szentsége.)
Nem akarok hittanórát adni de tudni kell, hogy ebböl 5-öt csak papok oszthatnak ki a rangjuknak megfelelően.
Kis bűnöket mint torkosság megbocsájthat a káplán is gyilkosság esetén már a püspökhöz kell fordulni

A keresztelést vész esetén minden hivő kioszthatja, ha nincs kéznél pap és valaki haldoklik
A "házasság szentsége" az egyedüli amit a "házasulandók osztanak ki egymásnak"
Mégis "legkésőbb a szülés elött" legitimálni kell egy pap álltal.
Hajóskapitány általi esketés egyházi jog szerint nem érvényes

A kereszteléssel is úgy vagyunk mint az orosz vakcinával, elvileg mindenki megkeresztelheti a másikat
de az evangélikus kereszt-vizet utólag egy második dózissal legalizálni kell a katolikus templomban.
Röviden, a miniszterelnök nem teljes értékű keresztény a Vatikán szemében.

Válást csak különleges esetben enged meg a katolikus vallás
1. Ha "az aktus még nem lett végrehajtva", vagy
2. Ha a házastársak nem tudnak egy gyereket összehozni

Érdekes, hogy az emberek nem röstellnek sumákolni, ha még egyszer "fehér-ruhába" szeretnének házasodni.
A "Hymem-rekonstruálás" egy jövedelmező orvosi beavatkozás, nem fogy ki a kezük közül a munka.
Ez is megvan tiltva a magyar alkotmányban vagy csak a hermafriditákon nem szabad segiteni? :confused:
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,678
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére