Akár precedensértékű lehet a Shell elleni ítélet

Kibocsátása csökkentésére kötelezte a Shellt a holland bíróság, ami precedenst is teremthet, tekintve, hogy ez az első bírósági ítélet, ami egy olajvállalatot tesz felelőssé a klímaváltozásért.


2030-ig a 2019-es szinthez képest 45 százalékkal kell csökkentenie a széndioxid kibocsátását a Royal Dutch Shellnek egy holland bíróság döntése alapján – írja a BBC.

A hágai székhelyű cég ellen a Friends of the Earth 6 másik szervezettel és 17 ezer holland állampolgárral közösen indított pert, melyben szerdán született ítélet.

A polgári bíróság kimondta, hogy a Shell felelős saját és beszállítói kibocsátásért és 2030-ig 45 százalékkal kell, hogy csökkentse azt.

A vállalat 2050 a nettó zéró kibocsátást tervezi elérni és decemberben azzal érvelt az ügyben, hogy már most is jelentős lépéseket tesz, ezért nincs helye a keresetnek.


Az ügyben fellebbezésre van lehetőség, ám precedenst is teremthet, hiszen először tettek felelőssé bíróságon egy olajipari céget a klímaváltozásért.

Idén korábban egy holland bíróság a Niger deltában keletkezett szivárgások miatt tette felelőssé a vállalatot és arra kötelezte, hogy fizessen a kárt szenvedő farmereknek.


shell.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,684
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére