A világhírű divattervező akkora sallert osztott ki Orbánnak, hogy a fal adta a másikat

Facebookon akadt ki igen durván a világszerte elismert, leghíresebb magyar divattervező Náray Tamás…

“Én már elengedtem ezt a nemzetvédelmezős dolgot. Egyszerűen lemaradtam, kisodródtam egy hajtűkanyarban, elfáradtam, kiégtem.
Amikor az IMF ellen harcoltunk azonnal felvettem a védekező alakzatot a globaloböllér karvalytőkével szemben.

Aztán jött a helyesbítés, hogy vaklárma, mégsem ők a veszélyesek, Bajnai és Gyurcsány áskálódik. Én rendes alattvalóként átforgattam a lőtornyokat a ház tetején a Rózsadomb irányába.

Aztán jött a helyesbítés helyesbítése, hogy hagyjuk az előző kormányfőket, valójában Norvégia a veszélyes, mert pénzt ad. De a rosszaknak! Nem volt mit lehet tenni, lebontottam a lőtornyokat és kitettem a vikingcsapdákat.
Telt múlt az idő, és jött a futár, hogy hagyjuk a norvégokat, Brüsszel a veszélyes! Hát, megint tévedtünk, mondom, de sebaj, jobb félni, mint megijedni, kiplakátoltam körbe a telekhatáromra belgául, hogy ‘nópaszarán’.

Nem sokkal később, megint jött a direktíva, hogy valójában Soros akarja lemészárolni a nemzettestünk, rituálisan levizelni, és kint hagyni a keselyűknek. És ehhez majd bangladesi szunnita négereket vet be.
Megrántottam a vállam, csak az nem hibázik, aki nem dolgozik, vettem egy csomó disznót, trikolorra festettem őket, beequippeltem rájuk a ‘+4 prot from evil’ rózsafüzéreket, és eleresztettem őket minden éjszakára.

Erre most jön a telefon, hogy megtámadott minket az ENSZ. Mert dönteni akar. Hát elmentek ti a faszomba.” – írja Náray Tamás

Foto-Bolya-Árpád-Utómunka-Zsuzsanna-Kaiserné-Ott.jpg
 
Eddig nem is kérdezted. Pontosan nem tudom, de feltételezem, hogy ugyanazok a szabályok vonatkoznak minden EU tagországra... tehát a moldvai kettős állampolgárságu románok ugyanúgy szavaznak mint a kettős állampolgárságu horvátok akik szerbiában vannak vagy a franciák akiknek esetleg van más állampolgárságuk is... ja, hogy ezek szerinted nem is szavazhatnának EP választásokon. Tehát csak páldául a kettős állampolgársággal rendelkező (mondjuk a pár millió olasz -román állampolgárságu) választópolgár hol szavazhat, feltételezem mindkét országban.
-
Remélem nem tudatosan térsz ki a válasz elöl? Megismétlem mégegyszer.
Ha valaki több EUs ország állampolgárságával rendelkezik, akkor mi van?
A jogérzetem szerint nem lenne tisztességes ha itt is ott is választana.
Ha nem akarod megválaszolni akkor felhivok egy Eu-irodát. ;)
 
-
Ki korlátozza a kérelmek felvételét? A magyar kormány és ehhez neki minden eszköz szent, úgy hogy állandóan megsérti vele az emberi jogokat, a "keresztény tanításról" nem is beszélve.
nem értem miért dramatizálod a helyzetet, a migrációt intéző NGO -k egyszerüen pár kilóméterrel arrébb küldik a buszokat, másik EU -s határhoz és egyből nincs semmi adminisztatív probléma, várakozás ... biztosan tárt karokkal fogadják az érkezőket

Nem csoda, hogy a Horvát kisgazdapárt Orbán miatt elhagyta az EVP.

És tényleg a zöldekhez csatlakoztak? Mégis mit kerestek eddig a Néppártban?

A helyzet időközben olyan, hogy az Europai Néppártban megvan a többség ami a Fidesz kirúgásához szükséges.

Még emlékszel, hány éve is téma ez a kirúgás, az első fenyegetésekre már nem is emlékszem. Tényleg a Sargentini 7 -es cikkelyét is már lassanként elfelejtjük arról nem hallottál valamit?
 
Utoljára módosítva:
-
Ha valaki több EUs ország állampolgárságával rendelkezik, akkor mi van?
A jogérzetem szerint nem lenne tisztességes ha itt is ott is választana.
Ha nem akarod megválaszolni akkor felhivok egy Eu-irodát. ;)

már válaszoltam, elolvashatod még egyszer, a Te jogérzeted lényegtelen, nem számít.
 
A választási szabályokban az áll, hogy "minden EU polgár csak egyszer szavazhat"
Egy ellenőrzés azonban nincs, technikailag lehetséges egy-két levélválasztás és egy személyes.
Söt szomszédos országok esetén egy kis kocsikázás elég két helyen személyesen szavazni.
-
A statisztikai hivatal szerint, csupán Németországban kb. egy millió választópolgár él, akinek van még egy másik EUs állampolgársága (460.000 lengyel, 130.000 Olasz...)
 
gondolom azért lényegtelen mert minden tagországnak meghatározott számu parlamenti helye van ... háiba szavaz egy millió moldovai (mellesleg nem EU tagország) román állampolgár, Románia nem kap több EU parlamenti helyet.
 
Utoljára módosítva:
Vannak olyan zsurpubik mint Emmanuel Macron (lehet hallottál róla) ... ha tudod olvasd el miket mond az EU -ról, mennyire elégedett.
Igen komoly befizetok a franciak is. Nyilvan nem tetszik nekik hogy a korupcio az egeket veri tobb orszagba es nem igen lepnek fel kello szigorral az Eu.
 
nem értem miért dramatizálod a helyzetet, a migrációt intéző NGO -k egyszerüen pár kilóméterrel arrébb küldik a buszokat, másik EU -s határhoz és egyből nincs semmi adminisztatív probléma, várakozás ... biztosan tárt karokkal fogadják az érkezőket
-
Azért dramatizálom mert bennem van emberi érzés én nem fajokban gondolkodom, én tudom mások és saját tapasztalatból mit jelent menekültnek lenni. Ne gondold, hogy te nem kerülhetsz hasonló helyzetbe.
-
És tényleg a zöldekhez csatlakoztak? Mégis mit kerestek eddig a Néppártban?
-
Mindenekelőtt egy antidemokrata hogyan lehet egy néppártba.
-
Még emlékszel, hány éve is téma ez a kirúgás, az első fenyegetésekre már nem is emlékszem. Tényleg a Sargentini 7 -es cikkelyét is már lassanként elfelejtjük arról nem hallottál valamit?
-
Te összetéveszted az EU-ol való kirúgást az EP egy pártjából (EVP) való kirúgással.
Az EU-bol akkor akarták kirúgni Orbánt amikor beakarta vezetni a halálbüntetést.
Az EVP-böl - tudomásom szerint - nem igen fenyegették még eddig a Fideszt kirúgással.
Már csak azért sem mert eddig nem volt meg hozzá a quorum de most megvan.
 
gondolom azért lényegtelen mert minden tagországnak meghatározott számu parlamenti helye van ... háiba szavaz egy millió moldovai (mellesleg nem EU tagország) román állampolgár, Románia nem kap több EU parlamenti helyet.

Szerintem te egyáltalán nem érted miről van szó.
-
Egy ismerősömnek 3 állampolgársága van,
ezáltal eltudja érni, hogy 3 különböző országból az a párt kerüljön az élre aki egyazon EP párt tagja.
-
Az EVP vagy 50 pártból áll.
 
Egy ismerősömnek 3 állampolgársága van,
ezáltal eltudja érni, hogy 3 különböző országból az a párt kerüljön az élre aki egyazon EP párt tagja.
-
Az EVP vagy 50 pártból áll.

értem én ... de ez semmi ahhoz képest, hogy milliók akik nem is EU tagországok állampolgárai mégis szavazhatnak.... ukrán, moldáv, szerb meg kitudja még hány náció szavazahat mikor nem is EU tagok, hát nem felháborító?
 
Az meg hogy megy? Ukrajnában nincs választási urna az EP választáshoz.
-
Sokkal érdekesebb, hogy Orbán mindent megtesz azért, hogy kidobják az EVP-böl és átmehessen Steve Bannon (volt Trump most Orbán tanácsadó) által alapított új pártba a "The Movement"-be ami a jobboldali pártok gyűjtőmedencéje lenne.
 
Az meg hogy megy? Ukrajnában nincs választási urna az EP választáshoz.
-
Sokkal érdekesebb, hogy Orbán mindent megtesz azért, hogy kidobják az EVP-böl és átmehessen a választási tanácsadója, Steve Bannon (volt Trump tanácsadó) által alapított új pártba a "The Movement"-be ami a jobboldali pártok gyűjtőmedencéje lenne.

a gond, hogy már március van és májusig nem biztos, hogy ki tudnák dobni (állítólag külön-külön kell szavazni minden képviselőről)

2ugc9hz.jpg
 
Utoljára módosítva:
értem én ... de ez semmi ahhoz képest, hogy milliók akik nem is EU tagországok állampolgárai mégis szavazhatnak.... ukrán, moldáv, szerb meg kitudja még hány náció szavazahat mikor nem is EU tagok, hát nem felháborító?
Én a kettős állampolgárokat nem engedném szavazni.
El kellene tudni dönteniük hogy mely országhoz akarnak tartozni.
 
a gond, hogy már március van és májusig nem biztos, hogy ki tudnák dobni (állítólag külön-külön kell szavazni minden képviselőről)

2ugc9hz.jpg

Nagyon tévedsz, március közepén lesz az EVP-nek egy ülése ami eröl fog dönteni.
De ne aggódj, az új jobboldali párt alapítója a korábban Trump most Orbán tanácsadó.

Orbán nem áldozat hanem egy rafinált alak.
-
"Weber schließt Rauswurf Orbans aus der EVP nicht mehr aus"
 
Nagyon tévedsz, március közepén lesz az EVP-nek egy ülése ami eröl fog dönteni.
De ne aggódj, az új jobboldali párt alapítója a korábban Trump most Orbán tanácsadó.
mindenesetre Salvini már csatlakozott, lehet hogy az EPP tulajdonképpen őket akarja erősíteni a FIDESZ -el.
312wtjs.jpg
 
Utoljára módosítva:
Biztos vagyok benne, hogy az EVP-nek csak ártana ha Orbánt taktikai okból nem dobná ki.
Az emberek nem szeretik a sunyiságot.

Tulajdonképpen, nem is lenne rossz, hogy ez a Mozgalom nevű tömörülés lenne a mérleg nyelve az EP -ben. Ha az EVP -nek nem kell a magyarok szavazata, pontosan ezt érik el ;)
Nem kizárás lessz az EVP -nél, hanem kezitcsókolommal fogadják Orbánt.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,126
Üzenet
4,800,594
Tagok
615,667
Legújabb tagunk
PLiza
Oldal tetejére