Ajándék pillanatok Neked...

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD class=idezet style="PADDING-BOTTOM: 6px" align=middle colSpan=3>
hllwn_small.jpg


Petri Csathónak

A kép megmaradt,
a szavak
szakadt papíron megtalálnak.

A nulla és az egy közötti végtelenben,
hallgatnak és kiabálnak.

Ma én leszek,
holnap te a zérus,
egyek vagyunk a zuhanásban.

Csont-röptű ének,
tompa puffanás.

Magányos vagy,
néma és végtelen
rezgés a dimenzióban.

Kitöröltek a számadásból,

megtörtek, elhamuhodtak
a bárány patái.

Már túl vagyunk az első hallgatáson.
Nemojano
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>
(Petri Csathó Ferenc szegedi költő emlékének...)


</TD></TR></TBODY></TABLE>
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD class=idezet style="PADDING-BOTTOM: 6px" align=middle colSpan=3>
mozesk.jpg


Mondá az Úr Mózesnek

Mondá az Úr Mózesnek:

Fogózz dicsőségem trónusába, és úgy válaszolj:

ha fénybe bújik majd a hegytető,
és a csendnek gerince roppan,
ha látó lesz a vak,
s a béna járása koppan
a macskaköves ősvényen:
mire gondolsz?

Fogózz dicsőségem trónusába, és úgy válaszolj:

ha körötted minden izzó láva,
nem véd meg semmi,
és a házad is csak díszlet;
kopár falak között
elégett minden kincsed:
mire gondolsz?

Fogózz dicsőségem trónusába, és úgy válaszolj:

mikor a véred forr,
és tenmagad ellen lázad,
nem vagy már bölcs,
csak fáradt
utasa a földi létnek:
mire gondolsz?

Mózes válasza:

Fogódzom dicsőséged trónusába,
s tudom: nem vagyok bölcs,
csak egyszerű híve a földi létnek.
A vak téged lát, a béna hozzád térdel.
Ha a hegygerincen rám esik a fény:
Tied a dicsőség, tied az érdem!

Ha körülöttem izzó láva éget,
belezsibbad, s ellenem forr vérem,
nyugtot, enyhet csak te adsz.
Tudom: tőled van minden kincsem,
s mit ér az, mit ér házam, vagyonom:
Tied a dicsőség, tied az érdem!

De egyet elvenni nem lehet,
S ha elveszed, nem érdemed:
A hitem, ami érted ég el,
és azt az örömöt,
mi földi létem s halálom között
nem fáradt utasként éltem!

</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle><CENTER>nemojano</CENTER></TD></TR></TBODY></TABLE>
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="98%" align=center><TBODY><TR><TD class=idezet style="PADDING-BOTTOM: 6px" align=middle colSpan=3>
Poe-portrait.jpg


felriadtam: kék ég volt...

felriadtam; kék ég volt,
és bársony-álom
takarta be éltem,
míg élhettem,
s míg világom
csigaházhéja meg nem roppant.

köd takart el,
fátyolba vont tó felett
egy fájó hajnalon,
éreztem, kopott szó;
Szeretlek..
kimondanám, de félek,
mondanám, de álom már..
nincs se könny, se igézet,
mely feloldaná!

Szerettelek..
kopottan, bambán, némán,
Falak sem állják útját,

Nem marad hely szárnyaló
énekemnek:
közöny lep be; halotti lepelben
semmi nincs,

mi feledtetné velem,
hogy bizsergett bőröm,
forró volt ölelésed?

a Szerelem halálát..
ki dalolná meg?

akkor meghalt a Dal,
és nem értettem:
a fájdalom elért,
mi végre, és miért?
lelkem aléltan hevert.
Nem támasztott fel
sem temető,
sem keresztek
mohás látványa

sírhalom lett,
és bevetetlen
a rózsakert...

nemojano
</TD></TR><TR><TD align=left></TD><TD class=idezet align=middle>
(E.A. Poe emlékének)

<CENTER> </CENTER></TD></TR></TBODY></TABLE>
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
goethe2.jpg

Johann Wolfgang Goethe

Életszabály

Ha egy szép élet vágyát őrzöd,
a múlttal nem szabad törődnöd,
s mindig úgy tégy, ha veszteség ér,
minthogyha újjászülten élnél;​

Mit akar? -kérdd meg minden naptól,
és minden nap felel majd akkor;​

Tetteidnek tudjál örülni,
más tetteit tudd megbecsülni;
főként ne gyűlölj egy embert se,
s a többit hagyd az Úristenre.​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
200px-Reviczky_Gyula_s%C3%ADrja.jpg

Reviczky Gyula

Hazugságot sosem irtam...

Hazugságot sosem irtam.
Az igazság hangja legszebb.
Visszazendül dalaimban
Vallomása életemnek.​

Egy hitem van, egy vezérem,
Az igazság, ezt imádom.
S mégis, a mit általéltem,
A mért küzdök, hazug álom.​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
IMG_6500.JPG


Karin Boye

Persze hogy fáj

Persze hogy fáj a feslő rügynek
a virágfakasztó, ébredő tavasz,
mikor a dombok, völgyek újra zöldek,
amikor minden bimbó felhasad.
Persze hogy fáj a duzzadó rügyeknek,
s a bársonyszárnyú, apró leveleknek,
amik már a meleg napra vágynak:
nehéz egymástól elszakadni,
nehéz a féltést eltagadni -
a levélkék is remegnek!

Az esőcsepp is fél a gallyon;
míg gubbaszt, egyre teltebb, súlyosabb.
S úgy megsimul, csak nehogy lehulljon!
Megbújik a rügyfüzér alatt.
A szomjas föld meg egyre hívja, csalja!
Mintha még a fű is könyörögne?
Nehéz így várni, mindig csak habozni,
akarni, s mégis tétovázni,
valami titkos jelre várni -
ahelyett, hogy legörögne!

És bár a féltés égve lüktet
mikor a sok rügy sorra kifakad,
minden szorongást elfeledtet
ez az ujjongó, meghitt pillanat:
átszellemülten hullnak, záporoznak
a gallyakról a hűs, tiszta cseppek;
önfeledten, boldogan peregnek,
szikrázó fátyol-fellegekben
s apró, felfénylő kelyheikben
a teremtés titka reszket.
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
200px-Lucian_blaga.jpg


Lucian Blaga

A vers

A villám sem él sokáig
fényében magányosan,
csupán addig, míg elérhet
felhőtől az első fáig,
mellyel egyesülni vágyik.
A vers maga is olyan.
Fényében magányosan
addig él, ameddig élhet,
felhőtől elér a fáig,
indul tőlem, s meglel téged.

(Lengyel Ferenc fordítása)​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
utak2.JPG


Lucian Blaga

Fölirat

Az utak, melyeket nem járunk,
az utak, melyek bennünk maradnak,
azok is vezetnek, számolatlanul, valahová.
A szavak, melyeket nem ejtünk ki,
a szavak, melyek bennünk maradnak,
azok is föltárják lényünket, maradéktalan.
A csaták, melyeket nem vívunk meg,
a csaták, melyek bennünk maradnak,
azok is bővítik titkon bennünk a hazát.
A magvak, melyeket nem vetünk el,
a magvak, melyek bennünk maradnak,
azok is megsokszorozzák, végtelenül az életet.
A halál, melybe nem halunk bele,
a halál, mely bennünk marad,
az is mélyíti bennünk a hallgatást.
És mindenütt, mindenbe
gyökeret ereszt a vers.

(Lengyel Ferenc fordítása)​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
JG94_lp7b.jpg


Snorri Hjartarson

A láng

Ide jöttem
ebbe az eldugott zugba
várni
óvni a piros lángot
kagylóvá formált kezeim közt

várni míg máglya lesz belőle
s hamuvá
éget.
Lombhullás
A lombhullás vörös
rúnákat ró a ködbe -
halk
szavak keresnek nyugalmat,
szorongás,
szeretet kutat
a Megfoghatatlan után
az örök és változatlan
nagy titok mélyén - ,
mint minden levél,
minden költemény.​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
gyep.jpg


Lucian Blaga

Tavaszi tüzek

Sejtve már a völgy csodáit,
zeng az ág, és zeng a pázsit.
Tüzet látunk, máglyakéket,
fákban rügy fájdalma ébred.

Zöldüléstől részegítve
kertben mi is éledünk.
Ennyi nagyságtól derítve
minden gondot elvetünk.

Újra szítjuk, mit feledtünk,
mit ruhánk rejt, érdekel.
Más vidék sejtői lettünk,
lelkünk arra vágyik el.

Merre az erőt gyanítjuk,
s leszünk mitikus csodák:
szemünk embermód kinyitjuk,
s kivirágzunk, mint a fák.

(Áprily Lajos fordítása)​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
szekely%20janos.jpg


Székely János

Malom

Elnézem: kint a sarki lámpa
A korpás éjszakát szitálja,
Amelybe csillagfény vegyül.
S a finom, sárga liszt a járda
Kövén kerek kupacba gyűl.

A hold, az óriás malomkő
Villózó őrletet terít
Palánkra, fára és bokorra,
Sőt asztalomra is beszórja
Jeges, iszamlós fényeit.

Mi zúg? Mi hajtja azt a malmot?
Ahonnét az a liszt pereg?
Mintha valóban víz ömölnék,
Úgy zengenek a levegőég
Nagy folyamai, a szelek.

Barátaim, figyeljetek csak,
Hogy jár és kattog fent az ég.
Hadd szóljon nyíltan már az ének:
Úgy állok itt, minthogyha tényleg
Egy nagy malomban állanék.

A mindenség malmában állok,
Hogy végtelen időkön át
Zúg, zümmög és zenél az őrlés:
Teremti-őrli az időt, és
Teremti-őrli önmagát.

Itt állunk mind. Sorunkra várunk.
Csillagpor hinti szép fejünk.
Itt állunk sokszoros magányban,
Parányok, mígnem mindahányan
Lehullunk és megőrletünk.​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
image002.jpg

Benjámin László

Emberi csönd

Lélek nyugalma, ritka ünnep!
Mit kéne tennem, hogy ne szűnj meg,
Maradj mással, magammal is
A városban is, nappal is?​

Nem törődöm hírrel, se pénzzel,
Az életből nekem kevés kell:
Szólhassak szívből, szabadon,
Ne gyújthassák rám panaszom.​

Vége a nyárnak. Ez az év is
Elmúlik, vele múlok én is.
Fáradtan, túl a negyvenen
Megforgatom még fegyverem,​

Hogy kicsikarjam tőled, élet,
Azt, ami mindenkit megillet:
Néhány év jó emberi csöndjét,
Mielőtt végleg elköszönnék.​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
szeretet02.jpg


Mészáros Ferenc

Csillagharmat

Az a virág, amely a szívből nyílik
nem hervad el soha,
ahogy a szeretet sem pusztul el,
ha lélek az otthona.

Hiszen a szeretet nem más,
mint a lélekből sarjadt virág:
láthatatlan, és mégis érzed
rejtélyes illatát.

Láthatatlan. Csak akkor látni,
ha szemed mosolyog,
s felragyognak szirmai közt
csillagharmatok.​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
Naplemente116.jpg


Mészáros Ferenc

Lélekpárkányon

Lélekpárkányon billeg az álom
Szárnyait tárja égi jelekre
Nem számlál időt,
Nem rebben félőn,
úgy ölel forrón,
mintha szeretne.

Lélekpárkányon szárnyas ábránd
Visszakacsint rám égi tükre
Nem szól semmit,
Hangtalanul bűvöl
Lengedez bennem
Szívemre kötve

Lélekpárkányon pihen a mese
Alszik a fényes égi ágyon
Nem írható át
Nem ismétlődik
Eltűnt a Napban
Hiába várom​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
1

Bella István

Hegedű

Ahogy a fűbe lehasalt,
s levette szemüvegét,
körbe, mint középkori lant,
megpendült füvenként a rét.​

Ahogy megrezzent szeme,
s ide-oda, mint cimbalom-
verők, villant tekintete,
hullani elállt a lomb.​

S hogy mozdult, kényesen feküdt,
árnyát, mint ügyes muzsikát,
finom, törékeny hegedűt,
állukhoz szorították a fák,​

ekkor… Ekkorra elaludt,
s a fák, a levegő, a rét,
szelíd, megjuhászodott
vadak, nézték a zenét,​

a zenét, mi nem is volt zene,
csak arc, csak kéz, csak a csecs-
szopó kisbabák üteme:
csend, szuszogás és újra csend.​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
teller.jpg


Teller Ede

Vers, cím nélkül

Keresni, várni, semmit sem akarni
Szeretni, vágyni, egyedül maradni
Nézni a világot becsukott szemmel
Látni azt, amit még nem látott ember

Gyönyörködni titkos, mély harmóniákban
Emlékezni arra, amit sohasem láttam
Szeretni, imádni, a szent tisztaságot
A szelet, a havat, a felhőt, az álmot

Tenni a helyeset, nem hitvány pénzért
Nem a túlvilági, örök üdvösségért
Tudni, hogy nincs cél, tudni,hogy nincs Isten
Félni, hogy talán még igazság sincsen

Tudni, az ész rövid, az akarat gyenge
Hogy rá vagyok bízva a vak véletlenre
És makacs reménységgel mégis, mégis hinni,
Hogy amit csinálok, az nem lehet semmi

És örülni tudni a nagy megnyugvásnak
A fájdalmat, örömet gyógyító halálnak.​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
kekmadar.cikkep.jpg


Baranyi Ferenc

Kék madár - zöld fák

A mesebeli madarat
elfogjuk olykor, hogy utána
úgy dönthessünk: legyen szabad.
S szorosan az ablakhoz állva
eresztjük el a messzi ég
felé, mely húzza ismerősen -
s akkor a madár színe kék.

Csak akkor. Mindig eltűnőben.
Nincs más, csak ez a pillanat,
mely tollait kékkel befújja,
hiszen pihéin átszalad
a sugárzó mennybolt azúrja
és hiteti, hogy élni szép:
van Kék Madár, mely visszaszállhat!

S engedek én is kicsikét
az illúzió igazának,
hisz ez a szárnyalás visz el
a boldogsághoz, mert iránya
cikcakkos, tört íveivel
ráröpteti szemünk a fákra,
s meglátjuk végre a csodát,
mit addig is kínált az ablak:
zöldellnek, zöldellnek a fák!​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
nap.jpg


Székely János

Napszonett

Teljes valómmal nyújtózom utánad,
Mint zsenge fák, ha szomjazzák a fényt.
És mint a párás földkorong, örökké
Fényes felemet fordítom feléd.

Szeretném mindig azt mutatni néked,
Ami bennem a legtöbb, legnagyobb.
Ha mindig szépnek, mindig jónak látnál,
Szebbnek, mint mást, és jobbnak, mint vagyok.

Szeretném olykor túlragyogni álmod,
S érzem, tudom, hogy te is ezt kívánod:
Ezért sütöd feléd eső felem.

S csak hogyha önnön fényed is kilobban,
Csak úgy tudod meg, ki voltam valóban,
Milyen sötét és milyen fénytelen.​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
image002.jpg


Kosztolányi Dezső

Zongora-dal

Óh, zongora, te néma zongora,
ébredj a csendes, alvó lány-szobán,
dallal, holdfénnyel keltsd fel őt szelíden,
és mondd el, hogy az én szomoru szívem
s holdfényes arcom érte halovány.
ébredj a csendes, alvó lány-szobán.

Ó, zongora, te síró zongora,
ha a szobákba' már mind alszanak,
riaszd fel őt, hogy mindig ott lebegjen
az én komor, éjfélsötét szerelmem,
és lássa sápadt, vézna árnyamat,
ha a szobákba' már mind alszanak.

Ó, zongora, te zengő zongora,
süvölts az éjbe, lelkem hangszere,
és háborogjon vészesen, mogorván
lelkedben a pihenő zene-orkán,
tengermorajjal, csókokkal tele
süvölts az éjbe, lelkem hangszere.

Ó, zongora, te dörgő zongora,
tüzes szerelmek gyötrő éjjelén,
ijeszd sötét halálmelódiákkal,
hogy gyermeklelke félve zengjen által,
és sírva, nyögve boruljon elém
tüzes szerelmek gyötrő éjjelén.

Ó, zongora, te fekete madár,
tárd szét viharvert, szörnyü szárnyaid,
dúld össze párnáját, tépd szét az ágyát,
s hozd el nekem a lázas éjszakán át,
leányrabló, hatalmas, buja griff,
tárd szét viharvert, szörnyü szárnyaid.​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
harangok.jpg

E. A.Poe

A harangok
I<?XML:NAMESPACE PREFIX = O /><O:p></O:p>

Halld, a szánon a harang,
Szép ezüst harang!
Mily világát a vigságnak zengi ez a hang!
Halld, mint pendül, kondul, csendül
Át az éj jeges legén,
Míg a csillagnak, mely fent ül,
Fénye kristályfényesen dül
Keresztül a lég egén.
Ritmussá fut ám
Mintegy titkos rím után
Össze a csilingelés itt, melyre bong a sok harang,
Sok harang, giling-galang,
Gingalang-
És e csengés és e bongás, melyre bong a sok harang.<O:p></O:p>

II<O:p></O:p>

Halld, az esküvő-harang,
Lágy arany-harang!
Mily boldogság bőségéről búg e lanyha hang!
Át a balzsam-éj legén
Kéj kereng az énekén!
S az arany-harang alól
Hinta-hang
Olvatag patakja foly,
Melyet holdat nézve hallgat a komoly
Him-galamb.
Óh, e rezgő érc alatt
Mennyi gazdag, enyhe hangzat-ár fakad!
S mint dagad!
Mint szakad
A jövőbe! S ingatag
Mámorába mint ragad
E merengés, e csapongás,
Melyre cseng e sok harang,
Sok harang, giling-galang.
Gingalang -
És e zengés és e zsongás, melyre leng e sok harang.<O:p></O:p>

III<O:p></O:p>

Halld, a hangos vészharang,
Réz-harang!
Milyen rém-regét regél e zord zivatar-hang!
Vad sikoly, vad rémület
Veri, hökkent éj, füled!
Oly nagyon fél, nem beszél:
Hogyha ily nagy a veszély,
Minden hang
Lármás kegyelem-kiáltás a kegyetlen tűz felé.
Rémült irgalom-könyörgés a siket-vad tűz felé,
Melyet egyre fellebb-fellebb
Őrült vágya űz felé,
Hogy - ma, vagy sohsem - de fellebb
Tán a sápadt hold-arc mellett<O:p></O:p>
Égne és nem itt alant.
Óh, e sok harang.
Mely kétséget kong a hang!
Rettenet!
Mind mint búg és bong és bőg!
Milyen borzalom, mit ők
A vonagló lég keblébe öntenek,
Mégis érzi jól a fül
E zugásból,
Pattogásból:
Nő-e a vész, vagy elül;
Mégis jelzi jól a hang,
Mint sikoltás,
Lárma, oltás,
Árad a vész, vagy lappang,
Amint árad, vagy kifárad a haragban a harang,
Sok harang,
Sok harang, giling-galang,
Gingalang -
És zugásban és bugásban mind a kongó sok harang.<O:p></O:p>

IV<O:p></O:p>

Halld, a harsány nagyharang,
Vas-harang!
Mennyi ünnepélyes gondolatra hí e hang!
Hányszor csendes éjjelen
Borzadunk, ha hirtelen,
Mint egy néma jóslat kél a vad harang-moraj,
Mert minden hang, mely ömöl
A rozsdás terek mögöl
Egy sohaj
S a harangozók csapatja,
Amely fenn a tornyot lakja.
Ah, e raj!
Mely nagy érc-nyelvet lenditve
Monotón zenére csal,
S ember-szívre hengerítve
Köveket, tell kedve - jaj!
Ez nem ember, nem is állat,
Nem is asszony - ó utálat!
Ez a raj: manó
És királyuk a harang-vonó
Vonja - csingi - lingi - lang
Lang!
Vonja, mert övé a rang -
S egy peánt195 ver a harang.
S keble tágul, gingalang,
Úgy mulat, hogy víg a hang
Táncol és fel-felrikkant -
Ritmussá fut ám
Össze titkos rím után
Hangja s a harang-peán
Gingalang!
Ritmussá fut ám
Össze titkos rím után
Mind a sok nyögő harang,
Száz zugó harang,
Mind a zokogó harang -
Ritmussá fut ám
Össze mind a, mind a hang,
Boldog titkos rím után
Száz nyögő, zugó harang,
Mind a, mind a sok harang,
Sok harang, giling-galang.
Gingalang -
Mind a kongás, mind a bongás, melyre bong a sok harang.
 
Oldal tetejére