Adónk 1 %-át várják, ne hagyjuk azt a költségvetésben

Georgina Bojana témája a 'Országászat' fórumban , 2016 Február 2.

  1. Georgina Bojana

    Georgina Bojana Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Miért olyan kevesen élnek ezzel az adományozási jogukkal?
    S miért nem segíthetjük az 1 %-ék adományozásával azt, akit akarunk?
    A rendszer nem úgy működik, ahogyan azt a „mezítlábas” adózó elképzelné. Van ugye a fenti statisztika, miszerint, milyen sokan nem élnek ezzel az adományozási jogukkal.


    S, ezért ezek a pénzek a költségvetésbe „vándorolnak” , pedig de sok helyen várják, várnák, mert szükségük van erre a +bevételre. Szíves figyelmébe hívnám fel a szíves figyelmét az adózóknak arra, hogy a http://adoegyszazalek.lap.hu/ oldalon sorakoznak az adományt várók nevei, s a névre kattintva a honlapjaik, tevékenységi körük, valamint adószámuk. Továbbá a NAV honlapján valamennyi támogatható szervezet, annak adószáma, illetve technikai száma is megtalálható.
    Aki személyi jövedelemadó-bevallást nyújt be az adóhivatalnak, egyúttal rendelkezhet arról, hogy adójának 1+1 +val, mely civil szervezetet, egyházat, illetve a Nemzeti Tehetség Programot támogatja.

    (Zárójelben, s halkan megkérdezném, hogy Iványi Gábornak a hajléktalanokat segítő szervezete most 2016-ban Iványi egyháza megkapta a Nemzeti Adó és Vámhivatal határozatát, hogy a szervezet az idén nem fogadhatja el az adózók által felajánlott 1 %-ot. Ismét).

    A Kormány, illetve az adóhatóság nagyon is megszab(hat)ja, hogy kinek is utalhatunk.
    Az emberek közönyössége okán pedig nagyon is elgondolkodtam. A közöny oka pedig az is lehet, hogy az adózók nem biztosak abban, hogy a pénz valóban az általuk megnevezett szervezethez jutott-e?
    Vannak rossz tapasztalatok, mint a vörös-iszap károsultaknak gyűjtött pénzek sorsáról még mindig nem kaptunk részletes beszámolót. Mennyi pénzt adtak, osztottak ki az új házak felépítésére, az új életek megkezdésére, kialakítására, kártérítésre stb. Továbbá az egyéb adományok sorsáról sem volt a köznép korrektül tájékoztatva.

    Ez már egy külön téma is lehetne. Itt említhetném meg a Nemzeti Színház-ra adományozott mérhetetlenül sok pénzt, az elrontott, felesleges kiadásokat stb. Ezek azok az okok, az indokok, melyek elbizonytalanítják a köznépet. S, inkább legyintenek, áh' minek "vergődjek" a listák olvasásával, az 1 % megküldésének lehetőségével. Itt van a baj, az ok. Az emiatti bizonytalanságot - a bizonyosságra kellene váltani.

    Javaslatom szerint, visszajelzést kellene küldenie az adományozók részére – az adományozott szervezettől arról a tényről, hogy az utalt összeget meg is kapták. Igaz az általam ajánlott, linken elérhető lapon, fel van tüntetve mennyi -mind összes - pénzt utaltak az adományozók. De ebből még nem tudhatja meg az 1 %-át utaló, hogy ebben az ő pénze is benne van-e? Igaz, vannak akik névtelenül adományoznak, így ők kiesn(né)ek ebből az információból.
    Itt és most leírjuk, hogy még nem késő!

    Az szja 1+1 százalékáról az előző évekhez hasonlóan május 20-áig lehet rendelkezni, szja-bevallási formától függetlenül, így a bevallási nyilatkozatot választóknak is lehetőségük van erre.
    Akik már benyújtották a bevallásukat vagy munkáltatójuknál X jelet tettek és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt (NAV) bízták meg a bevallás elkészítésével, de még egyetlen szervezetet sem jelöltek meg kedvezményezettként, nem maradtak le semmiről, az 1+1 %-ról ugyanis rendelkezni lehet a bevallástól függetlenül. (Hogy mi is ez az 1+1 % - arról bővebben az alábbiakban olvashatunk). Azok az adóforintok, amelyekről az adózók nem rendelkeznek, a költségvetésben maradnak – figyelmeztet közleményében az adóhatóság.

    1+1 %-ék - mi is ez?
    Erről az információt a www.tetalap.hu/hirek/item/ado-1-kinek-adjam oldalán olvashatjuk.
    Az évenkénti esedékes adóbevallás elkészítésekor amellett, hogy eleget teszünk kötelességeinknek, még segíthetünk is egy általunk választott alapítványnak vagy egyéb szervezetnek a munkájában. Felajánlhatjuk az összeget többek közt egy állatmenhelynek, beteg gyerekek ápolásával foglalkozó alapítványnak vagy iskolának. Az egy százalék felajánlása előtt azonban nem árt tisztába kerülnünk az ezzel kapcsolatos tudnivalókkal, hiszen csak így lehetünk biztosak abban, hogy az összeg biztosan eljut a kiválasztott szervezethez. A felajánlásnak vannak bizonyos tartalmi és formai követelményei, amelyeket be kell tartanunk.

    Személyi jövedelemadója egy százalékát minden olyan magánszemély felajánlhatja, akinek adófizetési kötelezettsége van, és aki személyi jövedelemadóját határidőre maradéktalanul befizeti a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak, illetve részletfizetési vagy fizetési halasztási engedélyt kapott a NAV-tól. Befizetett adónk egy százalékának felajánlásáról írásos nyilatkozatban rendelkezhetünk. Az összeget kizárólag egy a 1996. évi CXXVI. törvényben meghatározott szervezet javára ajánlhatjuk fel.

    Nyilatkozatunknak tartalmaznia kell a választott szervezet adószámát. A nevét nem kötelező, de ezt is feltüntethetjük. A befizetett adó egy százalékáról kizárólag teljes egészében rendelkezhetünk; ezt nem oszthatjuk meg különböző szervezetek között, így csak egyet választhatunk. Egyházaknak felajánlott összegről külön, az adó további egy százalékának tekintetében nyilatkozhatunk, ehhez külön nyomtatványt kell kitöltenünk.
    A nyilatkozat formájáról a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló 1996. évi CXXVI. törvény 5. paragrafusának (1) bekezdése rendelkezik. Az adózó a rendelkező nyilatkozatot vagy nyilatkozatokat személyesen vagy postán is eljuttathatja az adóhatóságnak.

    A nyilatkozatot egy lezárt, adóazonosító jelével ellátott borítékban kell elküldenie. A két (az egyházak, illetve az egyéb szervezetek számára felajánlott egy százalékról szóló) nyilatkozat egy garnitúra részét képezi, ezt együtt kell beborítékolnunk, nem választhatjuk szét a perforáció mentén; ezt majd a NAV teszi meg. A hatóság munkatársai a borítékot és a nyilatkozat az adózó nevét és adóazonosító jelét tartalmazó perforált részét kódjellel látják el, és azokat külön dolgozzák fel. Megkeresik a felajánlást fogadó szervezeteket és kötelezik azokat a jogosultságot igazoló nyilatkozatok benyújtására, illetve a törvényi feltételek harminc napon belüli teljesítésére.

    Amennyiben a szervezet valóban jogosultnak bizonyul a felajánlás fogadására, a NAV legkésőbb az adott év december 15-ig átutalja a felajánlott egy százalékot a címzettnek.
    (No most ismét itt van bennem a kötözködés ördöge. Ha én-te-ő - felajánljuk azt az 1 %-ot, akkor miért csak az adott év december 15-i átutalásban reménykedhetünk. Hol pihen az a sok 1 %-i összeg? Kinek kamatozik?) Csípi a szemem. Miért nem lehetne GYORSABBAN intézni ezeket az utalásokat.
    Hiszen mindegyik szervezet, szó szerint 'kiéhezve" várja az 1 %-i adományainkat.

    A kedvezményezett alapítvány, közalapítvány vagy más társadalmi szervezet abban az esetben használhatja fel a felajánlott összeget, ha azt az alapító okiratában meghatározott közhasznú alaptevékenységre fordítják. A szervezet saját fenntartásával, működésével kapcsolatos kiadásokra csak a kapott összeg legfeljebb harminc százalékát használhatja fel.

    A fenntartással kapcsolatos költségnek számítanak ebben az esetben a székhely fenntartásához, illetve az alkalmazottak bérének biztosításához szükséges költségek, így az ingatlan bérleti díja, a közműdíjak, a postaköltség, illetve a telefon és az internet díja.
    Az egy százalékról nem csak a NAV által küldött formanyomtatványon nyilatkozhatunk. Amennyiben valahova elkevertük a NAV-tól kapott dokumentumot, vagy rosszul töltöttük ki, és szeretnének rajta változtatni, kitölthetünk egy új papírt. Egy hagyományos A4-es lap is alkalmas erre a célra; ezt egy normál postai borítékba kell helyeznünk, azt pedig az adóbevallási csomagba téve beküldenünk.


    A borítékra minden esetben írjuk rá adóazonosító jelünket. Munkáltatói adó megállapítás esetén a munkavállalónak a rendelkező nyilatkozatot tartalmazó lezárt, adóazonosító jelével ellátott, saját kezűleg aláírt borítékot legkésőbb 10 nappal az adóbevallás határidejének lejárta előtt el kell juttatnia a munkavállalónak.


    Az egy százalék felajánlásáról való rendelkezést tartalmazó nyilatkozat érvénytelennek számít, amennyiben a befizetett adóra vonatkozó törvényi előírások nem teljesülnek, az adózó a befizetett adó egy százalékáról részlegesen rendelkezett, mindkét kedvezményezettet ugyanabból a kategóriából választotta ki, a kedvezményezett nem jogosult a felajánlásra, vagy a rendelkező nyilatkozat formai feltételei nem teljesülnek.

    Érvénytelen a nyilatkozat például abban az esetben, ha az adózó rossz adószámot vagy technikai számot adott meg, egyáltalán nem adott meg számot, illetve az olvashatatlan; nem tüntette fel a borítékon saját adóazonosító jelét, vagy munkáltatói adó megállapítás esetén nem írta alá a borítékot.

    G.B.

    ado1%.jpg
     
    Utoljára módosítva: 2016 Február 3
    rituevu, Istarea és Melitta kedveli ezt.
  2. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Ivanyirol sokat olvastam , es valoban nagyon sok segitseg ad(ott) , szegenyeknek , raszoruloknak.
    Hogy o miert nem kaphat lehetoeget az 1% adoakozasbol???...........
     
    Istarea kedveli ezt.
  3. Okorporkolt

    Okorporkolt Kitiltott (BANned)

    Ilyen jo volna Canadaban is..
     
  4. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    ? Mi lenne jo Canadaba?
     
  5. Okorporkolt

    Okorporkolt Kitiltott (BANned)

    1 szazalekos adomanyozas, mikor csinalom a adomat
     
  6. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Adhatod iskolaknak felekezeteknek stb.
     
  7. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

    2016. január 29.
    Az Oltalom Karitatív Egyesület köszöni minden felajánlójának, hogy adója 1%-ával támogatta a rászorulók érdekében végzett tevékenységét. A részünkre juttatott összeg: 2013 évben 9.952.738,-Ft; 2014 évben 8.395.860,- Ft, 2015 évben 6.948.231,- Ft, melyet a működtetéssel és a közhasznú tevékenységgel összefüggő munkálatokra fordítottunk.

    A Másik Kéz Alapítvány (1086 Bp., Dankó u. 9., adószám: 18011964-1-41, elnök: dr. Iványi Gábor) köszöni minden felajánlójának, hogy adója 1%-ával támogatta tevékenységét. A részünkre juttatott összeg: 2013 évben 30.034,-Ft, 2014 évben 40.321,- Ft, 2015 évben 28.430,- Ft, melyet a működtetéssel és a közhasznú tevékenységgel összefüggő munkálatokra fordítottunk.

    http://www.oltalom.hu/rovat.php?id=65&lang=hu&mid=91
     
    Melitta kedveli ezt.
  8. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

  9. Georgina Bojana

    Georgina Bojana Kormányos Fórumvezető Kormányos

    *
    Kedves Beka Holt!
    Iszonyat és felettébb elszomorító, sőt kétségbeejtő :( ez a fentebb leírt és megküldött statisztikád. S ha ezeket a (meg nem kapott) összegeket az egyre bővülő létszámú, hajléktalan emberekre visszaosztjuk, egy személyre vonatkozóan ez a keret, egyre jobban szűkülne. Ide még a költségvetésből is kellene pótolni, hiszen nem minden hajléktalan ember a saját elrontott, felelőtlen élete miatt került oda, ahová. Ebben a bizonytalan életben könnyen veszíthetőek a munkahelyek, a megélhetési lehetőségek, így ezzel egyenes arányban az életfeltételek is egyre jobban.
    G.B.
     
    Utoljára módosítva: 2016 Február 3
    Istarea kedveli ezt.
  10. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Arra nem gondolsz hogy minél több alapítványt működtetnek annál kevesebb az egyes számlákra befolyt összeg?
     
  11. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

  12. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Akkor mar ketten vagyunk akik nem ertjuk, mert nem az a baj hogy a Krisnasok megkapjak hanem az hogy Ivanyiek nem.
     
    Beka Holt kedveli ezt.
  13. FLAMINGO

    FLAMINGO büszke nagypapa Fórumvezető Kormányos

    Mint egyház valóban nem kaphatnak, de a másikat, az alapítvány megkaphatja, mint közhasznú tevékenységet végző szervezet, ha 3 év műxik.
    Ne feledjük 1+1 a feljaánlható %!
     
    Georgina Bojana, Melitta és Beka Holt kedveli ezt.
  14. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Ha a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösségről beszélünk, mint kisegyházról akkor nekik nem is jár az adó 1%-a. Nekik ha jól látom van kereskedelmi tevékenységből bevételük, márpedig ez kizáró ok!
     
    FLAMINGO kedveli ezt.
  15. Melitta

    Melitta Adminisztrátor Fórumvezető

    Milyen kereskedessel foglalkoznak?
     
  16. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Ne kereskedés, kereskedelmi tevékenység!

    Kávézó az Öt Verébhez

    Az Oltalom Karitatív Egyesület kávézót nyitott hajléktalanok számára a Józsefvárosban. Az Öt Verébhez címzett vendéglátóhely különlegessége, hogy csészékbe töltött, valódi presszókávéval és alacsony árral várja a fedél nélküli klienseket.

    Tehát, kereskedelmi tevékenységből van bevétele.
     
    Melitta kedveli ezt.
  17. mechi

    mechi Állandó Tag

  18. Georgina Bojana

    Georgina Bojana Kormányos Fórumvezető Kormányos

    *
    Kedves Beka Holt!
    Kérdésedre a válaszom az, hogy igenis gondolok.
    A legütősebb példát említsem, pontosan az elmúlt választások :(.
    Ott is megszámlálhatatlanul SOK kicsi/pici/sőt/soha nem hallott pártok jegyeztették magukat. A tájékozatlan, képzetlen emberek azt gondolták, ha ezekre HÚZZÁK az X-et,
    akkor "menekülnek" az Orbán kormánytól. Igen, igen, van akit - ily módon - meg lehetett vezetni. S, mi történt tudjuk. Sőt ezek a semmiből előkerültek az induló tőkéjükkel volt, hogy igen, - volt, hogy :dr_4: nem tudtak korrektül elszámolni.
    S, mint jól ismerjük a régen bevált mondás igazát: "oszd meg és uralkodj". A most kormányzó pártnak ez az okosság, nagyon is bejött.
    Ha annyira sem látnák, nem volna átlátásom a napi és egyéb politikára, - mint annak a szorgalmatos vakondnak, aki a kertemben "dolgozgat" -, akkor is, pontosan LÁTOM, :dr_9: mi történt és mi történik.
    Egy valamit azért fájlalok, méghozzá nagyon :eek:.
    Melitta "nem tetszéséhez", "beírásához" csatlakozom, mert igenis :dr_31: , bármilyen tevékenységgel próbálja is meg, a "vitánk tárgyát képező" Egyesület, a bevételeit növelni, ez csak dicséretes dolog :hurra: .
    Miért is?
    Nagyon sok rászorulónak adnak kenyeret és meleg ételt. Hogyan is bírnák ezt e- vagy anélkül?! a +befolyt jövedelem nélkül. (Ha ugyan igaz ez a feltételezés, hogy van az Egyesületnek vala/bármilyen kávézója, - én erről nem tudok -, de ezek után utána is nézek.
    S, ha van, akkor is visítok :mad:.
    Miért?
    Mert ennek az Egyesületnek sem terem a pénz, csak úgy, hiába is szórnák el annak "magjait".
    Az emigyen Magyarországon, immár "megszokott" aratást :dr_4:nem gyakorolják.
    Az egész témában azért vagyok elkeseredett :confused:, mert itt van az a szó, mégpedig az, hogy HIÁBA.
    S, ennek a szónak az értelmét mindannyian jól ismerjük, jól tudjuk o_O .
    Az Egyesület önkéntesei és dolgozói, HIÁBA dolgoznak sokat, HIÁBA mentenek fizikálisan és mentálisan is embereket, akkor is HIÁBA várják a segítséget.
    Azt a 1%-ot, amit törvény ide, § oda, ha adózó volnék, (régóta nyögdíjas) , bizony, bizony, azt a keresztet "rájuk", "nekik" behúznám, hogy több jusson az elesetteknek.
    *
    Csak remélni és bízni tudok abban, hogy amit/amiről Flamingó írt, arról mind többen tudnak, s húzzák azt az X-et oda, ahol nagyon is várják. De mivel gyűrűznek a fél információk, félő, hogy erre és ezért kevesen gondolnak.
    *
    Véleményem ez, csak ennyi :cool:
    G.B.
     
  19. Beka Holt

    Beka Holt Kormányos Fórumvezető Kormányos

    Nem azt mondtam, hogy nem járna nekik az 1%! Azt a törvényt nem én hoztam ami miatt nem kaphatnak!
     
  20. Georgina Bojana

    Georgina Bojana Kormányos Fórumvezető Kormányos

    *
    Kedves Beka Holt!
    Ilyen "gyanúsításra" ne is gondolj ;) ! Meg sem fordult a fejemben. Én csak azt szeretném, ha mindenki olyan cégnek/szervezetnek küldhetné az 1 %-át, akik bármi okból kiérdemelnék azt.
    No igen, az én "tervezetemben" is volna lista :cool:. Mégpedig mind azokról, akik csalnak, inkorrektek és a megkapott pénzt nem arra használnák, amire és amiért azt,
    az adózók azt megküldenék.
    Nem megbántani akartalak :rolleyes: , csak leírtam az én verziómat.
    No, barátság:)! És mindenképpen megköszönöm:dr_24: a hozzászólásodat.
    G.B.
     

Megosztás