Aki nem dolgozik, segélyt se kapjon? Most kiderül, hova vezet ez

Egy évvel ezelőtt indult Finnországban kísérleti jelleggel a feltétel nélküli alapjövedelem bevezetése, a projekt félidőnél tart.

Vannak, akik szerint sikeres, mások szerint nem, a kontrollcsoport életét azonban éppen alaposan megnehezítették. A németek 38 százaléka másképp élne, ha kapna ilyet, de magasra teszik a mércét. Megint másutt 12 éves kísérletet indítottak.

munkasok1_1_oszlopos_breaking.jpg

Finnországban egy évvel ezelőtt érdekes kísérlet kezdődött: kisorsoltak 200 ezer közül 2000 munkanélkülit, akik a szokásos munkanélküli-ellátás helyett havi 560 euró (mintegy 173 ezer forint) fix összeget, úgynevezett feltétel nélküli alapjövedelmet kaptak. Ez ott körülbelül a munkanélküli-segély minimuma, egyben nagyjából egyfajta létminimumnak felel meg.
A munkanélküli-segéllyel ellentétben azonban ehhez a jövedelemhez kereshettek más munkát, mellékes jövedelemszerzési forrást is. A juttatás lényegében ajándékba, feltételek nélkül, adómentesen érkezik. Az volt a megfontolás, hogy így az érintettek részmunkaidős vagy nagyon alacsony bérű állásokat is elvállalnak majd, mivel a megélhetésük már biztosított. Akkor is, ha egyébként nem találnak teljes állást.

A CNBC be is számol pozitív példákról, olyan munkanélküliről, aki számítógépes szakemberré képezte át magát. Aki gyakornokként is el mert vele helyezkedni, és aki szerint az alapjövedelem arra ösztönzi az embert, hogy munkát vállaljon, akár csekély fizetségért is. A társadalom is és a munkanélküli is nyer – állítják. Egy másik megfontolás a kísérlet mögött, hogy így az állam egy csomó pénzt spórol a munkanélküliekkel kapcsolatos bürokrácián.

Kizsákmányolás lenne az az ajándék?

A kritikusok szerint azonban nem jó az, hogy pocsékul fizetett munkákat is elvállalnak az emberek – írja a német Stern.de. Sokan ezt kizsákmányolásnak nevezik. A projekt egyébként 2018 végéig tart, addig hivatalos konklúziót még nem akarnak levonni az illetékesek.

A finn kísérlet eddigi tapasztalatait különböző lapok különbözőképp értékelik. A német Morgenpost például sikernek nevezi, szintén bemutat egy pozitív példát, amelynél egy munkanélküli önálló vállalkozásba kezdett. Az alapjövedelem a rabszolgaságom végét jelenti – mondja ő. Munkanélküliként visszautasította a kisebb munkákat, hogy a segélyt megkaphassa. (A segély mellé csak 300 eurót volt szabad havonta keresni, az efeletti összegnél jelentősen csökkent a segély, ahogy sok más országban is.)

Lustává tesz, vagy sikeresebbé?

A könnyen jövő pénz lustává tesz, vagy munkára sarkall? – hangzik a feltétel nélküli alapjövedelem ellenzőinek egyik dilemmája. Ha megtarthatják a többletjövedelmet, levonások nélkül, akkor inkább vállalnak-e munkát az emberek, vagy ülnek a biztos – de az ottani árak mellett csekélyke – fix pénzükön? A Morgenpost.de finn forrásokra hivatkozva pozitív tapasztalatokról számol be, sok példát említ a sajtó, ahol aktivizálták magukat az érintettek.

Mások azonban inkább fanyalognak, mint a német Focus.de, amely szerint a kísérlet – de nem feltétlenül az alapjövedelem – haszna kérdéses, nem szolgál új tanulságokkal. Az érvelésük szerint az értékteremtés nagy része már gépek, automaták, mesterséges intelligencia segítségével folyik. A hagyományos jövedelmi és adóztatási koncepciókat újra kell gondolni, és az értékteremtést kellene megadóztatni. (Robotadó? – a szerk.)

Miből lenne erre pénz?

A Focus.de szerint a kísérlet sok kérdést nem válaszol meg, például hogy finanszírozható-e egy ilyen rendszer, hogyan alakítja át az újraelosztási viszonyokat a társadalomban, és mennyire igazságos. Most csak munkanélküliekkel kísérleteznek, akiken nagy a nyomás, hogy többet keressen ek, dolgozzanak valamit.

Ez az igazi kérdés

De milyen hatással lenne egy ilyen jövedelem azokra, akik egyébként is dolgoznak? Őket is többletteljesítményre sarkallná? Ez sokkal fontosabb kérdés, mint a munkanélküliek viselkedése, hiszen akik dolgoznak, azok állítják elő az érték nagy részét. Ha sok háztartás dönt úgy, hogy kevesebbet fog dolgozni, vészesen megroppanhat az egész gazdaság, az adórendszer.

A Focus kiszámolta, hogy ha a csecsemőktől a nyugdíjasokig mindenki 560 eurót kapna, akkor Finnországban 37, Németországban 550 milliárd euróra lenne szükség évente. Ez a GDP mintegy 18 százaléka, az állami kiadásoknak pedig 32, illetve 40 százaléka. Ezt még akkor is csak masszív adóemelésekkel lehetne kigazdálkodni, ha az összeg egy részét más szociális kiadások kiesése miatt meg lehet spórolni.

Negatív spirál jöhet

Minél többen döntenének amellett, hogy kevesebbet dolgoznak, annál többet kéne adózniuk azoknak, akik még aktívak. Ez negatív spirált indíthat be. Esztelen utópia, amely sokba kerül és keveset hoz – mondják az ellenzők. A nemszeretem állások betöltetlenül maradnak, jó teljesítményt nyújtani nem éri majd meg, a lustálkodók társadalma alakulhat ki – tartanak tőle.

A feltétel nélküli alapjövedelemben nem érintett, mintegy 190 ezer finn munkanélküli egy teljesen másfajta kísérletben vesz részt – tudósít a német Taz.de. Egy decemberi törvénymódosítás nyomán ugyanis az idén, ha sem bizonyos óraszámú munkát, sem továbbképzést nem végeznek, akkor csökkentik a segélyüket. Ez nagyjából az ellenkezője annak, amit az említett 2000 fő átélhet. A két modell eredményeit majd össze fogják vetni egymással.

Te mennyiért mondanál fel?

A Splendid Research nevű kutatóintézet őszi online felmérése szerint Németországban feltétel nélküli jövedelem kifizetése esetén a megkérdezettek 38 százaléka vagy állást változtatna, vagy csökkentené az óraszámát, vagy egyáltalán nem dolgozna. A szakmával rendelkezők negyede, a felsőfokú végzettségűek ötöde egyáltalán nem dolgozna, ez súlyosbítaná a munkaerő-hiányt – írta a Stern.de.

Ám nem alacsony az az összeg, amiért ezt megtennék, jóval magasabb, mint a finnek 560 eurója. A német nők 1477, a férfiak 1830 eurós havi összegnél lépnének. Az átlagbér egyébként bruttó 3700 euró körül lehet Németországban, a nettót nehéz megbecsülni a sokféle kedvezmény miatt, de családtípustól függően a bruttó 60-70 százaléka marad. Ez nagyjából 2200-2600 euró közötti összeg (680-803 ezer forint).

Amire pozitív hatása lenne az alapjövedelemnek: így sokkal többen tudnák elképzelni, hogy olyan vidékre költözzenek, ahol alacsonyabbak az ingatlanbérleti díjak és az üzletekben az árak. Ez megállíthatná egyes vidékek súlyos elnéptelenedését.

privatbankar
 
Azért megnézném ám , hogy kilesz majd annyira lökött , hogy az állitolagos 3700€ munkahelyét otthagyja egy 1000€ alapjövedelemért ! Ez csak polémik , mert ugyebár csak az jogosult erre az összegre akinek más jövedelme nincsen ! Tehát megfog szünni minden adókedvezmény , leirás , ez tulajdonkép megint az SPD által megszüntetett szociáljövedeelem lenne a HartzIV helyett . Már ca. egy éve folyik Németországban egy hasonló kisérlet , de privát finansirt azthiszem évente 1000 személy lesz kisorsolva és ugyszintén 1 évig kapják ezt a jövedelmet .
 
Fuss neki megegyszer a cikknek.MAsrol van szo.
 
Azt tudjuk ugye hogy idehaza már 2 éve ezt több párt
célul tűzte ki
PM akarja DK fontolgatja
Balpárt támogatja
MSZP vitatkozik önmagával tépelődik
Hogy ez a rész benne van-e nem tudom:
A munkanélküli-segéllyel ellentétben azonban ehhez a jövedelemhez kereshettek más munkát, mellékes jövedelemszerzési forrást is.
Más topiknál kifejtetem mert szerintem lehetséges következmény:
A könnyen jövő pénz lustává tesz, vagy munkára sarkall? – hangzik a feltétel nélküli alapjövedelem ellenzőinek egyik dilemmája.
 
Utoljára módosítva:
Melitta , nekifutottam és én másképen értelmezem mint te , mert ez már nálunk futt ! De elég sok ellenzöje van különbözö okokból , amig a "konzervativok" a lustaságra hivatkoznak addig a baloldal a dolgozok teljes kizsákmányorásáról beszél , mert igy a munkáltatok az összes eddigi járulékokat a "munkavállalokra" tehetnék .
Aztán "Lumpenek" mindig is voltak és lesznek is ,ezt kiirtani az emberi gondolkodásból lehetettlen , de ahhoz az kéne igazából ,hogy az adólyukakat rendesen betömni kéne , nem a Bahamákra engedni a nyereséget !
 
Azért megnézném ám , hogy kilesz majd annyira lökött , hogy az állitolagos 3700€ munkahelyét otthagyja egy 1000€ alapjövedelemért ! Ez csak polémik , mert ugyebár csak az jogosult erre az összegre akinek más jövedelme nincsen ! Tehát megfog szünni minden adókedvezmény , leirás , ez tulajdonkép megint az SPD által megszüntetett szociáljövedeelem lenne a HartzIV helyett . Már ca. egy éve folyik Németországban egy hasonló kisérlet , de privát finansirt azthiszem évente 1000 személy lesz kisorsolva és ugyszintén 1 évig kapják ezt a jövedelmet .
"A munkanélküli-segéllyel ellentétben azonban ehhez a jövedelemhez kereshettek más munkát, mellékes jövedelemszerzési forrást is" . benne van a cikkben, hogy míg munkanélküli mellett csak egy bizonyos felső összeghatárig vállalhattak munkát, emelett korlátlanul !
 
Melitta , nekifutottam és én másképen értelmezem mint te , mert ez már nálunk futt ! De elég sok ellenzöje van különbözö okokból , amig a "konzervativok" a lustaságra hivatkoznak addig a baloldal a dolgozok teljes kizsákmányorásáról beszél , mert igy a munkáltatok az összes eddigi járulékokat a "munkavállalokra" tehetnék .
Aztán "Lumpenek" mindig is voltak és lesznek is ,ezt kiirtani az emberi gondolkodásból lehetettlen , de ahhoz az kéne igazából ,hogy az adólyukakat rendesen betömni kéne , nem a Bahamákra engedni a nyereséget !

Gyulám te informáltabb lehetsz mind akár ki itt az interneten.
-
Mond már meg hol folyik kisérlet az alap-jövedelemmel kapcsolatban Németországban?
Nem téveszted össze No.-ot Finnlanddal?
-
En ugy tudom, hogy csak beszélgetnek arrol, hogy Flensburgban esetleg kilehetne probálni de még nem történt semmi.
-
Továbbá az is kétséges, hogy egy helységben élök viselkedéséböl álltalánosérvényü következtetést lehet e levonni.
-
(Utánanéztem, Berlinben volt egy privát egyesület, amelyik 41 embert támogatott 2016-ban 1 éven keresztül, nagyon pozitiv eredménnyel. Hollandiában és Schweizban államilag támogatott projektek vannak.)
-
Csak egy jelszo a témához. Mit nevezünk munkának?
-
Egy német állampolgár elmegy dolgozni, hogy megtudja fizetni a szüleinek, elettársának az ápoltatását amit egy keleteuropai végez. Mi lenne ha maga ápolná a rokonokat, nem kéne a kenyérkeresö embereknek perzselyeket tölteni, hogy önkéntesek szociális munkát tudjanak végezni....
-
En megismerkedtem egyszer egy idös mathematikussal magas nyugdijjal aki nem egyéni érdekböl foglalkozik a témával. Egy alkalom, hogy ujra elmenjek vele sörözni és megkérdezzem hogy látja ma a helyzetet.
 
Utoljára módosítva:
Gyula mi az atlagkereset egy szakkepzett es gyakorlattal rendelkezo hentesnek feletek
(az unkoaocsem megy oda es tudni szeretnem nem -e kihasznaljak ) a gyerkoc nincs meg 21

Németországban a hentes-kiképzés 3 év.
A szakiskola feltétele Hauptschule (9) vagy Realschule (10), tehát 15-16 éves korban kerülnek a szakiskolába.
Feltéve, hogy 6 évesen kezdék az iskolájukat akkor legjobb esetben 18-20 éves korban lehetnek szakmunkások.
-
Ebböl gondolom, hogy alacsony fizetéssel fogják felvenni, ez legalább egy évet tart.
-
Vigyázzon, hogy nehogy nagyon kihasználják öt egy vágohidon, mert ott nagyon kemény a melo.
-
Sok sikert a fiunak!
 
koszi a gyerkoc szakkepzett es van 2.5 ev szalagrutinja

Húsiparba szalag mellé ne engedd!!!
hat sok beleszolasom nincs a dologba de igen egy vagohidra szalag melle megy
van rutinja otthon azt csinalta szalag mellett
csak a berezeset akartam tudni mennyire a valosaghu
igertek neki 2000-2500 eurot
szoval ez most realis avagy nem ?
 
koszi a gyerkoc szakkepzett es van 2.5 ev szalagrutinja

hat sok beleszolasom nincs a dologba de igen egy vagohidra szalag melle megy
van rutinja otthon azt csinalta szalag mellett
csak a berezeset akartam tudni mennyire a valosaghu
igertek neki 2000-2500 eurot
szoval ez most realis avagy nem ?
Bruttó 2000-2500 közötti összegekről olvasok én is a facén, de ezért a belüket kihajtják. Én inkább kiállnék a sarokra kurvának, de a saját gyerekemet akkor se engedném oda!
 
Rima !!
Nehogy elengedjétek ám !! A franc a pofájukba , ámbár lehet , hogy egy kisebb vágóhidra kerül akkor még szerencséje is lehet , de a nagyoknál mint a Tönnies amelyik a legnagyobb neki mára csak a neve maradt és az ingatlan a többit "kiadta bérbe" !! Igy nemlehet megfogni !! A mostani GmbH , csak 1-2 napig élnek és újra szervezödnek , 12-16 órát huzznak le a melosok , a szobákban 6-8 ember lakik és müszakokként váltják az ágyakat , tehát "ágyonjáró" !! Leszedik öket mint a hagymáról a héjakat !! De nemakarok uszitani mert kapok a pofámra !
Talán a sógoréknál kaphatna egy kis vágóhidon elöbb és tiszteséges bérért !
 
Annyi pénze mindig legyen a gyereknek, hogy bármikor le tudjon lépni ha baj van! És bármilyen hullafáradt meló után, hasaljon neki a németnek, mert ha a nyelv megy, akkor könnyedén talál a szakmájában ennél könnyebb munkát is!
koszi casalom ezt a tanacsot adtam az anyjanak hogy varron bele neki valahova a ruhajaba annyi eurot hogy haza tudjon menni
igaz csak addig van kiszolgaltatva mig meg nem tanulja a nyelvet
 
Rima !!
Nehogy elengedjétek ám !! A franc a pofájukba , ámbár lehet , hogy egy kisebb vágóhidra kerül akkor még szerencséje is lehet , de a nagyoknál mint a Tönnies amelyik a legnagyobb neki mára csak a neve maradt és az ingatlan a többit "kiadta bérbe" !! Igy nemlehet megfogni !! A mostani GmbH , csak 1-2 napig élnek és újra szervezödnek , 12-16 órát huzznak le a melosok , a szobákban 6-8 ember lakik és müszakokként váltják az ágyakat , tehát "ágyonjáró" !! Leszedik öket mint a hagymáról a héjakat !! De nemakarok uszitani mert kapok a pofámra !
Talán a sógoréknál kaphatna egy kis vágóhidon elöbb és tiszteséges bérért !
koszi Gyula neked is de minden utan vagyunk a kolok egy het mulva indul
nincs 21 legfeljebb visszamegy
egy nyelvet azert jolenne ha megtanulna fokent hogy a nemet konnyu is
 
"A munkanélküli-segéllyel ellentétben azonban ehhez a jövedelemhez kereshettek más munkát, mellékes jövedelemszerzési forrást is" . benne van a cikkben, hogy míg munkanélküli mellett csak egy bizonyos felső összeghatárig vállalhattak munkát, emelett korlátlanul !
Zsuzska , az lehet , hogy Finnországban ugymüködik , de nálunk Németországban eddig csak magán alapon indulgat ilyen "alapjövedelem" tehát ez független a keresettöl ! Ezt még nem az állam bácsi adja ! Itt mint irtam is évente ca. 1000 föt sorsolnak ki és ök kapnak 1000 €-t havonta a jövedelmük mellé . Az SPD és a Linke tervezik a bevezetését , de hogy s mint azt még ök sem tudják teljesen , majd olyan lesz mint a "Mutter rente" ahol öntözökannával adják fünek fának és nem a rászoruloknak !
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,660
Tagok
615,668
Legújabb tagunk
Foss
Oldal tetejére