Agyonverte a feleségét, majd aludni ment – 20 ezer forint miatt halt meg az asszony

Különös kegyetlenséggel ölte meg feleségét egy 59 éves férfi Szentlőrincen. K. F.-nek annyira elborult az agya, hogy a szerencsétlen nőt halálra verte. Az asszony nem dolgozott, férje bankkártyáját használta mindig, és a végzetes napon ebből kerekedett konfliktusuk is.

Egy italozással töltött délután a férfj észrevette, hogy a tárcájából hiányzik 20 ezer forint, amit felesége alkoholra költött. Ekkor a férfi nagy erővel megütötte feleségét, előbb ököllel bántalmazta, majd miután a nő földre esett, rugdosta, rátérdelt és megtaposta. A nő nem sokkal később meghalt.

1483833_szentlorinc.jpg

Az eset még 2017. április 28-án történt, a feleségét halálra verő K. F. hétfőn először áll bíróság elé a Pécsi Törvényszéken. A most közzétett vádiratból új döbbenetes részletek is kiderültek: a nő megpróbált ellenállni, míg a férje ütötte és egyszer vissza is ütött, de hiába.

A férfi tovább verte, a nőt – mint a vádirat fogalmaz – "legalább 50-60 közepes, illetve nagy erejű erőbehatás érte". Ezek után a férj nem mentőt hívott, hanem bement a hálószobába és lefeküdt. 20 óra körül ébredt fel – úgy három óra alvás után –, és akkor tudatosult benne, mit is tett. Felesége az ágy végénél feküdt, megfogta a kezét, és érezte, hogy hideg. Ezután feltette az ágyra, majd felhívta telefonon a fiát, és azt mondta neki: "nagy a baj". A mentőket végül a fiú hívta.

Bors

1483835_screen-shot-2018-03-17-at-151757.jpg

K. F. a rendőrségen mindent bevallott, s a rendőrség halált okozó testi sértés miatt indított ellene eljárást. Ugyanakkor az ügyészség súlyosabb bűncselekménnyel, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolta meg.

Mint a vádirat megjegyzi: az asszony a halálakor súlyosan, a férfi pedig közepesen volt ittas.
 
Tanulság?
Erősen ittas állapotban soha ne keveredjünk verekedésbe, mert nem biztos, hogy jól tudjuk az erőviszonyokat felmérni.
 
Most erre mit írjak... hogy sajnálom az asszonyt? Legyek őszinte? Nem. Amiatt nem, mert kiderült hogy a pénzt ALKOHOLRA költötte. Sőt, eleve ittas is volt ő is. Még jobban is mint a férje.

Most minek sajnáljam? Két lecsúszott alkoholista. A nő magának kereste a bajt, de tulajdonképpen a férje is, és azzal, hogy inni kezdtek. Simán megtörténhetett volna a dolog fordítva is: A nő pépnzt követel a férjétől alkoholra - vagy akár csak azt hogy adjon egy kortyot inni az épp szopogatott piás üvegből - a férj nem ad, s amikor elfordul, a nő hátulról fejbe veri hogy meghal, majd megissza a piát illetve elmegy a bankkártyával új italt venni...

Alkoholistától minden kitelik, s ezek mindketten azok voltak. Előre be lett kalkulálva a sorsukba hogy VALAMI baj LESZ!

Most ez az ami lett, lehetett volna később akár májrák is. Még lehet hogy a féfi jól is járt, mert mire leüli a büntetését, kigyógyul az alkoholizmusból hiszen odabent a dutyiban nemigen ihat.
 
Nem vagyok egy asszonyverő vadállat - úgy általában véve se szeretek verekedni senkivel se, sőt, mostanában már a bunyós filmeket se nagyon nézem mert még csak nem is szórakoztatnak - ennek ellenére, ha hirtelen arra döbbenek rá hogy a nejem a saját pénzemből amit én kerestem meg, csak úgy ripsz-ropsz lenyúl 20 ezer forintot, és mindezt ALKOHOLRA, hát bvallom a Zősznteséget, nem kizárt hogy lekeverek neki egy hatalmas maflást! Talán kettőt vagy hármat is!
Oké, hogy azután nem fogom rúgdosni meg rátérdelni meg mittudomén, de ez már olyasmi hogy ha a férfi akit e tett amúgy JOGOSAN FELBŐSZÍT, az maga is részeg, hát akkor nyilvánvaló hogy az indulat ami gerjed benne, messze nagyobb lesz mint ami egy józan emberben keletkezne (ismétlem, JOGOSAN keletkezne!), kevesebb az önkontroll olyankor (kábé nulla), s így persze a konfliktus eszkalálódik, még jobban eldurvul...

Szóval csak arra akarok kilyukadni, a nő olyasmit tett ami teljes joggal elítélendő, nem alkoholista férjet is felbosszantott volna, várható volt hogy nem ússza meg balhé nélkül, s mert a férje is alkoholista volt, nyugodtan elmondható hogy a nő olyasmit tett ami szinte útlevél volt az intenzív osztályra! Hát nem oda került hanem a temetőbe, de a két hely közel van egymáshoz tudjuk...

A megoldás: NEM KELL INNI ALKOHOLT. Aki mégse tudja megállni, az oké, igyon, de az se többet mint napi egy üveg sör, bár még ezt is jobb lenne elkerülni. Mondjuk, talán olyankor megengedhetőnek tartom ha előtte sok zsíros valamit eszik, akkor nincs is olyan erős hatása az agyra ellenben segíti az emésztést. Az más kérdés, hogy jobb ha nem eszünk sok zsírosat se... Vagy, ha korábban rengeteg kávét ivott mert kellett az ébrenmaradáshoz a napi munkához, akkor azt mondom oké, lefekvés előtt szintén lehet egy üveg sör hogy könnyebben aludjon el. De természetesen EZT SE RENDSZERESEN, talán havonta egyszer azt mondom az ilyesmi elmegy, oké... És még akkor se részegre, hanem már ágybabujás után elszopogatja és lész, azaz akkor amikor úgyse akar már senkivel se kommunikálni vagy veszekedni...

Szóval nem kell inni és kész. De pláne nem más pénzéből, más bankkártyájára...
 
Halálra vert, rugdosott egy emberszerű véglény egy nőt, egy embert, és ennyi a véleményetek? Masszív alkoholista volt nem kár érte?
Ez olyan mintha ti is belerúgtatok volna! Mintha a gyilkos mellé állnátok, és az áldozatot hibáztatnátok! Ennyi egy ember élete, 20 ezer forint?
Sajnálom azt a fiatalembert aki így veszítette el az édesanyját, mert mindegy hogy élt, az édesanyja volt!
Részvétem a fiának!

Ti pedig akik szerint megérdemelte, hogy gyilkosság áldozata lett szégyelljétek magatokat!
 
Beka, megakadályozni senki nem tudta. Itt mindkettő áldozat, az alkohol áldozata.
 
Tanulság?
Erősen ittas állapotban soha ne keveredjünk verekedésbe, mert nem biztos, hogy jól tudjuk az erőviszonyokat felmérni.

Nem.
A tanulsag az, hogy ha nem jo a kapcsolat el is lehet vallni.
Ha nem tetszik valami, tessek szepen szetmenni emberi modon nem pedig eroszakal megprobalni megoldani a problemat.

Ennyi.
 
Az alkoholizmus betegseg. Nem egy pialas utan kaphato el ,de leszokni se lehet egyik naprol a masikra. Nincs joga senkinek elvenni a masik ember eletet, se 20 ezer Ft se 200ezert vagy tobb penzert. Aki igy nem tud uralkodni allatias osztonen annak a minimum eletfogytiglan jarna.
Az sincs kizarva a no a sok durvasag miatt nyult az alkoholhoz.
Biztos nem ez volt az elso verekedes az eletukbe.
 
Most erre mit írjak... hogy sajnálom az asszonyt? Legyek őszinte? Nem. Amiatt nem, mert kiderült hogy a pénzt ALKOHOLRA költötte. Sőt, eleve ittas is volt ő is. Még jobban is mint a férje.

Most minek sajnáljam? Két lecsúszott alkoholista. A nő magának kereste a bajt, de tulajdonképpen a férje is, és azzal, hogy inni kezdtek. Simán megtörténhetett volna a dolog fordítva is: A nő pépnzt követel a férjétől alkoholra - vagy akár csak azt hogy adjon egy kortyot inni az épp szopogatott piás üvegből - a férj nem ad, s amikor elfordul, a nő hátulról fejbe veri hogy meghal, majd megissza a piát illetve elmegy a bankkártyával új italt venni...

Alkoholistától minden kitelik, s ezek mindketten azok voltak. Előre be lett kalkulálva a sorsukba hogy VALAMI baj LESZ!

Most ez az ami lett, lehetett volna később akár májrák is. Még lehet hogy a féfi jól is járt, mert mire leüli a büntetését, kigyógyul az alkoholizmusból hiszen odabent a dutyiban nemigen ihat.
Én sem vagyok agresszív ember, sőt... Egész életemben úgy éltem, hogy humorral kedvességgel olyan dolgokat is meg tudtam oldani, amiket sokan csak erőszakkal, agresszióval. Azonban hiszem azt, hogy bármelyikünkből lehet gyilkos, megfelelő körülmények együttes hatására. Az első házasságom nagyon jól működött tizenöt évig. Aztán úgy alakultak a dolgok, hogy eljutottam oda, hogy... na nem ölöm meg a nejemet, de egy hajszál híja volt, hogy nem adtam neki egy pofont. De nem adtam! Viszont mivel eljutottam idáig, elgondolkoztam azon, van-e így értelme tovább együtt élni. Mivel nem láttam értelmét, már csak azért sem, mert amikor mondtam az exemnek, hogy üljünk le nyugodtan beszéljük át, hogy jutottunk idáig, az volt a válasz, hogy ha így nem tetszik ahogy van, máris szedhetem a sátorfámat. Letettem a lakáskulcsot az asztalra, abban a ruhában ami rajtam volt kisétáltam az ajtón, és becsuktam magam mögött. Ennek több, mint 30 éve. Elváltam, később újra nősültem, gyerekünk lett, és köszönöm, egy boldog, harmonikus házasságban élünk azóta is. Köszönöm hogy elmondhattam. Ja, életemben egyszer rúgtam be, amikor az első szerelmemmel szakítottam. Akkor 16 éves voltam.
 
Az alkoholizmus betegseg. Nem egy pialas utan kaphato el ,de leszokni se lehet egyik naprol a masikra. Nincs joga senkinek elvenni a masik ember eletet, se 20 ezer Ft se 200ezert vagy tobb penzert. Aki igy nem tud uralkodni allatias osztonen annak a minimum eletfogytiglan jarna.
Az sincs kizarva a no a sok durvasag miatt nyult az alkoholhoz.
Biztos nem ez volt az elso verekedes az eletukbe.
A férj is annyira részeg volt, hogy észre sem vette meghalt az asszony. A verekedés után egyszerűen lefeküdt aludni.
 
A férj is annyira részeg volt, hogy észre sem vette meghalt az asszony. A verekedés után egyszerűen lefeküdt aludni.
Gondolom napi rutin lehetett nala az asszony veressel valo idomitasa, mivel kozepesen volt alkohol befolyasoltsag alatt.
Az asszony volt eros alkoholos allapotban, igy a verekesed is egyoldaluva valt es tragediaba torkolott.
 
A férj is annyira részeg volt, hogy észre sem vette meghalt az asszony. A verekedés után egyszerűen lefeküdt aludni.

Verekedés???
Az Isten szerelmére ez nem verekedés volt, ez egyértelműen egyoldalú verés volt! Az nem verekedés ahol az egyik elvakultan ütlegel egy másikat és az ameddig tud védekezik!

ehhh, nem is érdekel egyetlen további vélemény sem. Azt védeni aki elvette egy másik ember életét? !
Ez nem az én világom!
 
Szomorú történet. “Az alkohol öl, butít, nyomorba dönt” egy örök igazságú szlogen marad. Béke a hölgy poraira, és remélem nem kap sok enyhítő körülményt a fèrj.

Egy gyerekkori élmény jutott az eszembe, miszerint nem mindig végződik tragikusan egy alkoholista házaspár verekedése.
Házunkban, Ica néni és Pista bácsi rendesen tintáztak. Egy szombat délután kitört megint az ordítozós veszekedés. Az egész ház kint állt a folyosókon és várta a fejleményeket.
Fölszinti szuterénben laktak. Hirtelen kicsapódott az ajtó és Ica néni rohanva menekült. Pista bácsi utána. Ica néni bemenekült a nègy lakással arréb lakó anyósához, kimászott az utcára az ablakon és vissza a lakásukba. Pista bácsi utána komplimenteket ordítozva. A harmadik vagy negyedik kőr után az anyós kizárta fiát.
Pista bàcsi átkozódva vissza ment lakàsukba és a kisbaltával szétverte a lakàst.

Vasárnap kijózanodva, Jó ebédhez szól a zene mellett puszilkodva szögelték össze a bútorokat. :rohog:
 
Utoljára módosítva:
Nem.
A tanulsag az, hogy ha nem jo a kapcsolat el is lehet vallni.
Ha nem tetszik valami, tessek szepen szetmenni emberi modon nem pedig eroszakal megprobalni megoldani a problemat.

Ennyi.

Szétmenni, hova a francba?! Gondolod, van annyi poénzük hogy megoldják a külön való lakást?! Örülnek ha kettejüknek van 1 ház a fejük felett, és nincs arra se már adósságuk!

Vagy azt hiszed elválnak, s mindkettőért azonnal sorbaállnak az új vőlegények/menyasszonyok?! Gondolom 50 fölöttiekről van szó, azokra akkor se nagy a kereslet ha nem alkoholisták!

Az elv hogy ha nem jó a kapcsolat szét kell költözni, természetesen nagyon helyes valóban, ELMÉLETILEG. Csak tudod az úgy van, hogy az elméleti és a gyakorlati lehetőségek ELMÉLETILEG azonosak. Ám GYAKORLATILAG sajnos NEM.
 
es igy jobb?
egyik koporsoban fekszik a masik bortonben ul?
kereslet? konnyebben talal egy 50 eves (akinek mar felnottek a gyerekei) part mind egy frissen elvalt 30 eves 2 kis gyerekkel.

ha van nekik 20 ezer forint a piara, amit ugy latszik egy nap elrendeztek mert satu reszeg volt mind2 (leiras szerint meg rendszeressen zabaltak a piat), akor egy kis gondolkodassal stb lett volna penz masra is.

Egy dologban van igazad, az aki jozanon gondolkodik nem ugy nezzi a dolgokat mint egy alkoholista.
 
Utoljára módosítva:
ha van nekik 20 ezer forint a piara, amit ugy latszik egy nap elrendeztek mert satu reszeg volt mind2 (leiras szerint meg rendszeressen zabaltak a piat), akor egy kis gondolkodassal stb lett volna penz masra is.
Igen, ha egyik sem ivott volna, és az asszony is dolgozott volna, akkor akár szépen is élhettek volna.
De nem így volt.
 
Verekedés???
Az Isten szerelmére ez nem verekedés volt, ez egyértelműen egyoldalú verés volt! Az nem verekedés ahol az egyik elvakultan ütlegel egy másikat és az ameddig tud védekezik!

ehhh, nem is érdekel egyetlen további vélemény sem. Azt védeni aki elvette egy másik ember életét? !
Ez nem az én világom!
Ez csak egy cikk.

Nem tudjuk mi volt, nem tudjuk hogy volt. Csak az eredmény ismert.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,754
Tagok
615,669
Legújabb tagunk
ssstik
Oldal tetejére