A világsajtó felkapta a fejét a magyar felhatalmazási törvényre

  • „Az első demokrácia, amit megölt a koronavírus”
  • „Magyarország már nem plurális demokrácia”
  • „A sokkoló koronavírus-puccs Magyarországon figyelmeztetés kell, hogy legyen”
Ez csak három cím a világsajtóból az elmúlt napokból, ahol régen szerepelt már annyit Magyarország, mint a felhatalmazási törvény megszavazása óta. Ahhoz képest is, hogy mindenhol a koronavírus a fő téma, így is kifejezetten nagy figyelmet kapott a hétfői budapesti parlamenti szavazás, amiről nemcsak hírben számolt be világlapok sora, hanem erős kommentárok is születnek.

Az első demokrácia, amit megölt a koronavírus című cikk a Washington Postban jelent meg, ebben felsorolják, hogy milyen lépések gyengítették már eddig is a magyar demokratikus rendszert, és ennek tetejébe jött a felhatalmazási törvény. A Financial Times szerkesztőségi vezércikkben ír arról, hogy Magyarország már nem plurális demokrácia.
444
EUdPlSSWkAAeZRE



Szerintük a kormányok világszerte jutnak hozzá különleges hatalomhoz a vészhelyzetben, a rendkívüli helyzet pedig rendkívüli intézkedéseket igényel, amik ütközhetnek az egyéni szabadságjogokkal. Ezek akkor legitimek, ha arányosak és ideiglenesek. Néhányan viszont meglátták a lehetőséget, hogy a válságot arra használják fel, hogy megerősítsék a hatalmukat, valamint gyengítsék az ellenzéket és a kritikus médiát, és ez leginkább Orbán Viktorra jellemző, írja a Financial Times. A cikket azzal zárják, hogy egy ilyen helyzetben az EU-nak különösen figyelnie kell az értékeire.

A magyar helyzet téma volt a CNN-en Christiane Amanpour esti műsorában is, ahol Bill Burns egykori diplomata beszélt arról, hogy Orbán a klasszikus autoriter módszert követi:


Edward Lucas, a Center for European Policy Analysis alelnöke „Üdvözlet Orbánisztánban” címmel írt a törvényről, cikkében ugyanakkor a lehetséges forgatókönyvek között említi azt is, hogy a Fidesz a járványügyi vészhelyzet elmúltával új választást akarhat majd (ezt emlegette többek között Török Gábor is). „Hogy milyen hatással lesz ez a helyzet az ország nemzetközi megítélésére, és a demokrácia állapotára, Magyarországon és máshol, az más kérdés”, írja Lucas.

A sokkoló koronavírus-puccs figyelemfelhívás kell, hogy legyen, jelent meg a Foreign Policy-ben, a puccs kifejezést pedig Anne Applebaum történész is használta Twitteren, amire Kovács Zoltán szóvivő így válaszolt:


„Már elnézést, de ez idiotizmus. Hogyan tudná egy miniszterelnök megpuccsolni saját kormányát? A törvényt a demokratikusan megválasztott parlament szavazta meg alkotmányosan.”

Kovács blogposztban osztotta ki a kritikusokat, akiknek szerinte nem fontos a magyarok élete. Szijjártó Péter tegnap arról írt, hogy a nemzetközi liberális mainstream támad minket. Vannak ugyanakkor megértőbb hangok: az orosz RT oldalán például „A magyar veszélyhelyzet Orbán hatalmáról szól, vagy ez újabb fake news a képmutató globalistáktól?” címmel közöltek kommentárt.
 
Arany barátom! Félrebeszélsz szándékosan!
Mikor már a Magyar Nemzet is fidesz-közeli offshore cégekről ír (Rogán szerint "a Kajmán-szigetek nem offshore"), akkor én azt mondom, nem zörög a haraszt... egyébként, ha van jobb tipped arra, hogy hová tűntek a lopott milliárdok, hadd halljuk :-D
 
ez a 2000 milliárd a magyarországi éves költségvetés kb. 10% -a lenne? Senki sem hiányolja? Egy-két emberke lopta el vagy 100 ?
Nem egy év alatt tűnt el, és nyilván hiányolják, csak a nyomozati szervek "valamilyen" okból nem kapargatják :-D
Hogy hányan lopták el, az csak a jóég tudja. Megaztán az is lopás, ha saját cégek lefixált pályazati kiírás mellett kapják a munkát EU-s pénzért, amit aztán 10x-es áron végeznek el. Ez esetben szó szerint nem hiányzik, mert a munka el lett végezve. Ezért épül sok út meg stadion is. Ott lehet a legtöbbet lopni.
 
A vírusjárványt.Tisztán politikai adok kapokká silányították
Karácsonyt ennek ürügyén.
Minden fidesz médiából, ömlesztve, akarjak bosszúból kicsinálni. Az idős otthon ügyéről beszélek.
Megfeledkeztek az emberről, a betegekről és arról is hogy a főváros értesítette és kérte az illetékeseket.Még a járvány Budapesti kitörése előtt:márciusban
https://444.hu/2020/04/10/marcius-v...lakok-teszteleset-a-fovarosi-kormanymegbizott
Március végén még feleslegesnek tartotta a kormánymegbízott a kórházból visszaengedettek tesztelését.Annak ellenére hogy jelezték.
Nincs mód ,lehetőség, az idős otthonokban az elkülönítésre.


upload_2020-4-13_10-24-51.png


Az alábbi pedig azt mutatja rájuk kényszerítették a betegeket
7RKReoZoBFnKC87ds.jpeg




Sára Botond a felelős az idős otthonokbeli fertőzésben.
És a neki parancsot adó elvárások.
Mármint hogy ne fogják a kórházi ágyakat.
Akár vírusterjesztőként is kifelé mindenkivel!!:mad:
(Betegek átadás átvételét ne nehezítsék)
Gyógyultakat és tesztelteket szabad kiadni.
Nem pedig ágy kapacitásra játszva.Kiszabadítani a vírust a városra.
 
Utoljára módosítva:
egy itézmény fenntartónak, üzemeltetőnek vannak kötezettségei, viszont ebben az esetben, nem törődtek az idősek otthonával, ezért segélykérő levélben kért segítséget a kormányhivataltól a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthon igazgatója
https://www.origo.hu/itthon/2020041...varosi-fenntartasu-pesti-uti-idos-otthon.html
Ez sajnos nem a gyógyításról szól sem a megelőzésről hanem rúgjunk bele az ellenzéki politikusokba.
Vannak más öregek otthonok is ...azzal nem foglalkoznak ennyit most ez a vizsgálat évekig fog tartani.
Ott van a Nagymágocsi intézet is...ja nem lényeges mert ott kormánypárti a polgármester....
 
még emlékszem, mikor jöttek a brüsszeliek nagy hévvel-lobbal ellenőrizni a fecsúti kisvasutat.... vonatozgatak egyet, aztán csendben hazasomfordátak mert nem találtak semmi kifogásolnivalót a beruházáson.
Honnan tudod, hogy nem találtak? Ahogy az Elios-ügyben sem? Csak 700 oldalnyi cucc volt, ami nem stimmelt. És mi történt? Nem hívhatták le hozzá az EU-s pénzt, ezért aztán kifizették az adófizetők pénzéből a túlárazott szolgáltatást, az ügyészség pedig bűntény hiányában nem rendelt el nyomozást. Ahogy kell... :-D
 
még emlékszem, mikor jöttek a brüsszeliek nagy hévvel-lobbal ellenőrizni a fecsúti kisvasutat.... vonatozgatak egyet, aztán csendben hazasomfordátak mert nem találtak semmi kifogásolnivalót a beruházáson.
Islom Karimov 27 éven át vezette diktatórikus eszközökkel az országot, de élete utolsó időszakában kiesett a hatalomból, és ekkor eljárások is indultak ellene.
Már 10 év eltelt, a mintaadó 27-ből

az Egyesült Államok is eljárást indított Karimova ellen, azzal vádolva, hogy három távközlési vállalattól összesen 850 millió dollárnyi kenőpénzt fogadott el, cserébe az ország kommunikációs piacának felosztásáért, a pénzt pedig utána az amerikai pénzügyi rendszeren keresztül mosta tisztára.

13 évnyi és négy hónapnyi börtönre ítélték Karimovát. Büntetésébe be fog számítani az az időszak, amit első ítélete, 2015 óta a rácsok mögött töltött. Vele együtt öt további embert ítéltek még most el ebben az ügyben.
 
Utoljára módosítva:
ki kellett vezényelni a katonaságot, hogy fertőtlenítsék az épületet, orvost kellet biztosítani mert még az se volt ... ki tudja micsoda körülmények közt tartották ott az embereket, de legalább most az igazgató segítséget kért a kormánytól és valószínüleg beszélni fog.
Miért kellett kivezényelni a katonaságot hiszen azok eleve ott vannak mindenhol.
 
Ez sajnos nem a gyógyításról szól sem a megelőzésről hanem rúgjunk bele az ellenzéki politikusokba.
Vannak más öregek otthonok is ...azzal nem foglalkoznak ennyit most ez a vizsgálat évekig fog tartani.
Ott van a Nagymágocsi intézet is...ja nem lényeges mert ott kormánypárti a polgármester....
Politikai bosszúállás egy kicsinyes embertől.
A főváros elvesztése után ezt szokta csinálni: a politikai bosszúállást:2002-ben is ezt tette.
Ez veszélyes és embertelen passzió járvány idején:
A Pesti útinál jelezték nincs megfelelő eszközeik.
De nem csak a Pesti úti,hanem minden szociális intézménynél.
Hajléktalan szállóknál úgy szintén.

Ezt az Orbánt jobban érdekli kicsinyes bosszúállása.
Bárkivel szemben, ki ellen véleményt fejtett ki valaha is.

upload_2020-4-13_10-24-51-png.1729335


Ennek ellenére kidobták a kórházból.
Tudván tudva fertőző és nem kigyógyult emberekről van szó!!
 
Utoljára módosítva:
Ez sajnos nem a gyógyításról szól sem a megelőzésről hanem rúgjunk bele az ellenzéki politikusokba.
Nos akkor ki lelkén szárad a vírus terjedése és a megtörtént halálesetek?
dr. Sára Botond ki megtagadtatta mindazt a biztonsági intézkedést mi nem engedte volna ki a járványt?

Március végén még fölöslegesnek tartotta a kórházakból kikerülők tesztelését a fővárosi kormánymegbízott
780

Kinek voltak már bicskanyitogató ügyei mire Kormány-megbízott lett

Érdekes az elutasító levelét nem ő írta alá.Hanem a Botond megbízásából
dr Wass Csaba helyettes fővárosi és megyei tisztifőorvos
 
Utoljára módosítva:
..
:dr_16:Segélykérés hogy ne bocsájtsák szabadon a vírust a kórházak
Majd április 2-án hasonló kéréssel fordult Kásler Miklós miniszterhez és Müller Cecília országos tisztifőorvoshoz, és ismét Sára Botondhoz is.
Világosan látszik tudtak arról hogy nincs mód karantént alkalmazni az otthonban.
Az otthonok működését.
Orvosukat is koronavírust vitte kórházba.De kaptak másikat
Koronavírus-gyanúval karanténba került a Pesti úti idősotthon orvosa
Mindebből sok hazugság kiderül Mit a Origo írt nem volt orvos
Volt orvos az otthonban aki április 26-ig került karanténba
Átmenetileg küldtek rezidenst és önkéntest
Április 10-én, pénteken a fertőzési góccá vált az intézmény.
Na ugyan, hát a fertőzési góccá válást látszik hogy a kórházból visszaengedettek okozták.
Ezen 5 orvos se változtatott volna ki ott ül mellettük vagy ott alszik a házban.
Ezen csak a Kórházban tartás segített volna.
 
Utoljára módosítva:
Nos akkor ki lelkén szárad a vírus terjedése és a megtörtént halálesetek?
dr. Sára Botond ki megtagadtatta mindazt a biztonsági intézkedést mi nem engedte volna ki a járványt?

Március végén még fölöslegesnek tartotta a kórházakból kikerülők tesztelését a fővárosi kormánymegbízott
780

Kinek voltak már bicskanyitogató ügyei mire Kormány-megbízott lett

Érdekes az elutasító levelét nem ő írta alá.Hanem a Botond megbízásából
dr Wass Csaba helyettes fővárosi és megyei tisztifőorvos
Folyamatosan váltogatták a véleményüket kell nem kell...teszteljünk vagy sem...arc maszkot nem kell...úgysem fogják öket szembesíteniük az állításukkal.
Ha meg szembesítik akkor azt a válaszukat idézik majd be ami épp odaillik.
Ezt csinálja a kormány.
 
Mikor már a Magyar Nemzet is fidesz-közeli offshore cégekről ír (Rogán szerint "a Kajmán-szigetek nem offshore"), akkor én azt mondom, nem zörög a haraszt... egyébként, ha van jobb tipped arra, hogy hová tűntek a lopott milliárdok, hadd halljuk :-D
A lopott milliárdok politikai szöveg, mert nincs mögötte semmi, ugyanis a költségvetésből a szó hagyományos értelmében egy fillért sem lehet ellopni!
 
A lopott milliárdok politikai szöveg, mert nincs mögötte semmi, ugyanis a költségvetésből a szó hagyományos értelmében egy fillért sem lehet ellopni!
Amit te mondasz az egy nem minősítem üresség.Magyarázd el mi az hogy hagyományos értelemben nem lehet belőle lopni.
Utána vagy te vagy mi elmondjuk milyen az intézményesített lopás a költségvetésből
Olyan mértékben mint a panama botrány se vitt el annyit.A panamázás amiről a nevét kapta 1980 óta egy fogalmat takar.
 
Utoljára módosítva:
Amit te mondasz az egy nem minősítem üresség.Magyarázd el mi az hogy hagyományos értelemben nem lehet belőle lopni.
Utána vagy te vagy mi elmondjuk milyen az intézményesített lopás a költségvetésből
Olyan mértékben mint a panama botrány se vitt el annyit.A panamázás amiről a nevét kapta 1980 óta egy fogalmat takar.
Ha nem érted, sajnálom.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,694
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére