A világ harmadik legnagyobb gyémántja húzhat ki egy országot a bajból

A követ, amelyet két hete bányásztak ki, Botswana államfője mutatta be nyilvánosan. Az 1098 karátos darab csak alig marad el súlyban a világ második legnagyobb gyémántjától, amelyet szintén a dél-afrikai államban hoztak felszínre 2015-ben. Botswana az afrikai kontinens legnagyobb gyémánt kitermelője.

Az ásványra a Debswana cég munkásai bukkantak. Ez egy közös vállalata a botswanai államnak és a világ egyik legnagyobb bányaipari cégének, a De Beersnek és a bevételek 80 százaléka az államkasszába kerül.




Az egyelőre még név nélküli drágakő 73 milliméter hosszú, 52 milliméter széles és 27 milliméter vastag. Még nem sikerült felbecsülni az értékét, és azt sem, hogy ki fogja értékesíteni. A lelet a legjobbkor jött Botswana számára, amely szintén megszenvedte a világjárvány miatt kereslet csökkenést.


A koronavírus nem kímélte a gyémántpiacokat sem​


A járvány 2019 márciusi berobbanását követő lezárások ugyanis kihatottak a gyémánt kitermelés, szállítás és csiszolás minden területére. A dél-afrikai – beleértve a botswanai – bányák mind leálltak a szigorú karanténszabályok miatt. Tavaly nem tudták nyáron megtartani a szokásos botswanai gyémántvásárt sem, megcsappant az érdeklődés és leálltak a nemzetközi utazások.


A szektor legnagyobb játékosai – az Alrosa és a De Beers – masszív veszteségeket számolt el, mivel hosszú időre kellett szüneteltetni a gyémánt kitermelést az oroszországi és afrikai bányákban. A globális gyémántpiacot mintegy 80 milliárd dollárosra becsülik és az elmúlt egy évben a teljes beszállítói lánc sérült. A bányaleállások miatt nem szállítottak az antwepeni és amszterdami osztályozókba, becsuktak a legendás kiskereskedői negyedek, a londoni Hatton Gardentől, a New York-i Diamond Districten át egészen az antwerpeni Square Mile-ig.


A világon forgalmazott gyémánt több mint 90 százalékát Indiában vágják és csiszolják. Bár Indiát a járvány idei, második hulláma tarolta le igazán, de a tavalyi első hullám is megállította a gazdaságot. Tavaly az országban március elején import moratóriumot vezettek be, vagyis időszakosan korlátozták a beérkező áruk mennyiségét. Mindennek eredménye volt az, hogy az Indiából származó csiszolt gyémánt export 50 százalékkal csökkent éves alapon, míg az arany ékszerek exportja 80 százalékkal zsugorodott.


Több milliárd dollár értékű gyémánt ragadt be a szállítási rendszerben, mert nem tudták eljuttatni a csiszolókba, illetve a kész drágaköveket a gyémántkereskedőkhöz. Ennek eredményeként a legnagyobb érintett cégek, például a De Beers, kénytelen volt árat csökkenteni a felhalmozott készletek miatt. Szakértők szerint a globális gyémántpiac csak lassan heveri ki az elmúlt másfél év kényszerpihenőit és éri el a 2019-es év forgalmát. Ahhoz, hogy ez visszajöjjön nagyon jól jönnek a nemzetközi médiában, az olyan jelentések, amely mesés óriás gyémántokról szólnak.

SIKI

gyemant2.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,743
Tagok
615,332
Legújabb tagunk
Kecskés Loretta
Oldal tetejére