Ajándék pillanatok Neked...

Évicus témája a 'Irodalom' fórumban , 2008 Augusztus 18.

  1. Évicus

    Évicus Állandó Tag

    [​IMG]

    William Henry Davies

    Nincs időnk

    Taposómalom életünk:
    Egy percet nem pihenhetünk.

    Nem érünk rá, mint rét ölén
    Mélázó bárány és tehén.

    Dióval mókus hempereg -
    Nem pazarlunk rá perceket.

    Tavon szikrázó napsugár -
    Nem nézzük meg régóta már...

    Tánc közben egy nő ránk nevet,
    Lábát se láttuk -, ellebeg.

    Hiába gyúl ki mosolya,
    Időnk - csodára - nincs soha.

    Éljük a hajszás éveket -
    S elszalasztjuk az életet. ​
     
  2. Évicus

    Évicus Állandó Tag

    [​IMG]

    Jorge Luis Borges

    Az álom

    Midőn az éjfél kongatása még
    bőséges idővel kecsegtet,
    Odüsszeusz gályáinál mélyebbre szállok
    az álom emberi emlékezetének
    elérhetetlen tartományaiba.
    És e vízalatti tájról
    érthetetlen roncsokat emelek ki:
    elemi botanikák füveit,
    mindenféle fajta állatokat,
    holtakkal folyó párbeszédeket,
    arcokat, melyek voltaképp álarcok,
    és réges-régi nyelvek szavait
    s olykor olyan borzalmakat,
    melyekhez nappal semmi sem hasonlít.
    Minden leszek vagy semmi. Az a másik,
    ki úgyis vagyok, s aki ezt a másik
    álmot látja: ébrenlétem. Csak néz rá,
    kis, rezignált mosollyal. ​
     
  3. Évicus

    Évicus Állandó Tag

    [​IMG]

    Yves Bonnefoy

    Egy hang

    Úgy hordtam bennetek szavam, akár a lángot,
    E sötét gyilkosabb, mint lángnak bár a szél.
    S nem döntött semmi még ily véres küzdelembe,
    Sem rossz csillagzatom és semmilyen szeszély.
    Így éltem volna hát, amíg erőm e láng volt,
    És láttam volna mást, mint hogy hamvába tért,
    S az éjt, mely jól tudom, eljön, ha szárnyalása
    Lerázza sorstalan sok üvegcserepét?
    Csak szó vagyok, magam feszítve a hiánynak,
    Dadogásom egykor a hiány szórja szét.
    Igen, a pusztulás közel, nem lenni, szó csak,
    A végzet ez s hiú a megdicsőülés. ​
     
  4. Évicus

    Évicus Állandó Tag

    [​IMG]

    Kosztolányi Dezső

    Szemét a csillagok között

    Ha emberek közé megyünk, fényes terembe,
    remegve toljuk a tiltó reteszt.
    A tiszta nők nyugodt és enyhe mellén
    oly súlyosan lóg az aranykereszt.
    Ez a talaj szilárd -- ők állnak, ülnek,
    vagy fekszenek, nyugodtan alszanak.
    Övék a föld, a biztos rejtve-élés,
    vetésükben lassan kikél a mag.
    Mi a jövőt fogunkkal ráncigáljuk,
    köldökzsinórját tépjük esztelen,
    mi Mágusok vagyunk, Előidézők,
    és korcsolyázunk kócos fellegen.
    És minden úszik és csurog köröttünk,
    bukunk, hacsak hozzánk nyúlnak puhán,
    folyton-folyó és folyton-újuló lét,
    síkos, csuszamlós trottoir-roulant,
    hullám a szélben, szél a fellegekben,
    szemét és csillagok közt a kezünk,
    bizonytalan habokban, életünkben
    alélva és örjöngve evezünk --
    csak evezünk a ködben és a szélben,
    mint tántorgó és ájult szívbajos,
    ki kétes életének óceánján
    rozzant ladikkal tétova hajós. ​
     
  5. Évicus

    Évicus Állandó Tag

    [​IMG]

    Mécs László

    Az ember és az árnyéka

    Egy fényességes hajnalon a földből nőtt egy ember.
    Valaki beoltotta őt két fény-imádó szemmel.
    Meglátta a kelő Napot és ment feléje folyvást,
    valami vágy vonszolta, mint tenger felé a forrást.
    Az élet jött-ment, színesült, pergett a film körülte,
    szemébe hullt a múlt, jelen: öklével kitörülte.
    Nem döbbentette semmi meg, a cél-érzése tiszta.
    Csak ment, csak ment a Nap felé. Nem nézett volna vissza.
    A Nap meg megtréfálta őt: az égzenitre pattant,
    akkor sejtett meg egy gyanút, rejtélyt, megoldhatatlant.
    Most merre menjen ? Fölfelé ? Ha szárnya volna, bordó !
    Itt pusztuljon mint egy-nyaras, szegény kis napraforgó ?
    A Nap megindult lefelé. Az ember ment utána.
    A Nap vért hullatott, bukott. Tán eltörött a szárnya ?
    Ha mostan végleg eltűnik : mi jő ? miféle végzet ?
    Az ember ősz lett hirtelen, megrémült, hátra nézett.
    Most látta meg kitárt-karú árnyékát szívbe-fájón,
    amint keresztként feketült s elnyúlt a messzi tájon.
    Vállára vette szomorún a mérföldes keresztet.
    A Nap lehullt, a föld kihűlt és alkonyodni kezdett.
    Az éj sűrű volt, mint a sár, az ember lába gyúrta,
    nem tudta azt se, merre jár s rálépett a tejútra.
    Vállán vonszolta a sötét, a mérföldes keresztet,
    hogy odaért, a nagy kereszt ragyogni, égni kezdett.
    Lépdelt csillagtól csillagig, tán ezer évig is ment,
    beoltott fény-szomjas szeme kereste Őt, az Istent​
     
  6. Évicus

    Évicus Állandó Tag

    [​IMG]

    Rafael Alberti

    Csalódott a galamb..

    Csalódott a galamb, igen.
    Csalódott a galamb.
    Északra készült s délre tévedt.
    Tónak hitte a búzaföldet.
    Csalódott a galamb.
    A tengerről azt hitte: égbolt,
    az éjről meg hogy napsütés.
    Csalódott a galamb,
    A csillagok, azt hitte: harmat,
    a forróság meg: hóesés.
    Csalódott a galamb.
    Szoknyád blúznak gondolta, s a
    szíved, gondolta: otthona.
    Csalódott a galamb.
    (A parton nyomta el az álom.
    Te meg fönt voltál egy faágon.)
    -
    fordította:Csorba Győző
     
  7. rajkin

    rajkin Állandó Tag

            Rab Zsuzsa - Add meg

            Kegyelmes Isten add meg add meg add meg -
            még egy kicsit világon kívül élni
            még egy kicsit sírni a szerelemtől
            járni szemetes utcán mint virágon
            gépzuhogást hallani muzsikának
            telefonvárás pórázán szűkölni
            ígézni az utcát a kerti ajtót
            eszelősen ráolvasót susogni
            térj meg térj meg fordulj nyakad szakadjon
            kifaggatni reménykedőn a tükröt
            makacsul hajtogatni hogy nem és nem
            s igen igen mondani rá a rímet

            Kegyelmes Isten add meg add meg add meg -
            édességes életveszélyben élni
            sínek közt várni be hetykén a mozdonyt
            tudva hogy félkezemmel visszalökném
            tépdesni bután margarétaszirmot
            lépéseket számolni hátha páros
            és mosogatás közben énekelni
            mint kiscseléd és nem szégyelni semmit
            és aztán persze sírni néha este
            üresen hagyni félhelyet a párnán
            s mint olvasót átkot morzsolni áldást
            térj meg térj meg fordulj nyakad szakadjon
            és reggel újrakezdeni a semmit

            Kegyelmes Isten add meg add meg add meg -
            állni az ablakban mint dédanyáink
            ígézni a kerti ajtót az utcát
            ráolvasót susogni eszelősen
            térj meg térj meg fordulj nyakad szakadjon
            Közben ügyek emberek tárgyalások
            szerződések kérdőívek satöbbi
            elrendezni félkézzel az egészet

            aztán tovább világon kívül élni
            aztán tovább sírni a szerelemtől
            járni szemetes utcán mint virágon
            elmondani ezerszer hogy nem és nem
            mégis mégis felelni rá rímet

            Kegyelmes Isten add meg add meg add meg -
            S ha megadod ne büntess majd utána.


        [​IMG]
     
  8. Évicus

    Évicus Állandó Tag

    [​IMG]

    Tersánszky Józsi Jenő

    Különös fohász

    Esti bánat mit kezdjek én veled,
    Könnyen hevült, könnyen feledt,
    Múlt öröm, avúlt fájdalom?
    Nos, - kóstolgattam mint majom,
    Régit ujért dobva hamar.
    Egyik férges volt, más fanyar,
    Érett, édes émelyitett.
    Nem bánom én semelyiket.
    Hagyd a nyöszörgést, hagyd a vádat,
    Estéli bánat, olcsó bánat,
    Vesszen szemem, ha hátra néz.
    Hagyj engemet gyatra zenész.
    Hangicsálásod csak undort okoz…
    Bárcsak födözne be gonosz,
    Álnok, sivár, dölyfös makacsság.
    Bárcsak értés, jóság ne hassák
    Többé szivemet. - Átkozott
    Malasztjok csak romlást hozott
    S judásfiaknak erősséget.
    Bár ne ösmernélek csak téged
    S mint földönfutó háza romján,
    Öklét az égre rázza, mondnám:
    Háztüzem, hitem kialudt.
    Gyűlöleté, kétségeké az út.
    Nincs hát és nem kell többé kegyelem,
    Sötét erőm, csupán te légy velem!​
     
  9. rajkin

    rajkin Állandó Tag

    Kérésem egy

    Devecseri Gábor - Kérésem egy

    Kérésem egy: a csókod add
    vagy tiszta szívvel megtagadd
    de ne osszad nekem kegyül
    mert akkor a szivem kihűl.

    Omolj karomba szeliden
    vagy lökj magadtól messze el
    ha hozzámsimulsz, köszönöm
    ha meg se hallgatsz, becsülöm
    alamizsna nem érdekel.

    [​IMG]
     
  10. carly

    carly Állandó Tag

    [​IMG]

    TOLNAY ANDRÁS
    LENNÉL-E MENEDÉKEM

    Lennél-e menedékem,
    Ha teljesen eláztat az eső
    Lennél-e menedékem
    Ha nem is próbálnék erősnek látszani
    Megsimogatnál akkor is,
    Ha mocsárba merültem előtted
    Lennél-e menedékem
    Ha siralmas kiszolgáltatottságom
    Egyetlen érintésért könyörögne
    Megvigasztalsz akkor is, ha majd
    Könnyeim ömlenek aszfaltközöny tócsáiba
    Lennél-e a menedékem,
    Akkor, mikor magam elől menekülök ...
    talán pont hozzád...
     
    kékzsebsün kedveli ezt.
  11. Évicus

    Évicus Állandó Tag

    [​IMG]

    Reviczky Gyula

    Pálma a Hortobágyon

    Oda vitték, ki a Hortobágyra,
    Hogy legyen majd híres, büszke pálma,
    Hogy bámulják olvasatlan évek,
    Születendő, újabb nemzedékek.

    De az ösztön már kicsikorába'
    Húzta, vonta melegebb hazába.
    S hol az ákác, fűzfa gyökereznek:
    A homokban nem gyökerezett meg.

    Darabig csak tengett nyomorogva,
    Míg a nyári nap körülragyogta,
    S magát azzal csalta, hitegette,
    Hogy ez délnek sugára, melegje.

    De hogy ősz lett, köd lepé a tájat,
    S a levelek lassan hulldogáltak:
    A legelső szélvihar kitépte,
    S a halálnak éje szállt föléje.

    Új tavaszkor ákác, fűzfa zöldellt;
    A kiszáradt fácska soha többet;
    Mert akinek délszak a hazája,
    Hideg földön nem él meg a pálma. ​
     
  12. Évicus

    Évicus Állandó Tag

    [​IMG]

    Nagy István Attila

    Utószó

    Rettenetes, ha a reménytelenség megköti az
    ember tetteit, gondolkodását, életösztöneit.
    Ilyenkor nem futja másra az erejéből, mint
    hogy egymás mellé teszi a lábait, ha
    egyáltalán útnak indul.
    De inkább a helyét keresi, mert hirtelen
    kiüresedett az élete, eltűnt, aminek - hol
    nagyobb, hol elgyengülő akarattal -
    nekifeszült. Arra törekedett, hogy átrendezze
    az elmúlt évtizedeket. Lehet még valami, ha
    ketten akarják.

    Mene tekel ufarsin - megmérettél és könnyűnek
    találtattál. Ezt mondja az ember legelőször
    magának. Felkínáltam magam; kézbe vettél,
    megforgattál, gyönyörködtél bennem, aztán
    elejtettél. - Olyan, mint egy lila színű
    kavics, én pedig mostanában megszerettem az
    aranyat - mondtad. Nem ad hiába, aki úgy ad,
    hogy közben magának is örömöt szerez vele.
    Szép gondolat. - Elég lesz a halálig.
     
  13. Évicus

    Évicus Állandó Tag

    [​IMG]

    Vlagyimir Viszockij

    Ballada a szerelemről

    Midőn a tengerár az Úr szavára
    Medrébe visszatérült csendesen,
    A vízözön habjaiból kiszállva
    A partra léphetett a szerelem,

    S széthordta menten fürgeröptű szárnnyal
    A szél a bűnös kontinenseken.
    S akadnak még oly furcsa figurák,
    Akik magukba szívják e csudát,

    S nem várnak büntetést, kitüntetést sem,
    S míg azt hiszik, csak lélegeznek, át-
    Veszik szabálytalan, vad ritmusát
    Annak, ki éppen így zihál egészen.

    Szenvedélyedet, miként hajót,
    Úgy sodorják áradó folyók,
    Mielőtt kimondod: "szeretek",
    Mondd, hogy: "élek", "levegőt veszek".

    A szerelem lovagja kódoroghat
    Örökkön - ez az ország végtelen.
    S a próbák napról napra szigorodnak,
    Szeszélyes udvarhölgy a szerelem.

    Elválás, búcsú - akit erre fognak,
    Nem lesz nyugalma, talmi álma sem.
    Nem tántorítod e bolondokat,
    Számukra nincs elég nagy áldozat,

    Nem drága ár az életük sem érte;
    Ha nem szakad meg, hogyha fennmarad
    A szál, mely ezt az eszelős hadat
    Bűvös kötéssel összefűzte végre.

    Friss szél a kiválasztottakat
    Részegíti, újra él a holt,
    Mert nem lélegezhet, élhet az,
    Ki szeretni sohasem tanult.

    Aki a szerelem tavába fulladt,
    Nem húzza ki, nem éri el szavad,
    A mendemonda bármit is locsoghat,
    De az a tó a vérétől dagad.

    S mi égő gyertyát állítunk a holtnak,
    Aki a szerelembe belehalt.
    Eggyé simult a hangjuk, úgy suhan
    Eggyévált lelkük is virágosan,

    Lélegzetük is összeforrt örökre,
    Egy ingó híd alattuk, sóhaja
    Ajkuknak egy, nem válik szét soha,
    Így lépnek együtt minden földi rögre.

    Ágyuknak én a rétet megvetem,
    S hallom alva, hallom éberen:
    "Lélegzem, mert élek - szeretek,
    A szerelem ad csak életet."
     
  14. Évicus

    Évicus Állandó Tag

    [​IMG]

    Devecseri Gábor

    Őszibarackvirág

    Őszibarackvirág
    püspökszínü szirma
    mintha álmaimra
    szentbeszédet írna,
    földi szentbeszédet,
    eget nem hazudva
    sem égre, sem földre,
    csak azt mondva újra
    szép kenetes hangon,
    hogy ami van, az van,
    legyek áhitatos
    minden pillanatban,
    tiszteljem a létet,
    élvezzem a szépet,
    érezzék már minden
    szóban szentbeszédet
    s az eső zajában,
    s a fűben, s a fában,
    madarak tavaszi
    barbár imájában
    és az ő ünnepi
    szirom-lilájában.​
     
  15. Évicus

    Évicus Állandó Tag

    [​IMG]

    Devecseri Gábor

    Idő- játék

    A nap kering, a perc szalad,
    marasztalom, de nem marad.
    Egyszerre egyhelyben megáll,
    elküldeném, de egyre áll;
    meglódul, hirtelen leül,
    megmarkolom, kegyetlenül
    kitépi magát - sánta eb,
    rohan két hosszabb-rövidebb
    óramutató-lábon el -;
    megvádolom, de nem felel;
    megdicsérem, csak mosolyog;
    marasztalom, továbbforog;
    meg-megszakítja önmagát,
    villantja holdját, csillagát;
    trapéz-ugrással szökken el,
    vádolva kérdem, nem felel;
    artista-tánca mind vadabb;
    ráng mint a húr, döng mint a dob;
    hajnalra meg-megszelidül,
    olyankor áll, szalad, meg ül,
    mindhármat egyszerre teszi
    s így önmagát megszünteti;
    de mikor szárnya meg se lebben,
    akkor száll a legsebesebben.​
     
  16. Évicus

    Évicus Állandó Tag

    [​IMG]

    Bertók László

    Egyszerűbb volna

    Okosabb egy szál gyertyát gyújtani,
    mint átkozni a nagy sötétséget,
    jut eszembe a higgadt kínai
    mondás, hogy megint gödörbe lépek,
    és a számon van már, hogy azért ezt
    nem vártam volna, s rohannék neki
    fejjel, ököllel, ha ennyit érek,
    úgy ne akarjon velem játszani,
    ki is? így adná tudtul valaki,
    hogy nem tart méltó ellenfelének?
    vagy én hibázom el? de veszteni
    könnyebb, ha azt mondom rá, hogy végzet?
    miért örülök a piciny fénynek,
    ha egyszerűbb volna ordítani?​
     
  17. Évicus

    Évicus Állandó Tag

    [​IMG]

    Tabán Gyula

    A vers

    Azt kérdezed, a vers, a dal
    e fáradt mában mit akar?
    De kérdezed-e, mit dalol
    a hattyú, mikor haldokol? ​
     
  18. Évicus

    Évicus Állandó Tag

    [​IMG]

    Mészáros Fernc

    Csillagközi magány

    Mások bűneit vette magára,
    vonszolja szüntelen menetben,
    álmokat épít a magánya,
    reményt keres a végtelenben.

    Egyetlen csillag az útitársa.
    Néma ez a csillag is,
    és súlyosabb égi magánya,
    mert elveszítette fényeit.

    Fénytelen csillag és földi párja,
    egy felrobbant szerelem.
    Csillagközi menedékre
    nem találnak sohasem.

    És nyugalmat sem találnak,
    a Napot sem érik el.
    Párhuzamos menetükről
    az éj balladát énekel.

    Hold szájából ballada száll,
    siratja az eltűnt napot,
    a magányos égi párost,
    fényét vesztett csillagot.
     
  19. Évicus

    Évicus Állandó Tag

    [​IMG]

    Mészáros Ferenc

    Reggel

    Reggel a nagy Mókamester
    felkapcsolja a Napot.
    Éjszakai őrségükből
    Búcsúznak a csillagok.

    Kinyílik a szem kapuja,
    besóhajtod az eget
    Anya lélekcsengőjéről
    suhog rád a szeretet.

    Nyújtózik a cirmos reggel,
    könnyharmatok gyöngye csillan,
    éjjeli mámor-meséknek
    kalandja a fénybe illan.
     
  20. Évicus

    Évicus Állandó Tag

    [​IMG]

    Karinthy Gábor

    A kék rózsa

    Ballagok hegyen, völgyön, úttalan
    utakon; ruhám cafatokba lóg;
    dűlöngök, dúdorászom ittasan.
    Kísérnek vad nyarak, telek;
    könnyezem, botlom, elesem.
    És jönnek görcsösbottal ballagók
    s kérdik tőlem: te mit keressz?
    Szemük rámvetik. S felelek:
    én a kék rózsát keresem.
    Mert nagyon sok van, ki keres.
    Az egyik régi ezüstláncot,
    másik szétmállott szavakat.
    Harmadik elfújt gyertyalángot,
    negyedik olvadt havakat.
    Ötödik télidőn tavaszt,
    hatodik ezt, hetedik azt...
    Keresnek mind... múlt árnyakat
    sokan, a jövőt kevesen.
    Utamban ők nem ártanak:
    én a kék rózsát keresem.
    A kék rózsát, a hamvasszirmút!
    a szűz csodát, a meztelent!
    Az éjfél kibomló haját,
    halottak élő sóhaját,
    mely boszorkák szemére leng...
    fagyott tüzét a gyűlöletnek,
    melynek méhe a szerelem...
    Én a kék rózsát keresem!
    a kék rózsát! a fényeset!
    a lengőt és a mozdulatlant.
    Keresem jaj, halálraváltan
    télen és nyáron szüntelen
    a szemeken s az arcokon...
    Keresem... s ha majd megtaláltam,
    gyöngéden számhoz emelem,
    megcsókolom és eldobom... ​
     

Megosztás