Akiket mindig szivesen olvasunk, vers, novella

Ócska melodráma

Hazugság kelyhét toltad elém…
Tudtam én! De jobb volt feledni,
hogy az édes nedű, mely a szép
jövő reményével nyaldosta
múlt szelétől cserepes ajkam,
csak ármányaid párlata volt,
mert véredben: perszóna hajlam!

Minden cseppje a hazugságnak…
az álnok bájnak fakó gyöngye,
édes méze, s vad mámorától
bársonyos mérge ópiumként
áradt szét vadul ereimben,
hogy agyamba jutva tompítsa,
fojtsa elmém: érzésed nincsen!

És én nyeldestem szaporán, mert…
Fenékig! Így hangzott a parancs,
és színlelt valóság, színpadon
játszott ócska melodráma
szánalmas főhősévé tett ez,
s Te azt hitted, hogy jó a darab,
de nem láttad!? Rajtam is jelmez!

De kelyhed kristálya átlátszó…
édes mérge bódít, de nem öl,
s lüktető szívemből – tisztulva –
egy hazugság tőrétől sebzett
érzés rogy a padlóra holtan,
fények gyúlnak, a függöny lehull,
és nincs tovább: bukott a darab!

2005. január 20.

Lélek-fagott

Bekúszik a napfény lassan
Ablakom vasbordáin:
Bánatot ölni jött halkan,
Mint ahogy Ábelt Káin,
S imám meghallgattatott!
Láncom porba hull csengve,
S újra szól a lélek-fagott
Győzedelmes dalt zengve.
Rideg kőfalak omlanak,
Új álmok szárnyat bontanak,
A remény karját nyújtja,
Fájdalmat porba sújtva.

2005. február 3.

Rég jártam erre, bocsi mindenkitől, hogy így egyszerre öntöttem a nyakatokba...

Üdv mindenkinek,
Jeep!

Elhagyom Szodomát

Elhagyom Szodomának rút városát,
mert konkoly lett az a szívemnek földjén,
s majd Isten dühe gyújtja fel táborát,
hogy szálljon füstje égbe, mint a tömjén.
Nem nézek hátra, hiszen nincs rá okom,
a pék nem süthet a konkolyból pászkát…
Angyalt küld az Isten – én kezét fogom –
hogy szívemből kiűzze múltnak árnyát.
Mutass hát új utat, Isteni küldött,
vezess új hazámba, hol búza terem!
S lássam: az elmém nem hiába küzdött;
testem ne múltnak sóbálványa legyen.

S Hosszú útról célba érve fáradtan,
Borulok Égi keblekre bágyadtan.

2005. február 7.

Tavasz kopogtat

Bár jégvirág nyílik hajnalon,
s dér csíp még reggeli arcot,
már tavasz kopogtat ablakon,
s napsugár vív fagyos harcot.
Itt-ott még hó föd alvó rétet,
s köd festi szürkére a képet,
de tavaszt dalol már cinke,
s fáknak olvad fagyos inge.
Az aranyló napsugár-szálak
– mint anya, ki temet fiat –
minden jégcsapot úgy sirat,
s testükről folyik hideg bánat,
mit keggyel szív fel hóvirág…
Tavaszba hantolt tél-világ.

2005. február 9.

Árvai Emil: Olvasónapló 1-2.

Árvai Emil:

Olvasónapló: "Sorstalanság"

Szörnyű, hogy ilyen,
hogy ez megtörténhet.
Te és én, mi ketten
sose legyünk
a tettesek között.
Kirekesztett, vagy üldözött vad
ne legyen senki
temiattad.

Mikor pedig
az üldözött-sors
épp rád esik,
rosszal a rosszat
ne viszonozzad,
tán fáj nekik...


Olvasónapló: "Iván Gyenyiszovics egy napja"

Ez már abszurd: itt még oka sincs,
kinek miért csattant a bilincs.
Aláaknázott birodalom:
bármiért bárki megfizet.
Szamizdat minden irodalom;
"Bori notesz" minden füzet...

Hitetlen hívők

Öl…

Ki eladott harminc pénzért,
s csókkal árult el téged,
bűn bánva szaladt kötélért,
így fizetve meg véred.
Drága ez a harminc ezüst,
mely éltet hoz halálnak
jöttével. S a pokoli üst,
melyben lelkük valának
az árulóknak, szintén e
harminc ezüstnek teteme…
S érettük nem szól fohász,
maradnak büdös kovász!

Sír…

A szikla, mely tagad hegyet
szava előtt kakasnak,
midőn ütik már a szeget,
sírva dől a falaknak.
Szégyennek mocskában ázik,
hisz kőkemény szikla volt,
s most háromszor is hibázik,
és lelkén szárad e folt,
hogy később majd erős legyen,
s pogányoknak hitet vigyen.
Mert Szent Jánosnak vize,
nem csak zsidóknak hite…

Hisz…

Meghalni jöttél közénk, hogy
általad nyerjünk éltet.
S midőn elernyedt tested rogy
sírba, kik hazug vértet
viselnek, isznak vállvetve
hazug bálványról csorgó
vért. S buzgón keresztet vetve,
mint éhező kuncsorgó…
Úgy zengik neved az égbe:
''Ne vígy minket kísértésbe!''
S közben tudják: nevetve
szögeztek ők keresztre…

Mert…

Nem hitték, hogy eljött a nap,
mikor jő a megváltó,
s félt tőled a sok hazug pap,
mert hatalmuk mulandó…
De arcukon torz ijedtség,
mert sírod üres harmad
napra, s tudják: a fizetség
részükről el nem marad!
Remegve esnek most térdre,
irgalmat remélnek félve,
mert közeleg az óra:
Mehetnek számadóra!

Fél…

Ki a keresztre tétetett,
és bár szája másként szól,
de tudja már, hogy ''tévedett'',
s az égi kürt neki szól…
Mikor Isten nyilatkozék
a bűnös lelkek felett,
majd szaporán szabadkozék:
''Mi azt hittük, eretnek!''
De a szó akkor már kevés,
s farizeusnak menekvés
csak is a halál lehet,
mert átkozta az eget!

2005. február 11.

Napraforgó szonett

Miféle virága vagy te az égnek,
ki benőtte már az egész világot?
Szirmaid nyár végre szárazra égnek,
mi végre teremt Isten ily virágot?
Ahonnan több fény jön, te arra nézel,
de éj sötétjében búsan lóg fejed,
mert illatoddal csak nappal igézel,
s alkonyat után nem találod helyed!
Szépséged nem vitás, de színed gyanús,
ám mindenféle rovart csábítva vonz,
s neked az kell: magvadban nőjön a hús,
hisz nemsoká’ színed lesz: akár a bronz…

És jön az ősz hamar – fejedet veszi –
megfonnyadt tested föld porába teszi!

2005. február 12.

Árvai Emil: Jónás példája

Árvai Emil:

Jónás példája

"Hangosbemondó: Figyelem!
Jónást lenn várják a halban!"...
Nem vicces; megtörtént velem:
belehulltam s belehaltam

már majdnem, míg partra hányt a
cet; s számot vetve magammal
eldőlt, hogy mennem kell, hátha
életet mentek szavammal.

Nemsoká elnyelt a város...
Nagy vihar előtti csendben
vészjóslón szólt a magányos

próféta, mint félreverten
zúgna harang, harsogná most
hangosbemondó: Figyelem!!...

Az vagy nekem

Az vagy nekem…
mint hajnalból ébredő rétnek
a kristály tiszta harmat paplan,
mely szomját oltja álmos rétnek,
mielőtt elillan a napban.

Az vagy nekem…
mint sivatagban kóborlónak
hideg vizű oázis liget,
mely a kiszáradástól és a
tikkasztó hőségtől védi meg.

Az vagy nekem…
mint didergő kis boglárkának
langy-puha napsugár kabátka,
mely oly gyengéden öleli őt,
mint ahogy kisfiát anyácska.

Az vagy nekem…
mint szerető szívnek az érzés,
mi ott van minden egyes hangban,
mely kedves kis ajkadról csordul...
Mint áldás az égi malasztban.

2005. február 14.

Pillanatképek

Repedt kereszt…
Vonagló test…
Zokogó tömeg…
Vérengző szögek…
Páncélos katona…
Elmaradt lakoma!

Acél dárda…
Vérző borda…
Töviskorona…
Homlokon nyoma…
Elfúló jajhörgés…
Dühödő mennydörgés!

Ernyedő test…
Katona rest…
Távozó lélek…
Kiontott élet…
Elégedett papok…
Megjövendölt napok!

2005. február 13.

Halálra ítélt szavak

Mért kell, hogy a szó, mi tegnap édes volt,
ma, mint az epe, oly keserű legyen?
Mért kell, hogy lelkemen száradjon folt,
nincs ember, aki számra zárat tegyen?
Mert mi tegnap piedesztálra emelt,
s mint tollpihe, gyengéden cirógatott,
holnap sötét és mély kriptába temet,
miután, mint a bűnöst: fellógatott…
Ugyanez a szó hullajt nagy könnyeket,
s térdre hullva szól bűnbánó fohásza,
mindőn indul már temetései menet...
De késő! Megérett az ő kovásza!

Itt áll a bakó! Tönkre teszi fejem,
az ítélet is csak egy szó, ég velem!

2005. február 16.

Temetik a szót

Temetik a szót, mi életre hívott,
önhittségről szól a siratódal…
És mélybe hull, ki magasra ívelt,
mert halál jár azért, amit mívelt,
pusztít a harag, mit magának vívott!

Egy szál virág hull lassan a mély sírba,
és döngve hull föld a koporsóra…
De koszorú nincsen, senki sem sír,
élet a kopjára csak ennyit ír:
Hordta a terhét, ameddig csak bírta!

Elszáradt kóró, tövig égett mécses,
és burjánzó vadnövény a hanton…
Senkinek sem hiányzol, Büszkeség,
s nem követi halálod üresség,
boldog az, ki Téged feledni képes!

2005. február 17.

Árvai Emil: Jeremiás próféta

Á.E.:

Jeremiás próféta
monológja

Sötét van,
sötétet látok:
mint zúdul pusztulás rátok
hamarosan.

Úgy zokog valami bennem!
Előre siratom azt a vészt,
amit már érzek és emészt;
mindentől elment a kedvem.

Nem érti senki a fájdalmam.
Mindig lesz valahogy - legyintnek többen.
Pusztába kiáltott szó szavam.

Zajlik az élet köröttem;
szerepem szinte komolytalan...
...Jaj, milyen küldetéssel jöttem!...

nőnapra!

NŐNAPRA!

Énekek éneke

1.
Bevittél minket a nyugalomba,
örvendezünk és vigadunk Tebenned.
Bontogatjuk lassan, izgatottan
drága ajándékodat, a szerelmet.

2.
Te lettél nekem az élet múzsája,
én húgom-jegyesem, én galambom,
egy szerelmes fiú segítőtársa,
hogy férfi legyen, és gyermek maradjon.


Mint a mesében
(feleségemnek)

Nélküled a lakás rideg lenne,
életemnek filmje színtelen,
karomon nem nyílna virág kelyhe,
számon a szó szürke, rímtelen...

Te csaltál ki rügyemből virágot,
fáradt tollból buzgó vallomást;
"gazdag" vagyok, mint kincses királyok,
s boldog is, mint mesében szokás.

:656:

Árvai Emil: Leszállt az éj...

Leszállt az éj...
(részlet a passióból)

Leszállt az éj a városra...
Kigyúlnak apró mécsek;
rab - szabadságát álmodja;
szabadra - les már a végzet.

Szorul a hurok: készen áll
a hóhér és az áldozat.
Most utoljára vacsorál
együtt egy lelkes kis csapat.

Búcsúzik tőlük a Mester...;
vacsorát oszt, lábukat mossa,
példát mutat még egyszer...

... Zuhannak aztán álomba.
Éber csak két feszült ember:
Áldozat, és árulója.

-------------------------------------------
Békés ünnepeket!

Dr. Uhrmann Iván
honlapja sajnos nincs. Több verse megtalálható a http://www.kalaka.com címen.



ARS VERSIFICATRIX



Mint ifjú, hogyne vágytam volna arra,

hogy Messiásnak tiszteljem magam

s hogy igazgyöngyöt érjen, hogyha dalra

fakadnék bármikor, minden szavam!

De rég tudom: minden hiába van,

a Műremek sehogy se sikerül.

Erőlködjem? Dehát értelme van?

Olvastam már Homérost görögül!

De pár barátom néha jót derül

néhány dalon, mit összetoldozok,

s egy hét alatt nem bíráltam felül:

ha ez poézis, úgy költő vagyok!



Tudom, be nem vesznek maguk közé,

múlt szépeken kik csak tapodni mernek

torzat-vadat okádva együvé,

s kinek nem tetszik, jól fejére vernek:

neo-avantgard-ultra-posztmodernek,

kik újszerűt izzadnak szüntelen,

s inkább elébe állnak bármi pernek

ezeknek semmi dolguk nincs velem!

Próbálom én a régi dallamot,

s öröm nekem, ha szépen zengetem:

ha ez poézis, úgy költő vagyok!



Egy képem nincs, mint nem látott előttem

már egy valódibb költő, ihletett;

egy jelzőm, mely még nem kopott s erőtlen,

egy rímem, mit más el nem csengetett.

Ezért forgattam régi verseket,

ötezer év megannyi ékszerét,

hogy lenne, mit utánérezhetek,

de így idézve fel, mi volt a Szép,

bár gyöngyöket szódában oldva szét,

miről árnyképet jó, ha adhatok:

utánam olvassák különbekét!

Ha ez poézis, úgy költő vagyok!



Herceg, dobd el hát bátran könyvemet:

belőlem klasszikus már nem lehet!

Hogy mért csinálok mégis verseket?

Magam mulatságára fáradok,

ha fűzfaágról rímeket szedek,

s ha ez poézis, úgy költő vagyok!



(1992-93)

Mostantól röhögtetni fogok

klari írta:

Hát ez gyönyörű volt.
Magdikám, alaposan megsírattál. :cry:

Kattints a kibontásához...

Tényleg? Akkor mostantól röhögtetni foglak, kedves Klári!
De az már próza lesz.

A GAZDAG ORSZÁG......(Made in Hungary....)

Egy balfácán miniszter kijelentése nyomán<O></O>
<O
("Stabil a gazdaság és nagy a jólét")

Asszem azé vagyok depressziós, mer az agyamra mönt a jólét. Mán nem tom a nyugdíjamat hová tönni, mer annyi bank van, én mög nem ismeröm ki magam köztük.
Vigyem a pénzöm Bécsbe? Svájcba? Délszigeti offsor cégbe fektessem?
Valaki aggyon mán tanácsot a keservit!

A lányomék is csak azé szoronganak velünk együtt egy 49 nm-es panellakásban, mer a bőség zavarában nem tunnak választanyi a sok lehetőség közű: Most a budai hegyekre költözzenek-é, vagy egy pesti őrzött-védött lakóparkba, mer azé akármilyen ócsúságba nem akarnának mönni, mit szónának a barátok, mög a rokonyok...!

Penig gyorsan kéne intézkönni, mer ez a hülye vaktyúk EU még a végén ténneg aszt hiszi, hogy itt valami baj van a gazdasággal, vagy a gazdákodássaaaa vagy mivee, pedig ilyesmi csak gyerékkorom meséiben fordút elő!

Hun vagyunk mán attú! Heiszön manapság múzeumokban mutigatják a szegíny embört, hogy: Ni! Ilyen vót, oszt ilyen lött...
Csak a nyilat felejtétték ki, melyik vót, oszt melyik lött...

Mé, heiszön ezéket a fránya betonpanel gettókat is azé hagyták mög, hátha eccő világörökség díjat kapnak. Tuggyátok, mint afféle skanzen vagy mi a csuda.
Oszt ha majd gyün a Világörökség-zsűri vagy mi, akkó mi mutogatunk mög tátogunk, jelezve evvee, hogy ezöket itteny emböröknek szánták lakóházul, de itt mán csak múmiák laknak.

Szegínység? Ammög mi a rosseb?
Gazdagok vagyunk mi mán évtizede. Hozzánk képest a Demszkov, a Megyó mög a Kisz Fecó kismiska!<O></O>
Ugyan!<O></O>
No hát!