Ajándék pillanatok Neked...

Baranyi Ferenc​

Az ébrenlét a bátorsága​

Éjfélkor a sötét belémlát,
ilyenkor vallanak a némák,
és a süketek dobhártyája
beleremeg az éjszakába.
Nem könnyű a magunkba-nézés,
ítélőszékhez önidézés,
jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól,
ha ilyen éjszakán elalszol!​

Az ébrenlét a bátorság itt:
lehurrogni lelked, ha ámít,
rágondolni, amire nem mersz,
akármilyen nehéz, keserves,
büntetni magad röstellt könnyel,
társ-nélküli, szegetlen csönddel,
nézni, midőn a képre fény száll,
amit az éj tükre elédtár.​

Ó én tudom: a gyöngeségem
legláthatóbb a tükör-éjben,
s én látom legjobban, hisz éjjel
magam vagyok rossz számizével.
Nincs kínzóbb a felismerésnél:
hazugnak látni, mit beszéltél,
mondandónak, mit elhallgattál,
adandónak, amit nem adtál.​

Magam vagyok magam fegyence,
bíráim legkegyetlenebbje,
s még az lehet csak, akin látszik,
hogy éjszakákat áttusázik,
aki velem éber az éjben:
legyen bírám s ha kell, pribékem,
de megítélni hogy merészel,
aki nyugodtan alszik éjjel?!​

Legyen a bírám talpig ember,
magát-vizsgáló becsülettel,
s ítéljen el, egyazon szinten,
mint embert ember, istent isten,
mint ön-legyőző ön-legyőzőt,
miként legyőzöttet legyőzött,
de sárga törpék tű-sisakban
ne mocorogjanak alattam.​

Ha számonkérő éjben alszol:
jaj, gyáva vagy, megfutsz magadtól!
Bár nehéz a magunkba-nézés,
ítélőszékhez önidézés,
de áldozzunk ennyit magunknak,
kiéjszakázott igazunknak,
s azoknak, akik tisztelettel
úgy neveznek minket, hogy ember.​

SZERÉNY ROMÁNC


Borokban ittalak
húsokban ettelek
kútban kutattalak
dalban füleltelek

ízleltem ízedet
hallgattam hangodat
hazudtam szépeket
szépen dicsértelek

mondtam : szemed olaj!
súgtam : nyakad torony!
lihegtem : fényeket
gyújtsatok, merre jár,

de nincs már egy szavam
mit adjak még neked?
a szekfű elvirult
könnyem már elapadt
és ha egy éjjelen
ahonnan nincs tovább
elalszom válladon
álmodnom sincs kivel.


Vozári Dezső​

Kamarás Klára



Nincs visszaút



Már messze úszott mindaz, ami volt.

Elbert Hanna ​

Csillapíthatatlan tudásszomj​

Beszívni egy könyv illatát,
Megkóstolni a tudás zamatát,
Összegyűjteni az apró morzsákat,
Hogy felépíthesd hatalmas váradat,
Elindulni e zeg-zugos úton,
Majd meghagyni mindent, egy fakó lapon.​

2007​

Baranyi Ferenc: Gyönyörű dráma

Most melletted vagyok
Eláll a szavam,
Mintha templomban
Érezném magam.
Keresztet nem vetek
Mégis aratok,
Ezért egy kicsit
még maradok.
A konyhában
Édesen zokogva,
Halálosan
Egymásért mozogva
Kitört belőlünk
Az ősi hajlam,
Az eszünkre káros,
a testünkre balzsam
Az érzés visszatért,
Vele én is.
Máshol kéne lennem,
Itt vagyok mégis.
Iszonyú élmény,
Gyönyörű dráma,
Megfizetünk érte,
Meg van az ára.
A kimerüléstől
A kifulladásig
A látszat nem csal,
Ez nagyon is látszik.
Csak egymásért,
Bár egymással szemben,
Ha hasad a hajnal
újra kezdem.

A múltunk már a múlt,
Jelen van még a jelen,
A jövőnket olvassák,
Ha nyújtom a kezem.
De én lazán átverem
A jósokat,
Hisz tenyerembe
Magam vésem
A sorsomat...

Lesznai Anna​

Imádság​

Istenem, nem hallod jól az imádságom!
Vágyódás, óhajtás elhervadjon bennem
Mi szívemben duzzad, lohadjon le lágyan,
Lelkem hadd pihenjen, testem hadd pihenjen.​

Kértelek, hogy puhán hullass az ölembe
Apró örömöket s ízes boldogságot,
Melyet feloszthatnék, jusson is, maradjon,
Mint karácsony esti bőséges kalácsot.​

Annyi vágyat kértem, teljék csókra, dalra.
Könnyű szárnyú szívem kóborlásra termett,
És te küldtél nékem nagy, nehéz csudákat,
Sziklakőbe vágott oszthatlan szerelmet.​

Olyan kényességgel verted meg a szívem,
Fáj, ha messzi kertben új tavaszok érnek,
Piros vérem serked, mikor kelyhe pattan
A rózsaszín ajkú zsenge gesztenyének.​

Perzselnek az esték, hajszolnak a percek,
Szörnyű ajándékod alig-alig tartom...
Meggörnyed a vállam, félek, hogy elégek,
...Tévedtem Istenem, játszani akartam.​

Kányádi Sándor​

Noé bárkája felé​

Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Egyetlen szó,
egy tájszó se maradjon kint.
Semmi sem fölösleges.​

Zuhoghat akár negyvenezer nap
és negyvenezer éjjel, ha egy
buboréknyi lelkiismeret-
furdalás sem követi a bárkát.​

Mert leapad majd a víz.
És fölszárad majd a sár.​

És akkor a megőrzött,
a meglevő szóból újra-
teremthetjük magát
az első búzaszemet,
ha már igével élnünk
tovább nem lehet.

Őri Itván​

Dal az életről​

Néha nehéz, néha könnyebb,
néha mosoly, néha könnyek,
néha megbocsátás, néha ítélet,
néha csüggedés, néha remények.
Az Élet az, mely nyomomba' jár
ha megállok, ő is megáll
s vár, hogy induljak már, mert nincs idő
ott van mögöttem a következő,
kit lökdösni, rúgni kell és bíztatni,
ha menni nem akar:
"Igyekezz! Végezd életed hamar!"​

Néha ilyen, néha olyan,
a fő, hogy ne vedd komolyan
ne hallgass rá, mondjon, 'mit akar,
hisz nemsoká' minden jó lesz
a közömbös-kedves föld betakar.​

Dániel Nagy László: ​

Álmaimmal együtt​

A Napot kicsinek látom
a messziséget nézem
feszülten
Ahogy lélegzem
hanyatt fekve a térdig érő fűben
Érzem szelíden
fölfelé húzzák pupillám
a tovaszálló fellegek
álmaimmal együtt
az égbe​

Marschalkó Lajos​

Atlantis ​

A szívem omlott, elsülyed világ
A bánat, mint a tenger lepte el,
Oceán mélyen, ha a hab dalol
Szavára csönd és némaság felel.​

Álom paloták romlatag során
A múltnak immár árnya sem oson
A némaság a csend lett jaj az úr
Atlantison, a tündér városon​

De nézz, óh nézz a kristály vízbe le
Sötétt világok csilló méhiben
Szívembe bánat-óceán alatt
Kincs pompa régi ragyogás pihen.​

S ha lelked, mint a búvár mélyre száll
Tengerbe lent a hullámsír alatt
A kincsek terhe téged vár csupán
A szívem, ládd meg, csak neked maradt.​

Ha rejti tenger, mélység és sötét,
A titkát melyet sors neked hagyott
Napfényre hozza egyetlen mosoly,
Amely a drága arcodon ragyog.​

1926. Keszthely.​

Henrich Heine​

Holdezüstös hársvirágok​

Holdezüstös hársvirágok
részeg illatot lehelnek,
fenn a légben és a lomb közt
fülemilék énekelnek.​

Ugye, kedves, milyen jó a
hársak alján ülni, hogyha
lombjukat a telehold-fény
sugarasan átragyogja.​

Nézd csak jól meg: szív alakja
van ennek a hárslevélnek,
hársfa alá a szeretők
oly szívesen azért ülnek.​

De mondd, kedves, mért mosolyogsz
messze álmok rabja képpen,
mint akinek rejtett vágyak
ébredeznek már szívében.​

Ó, bevallom neked, édes,
mire vágyom: azt kívánom,
hogy bundába burkolózva
üljünk, tarka, könnyű szánon,​

szélkavarta hóviharban,
hangos csengők hangja szálljon,
úgy suhanjunk, úgy repüljünk
át a réten, át a tájon.​

/Ford: Lator László/​

​

Czky Zsanna​

Foszlott csipkéjű múlt​

Két kezemből ettél,
S ittál ajkaimról.
Szemed gyönyört mesélt,
Ajkad becézve szólt.
Az élet tavasz volt,
Reményekkel teli.
Nem tudtunk haragról,
A jót, öröm élteti.
Egymás kezét fogtuk,
S repültünk az égig.
Az a kicsi odú,
Új volt, nem is régi!
Aprócska kis szoba,
Csak mi ketten laktuk.
Csendes kis kápolna,
Boldogság alagút.
Kettőnk teste… lelke,
Volt minderre tanú.
Árnyék jött, fekete,
És sok tiltó, tabu.
Életünk fonalát,
Mások kezdték fonni.
Tervünk szép vonalát,
Összemaszatolni.
S jött, a kíméletlen,
Keserű valóság.
Álmokat én szőttem,
De merre, és hová?...
Marad az imádság,
S hogy kérleljük Istent.
Sorsunk vad sikoltás,
S köztünk béke nincsen…

2008. október 19. Zsanna​

Czky Zsanna​

Csodát regélő délutánok​

nyárfasorok közt
villanó napsugarak
járják táncukat​

levélpördítő
virágillatú szellő
sziromesőt hoz​

parti virágok
ringó táncát tükrözi
a sima tóvíz​

alkonyi napnak
kivérző sugarát, hűs
szellő fodrozza​

a tószagú láp
vadcsibefészket ringat,
moccan a zsombék​

locsogó mocsár
a láprajáró népek
szelíd tanyája​

lápi világot
magába fogad, szélben
susogó nádas​

2008. szeptember 2​

​

Szigethy Ferenc ​

AZ IGE ​

Betűnek látszik, mikor olvasom,
külsőre egyéb írással rokon;
könyvbe foglalva, mint a tudomány,
-de egyszercsak a szavak erdeje
zengő, zugó viharral lesz tele,
és remegni kezd szív és falavél:
a betűkben a nagy Osten beszél,
súlyos, kemény itélet mennydörög:
ez Ige már, az Ő szava: örök:
minden szó a szívekbe belép
és földre omlik, jajgat, sie a nép!​

-És az Ige, éppúgy intelem:
Isten tűzben, álomban van jelen;
látnak Mózes, Jákob, Jób, Sámuel:
ekkor egyes emberhez van közel.​

De éppen azért Ige az Ige:
az Isten nincsen soha messzire.
Bár bűn sötétlik a föld körül,
irgalmas szíve újra könyörül:
úz lesz szent Fia föld és ég között;
szövetséget ily módon újra köt:
csillagor gyújt karácsony éjszakán,
-a leggazdagabb Ige ez talán!
Vagy felülmúlja, túlszárnyalja ezt,
mikor az Ige a véres kereszt?!​

Én nem tudom, csak érzem, hogy nekem
bármelyik Ige minig kegyelem:
Isten sok szava tűrő irgalom.
És az Igét mikor olvasom,
érzem, Ő mindig megfogja kezem
és egy-egy ilyen áldott utamon
megtérek hozzá: hazaérkezem!​

FALUDY GYÖRGY: MEDITÁCIÓ​

Nem gondolkodás, mert az gyakran fájó
tépelődés, kegyetlen és kemény,
csak kép vagy látomás, amely magától
formálódik, és úgy lebeg elém:​

szobor, szép nő, táj, jóbarát, kőszirtek,
virág, való vagy képzelt jelenet,
tűzfény tünt kandallókból, tenger - mindegy,
olykor változgat, olykor megremeg:​

én mozdulatlanul lesem, szemlélem,
nem töprengek semmin se, de egészen
beleolvadok, szívom, teletöltöm​

magam vele, de csak néző vagyok,
csendes, mohó néző - és ez a legnagyobb
öröm abból, hogy itt éltem a földön.​