Ajándék pillanatok Neked...

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
220px-William_Henry_Davies.jpg


William Henry Davies

Nincs időnk

Taposómalom életünk:
Egy percet nem pihenhetünk.

Nem érünk rá, mint rét ölén
Mélázó bárány és tehén.

Dióval mókus hempereg -
Nem pazarlunk rá perceket.

Tavon szikrázó napsugár -
Nem nézzük meg régóta már...

Tánc közben egy nő ránk nevet,
Lábát se láttuk -, ellebeg.

Hiába gyúl ki mosolya,
Időnk - csodára - nincs soha.

Éljük a hajszás éveket -
S elszalasztjuk az életet.​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
borges.jpg


Jorge Luis Borges

Az álom

Midőn az éjfél kongatása még
bőséges idővel kecsegtet,
Odüsszeusz gályáinál mélyebbre szállok
az álom emberi emlékezetének
elérhetetlen tartományaiba.
És e vízalatti tájról
érthetetlen roncsokat emelek ki:
elemi botanikák füveit,
mindenféle fajta állatokat,
holtakkal folyó párbeszédeket,
arcokat, melyek voltaképp álarcok,
és réges-régi nyelvek szavait
s olykor olyan borzalmakat,
melyekhez nappal semmi sem hasonlít.
Minden leszek vagy semmi. Az a másik,
ki úgyis vagyok, s aki ezt a másik
álmot látja: ébrenlétem. Csak néz rá,
kis, rezignált mosollyal.​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
489355.jpg

Yves Bonnefoy

Egy hang

Úgy hordtam bennetek szavam, akár a lángot,
E sötét gyilkosabb, mint lángnak bár a szél.
S nem döntött semmi még ily véres küzdelembe,
Sem rossz csillagzatom és semmilyen szeszély.
Így éltem volna hát, amíg erőm e láng volt,
És láttam volna mást, mint hogy hamvába tért,
S az éjt, mely jól tudom, eljön, ha szárnyalása
Lerázza sorstalan sok üvegcserepét?
Csak szó vagyok, magam feszítve a hiánynak,
Dadogásom egykor a hiány szórja szét.
Igen, a pusztulás közel, nem lenni, szó csak,
A végzet ez s hiú a megdicsőülés.​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
KosztolanyiDezso_20080926.jpg

Kosztolányi Dezső

Szemét a csillagok között

Ha emberek közé megyünk, fényes terembe,
remegve toljuk a tiltó reteszt.
A tiszta nők nyugodt és enyhe mellén
oly súlyosan lóg az aranykereszt.
Ez a talaj szilárd -- ők állnak, ülnek,
vagy fekszenek, nyugodtan alszanak.
Övék a föld, a biztos rejtve-élés,
vetésükben lassan kikél a mag.
Mi a jövőt fogunkkal ráncigáljuk,
köldökzsinórját tépjük esztelen,
mi Mágusok vagyunk, Előidézők,
és korcsolyázunk kócos fellegen.
És minden úszik és csurog köröttünk,
bukunk, hacsak hozzánk nyúlnak puhán,
folyton-folyó és folyton-újuló lét,
síkos, csuszamlós trottoir-roulant,
hullám a szélben, szél a fellegekben,
szemét és csillagok közt a kezünk,
bizonytalan habokban, életünkben
alélva és örjöngve evezünk --
csak evezünk a ködben és a szélben,
mint tántorgó és ájult szívbajos,
ki kétes életének óceánján
rozzant ladikkal tétova hajós.​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
mecs-laszlo.jpg


Mécs László

Az ember és az árnyéka

Egy fényességes hajnalon a földből nőtt egy ember.
Valaki beoltotta őt két fény-imádó szemmel.
Meglátta a kelő Napot és ment feléje folyvást,
valami vágy vonszolta, mint tenger felé a forrást.
Az élet jött-ment, színesült, pergett a film körülte,
szemébe hullt a múlt, jelen: öklével kitörülte.
Nem döbbentette semmi meg, a cél-érzése tiszta.
Csak ment, csak ment a Nap felé. Nem nézett volna vissza.
A Nap meg megtréfálta őt: az égzenitre pattant,
akkor sejtett meg egy gyanút, rejtélyt, megoldhatatlant.
Most merre menjen ? Fölfelé ? Ha szárnya volna, bordó !
Itt pusztuljon mint egy-nyaras, szegény kis napraforgó ?
A Nap megindult lefelé. Az ember ment utána.
A Nap vért hullatott, bukott. Tán eltörött a szárnya ?
Ha mostan végleg eltűnik : mi jő ? miféle végzet ?
Az ember ősz lett hirtelen, megrémült, hátra nézett.
Most látta meg kitárt-karú árnyékát szívbe-fájón,
amint keresztként feketült s elnyúlt a messzi tájon.
Vállára vette szomorún a mérföldes keresztet.
A Nap lehullt, a föld kihűlt és alkonyodni kezdett.
Az éj sűrű volt, mint a sár, az ember lába gyúrta,
nem tudta azt se, merre jár s rálépett a tejútra.
Vállán vonszolta a sötét, a mérföldes keresztet,
hogy odaért, a nagy kereszt ragyogni, égni kezdett.
Lépdelt csillagtól csillagig, tán ezer évig is ment,
beoltott fény-szomjas szeme kereste Őt, az Istent​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
rafael%20alberti_2.jpg

Rafael Alberti

Csalódott a galamb..

Csalódott a galamb, igen.
Csalódott a galamb.
Északra készült s délre tévedt.
Tónak hitte a búzaföldet.
Csalódott a galamb.
A tengerről azt hitte: égbolt,
az éjről meg hogy napsütés.
Csalódott a galamb,
A csillagok, azt hitte: harmat,
a forróság meg: hóesés.
Csalódott a galamb.
Szoknyád blúznak gondolta, s a
szíved, gondolta: otthona.
Csalódott a galamb.
(A parton nyomta el az álom.
Te meg fönt voltál egy faágon.)
-
fordította:Csorba Győző
 

rajkin

Állandó Tag
Állandó Tag
        Rab Zsuzsa - Add meg

        Kegyelmes Isten add meg add meg add meg -
        még egy kicsit világon kívül élni
        még egy kicsit sírni a szerelemtől
        járni szemetes utcán mint virágon
        gépzuhogást hallani muzsikának
        telefonvárás pórázán szűkölni
        ígézni az utcát a kerti ajtót
        eszelősen ráolvasót susogni
        térj meg térj meg fordulj nyakad szakadjon
        kifaggatni reménykedőn a tükröt
        makacsul hajtogatni hogy nem és nem
        s igen igen mondani rá a rímet

        Kegyelmes Isten add meg add meg add meg -
        édességes életveszélyben élni
        sínek közt várni be hetykén a mozdonyt
        tudva hogy félkezemmel visszalökném
        tépdesni bután margarétaszirmot
        lépéseket számolni hátha páros
        és mosogatás közben énekelni
        mint kiscseléd és nem szégyelni semmit
        és aztán persze sírni néha este
        üresen hagyni félhelyet a párnán
        s mint olvasót átkot morzsolni áldást
        térj meg térj meg fordulj nyakad szakadjon
        és reggel újrakezdeni a semmit

        Kegyelmes Isten add meg add meg add meg -
        állni az ablakban mint dédanyáink
        ígézni a kerti ajtót az utcát
        ráolvasót susogni eszelősen
        térj meg térj meg fordulj nyakad szakadjon
        Közben ügyek emberek tárgyalások
        szerződések kérdőívek satöbbi
        elrendezni félkézzel az egészet

        aztán tovább világon kívül élni
        aztán tovább sírni a szerelemtől
        járni szemetes utcán mint virágon
        elmondani ezerszer hogy nem és nem
        mégis mégis felelni rá rímet

        Kegyelmes Isten add meg add meg add meg -
        S ha megadod ne büntess majd utána.


   
5C549BE63E01404B845B74AF68F41B2E500.jpg
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
tersanszky.jpg

Tersánszky Józsi Jenő

Különös fohász

Esti bánat mit kezdjek én veled,
Könnyen hevült, könnyen feledt,
Múlt öröm, avúlt fájdalom?
Nos, - kóstolgattam mint majom,
Régit ujért dobva hamar.
Egyik férges volt, más fanyar,
Érett, édes émelyitett.
Nem bánom én semelyiket.
Hagyd a nyöszörgést, hagyd a vádat,
Estéli bánat, olcsó bánat,
Vesszen szemem, ha hátra néz.
Hagyj engemet gyatra zenész.
Hangicsálásod csak undort okoz…
Bárcsak födözne be gonosz,
Álnok, sivár, dölyfös makacsság.
Bárcsak értés, jóság ne hassák
Többé szivemet. - Átkozott
Malasztjok csak romlást hozott
S judásfiaknak erősséget.
Bár ne ösmernélek csak téged
S mint földönfutó háza romján,
Öklét az égre rázza, mondnám:
Háztüzem, hitem kialudt.
Gyűlöleté, kétségeké az út.
Nincs hát és nem kell többé kegyelem,
Sötét erőm, csupán te légy velem!​
 

rajkin

Állandó Tag
Állandó Tag
Kérésem egy

Devecseri Gábor - Kérésem egy

Kérésem egy: a csókod add
vagy tiszta szívvel megtagadd
de ne osszad nekem kegyül
mert akkor a szivem kihűl.

Omolj karomba szeliden
vagy lökj magadtól messze el
ha hozzámsimulsz, köszönöm
ha meg se hallgatsz, becsülöm
alamizsna nem érdekel.

csok345.gif
 

carly

Állandó Tag
Állandó Tag
www.tvn.hu_420797a319fa0637103de2c952569365.jpg


TOLNAY ANDRÁS
LENNÉL-E MENEDÉKEM

Lennél-e menedékem,
Ha teljesen eláztat az eső
Lennél-e menedékem
Ha nem is próbálnék erősnek látszani
Megsimogatnál akkor is,
Ha mocsárba merültem előtted
Lennél-e menedékem
Ha siralmas kiszolgáltatottságom
Egyetlen érintésért könyörögne
Megvigasztalsz akkor is, ha majd
Könnyeim ömlenek aszfaltközöny tócsáiba
Lennél-e a menedékem,
Akkor, mikor magam elől menekülök ...
talán pont hozzád...
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
borito.jpg


Reviczky Gyula

Pálma a Hortobágyon

Oda vitték, ki a Hortobágyra,
Hogy legyen majd híres, büszke pálma,
Hogy bámulják olvasatlan évek,
Születendő, újabb nemzedékek.

De az ösztön már kicsikorába'
Húzta, vonta melegebb hazába.
S hol az ákác, fűzfa gyökereznek:
A homokban nem gyökerezett meg.

Darabig csak tengett nyomorogva,
Míg a nyári nap körülragyogta,
S magát azzal csalta, hitegette,
Hogy ez délnek sugára, melegje.

De hogy ősz lett, köd lepé a tájat,
S a levelek lassan hulldogáltak:
A legelső szélvihar kitépte,
S a halálnak éje szállt föléje.

Új tavaszkor ákác, fűzfa zöldellt;
A kiszáradt fácska soha többet;
Mert akinek délszak a hazája,
Hideg földön nem él meg a pálma.​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
tears3.jpg

Nagy István Attila

Utószó

Rettenetes, ha a reménytelenség megköti az
ember tetteit, gondolkodását, életösztöneit.
Ilyenkor nem futja másra az erejéből, mint
hogy egymás mellé teszi a lábait, ha
egyáltalán útnak indul.
De inkább a helyét keresi, mert hirtelen
kiüresedett az élete, eltűnt, aminek - hol
nagyobb, hol elgyengülő akarattal -
nekifeszült. Arra törekedett, hogy átrendezze
az elmúlt évtizedeket. Lehet még valami, ha
ketten akarják.

Mene tekel ufarsin - megmérettél és könnyűnek
találtattál. Ezt mondja az ember legelőször
magának. Felkínáltam magam; kézbe vettél,
megforgattál, gyönyörködtél bennem, aztán
elejtettél. - Olyan, mint egy lila színű
kavics, én pedig mostanában megszerettem az
aranyat - mondtad. Nem ad hiába, aki úgy ad,
hogy közben magának is örömöt szerez vele.
Szép gondolat. - Elég lesz a halálig.
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
v5jobb.jpg


Vlagyimir Viszockij

Ballada a szerelemről

Midőn a tengerár az Úr szavára
Medrébe visszatérült csendesen,
A vízözön habjaiból kiszállva
A partra léphetett a szerelem,

S széthordta menten fürgeröptű szárnnyal
A szél a bűnös kontinenseken.
S akadnak még oly furcsa figurák,
Akik magukba szívják e csudát,

S nem várnak büntetést, kitüntetést sem,
S míg azt hiszik, csak lélegeznek, át-
Veszik szabálytalan, vad ritmusát
Annak, ki éppen így zihál egészen.

Szenvedélyedet, miként hajót,
Úgy sodorják áradó folyók,
Mielőtt kimondod: "szeretek",
Mondd, hogy: "élek", "levegőt veszek".

A szerelem lovagja kódoroghat
Örökkön - ez az ország végtelen.
S a próbák napról napra szigorodnak,
Szeszélyes udvarhölgy a szerelem.

Elválás, búcsú - akit erre fognak,
Nem lesz nyugalma, talmi álma sem.
Nem tántorítod e bolondokat,
Számukra nincs elég nagy áldozat,

Nem drága ár az életük sem érte;
Ha nem szakad meg, hogyha fennmarad
A szál, mely ezt az eszelős hadat
Bűvös kötéssel összefűzte végre.

Friss szél a kiválasztottakat
Részegíti, újra él a holt,
Mert nem lélegezhet, élhet az,
Ki szeretni sohasem tanult.

Aki a szerelem tavába fulladt,
Nem húzza ki, nem éri el szavad,
A mendemonda bármit is locsoghat,
De az a tó a vérétől dagad.

S mi égő gyertyát állítunk a holtnak,
Aki a szerelembe belehalt.
Eggyé simult a hangjuk, úgy suhan
Eggyévált lelkük is virágosan,

Lélegzetük is összeforrt örökre,
Egy ingó híd alattuk, sóhaja
Ajkuknak egy, nem válik szét soha,
Így lépnek együtt minden földi rögre.

Ágyuknak én a rétet megvetem,
S hallom alva, hallom éberen:
"Lélegzem, mert élek - szeretek,
A szerelem ad csak életet."
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
barackvirag.jpg


Devecseri Gábor

Őszibarackvirág

Őszibarackvirág
püspökszínü szirma
mintha álmaimra
szentbeszédet írna,
földi szentbeszédet,
eget nem hazudva
sem égre, sem földre,
csak azt mondva újra
szép kenetes hangon,
hogy ami van, az van,
legyek áhitatos
minden pillanatban,
tiszteljem a létet,
élvezzem a szépet,
érezzék már minden
szóban szentbeszédet
s az eső zajában,
s a fűben, s a fában,
madarak tavaszi
barbár imájában
és az ő ünnepi
szirom-lilájában.​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
200px-Devecseri_G%C3%A1bor_s%C3%ADrja.jpg

Devecseri Gábor

Idő- játék

A nap kering, a perc szalad,
marasztalom, de nem marad.
Egyszerre egyhelyben megáll,
elküldeném, de egyre áll;
meglódul, hirtelen leül,
megmarkolom, kegyetlenül
kitépi magát - sánta eb,
rohan két hosszabb-rövidebb
óramutató-lábon el -;
megvádolom, de nem felel;
megdicsérem, csak mosolyog;
marasztalom, továbbforog;
meg-megszakítja önmagát,
villantja holdját, csillagát;
trapéz-ugrással szökken el,
vádolva kérdem, nem felel;
artista-tánca mind vadabb;
ráng mint a húr, döng mint a dob;
hajnalra meg-megszelidül,
olyankor áll, szalad, meg ül,
mindhármat egyszerre teszi
s így önmagát megszünteti;
de mikor szárnya meg se lebben,
akkor száll a legsebesebben.​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
bert%C3%B3k+L%C3%A1szl%C3%B31.jpg

Bertók László

Egyszerűbb volna

Okosabb egy szál gyertyát gyújtani,
mint átkozni a nagy sötétséget,
jut eszembe a higgadt kínai
mondás, hogy megint gödörbe lépek,
és a számon van már, hogy azért ezt
nem vártam volna, s rohannék neki
fejjel, ököllel, ha ennyit érek,
úgy ne akarjon velem játszani,
ki is? így adná tudtul valaki,
hogy nem tart méltó ellenfelének?
vagy én hibázom el? de veszteni
könnyebb, ha azt mondom rá, hogy végzet?
miért örülök a piciny fénynek,
ha egyszerűbb volna ordítani?​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
naplemente3.jpg


Tabán Gyula

A vers

Azt kérdezed, a vers, a dal
e fáradt mában mit akar?
De kérdezed-e, mit dalol
a hattyú, mikor haldokol?​
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
csillagok.bmp

Mészáros Fernc

Csillagközi magány

Mások bűneit vette magára,
vonszolja szüntelen menetben,
álmokat épít a magánya,
reményt keres a végtelenben.

Egyetlen csillag az útitársa.
Néma ez a csillag is,
és súlyosabb égi magánya,
mert elveszítette fényeit.

Fénytelen csillag és földi párja,
egy felrobbant szerelem.
Csillagközi menedékre
nem találnak sohasem.

És nyugalmat sem találnak,
a Napot sem érik el.
Párhuzamos menetükről
az éj balladát énekel.

Hold szájából ballada száll,
siratja az eltűnt napot,
a magányos égi párost,
fényét vesztett csillagot.
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
reggel.jpg

Mészáros Ferenc

Reggel

Reggel a nagy Mókamester
felkapcsolja a Napot.
Éjszakai őrségükből
Búcsúznak a csillagok.

Kinyílik a szem kapuja,
besóhajtod az eget
Anya lélekcsengőjéről
suhog rád a szeretet.

Nyújtózik a cirmos reggel,
könnyharmatok gyöngye csillan,
éjjeli mámor-meséknek
kalandja a fénybe illan.
 

Évicus

Állandó Tag
Állandó Tag
gabor.jpg

Karinthy Gábor

A kék rózsa

Ballagok hegyen, völgyön, úttalan
utakon; ruhám cafatokba lóg;
dűlöngök, dúdorászom ittasan.
Kísérnek vad nyarak, telek;
könnyezem, botlom, elesem.
És jönnek görcsösbottal ballagók
s kérdik tőlem: te mit keressz?
Szemük rámvetik. S felelek:
én a kék rózsát keresem.
Mert nagyon sok van, ki keres.
Az egyik régi ezüstláncot,
másik szétmállott szavakat.
Harmadik elfújt gyertyalángot,
negyedik olvadt havakat.
Ötödik télidőn tavaszt,
hatodik ezt, hetedik azt...
Keresnek mind... múlt árnyakat
sokan, a jövőt kevesen.
Utamban ők nem ártanak:
én a kék rózsát keresem.
A kék rózsát, a hamvasszirmút!
a szűz csodát, a meztelent!
Az éjfél kibomló haját,
halottak élő sóhaját,
mely boszorkák szemére leng...
fagyott tüzét a gyűlöletnek,
melynek méhe a szerelem...
Én a kék rózsát keresem!
a kék rózsát! a fényeset!
a lengőt és a mozdulatlant.
Keresem jaj, halálraváltan
télen és nyáron szüntelen
a szemeken s az arcokon...
Keresem... s ha majd megtaláltam,
gyöngéden számhoz emelem,
megcsókolom és eldobom...​
 
Oldal tetejére