Akiket mindig szivesen olvasunk, vers, novella

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
József Attila: Az édesanyjának

Rajzás és nyüzsögés szívemben,
széllé kellene kerekednem,
ablakról ablakra szétfutni
s függönyötökben elaludni.

Jobbkezed csendes órazengés,
balkezed télesti derengés.
Örülök néked ködön át is,
ledobnék érted pacsirtát is.

Arcomat olajtól haraggal
hányszor törültem zsákdarabbal!
és nyálkás kosarakkal jártm.
Engedd, hogy fátokat fölvágjam.

Lábadhoz leülvén, simitsd meg,
hulló hajamat erősítsd meg,
szülőcském, fillérem aranyja,
mennyezetemnek édesanyja.

Szelid dörgésben, jó harmatban
csurgóra húzott rossz kalapban
nem fogok bolyongni már többé,
ülök és mosolygok örökké.
 

Forgoszel

Állandó Tag
Állandó Tag
Új síremléket kap József Attila

Új síremléket kap József Attila. A költő a Fiumei úti temetőben lévő családi sírban nyugszik, mely azonban mind anyagát, mind formáját tekintve méltatlan hozzá.

Az alkotó születésének 100. évfordulója alkalmából pályázatot hirdettek szobrászoknak, képzőművészeknek és építészeknek egy új sírhely kialakítására.

A pályázatot Bálványos Levente és Horváth Csaba Sztélé című terve nyerte, melyet 2005. december 3-án, szombaton délelőtt fél 11-kor avatnak fel a Fiumei úti temetőben.

A síremléken a fejfa helyett egy vassztélé látható, melyen az "Íme, hát megleltem hazámat" című vers sorai olvashatóak.
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
Arany János: A rab gólya

Árva gólya áll magában
Egy teleknek a lábjában,
Felrepűlne, messze szállna,
Messze mesze,
Tengerekre,
Csakhogy el van metszve szárnya.

Tűmődik, féllábon állván,
El-elúnja egyik lábán,
Váltogatja, cserélgeti,
Abban áll a
Múlatsága,
Ha beléun, újrakezdi.

Szárnya mellé dugta orrát,
Messze nézne, de ha nem lát!
Négy kerítés, négy magas fal:
Jaj, mi haszna!
Bár akarna,
Kőfalon nem látni által.

Még az égre fölnézhetne,
Arra sincsen semmi kedve:
Jobb hazába:
De hiába!
Ott maradt ő, elhagyottan.

Várja, várja, mindig várja,
Hogy kinő majd csonka szárnya
S felrepűl a magas égig,
Hol a pálya
Nincs elzárva,
S a szabadság honja kéklik.

Őszi képet ölt a határ,
Nincsen rajta gólyamadár,
Egy van már csak: ő, az árva,
Mint az a rab,
Ki nem szabad,
Keskeny ketrecébe zárva.

Még a darvak hátra vannak,
Mennek ők is, most akarnak:
Nem nézi, csak hallja őket,
Mert tudja jól,
Ott fenn mi szól,
Ismeri a költözőket.

Megkísérté egyszer-kétszer:
Nem bírná-e szárnya még fel:
Hej, dehogynem bírná szárnya,
Csak ne volna
Hosszú tolla
Oly kegyetlen megkuszálva!

Árva madár, gólya madár,
Sohse nő ki tollad, ne várd,
Soha többé, fagyos télig:
Mert, ha épen
Nő is szépen:
Rossz emberek elmetélik!
 

kata53

Állandó Tag
Állandó Tag
József Attila -
Szöveggyűjtemény

KÉSEI SIRATÓ

Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállitani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
a tömény tűz eléget.
Utoljára Szabadszállásra mentem,
a hadak vége volt
s ez összekuszálódott Budapesten
kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
A vonattetőn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
s te már seholse voltál.
Tőlem elvetted, kukacoknak adtad
édes emlőd s magad.
Vigasztaltad fiad és pirongattad
s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.
Levesem hütötted, fujtad, kavartad,
mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem!
Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad -
félrevezettél engem.
Ettelek volna meg!... Te vacsorádat
hoztad el - kértem én?
Mért görbitetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén?
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel
s mindent elrontsz, te árnyék!
Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,
ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből
jajongva szült, eleven hitedet.
Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve -
nem hallod, mama? Szólj rám!
Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni. 1935 / 1936. december
Nagyon szeretem József Attilát.Nagyon rég jártam Balatonszárszón az emlékházban. Láttam azt a térképet amivel le takarták halálakor.
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
Czuczor Gergely: Alföldi legény

Fúj, süvölt a Mátra szele,
Üngöm, gatyám repül vele,
Kalapom el is kapta már,
Tiszába vitte a tatár.

Istenadta falu nyája,
Ez is csak utamat állja,
Talán itt jár hét vármegye
Juha, borja és tehene.

Habos sárga csikóm nyaka,
Ujjnyi vastag a por rajta,
Meg ne utálj, kedves rózsám,
Hogy oly sötét poros orcám.

Subám zálog a birónál,
Kalapom a Tiszán úszkál,
De a szívem itten dobog,
Forró lángja feléd lobog.
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
Szép Ernő: Narancs

Láttam ma reggel jönni a Napot
Köd volt a fákra kötve
Tócsát kapott az országúti sár
Didergett messzi kút, kazal, torony
S a foszló szürke sárga vatta közt
A Nap, a gyulladó vörös Nap
Olybá tűnt min az órás narancs
Kit egy beteg gyereknek nyujtanak.
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
Pálóczi Horváth Ádám: Magyar tánc

Azt mondják, hogy nem illik a tánc a magyarnak,
Nem, ha neki bugyogót s fél nadrágot varrnak,
De pengő sarkantyúnak, kócsagtollas főnek,
Illik gyöngyös pártának, magyar főkötőnek.

A franc tánc mind negédes, mind szeles a német,
Nincsen mutációja, mind egyrül varr hímet.
Melencholis laz anglus szövevényes lánca,
Csak az ugórs magyar tánc a Szent Dávid tánca.
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
Arany János: Itthon

Mint a madár a fészkére,
Szomju vándor hűvös érre,
Mint a gyermek anyaölébe:
Vágyom én e nyájas körbe.

Itt, enyelgő kis családom
Közt, van az én jó világom:
Künn boronb bár a magasban:
Itt örökké csillagos van.

Csillogó szem, mosolygó ajk:
Ez az, amit szívem óhajt,
S küszöbömet átallépve,
Ez derűl itt én elémbe.

Szívem ifjul, gyermekké lesz:
Kis örömet nagynak érez,
Körülen is ártatlan kedv
Játszi pillangója repked.

És felejtem egyenlőre
Gondjaimat a jövőre:
Mi nehéz súly függ e vállon,
Nehogy kedvök búra váljon.

Gyermek-szívvel, öntudatlan
Nyugszom még e gondolatban:
Hogy övéit el nem hagyja,
Ki mindnyájunk édesatyja.
 

0197

Új tag
68 éve halt meg a KÖLTŐ

jozsef-attila-szobor003.jpg
<TABLE cellSpacing=0 cellPadding=0 width="90%" align=center border=0><TBODY><TR><TD align=left>0197
</TD></TR><TR><TD align=left>József Attilának (klikk)
</TD></TR><TR><TD>
pont1x1.gif
</TD></TR><TR><TD align=left>Te makacs, nyakas, konok, beképzelt,
Örök telhetetlen, szerelemre éhes,
Magányos harcosa voltál a szónak,
Eretnek gondolatok alkotója,
Barátok nélküli mindenki barátja,
Ki adni nem akart
És nem érdekelte hála,
Ki úgy szállt alá poklok mélyire,
Hogy vele volt az ég minden hite,
Kinek agyából a szavak vad indulattal,
Mint sebből húsa, vérzőn kiszakadtak.

Te a szürkék közt színes szivárvány,
Ki fent az égen, magányos árván
Tündökölsz, tudva, hogy csodálnak,
Kik lesunyt fővel földre nézve járnak
És isten-fényedtől rettegve félnek,
Mert ők homályban, sötétben élnek:,
Átkozzanak, gyűlölve megvessenek,
Hisz holt lelkek csak - nem elevenek,
Kik fáklyaként égni sohasem tudva,
Péterfillérükért földig hajolnak..

Rossz frázisok közt, üres szólamokban,
Bántó fegyver minden értelmes mondat!
Kínban, görcsben kántáló dalnokok,
Marakodnak uraktól lökött koncokon
És féltékenyen mindenkit gyaláznak,
Kiben igazi tűz ég, és nem alázat
Hajlítja derekát, vezeti tollát,
Kinek nem epe böfög föl a torkán,
Hanem szépség, a szó tiszta varázsa,
Az emberi lét örök hozsannája.

Így lettél Te irigyelt - megvetett,
Örökön magányos, öröké sértett,
Szakadt gúnyájú éhező koldusa,
Minden szeretetnek, minden szépnek,
Kiben lassan, ahogy teltek az évek,
Gyűlt a harag, a pusztító méreg:
Hiábavalósága pusztában a szónak,
Szivárványos színek a szépre vakoknak,
Melyben elpusztulsz, mint sziklán a magok,
Mint tested, mikor sínekre hanyatlott.

</TD></TR></TBODY></TABLE>
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
Csoóri Sándor: Téli este

Elnéptelenedik estére a város.
Tanúk nélkül, magányosan esik a hó.
Mindenki az ismeretlen gyilkos
lábanyomát
lesi a képernyő fehér hamujában.
Zene szól. Fék csikorog. Egy félrehúzódú utcalámpa,
mint a farkas szeme,
bozótos, merev arcba bámul.

Hogy mi élünk-e még, mint a fékcsikorgás,
már senki se kérdi önmagától,
csak mások halála kísért a lidérces tükrök mélyén,
csak a porcukorral fölitatható vér
s a térdig látható lábak távozása.

Egy behavazott golyót látok röpülni
ráérősen a homlokom felé,
lassítva száll, mint rajzfilmeken, van hát még időm!
Itt van előttem az egész éjjel,
a csipkeverő ég minden magassága,
a magárahagyott utcai hó, mely látni akarja
ma is, holnap is lábnyomomat.
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
Illlyés Gyula: Havas emlék...

Megettünk téged kis malac.
Nyakonszúrt a szegény paraszt.

Kiknek jöttére boldogan
sikongattál és untalan

ugráltál a deszkák mögött,
rádrohantak az emberek.

Mert már november elején
nem volt számodra eleség.

Fülednél fogva húztak és
hiába volt a kérlelés,

aki úgy ápolt, mint fiát,
ki gazt hozott s kukoricát

és vakarta a hátadat,
anyám fogta a lábadat.

Hallottam jajgatásodat,
bent a meleg dunyhák alatt.

Sírtam, befogtam fülemet,
átöleltem testvéremet.

S képzeltem, jaj, mi lesz, mikor
reánk is ránkkerül a sor.

De már a pörköléseden
vidám szívvel voltam jelen.

Néztem a felcsapó tüzet,
körmömre húztam körmödet.

S a füstös, pernyés ég alatt
rágcsáltam megsült farkadat.
 

lelkes.miklos

Kitiltott (BANned)
Mikulás-nap alkalmából küldöm versem sok szeretettel a CanadaHun Olvasóinak és Író-Olvasóinak...egy kis hangulatidézőnek.

A MIKULÁS
<O:p
A Mikulás? Piros táncfényű álom,<O:p
kucsmás öröm, kedvesen dörmögő,
<O:ps lassan szakállas, bajszos téli fákon<O:p
sötétté olvad fehérlő idő.<O:p
<O:p
Gyermekkorban az ablakokra néztem<O:p
és rajtuk át, s azt gondoltam: talán<O:p
mind, ami nincs, csillagcsokor-varázslat,<O:p
van végtelen táj véges asztalán.<O:p
<O:p
Lehet: van is. Lennie kell, különben
<O:pnincs is titok, s az útnak búja van:<O:p
szabályos út szabálytalant szeretne,<O:p
a végtelenbe veszni, úttalan.<O:p
<O:p
Ó, Mikulás, jó öreg, hullt színekből<O:p
és hangokból míg összeáll csodád,<O:p
hol vagyunk már a hajszolt holnapokban!<O:p
Fáradt jelenből hajlunk múltba át.<O:p
<O:p
Nem gyermekkorba kívánkozom vissza,<O:p
csak felnőttként rejtélyed keresem,<O:p
múlt öröm, havas, piros táncú szépség, -<O:p
s fehér időd búcsúzó szívemen.<O:p
<O:p
Lelkes Miklós<O:p

 

lelkes.miklos

Kitiltott (BANned)
Ha pedig - legalábbis így sejtem - igen csekély internetes tudásommal sikerült elküldenem egy verset, hadd kívánjak egyúttal a CanadaHun minden Olvasójának és Író-Olvasójának Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, és hadd idézzem másik, most írt, versemmel a karácsonyi hangulatot!

KARÁCSONYI FÉNYEK
L. Csépányi Katalinnak<O:p
<O:p
Lelkesedtek kis gyermek-gyertyalángok,<O:p
s tőlük fenyőzöld ezüsttel világlott...<O:p
Üveggömbsor meg úgy csengette fényét, -<O:p
ördögöcskék is tátott szájjal nézték!<O:p
<O:p
Ó, Karácsony, sziget a köznapokban,<O:p
Ünnep, mely máris merül el a gondban,<O:p
árnyék-rejtélyek, fák kéksötét ága,<O:p
fénytelenség fénnyel dús hitvilága!<O:p
<O:p
A gyermeknek jó hinnie, hogy vár még<O:p
rá a jövő: aranydió-ajándék,<O:p
kinyíló tájak itt is, ott is, messze,<O:p
sötétnél ablak szépség-fényszerelme
<O:p
Sok-sok felnőtt is sóhajt, arra vágyik:<O:p
eljuthasson a Lélek Csillagáig.<O:p
Eljuthat-e? Hallgatok árnytelt fényben.<O:p
Miért bántanám Karácsony-hitében?<O:p
<O:p
Inkább kívánom: bárcsak minden lélek<O:p
Lélekként értené meg Messzeséged,<O:p
a hihetetlent, Álomég-Karácsony, -<O:p
melyről meséd ott, élénk gyertyalángon!<O:p
<O:p
Lelkes Miklós<O:p
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
Illyés Gyula: Hídi vásár

Hol a vásár, ott a vásár,
közepében sámán kántál.
Közepéből messzire szét
az a síp, dob, hangzagyvarék,
közepéből az a lárma,
mintha Ázsiából szállna.

A sík alján a tág napból
jön egy lovas pejlovastól.
Kelet nyíló kapujából
jön a csorda, jön a pásztor.
A föld alól, mint a lélek,
mint szöcske, üreg féreg,
mint a hangya, a tavaszi,
dől a magyar, az igazi.

Mint a király háznépével,
jön egy hajdú húsz ökrével.
Villan a felhőnyi porból,
kimennydörög a szíj-ostor.
Birka, borjú a bikára,
szimatol a kún a jászra.

Mint az árvíz, mint megéledt
kétezer évnyi kísértet:
a láthatár sír-árkából
dől a magyar, a javából.
Jön a gyerek, jön a bogrács,
tengelyen a sátoros ház.

Jön a kémény, ládd-a, füstöl,
jön az udvar mindenestől.
A kocsisor, mint a zsineg
gomolyaggá úgy tekereg.
Tekerül a kocsma köré,
mint falu a tornya köré.

Itt kanyarog karikára,
itt csobog Emese álma.
Mennyi utca, lenge térség,
futó állat, tarka népség.
Ni egy kabar egy ugorral,
egy onugor egy vogullal.

Ilyen néppel, ilyen fórum
lehettél, ős Karakórum.
Ni egy cserkesz, ni egy tatár,
egy tikász, másik csiszár.
Kerek a vár, akár az ég,
kereng egyre, mint a kerék.

Hát maga, kínai, na mi?
Láthatja kend, hogy vasuti.
Forog nyugatra, keletre
a néptenger keveredve.
Van csízió, van dáridó
görög, török, örmény, zsidó.

Hajk magyar sors, szétszakító
s újra összegombolító.
Az a glóbus! itt van, itt jár -
Igyál, magyar, szebb lesz mindjárt.
Égigérő porban szépen
nézd így jár keser levében.

Szennyben, szagban, jajban, zajban,
így forgat egyre vakabban.
Pokol ez, de édes, mint a
bakanépnek a körhinta.
Ebben élünk, ebben főlünk,
a napisten főz fölöttünk.
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
Petőfi Sándor: Füstbement terv

Egész uton - hazafelé -
Azon gondolkodám:
Miként fogom szólítani
Rég nem látott anyám?

Mit mondok majd először is
Kedvest, szépet neki?
Midőn, mely bölcsőm ringatá,
A kart terjeszti ki.

S jutott eszembe számtalan
Szebbnél-szebb gondolat,
Míg állni látszék az idő,
Bár a szekér szaladt.

S a kis szobába toppanék...
Repűlt felém anyám...
S én csüggtem ajkán ... szótlanúl ...
Mint a gyümölcs a fán.
 

platon

Állandó Tag
Állandó Tag
Téli vers: Radnóti Miklós

TÉLI VERS<?xml:namespace prefix = o ns = "urn:schemas-microsoft-com:office:office" /><o:p></o:p>

Béke legyen most mindenkivel:<o:p></o:p>

Jámbor öregek járnak az<o:p></o:p>

első hó sarában és meghalnak<o:p></o:p>

mire megjön a hajnal.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>

Hó, hó! Fekete szemekben<o:p></o:p>

sötéten fénylik az ég, rossz<o:p></o:p>

bánat sír a lámpák alól és<o:p></o:p>

száll elárvult terhes asszonyok<o:p></o:p>

foganó átka, holdas<o:p></o:p>

pocsolyákból a férfiak felé.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>

<o:p> </o:p>

Tél, tél! Fél most a gyerek s<o:p></o:p>

fél az üvegesházban markos<o:p></o:p>

marokkal nevelt gyönge virág:<o:p></o:p>

az anyák gondja kiköltözött<o:p></o:p>

az ereszekre és sipog, sipog:<o:p></o:p>

leesett már az első hó, <o:p></o:p>

irgalom és béke, béke legyen<o:p></o:p>

már mindenkivel.<o:p></o:p>

<o:p> </o:p>

Radnóti Miklós: 1929 december.<o:p></o:p>
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
Illyés Gyula: Egy sápadt nő egy kis szobában...

Nem volt riadalom a pusztán,
amikor megszülettem én
váratlanul, hivatlanul tán
halottak estelén,
novemberben, halottak napján,
gyertyagyújtáskor, amidőn
fejfák tövén a puszta népe
künn térdepelt a dombtetőn,
harangszókor, mikor a szomszéd
falvak magas sírkertjei
hirtelen testvér-őrtüzekként
elkezdtek fényleni.
A völgyben egy kis házban akkor
szédült nehéz kínra anyánk.
Elképzelem a téli tájat
és azt az éjszakát:
egy sápadt nő egy kis szobában
s körül a komor hegytetők
ormán villogó koronákként
lobogó temetők.
Körül a halál diadalma,
gyertyás, kisértő ünnepély
és lent egy váratlan sikoltás
a párás völgy ölén.
Fönt sírás, tompa jaj, harangszó
és lentről a völgy, mint meleg
tenyér fölnyujt vigaszul egy csöpp
sikongó életet.
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
Gulyás Pál: A kakukk...

Fent a felhő szállt, futott,
játszottak a kakukkok,
messziről hallottam őket,
a szőllő közt kergetőztek.
Egyik felszállt a meggyfára,
másik meg a szilvafára,
míg a harmadik madár
hirtelen hintánkra szállt.

Csöndes vola a kert, eső
utáni friss levegő,
a fűszál csöüü tornya épült,
reszketett a csendességtől.
A hintán egy pillanatra
nézett a lenyugvó Napra,
hosszú farka billegett,
futottak a fellegek.
Úgy reült elő egy fából,
mint szobánkban az órából,
a hangja is ugyanaz volt,
csak olyan tündéri-nagy volt!
Csak egy pillanatra láttam,
az ilyen nem tart soká,
júniusi délután volt,
szállt a fény a föld alá...
Kétfelé nyílt szürke szárnya,
és visszarepült egy fába.
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
Illyés Gyula: Nyáj...

Belekapott az ősz lángja
a nyírfába, a nyárfába,
füstöl a fa, csak úgy lángol
dől pedig az őszi zápor.

Őszi szélben sercegően
égnek a fék az esőben,
piros levél, piros pörnye
sistereg a sáros földre.

Leég a fa, már csak a váz,
olyan, mint egy leégett ház,
szarufája, gerendája
mindmegennyi csupasz ága.

Lobob a lány, szalad tovább,
ameddig világ a világ.
Üszök minden, rom és korom
kétfelől az országuton.

Mind leégett hosszú utca
olyan most az országutja.
Illet rá, de rája illett
mind akinek futni kellett.

Napkeletről napnyugatra
kocogott a kocsik sora
elől-hátul néma néppel
egy-egy borjúbődüléssel.

Elhaladta, üres az út,
várja szemközt a háborút,
a nyáj után, mely ellábolt,
magát a rettentő pásztort.
 

Hilda1949

Állandó Tag
Állandó Tag
Petőfi Sándor: Mi kék az ég!

Mi kék
Az ég!
Mi zöld
A föld!
Zöld föld felett, kék ég alatt a
Hangos pacsírta fütyörész,
Dalával a napot kicsalta,
A nap rá gyönyörködve néz.

Mi kék
Az ég!
Mi zöld
A föld!
Zöld a föld, kék az ég, tavasz van...
És én oly sült bolong vagyok,
Hogy idebenn a szűk szobában
Kadenciákat faragok!
 
Oldal tetejére