A világsajtó is az Index ledarálásával foglalkozik

Nem túlzás, hogy alig van vezető lap a mainstream nyugati médiában, amely ne kiemelten foglalkozna az Indexnél zajló eseményekkel.

Magyarország legnagyobb lapjánál kis túlzással a komplett stáb felmondott, miután szerdán a lapvezetés menesztette Dull Szabolcs főszerkesztőt.

Beszámolt az eseményekről az AP, a Reuters és a Bloomberg nemzetközi hírügynökség is.

Az AP tudósítója kiemelte, hogy arról a híroldalról van szó, amit egy alkalommal Orbán Viktor miniszterelnök „fake news gyárnak” titulált, és hogy péntek este nagy tüntetést tartanak a szimpatizánsok a lap mellett.

A hírügynökség szerint a lap hosszú ideje ott volt a kormánypolitika célkeresztjében, az újságírók pedig azért álltak fel, mert veszélyben érzik szakmai függetlenségüket.

A Reuters idézi többek közt az indexesek csütörtöki közleményét,és Bodolai Lászlót, a tulajdonos alapítvány kuratóriumi elnökét is, aki szerint Dull képtelen volt kezelni a szerkesztőségre nehezedő nyomást, ezért mondtak fel neki. Szijjártó Péter külügyminiszter szavait is kiemelik, aki lisszaboni sajtótájékoztatóján kikérte magának, hogy a kormánynak köze lenne az ügyhöz.

A Bloomberg részletes elemzést közölt a magyar médiahelyzetről, elég beszédes felütéssel: szerintük „Orbán már majdnem teljes irányítást nyert ezzel a független média felett.”

A New York Times elsősorban a magyar és a lengyel helyzet közötti párhuzamokra fókuszált áttekintő írásában, amely szerint Orbán Viktor már több mint tíz éve építgeti illiberális rendszerét, és szisztematikusan bontja a tőle független nyilvánosságot.

A Guardian idézi Munk Veronika beszédét a szerkesztőségben, amiben a főszerkesztő-helyettes arról beszélt, hogy a vezetőség átlépett egy vörös vonalat, és ezért felmondanak. A brit lap címben emeli ki, hogy az újságírók egységesen döntöttek a távozás mellett.

Hírt adott a szerkesztőség felrobbantásáról és az újságírók távozásáról többek között a Washington Post, a német közszolgálati ARD, a Tagesschau, a szlovák SME, a cseh és a belga sajtó, és több más kelet- és közép-európai média is.

A Riporterek Határok Nélkül újságírószervezet is beszámolt az eseményekről, és üdvözölte Vera Jurova bizottsági elnök kiállását és aktivitását az ügyben:

Az International Press Institute szerint újabb csapás érte a magyar nyilvánosságot: „Nem egy egyszerű független lapró van szó. Az Index egy intézmény, az ország legnagyobb híroldala, több mint napi 1 millió olvasóval. Majdnem minden második oldalletöltést ők generáltak a független médiában” - írták körül az újság jelentőségét.

Az MTI, a magyar adófizetők pénzéből finanszírozott állami hírügynökség, na az péntek délután 17.30-kor még nem írt semmit.

Rényi Pál Dániel

EdsttiRWsAAV42x
 
Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy az Index két konkurens balliberális párt médiaelitjének a koncon való marakodása miatt csuklott össze, s maga a tulajdonos, Bodolai is elismerte, hogy a Fidesznek semmi köze az egészhez. Csak közben már telekürtölték az egész világ liberális sajtóját ezekkel a hazugságokkal, bedarálással, médiadiktatúrával, Zorbánozással, döbrögizéssel, Fidesz túlsúllyal. Aztán a magyarországi ellenzéki pártok tüntetést szerveztek saját maguk és egymás ellen. Igen Georgina, ez ma Magyarország. Még a világjárvány alatt is hazudoznak, csalnak, kamu videókat készítenek, aztán meg folyton lebuknak, lesre futnak. Ez a mai okádék ellenzék, amely minden ocsmányságra képes, hogy hatalomra kerüljön. Szó sincs itt demokráciáról, médiaplularizmusról, fékekről meg ellensúlyokról, csupán beteges hataloméhségről, féktelen, irigy gyűlöletről. Az Ön fenti sorainak semmiféle alapja nincs, ahogy azzal Ön is tisztában van. Itt lenne a kiváló ideje annak, hogy Önök is bocsánatot kérjenek olvasóiktól azzal, hogy megírják: Bocsánat, nem így történt, bepaliztak bennünket, s megint bedőltünk a hazudozásnak. Legközelebb körültekintőbbek leszünk.
Az igazi hungarikum. Ki hazudik többet, ki lopott többet, ki a hazaáruló? :D
 
Összekacsintó???
Dehogyis függ attól ki teszi, vagy menti a politikai bűnözést.ami erkölcstelen az akkor is erkölcstelen ha épp lobbizásnak nevezik el a korrumpált politikust mint kijárót.
Az mind kenőpénz.
Ami Ha sokan tették is bűn marad.Lehet hogy büntetlenül marad.De az csak rafinált és lefedezett eltüntetett bűncselekmény miatt van.És nem lehet arra kenni "Ilyen a politikus"
Mert nem feltétlen ilyen.
Az összekacsintásotok mint nézők.Az sem természetes.
Azzal se lehet takarózni hogy ez a kapitalizmus.
Ez a alacsony erkölcsi érzékké váltság, a magyar következmények nélküli ország miatt van.
A 10 éve tartó állami szintre és szentre emelt korrupció miatt is van hogy tehetetlenségben inkább oda se néznek már páran.
Sőt meg sem állnak kis tolvajlás hírre.Már már velejárónak veszik az ország vezetésnek.
Tanulság a Fidesz módszer.Sokat és állandóan kell lopni.És már rezignált lesz a kommentelő egy része
 
Ezt neked irták ki
Pedig nem
Lehet eddy járt ott előtte.
Ki tudja, ezek a kiírások nem szólnak senkinek vagy mindenkinek.Mondd el miből jutottál egy ismeretlen kiírása alapján 100 ezer személyből egyhez kik olvasták és kiknek bárhová, bárkihez szólhat.Még a kiíróhoz is.Mondd el miként jutottál arra a vak mondatra
Nem igaz de jól hangzik mert üres bölcseletek sorába tartozott az "úri-gyerek"
De lehetne igaz is.
 
Utoljára módosítva:
Pedig nem
Lehet eddy járt ott előtte.
Ki tudja, ezek a kiírások nem szólnak senkinek vagy mindenkinek.Mondd el miből jutottál egy ismeretlen kiírása alapján 100 ezer személyből egyhez kik olvasták és kiknek bárhová, bárkihez szólhat.Még a kiíróhoz is.Mondd el miként jutottál arra a vak mondatra
Egy idézeten lovagolni pitiánerségnek tunik.
A mondanivaloja eolsikkad, lénbyegtelen....vita a vita kedveert...
Sok ertelmét nem llátom
Voltak, vannak olyan ismeroseim, akikkel esetleg még ugy is, de roluk tudom hogy müvelt jo humoru emberek, akiknek még a meddő megjegyzéseiből is tudok tanulni.
 
Ma már teljesen nyilvánvaló, hogy az Index két konkurens balliberális párt médiaelitjének a koncon való marakodása miatt csuklott össze, s maga a tulajdonos, Bodolai is elismerte, hogy a Fidesznek semmi köze az egészhez. Csak közben már telekürtölték az egész világ liberális sajtóját ezekkel a hazugságokkal, bedarálással, médiadiktatúrával, Zorbánozással, döbrögizéssel, Fidesz túlsúllyal. Aztán a magyarországi ellenzéki pártok tüntetést szerveztek saját maguk és egymás ellen. Igen Georgina, ez ma Magyarország. Még a világjárvány alatt is hazudoznak, csalnak, kamu videókat készítenek, aztán meg folyton lebuknak, lesre futnak. Ez a mai okádék ellenzék, amely minden ocsmányságra képes, hogy hatalomra kerüljön. Szó sincs itt demokráciáról, médiaplularizmusról, fékekről meg ellensúlyokról, csupán beteges hataloméhségről, féktelen, irigy gyűlöletről. Az Ön fenti sorainak semmiféle alapja nincs, ahogy azzal Ön is tisztában van. Itt lenne a kiváló ideje annak, hogy Önök is bocsánatot kérjenek olvasóiktól azzal, hogy megírják: Bocsánat, nem így történt, bepaliztak bennünket, s megint bedőltünk a hazudozásnak. Legközelebb körültekintőbbek leszünk.
*
A sok zavaros ügy közül nehéz már bármit is elhinni... Mi a biztosíték hogy ez vagy az az igaz?! Az emberekben egyre nagyobb az elbizonytalanodás. S, ez a legszomorúbb. Többen várjuk a választásokat, s akkor mi lesz?! Kérdés. Az bizony nyitva marad még előttünk... a kérdés - kérdés marad... A választ senki nem tudja, meri sejteni, de semmi nem biztos. Minden ingovány. Bocsánatot nem kérek.
 
Egy doölgot lehet sokféleképpen értlkelni.
Lehet politikai alapon, végtelenul elfogultan és lehet számológéppel.
Én az utóbbit tartom követendőnekc egy nyereségérdekelt vállalkozás elemzésekor
Ha a politikai lépést mint az ellenzéki médiák megregulázása.
elteheted a számológépet minden háttérben és titkoltan zajlik egy nem átlátható nem nyílt országban mint Magyarország.
Nézzünk egy állami tettet.
Nem most volt Az Azeri baltás gyilkos kiadása.
A háttérben hogy micsoda pénzmozgások lefizetések voltak.
Erre nincs senkinek számológépje
Ha az átlátszó megkísérelte.Az pedig hosszú
Nem olvasod és nem hiszed el ha konklúziós kijelentést hallasz:
Így dőlt a pénz Magyarországra a bakui feketekasszából
egy magyar, az MKB Banknál vezetett számlára egy bakui székhelyű offshore cég. A pénzt feladó cég tagja volt annak a pénzmosó hálózatnak, amelyen keresztül az azeri rezsim európai politikusokat vesztegetett meg, és luxuscikkeket vásárolt szerte a világon.
A Berlingske című dán lap összesen 2,9 milliárd dollárnyi forrás mozgását bizonyító banki dokumentumhoz jutott hozzá. Ezt az OCCRP nemzetközi újságíró szervezettel is megosztotta, amely médiapartnereivel – köztük Magyarországról az Átlátszóval – együtt utánajárt, honnan származott és hová került ez a jelentős összeg.
Hogy ez a pénz Magyarországon melyik politikus kezébe jutott,Az nincs még kiderítve.
De épp ezért kell az index és nem kormánypárti lapok.
Hogy Orbán ne titkolhasson semmit.Főleg ilyenkor és sose.
Mennyi titkosítást tettek már?
Mit ér a számológéped ilyen titkolódzás körül?
Elébb a politikai számonkérés.Rákényszerítés adatok kiadására.
Aztán számológépezhetsz.
De nem teheted a Népszabadságnál és nem teheted az ezer félképp működésképtelenné tehető Nem kormánypárti tehát máris részlegesen független médiánál.
A fekete pénzek özöne(mint burkolt támogatás) nélkül nem lehet azonos gazdasági mércével mérni a két média csoportot.
Épp ezért a kormány azonos arányú hirdetésre költött pénzek. valamiféle törvényi szabályozása kell.
Az egyoldalúság megszüntetése és az ellen hang érvényre jutás lehetősége miatt.
A bakui feketekasszát kezelő cégek összes, közel 17 ezer utalását itt lehet böngészni (OCCRP)
No de az átlag olvasó meg kell elégedjen egy konklúziós kijelentéssel:
Lefizették a magyar politikai vezetést hogy úgy táncoljanak ahogy Bakunkak jó.
Aki kapja marja ugye?És bocsássuk meg mint írják egyesek ilyen a politika és ilyen a kapitalizmus Ja és másutt is lopnak ugye?
 
Utoljára módosítva:
S kérdésem: miért lenne érdeke az ellenzéknek felrúgni egy jól működő hírportált, napi egymillió látogatóval?
A kis köpcös érdekei viszont egyértelműek.
Valamiről elfeledkezel!
Ugy fogalmaztok itt - nem csak te - mintha az elolenzék egyetlen párt lenne!
Az hogy le akarják váltani a kormányt valóban közös, de ezen kivül eéképzelhetetlen ideologiai ellentétek vannak pl a jobbik és szocialisták közt. Momentum és DK közt!
Ez azért fontos!
Ok, sokak áőlma, hogy ezerk majd egy zászló alatt...de ez csak ábránd!
Mindenki a maga pecsenyéjét sütögeti, és ugy csinálni mintha ez nem lenne igy nagyon naiv dolog!
 
Ebben teljesen igazad van.

Orbán és társai ország-átszabását a saját képükre azonban nem tudom, és nem is fogom szó nélkül hagyni, mert nemcsak köztörvényes bűn lopni, csalni, hatalommal visszaélni, hanem számomra gusztustalan, elfogadhatatlan is.
Minden politikai oldalon!

Szóval, lehet, hogy izzadságszagú, ami most "ellenzéki" oldalon zajlik, de biztosan ki fog "izzadni" magából megoldást ez a sok ember (a választókra gondolok, nem a politikusokra), mert ez, így, tarthatatlan.
 
Könnyen lehet, hogy a Berlingske című dán lap egy iszonyú kártéritési pert kap a nyakába.
Az átutalások között van 17 magyar.Pl. Knorr Bremse.
A 72 német átutalás között olyanok mint Siemens.Berlin Chemie.

Ezekkel nemigen jó szórakozni.
 
Vaszily Miklós bekerülése a tulajdonosi körbe lenne a balliberális koncon marakodók bizonyítéka?
Csatolás megtekintése 1745451

Egy másik hozzászólásnál szóvátetted a bangladesi híreket:

Amit ebben a hozzászólásban írtál, #98, egyértelművé teszi, kik mozgatják a szálakat.

S kérdésem: miért lenne érdeke az ellenzéknek felrúgni egy jól működő hírportált, napi egymillió látogatóval?
A kis köpcös érdekei viszont egyértelműek.

Úgy hirdetsz békességet, hogy közben nem érdekel, mit gondol a (minimum) fél ország.
Tehát, ha hallgatunk, ha nem kérjük számon Orbánon az ország bekebelezését, ha csendben hallgatunk, amikor Kövér az ostobaságok köbét követi el, ráadásul a hülyesége miatt mi fizetünk, adófizetők - lásd az újságírók kitiltása a Parlamentből https://index.hu/belfold/2020/05/26/strasbourg_ujsagiro_parlament_kitiltas_kover/ (s a bugyutaságainak nem ő viseli a következményét!!, miért???), ha szó nélkül tűrjük a jogrendszer saját érdekeik szerinti átírását, akkor vagyunk jó magyarok?

Ha nem, akkor mi vagyunk hibásak, mert az országban folytonos hőbörgés van?

Nem hiányzik, hogy az országban (egyébként nagyobb többségben lévő) Orbán ellenesek hangja is hallatszon?
Úgy tűnik ez nem fontos.

No, ezért nem lehet hallgatni!

Benne vagytok egy szappanbuborékban, amit felületi feszültségként csak egy zsigeri Orbán-gyűlölet tart össze. Ebben üzengettek egymásnak, lájkoljátok egymás hülyeségeit, majd kórusban nekiugrotok annak, aki neadjisten másként látja a dolgokat. Semmi cél, semmi épkézláb ötlet, vagy építő gondolat, csak a fenekedő utálat, a minél rosszabb, annál jobb felfogás, inkább szurkolunk a vírusnak, csak nehogy jól jöjjön ki az ország a járványból a "köpcös" vezetésével. Nem rossz így élni, reggel utálkozva felkelni, s egész nap mindenért csak a Zorbánt hibáztatni (még a Hableány tavalyi tragédiájáért is!), s lefekvéskor meg belevicsorítani a tükörbe, hogy Hoppá, ma sem eleget utálkoztam?
A buborékban koránt sincs annyi ember, amennyit te sejtetni engedsz, csupán nagy zajt csaptok, hogy többnek látszatok, közben pedig az ország teszi a dolgát, védekezik a járvány ellen, próbálja túlélni a válságot, és köp egy nagyot, amikor hőzöngenek a buborékban. És ez mindaddig így lesz, amíg nem lesz egy olyan ellenzéke az országnak, amely a Zorbán eltakarításának közös akarásán kívül valami mást is fel tud mutatni. Mert ez a mostani pancser ellenzék, csaholó bértollnokaival nem ilyen. Ha lesz ilyen, és megérem, ígérem rá fogok szavazni! Semmi sem tart örökké, így az Orbán kormányzása sem, meg a szappanbuborék sem. A ma esti utálkozás helyett inkább olvassátok el a Blogomat, esti mesének!
 
Most fel vagy háborodva?
Mert az hogy nem akarnak foglalkozni egy témával az annyira elitélendő?
Elképzelhető hogy a főszerkesztő értékrendjében a székely kérdés nem volt annyira elöl.
De, hogy ez most mennyire baj?
Valahol deklarálta az index hogy milyen értékrend szerint dolgozik?
Mert ha igen és az szembe ment az általad írt székely szavazással akkor megértem a felháborodásodat.
ezzel arra szeretnék rámutatni hogy objektivitás az nem létezik valami mellett kell elköteleződni a sajtónak és akkor korrekt ha erről tudunk is.
Mert egy sajtó termék nem tud és nem is feladata (szerintem) átfogni az ország minden rétegét. (pl: ha veszel egy Galaktika magazint akkor tudod hogy az egy sci-fi magazin.)
Milyen szépen elbeszélgetünk egymás mellett! Ami nekem evidens, az neked opcionális, és vice versa. De azért lennie kéne valami halvány nemzeti minimumnak, amiben egyetértünk. Egy ilyen magát függetlennek vindikáló, igen magas nézettségű hírportál, mint az Index, amelyet sokan a másik oldalról is iránytűnek tekintenek (pl a fiam is) az elsők között kellene felkarolnia egy ilyen kezdeményezést, tekintettel vegyes olvasótáborára. S talán el is fért volna ez a másik nyolc, a BLM-aktivisták minneapolisi és oregoni randalírozásának dicsőítését részletesen taglaló napi hír mellett. Ez nem elkötelezettség, sem értékrend, hanem morál kérdése. Ehhez nem kell sem jobboldalinak, sem konzervatívnak, sem pedig kereszténynek lenni, csak embernek!
 
Igen. Értelek.
Magát függetlennek tartó?? Valahol ezt írták magukról?
Nem vegyes az olvasói köre hisz a jobboldal folyamatosan támadja(támadta)
Próbál (próbált) saját arculattal jelentkezni. Valahol itt jön be a TE nemzeti minimumod. Erről azért szívesen hallanék valamivel többet.
A randalírozást mikor dicsőítették? Annyit vettem észre hogy NEM ragadtak le annál hogy most felgyújtották, ledöntötték, vízbe dobták....Hanem megpróbáltak a történetek MÖGÉ nézni.
A kiváltó okokat megkeresni.
A székely aláírásgyűjtésről pedig az index többször foglalkozott.
Pl: egész május hónapban tele volt az index és blogjai a témával.
Vagyis milyen morált kérsz számon?
Köszönöm hogy elolvastad az általam írtakat.
 
A nemzeti minimumról:
Nézzük az egyik oldalt: Hatalomaspiráns szivárványkoalíció: Nemzeti minimum: Orbán takarodj! ... Aztán hosszú szünet.
A másik oldal: "Tanulatlan, öreg, vidéki bunkó parasztok" (bülbülszavú Gulyás Marcika terminológiáját idézve), akik jobb híján és életképes alternatíva hiányában hellyel közel elfogadják a meglévő státusz quo-t:
Nemzeti minimum elvárás: pl. legalább a pandémia idejére lehetett volna egy közös össznemzeti összefogás, hogy minél kisebb emberi és anyagi veszteséggel vészelhesse át az ország a járványt - helyette lett a világgá kürtölt diktatúrázó handabanda, a szurkolás a vírusnak, a "sajnos kevés a halott"-ozás, amiből aztán az első hullám és a diktatúra végét követően meghazudtolva suttyomban elsunnyogtak.
Aki meg közöttük vannak, azok meg csak pislognak hunyorogva, hogy mi fog ebből kikerekedni.
u.i.: igazad van, az Index korábban több alkalommal foglalkozott az aláírásgyűjtés témájával.
 
Nemzeti minimum elvárás: pl. legalább a pandémia idejére lehetett volna egy közös össznemzeti összefogás, hogy minél kisebb emberi és anyagi veszteséggel vészelhesse át az ország a járványt - helyette lett a világgá kürtölt diktatúrázó handabanda, a szurkolás a vírusnak, a "sajnos kevés a halott"-ozás, amiből aztán az első hullám és a diktatúra végét követően meghazudtolva suttyomban elsunnyogtak.
Húha ez egy nehéz dolog.
A járvány kitörésekor először senki sem hitte hogy ez veszélyes is lehet és ide is elér.
Majd következett a kormány legmagasabb szintjéről az hogy nem kell maszkot viselni.
A ˝stáb˝először nyilvánosan osztotta az észt majd bezárkóztak. Kérdések megszűrtek lehettek.
Majd jöttek a ˝portyázási˝adatok ennyi és ennyi tonna kínából amikor rákérdeztek hogy jók-e a lélegeztető gépek....csend.
De, közben jöttek a siker infók. A gazdaság szárnyal stb. (habár lehet hogy ezt kell egy kormánynak baj esetén tenni)
Koncertek csak azok lehetnek amelyek az államnak szimpatikus. Foci meccsek lehetnek..........
De, ezekből egy átlag polgár NEM értesült mert nem is hangzott el az állami csatornákon.
Onnan csak a siker áradt.....amikor már érezték hogy nagy rajtuk az ellenzéki nyomás akkor előjöttek brüsszellel és a migráns alagutakkal.
Akkor egy két hír szólt a gazdaság betegségeiről de lényeg a brüsszel.
Ha nincs pl: index akkor ezekről az álságos témákról semmit sem lehetett volna tudni.
 
Benne vagytok egy szappanbuborékban, amit felületi feszültségként csak egy zsigeri Orbán-gyűlölet tart össze. Ebben üzengettek egymásnak, lájkoljátok egymás hülyeségeit, majd kórusban nekiugrotok annak, aki neadjisten másként látja a dolgokat. Semmi cél, semmi épkézláb ötlet, vagy építő gondolat, csak a fenekedő utálat, a minél rosszabb, annál jobb felfogás, inkább szurkolunk a vírusnak, csak nehogy jól jöjjön ki az ország a járványból a "köpcös" vezetésével. Nem rossz így élni, reggel utálkozva felkelni, s egész nap mindenért csak a Zorbánt hibáztatni (még a Hableány tavalyi tragédiájáért is!), s lefekvéskor meg belevicsorítani a tükörbe, hogy Hoppá, ma sem eleget utálkoztam?
A buborékban koránt sincs annyi ember, amennyit te sejtetni engedsz, csupán nagy zajt csaptok, hogy többnek látszatok, közben pedig az ország teszi a dolgát, védekezik a járvány ellen, próbálja túlélni a válságot, és köp egy nagyot, amikor hőzöngenek a buborékban. És ez mindaddig így lesz, amíg nem lesz egy olyan ellenzéke az országnak, amely a Zorbán eltakarításának közös akarásán kívül valami mást is fel tud mutatni. Mert ez a mostani pancser ellenzék, csaholó bértollnokaival nem ilyen. Ha lesz ilyen, és megérem, ígérem rá fogok szavazni! Semmi sem tart örökké, így az Orbán kormányzása sem, meg a szappanbuborék sem. A ma esti utálkozás helyett inkább olvassátok el a Blogomat, esti mesének!
Egészen fals, amit gondolsz (s amit írsz).

Orbánutálat? Igen!!! Mert utálom azt, aki elveszi a másét, aki meglopja a barátait, amikor nem néznek oda, aki lenyúlja erőszakkal azt, amit nem akarsz neki adni.
Igen, utálom a bűnözőket.
A házam közelébe nem engedném Orbánt, nemhogy dicsérgessem.
Nem tehet annyi jót, amivel ellensúlyozhatja azt a sok rosszat, amit ezzel az országgal tett.

S NE vindikáld magadnak a jogot magyarnak lenni, nemzeti minimumról írni mindaddig, amíg pártolsz egy olyan embert, aki a befizetett adót s az eus pénzeket úgy használja föl, ahogy neki tetszik.
Ez a mi pénzünk! S úgy rendelkezik fölötte mintha nyerte volna a lottón.
Nemcsak rám fütyül, rád is!
Az egész országra!
Nem vagyunk más, mint ugródeszka a hataloméhségének kiéléséhez - mert megvan győződve róla, hogy ő mindent jól csinál.
De nem!!! S hiába ez a véleményem, ebben az országban ez nem számít, hiszen másod-, harmadrendű állampolgárrá sikerült silányítania azokat, aki számonkérik rajta a hazugságait.

Ráadásul rosszul használja a pénzeket - pénzzel tömi a környezetét, olyan "vállalkozóknak" juttatva hatalmas összegeket, akiknek tényleges gazdasági eredményei nincsenek.
Pénzt kapnak az államkasszából, abból, amit például az iskolák eszközfejlesztésére, és a tanárok továbbképzésére kellene költeni.

S ne írd, hogy hány százalékos GDP így meg úgy, mert ezt másokkal már lefutottuk.
Amíg ilyen komoly pénzromlás van 2010 óta, amíg úgy mennek föl az árak, mintha hátulról rugdosnák őket, addig a gazdaság nem ér el olyan "sikereket", amit a Rogán-propaganda elhitet.

S a járvány - ki írta és hol azt, hogy "sajnos kevés a halott"?

Te nem vagy elfogult? Te józanul végiggondolod, amit más emberekről írsz?

S ugyanazt kérdezem, mint már sokszor - eddig nem kaptam választ:
1. Hogy lett Mészáros Lőrinc a leggazdagabb vállalkozók egyike?
2. Az Orbánék irányította propagandagyárban miért nem jelenik meg az ellenzéki vélemény?
3. A "közszolgálatinak" csúfolt, adófizetői pénzből fenntartott televízió, Kossuth Rádió - miért nincsenek rendszeresen riportok az ellenzéki oldali véleményekről - miért csak Orbán sikereit nyomják?
 
Utoljára módosítva:
Jó hírem van. Az Orbán-fóbiára már van orvosság. Napi kétszer fél tablettát kell bevenni (vagy két felest!), s két hónap múlva már olyan leszel, mint a kígyóbűvölő Fleto a 2018-as választásokon: alkesz és bizakodó. A mellékhatásokról konzultálj a háziorvosoddal, vagy gyógyszerészeddel!
S a járvány - ki írta és hol azt, hogy "sajnos kevés a halott"? - Bülbülszájú DKs képviselő, Arató Gergely mondta volt az ATV-ben. Talán elkerülte a figyelmedet, pedig gondolom egész nap azt nézed.
Hogy lett Mészáros Lőrinc a leggazdagabb vállalkozók egyike? - Sajnos ki kell ábrándítsalak ebből a közszájon forgó tévhitből. Mészáros már a Horn-kormány alatt az egyik leggazdagabb földbirtokos volt Fejér megyében, amikor Orbán még még egyszerű parlamenti képviselő volt, és a Felcsút SC-ben focizott. Ezt onnét tudom, hogy az én 2 hektáros örökségem körül 1996-ban az összes föld az övé volt a Váli-völgyben, ameddig a szem ellátott. Most meg legalább annyi embernek ad munkát és megélhetést, mint amennyi az összes ellenzéki párt taglétszáma együtt. Nem lehet, hogy te is neki dolgozol?
Az Orbánék irányította propagandagyárban miért nem jelenik meg az ellenzéki vélemény? Minden szerdán este kilenctől Csörte: M. Dobos Marianne Szakonyi Péterrel, Závecz Tiborral, Mráz Ágoston Sámuellel és Gajdics Ottóval; Plusz-Minusz Közéleti vitaműsor minden hétköznap 17 óra 30 perctől egy ellenzéki és egy kormánypárti képviselővel. Folytassam? De van-e az ellenzéki TVk-ben olyan vitaműsor, ahova kormánypárti vitapartnert is meghívnak? Nincs. Csak a bejáratott haveri kört hívják meg, egymás seggét nyalni.
Miért nincsenek rendszeresen riportok az ellenzéki oldali véleményekről a közszolgálati médiában?: Azért nem látod, mert nem nézed és nem hallgatod azokat. Annyit mindig foglalkoznak velük, amennyit megérdemelnek.
Jó lenne egy kicsit javítani a hozzászólásaid valóságtartalmán, mert a semmiről elég nehéz vitatkozni.
Mi lenne mégis, ha egyszer erőt vennél magadon és megdicsérnéd a Zorbánt? - Na, Viktor, ha nem is hibátlanul, de a többi országhoz viszonyítva aránylag jól levezényeltétek a Koronavírus járványt!
 
Alakul vagyis nem alakul itt semmi sem....
Csütörtökön jelentették be, hogy Tevan Imre lesz az Index új főszerkesztő-helyettese, péntek kora reggel az érintett már az írta ki Facebookra:

mégsem lesz az.

Tevan csütörtökön bent járt a szerkesztőségben, és nyilatkozott is arról, hogy miért vállalta el a posztot. Most viszont azt írja, rájött, hogy az új vezetés „nem az a profi csapat, amely megcsinál egy új Indexet”. A baj szerinte a Bodolai László-Szomathy Pál-Sztankóczy András hármassal, vagyis az igazgatósággal van.
(Ha ilyen ott a helyzet talán be kellene szántani. ...ezt már én mondom)
 
Húha ez egy nehéz dolog.
A járvány kitörésekor először senki sem hitte hogy ez veszélyes is lehet és ide is elér.
Majd következett a kormány legmagasabb szintjéről az hogy nem kell maszkot viselni.
A ˝stáb˝először nyilvánosan osztotta az észt majd bezárkóztak. Kérdések megszűrtek lehettek.
Majd jöttek a ˝portyázási˝adatok ennyi és ennyi tonna kínából amikor rákérdeztek hogy jók-e a lélegeztető gépek....csend.
De, közben jöttek a siker infók. A gazdaság szárnyal stb. (habár lehet hogy ezt kell egy kormánynak baj esetén tenni)
Koncertek csak azok lehetnek amelyek az államnak szimpatikus. Foci meccsek lehetnek..........
De, ezekből egy átlag polgár NEM értesült mert nem is hangzott el az állami csatornákon.
Onnan csak a siker áradt.....amikor már érezték hogy nagy rajtuk az ellenzéki nyomás akkor előjöttek brüsszellel és a migráns alagutakkal.
Akkor egy két hír szólt a gazdaság betegségeiről de lényeg a brüsszel.
Ha nincs pl: index akkor ezekről az álságos témákról semmit sem lehetett volna tudni.
Hello Setni!
Na ebbe aztán akaratlanul is becsúszott néhány csúsztatás!
A maszkviselés értelme, hatása sokáig vitatott volt, a WHO sem javasolta. Csak most, a második hullám előtt vezetik be mindenhol.
Csak a szándékosan értelmetlen, hülye kérdéseket szűrték meg, jogosan.
Csak beszámoltak arról, ha esetenként némileg megkésve, mit és mennyi védekező eszközt kaptunk. Az egész világon ugyanazt a lélegeztető gépeket kapták Kínából.
A sikerinfók valóban jöttek, de mit kellett volna kommunikálni? Hogy minden összeomlott? Egyik sem igaz.
Emlékeim szerint március 15 után minden nagyobb koncert és focimeccs be lett tiltva. Hol rendeztek kormány koncertet és kormány focimeccset? Értem én a focimeccsre való célzást. Legalább már nem mondhatják, hogy stadionépítés helyett vegyünk inkább lélegeztetőgépet.
Naponta volt sajtótájékoztató. Már mindenki únta. Miről nem értesült az az átlagpolgár? A nem létező kormánykoncertekről?
Brüsszellel kár előhozakodni. Gyalázatos, amit műveltek! Semelyik EU tagállamnak nem segítettek a járvány leküzdésében, de a pandémia csúcspontján arra volt idejük, hogy 7-es cikkelyezzenek.
A járvány okozta gazdasági bajok valóban nagyok, de ez nem hungarikum, sőt másutt talán még nagyobbak.
Ha nincs pl: index akkor ezekről az álságos témákról semmit sem lehetett volna tudni.: Ehhez mit szól a többi ellenzéki szócső? 21.hu; 444.hu; hirklikk.kamu; merce.hu, napi.hu, atlatszo.hu, nyugat.hu, zsurpubi.hu, alfahir, nyugatifény.hu, RTV, ATV, Klubrádió, magyar hang, Magyar Narancs, Népszava, HVG, Blikk, ÉS, 168 óra, stb., stb. Van itt miből tájékozódni, ha valaki szereti a politikai kabarét, meg a krimit.

Ezzel én le is zárnám magam részéről ezt a témát. Úgy látszik, most még nincs itt az ideje, hogy bárki is elfogadja a vitatárs bármely érvét, érvelését. És tényleg az egész személyeskedésbe, netán gyalázkodásba durvul. Mindenki fújja a magáét (én is). Az is valami, ha legalább a polgárháborút elkerüljük.
Neked további sok értelmes, mások véleménye iránt empatikus posztolásokat kívánok!
Ha lesz időd, kérlek, kukkants rá az 1. blogom H-versére!
Nagy tisztelettel üdvözöllek
Zoltán
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,714
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére