Amerikában legalizálták a melegházasságot

Egyforma méltóságot kapnak a melegek. Az azonos nemű pároknak jogukban áll házasságot kötni bárhol az Egyesült Államok területén az amerikai alkotmány értelmében, a szövetségi tagállamok ezt nem tilthatják meg nekik - hirdette ki pénteken az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága.


A legmagasabb szintű amerikai bírói testület 5-4 arányban döntött a kérdésről. Elemzők rámutattak, hogy ez volt a bíróság legfontosabb, a házasodási jogokat kiterjesztő döntése 1967 óta, amikor a testület eltörölte az egyes államok "fajok" közötti egybekelést tiltó jogszabályait.

"Amerika számára ez győzelem, mert ha minden amerikai egyenlő bánásmódban részesül, akkor szabadabbak vagyunk" - mondta az ítélettel kapcsolatban Barack Obama elnök a Fehér Ház Rózsakertjéből közvetített beszédében.

A szövetségi legfelsőbb bíróság egy olyan ügyben hozott most döntést, amelyben 16 meleg pár négy államnak a házasodásukat tiltó törvényeit támadta meg. A felperesek szerint az alkotmány értelmében őket ugyanolyan házasodási jogok illetik meg, mint a heteroszexuálisokat, az állami szintű korlátozások pedig anyagi kárt okoznak nekik és a méltóságukban sértik meg őket. A négy állam ezzel szemben képviselt álláspontja szerint viszont a bíróságnak hagynia kellett volna, hogy az ügyben a helyi törvényhozások hozzák meg a döntést.

Anthony Kennedy bíró a verdikttel kapcsolatos többségi állásfoglalásban egyebek között azt írta, hogy a házasodni kívánó melegek és leszbikusok "nem kárhoztathatók arra, hogy magányban éljenek, kizárva a civilizáció egyik legrégebbi intézményéből".

"Egyforma méltóságot kérnek a törvény előtt. Az alkotmány szavatolja számukra ezt a jogot" - írta a négy liberális kollégájával együtt szavazó konzervatív bíró.

"Ha önök azon sok - bármilyen szexuális orientációjú - amerikai közé tartoznak, akik helyeslik az azonos neműek házasságának kiterjesztését, akkor feltétlenül ünnepeljék meg a mai döntést. De ne ünnepeljék az alkotmányt. Annak semmi köze sem volt ehhez" - fogalmazott a két kollégája által támogatott ellenvéleményében John Roberts főbíró, aki a kisebbséggel szavazott.

Antonin Scalia konzervatív bíró különvéleménye szerint az ítélet az jelzi, hogy a legfelsőbb bíróság "veszélyt jelent a demokráciára".

A meleg és leszbikus párok egybekelése az 50-ből 36 államban, valamint Washingtonban, a szövetségi fővárosban eddig is legális volt. Az Egyesült Államokban az azonos neműek házasságának támogatottsága az elmúlt évek során jelentősen megerősödött, különösen a fiatalok körében. Egy, a CNN hírtelevízió által pénteken ismertetett közvélemény-kutatás szerint ma már az amerikaiak 63 százaléka helyesli és csak 33 százaléka ellenzi a meleg és leszbikus párok egybekelését.

A legfelsőbb bíróság 2003-ban semmisítette meg az államoknak a meleg- és leszbikus házasságok tilalmáról rendelkező jogszabályait. 2004-ben Massachusetts lett az első állam, amely legalizálta az azonos nemű párok frigyre lépését. A legmagasabb szintű bírói testület 2013-ban úgy határozott, hogy szövetségi szinten is tiszteletben kell tartani az olyan államokban megkötött házasságokat, amelyekben legalizálták ezeket. Egyúttal hatálytalanította az 1995-ös házasságvédelmi törvény egyes rendelkezésit.

MTI

meleg zaszlo.jpg
 
Kedves Ernoe!
Nagyon sokféle eltérés,anomália,betegség zavarhatja meg a szexuális természetes rendet,de az azért létezik.Akkor is,ha a bibliát nem vesszük most figyelembe.Azt különben is zsidó és keresztény embereknek ajánlatos forgatni gyakorlati szándékkal,és nem a világiaknak,vagy világi kormányoknak.Egy világi kormány bibliától,Isten akaratától függetlenül
hozhat rendelkezéseket természetes szükségszerűségek alapján.
-
És kérdezed,hogy miért vagyok ellene az azonos neműek házasságának?
Egyszerűen azért mert nincs rendben.De ez csak a saját álláspontom,senkire nem akarom ráerőszakolni....
Világéletemben választanom kellett,mint mindenkinek:
Például az előző képed alapján magam elé képzelek egy járókeretes aggastyánt aki kéjencként lógó nyelvvel üldözi a fiatal nőket,
és mellé képzelek olyan valakit tisztes módon élte szexuális életét,és alázattal elfogadta az idők szavát,akkor azt mondom az utóbbi mellett voksolok.
Magam elé képzelek egy olyan férfit,akinek furcsa irritáló fények kezdnek
el ugrálni a tekintetében,ha egy másik férfit lát,akkor engem ez irritál.
Az pedig megnyugtató számomra,ha valaki férfi létére asszonnyal élte testi életét.
De azt sem mindegy hogyan.
Lehet választani aközött aki buja személytelen vággyal tud csak a női nemhez közeledni,és aközött aki teljes embert átfogó szeretettel és gyengédséggel...
-És igen ezen túl pedig hívő vagyok,hiszem,hogy Krisztus a legszentebb
Istenember,és nem egy züllött galeri vezére,hanem bűnösökből lett szenteké.
És azt is hiszem,hogy Mózes nem véletlenül beszélt a szexuális bűnökről sem.
De hát aki nem hívő,annak erre nem kell figyelnie.Lehet keresztül kasul
szexuális kapcsolatot létesítenie,akár állattal is,és még közben jósoltathat is magának,ha lelkiismerete megengedi.:)
És kérdezed,hogy miért vagyok ellene az azonos neműek házasságának? Egyszerűen azért mert nincs rendben.
-
Kedves Steve3
-
Néhány évtizeddel ezelött még a nadrágviselésröl is azt mondták, hogy "nincs rendben" nök számára. Az iskolákban elválasztották a fiukat a lányoktol ugy, hogy elöször a házasság után lehettek együtt, természetesen mit sem tudtak a másik nemröl. Sokan még ma sem tudják, hogy a nök is tudnak állva pisilni. :)
-
Továbbra is ados vagy egy magyarázattal, kérlek vedd tudomásul, hogy a világ nem a te izlésedet kivánja kielégiteni.
-
Például az előző képed alapján magam elé képzelek egy járókeretes aggastyánt aki kéjencként lógó nyelvvel üldözi a fiatal nőket, és mellé képzelek olyan valakit tisztes módon élte szexuális életét, és alázattal elfogadta az idők szavát, akkor azt mondom az utóbbi mellett voksolok. Magam elé képzelek egy olyan férfit,akinek furcsa irritáló fények kezdnek
el ugrálni a tekintetében,ha egy másik férfit lát,akkor engem ez irritál.
-
Mi köze van a szexuális-hiperaktivitásnak a homoszexualitáshoz? Heteroszexuálisok ugyan olyan valoszinüséggel lehetnek szatirok vagy nymphomániásak mind homoszexuálisak. Ezek extrém esetek, a pathologia körébe tartoznak, szerencsére kevés van belöllük.
-
Engem sokkal jobban aggasztanak férfiak, nök akik vallásos tévhit miatt egy képzeletbeli lény kedvéért látszolag lemondanak a szexualitásrol, visszamaradnak a fejlödésbe és gyerekek felé kacsingatnak.
-
A házassággal elösegitjük a monogamiát, betegségek terjedését, felhagyunk a mások diszkriminálásával, boldogabb, kielégültebb embertársakra teszünk szert, mö a szociális hálo ereje, az emberek nem lesznek magukrahagyva öreg napjaikra, a társadalom szempontjábol is mindenképpen elönyös.
-
Az pedig megnyugtató számomra, ha valaki férfi létére asszonnyal élte testi életét.
-
Látom nállad nem az a fontos mit akar a másik hanem az, hogy a te világképed ne boruljon fel.
-
Lehet választani aközött aki buja személytelen vággyal tud csak a női nemhez közeledni,és aközött aki teljes embert átfogó szeretettel és gyengédséggel...
-
Na látod, az összeházasodással szignalizálják az emberek, hogy nemcsak "buja vágyak" miatt élnek együtt. Lehet, hogy esztétikailag zavar téged, hogyha két egynemüt képzelsz el a lelki szemeid elött az ágyban?
-
Hát bizony a heteroszexuális emberek sem mind ugy néznek ki mind Parizs vagy Aphrodite, egy bizonyos kiloszám után jobban hasonlit a szeretkezés egy hegymászáshoz mid párzásra.
-
És igen ezen túl pedig hívő vagyok, hiszem, hogy Krisztus a legszentebb Istenember, és nem egy züllött galeri vezére, hanem bűnösökből lett szenteké.
-
Jézus 12 férfivel élt együtt és számos mást felszolitott arra, hogy hagyja el a családját és kövesse öt. En nem tartok sokat az eféle felelöségtudatrol.
-
És azt is hiszem,hogy Mózes nem véletlenül beszélt a szexuális bűnökről sem. De hát aki nem hívő,annak erre nem kell figyelnie.Lehet keresztül kasul szexuális kapcsolatot létesítenie,akár állattal is,
-
A földi személyzet, a klérus nem marad el a menyei vezetötöl. A papok mindent megáldanak, kutyát, macskát, ajtofélfát, tüzoltoautot, löfegyvereket csak az azonosnemüek emberi kapcsolatát nem.
-
Már ne haragudj, de az ember nemiszerve csak elenyészö része a testünk térfogatának.
Számomra érthetetlen, hogy te az emberek becsületét ebben a lábunk között levö szervben keresed. :(
 
"Néhány évtizeddel ezelött méga nadrágviselésröl is azt mondták, hogy "nincs rendben" nök számára. Az iskolákban elválasztották a fiukat a lányoktol ugy, hogy elöször a házasság után lehettek együtt, természetesen mit sem tudtak a másik nemröl."

Érdekes, ez a chassid zsidóknál ma is így van, és ők maguk mondják, mégis kevesebb házasság bomlik fel náluk, mint egyéb vallásbelieknél.

Tehát nem is olyan biztos, hogy oly nagyon jó az emancipáltság.

A ferdehajlamúak házasságára jelenleg pedig azért van szükség, hogy a föld népessége minél előbb rohamosan csökkenjen.
Ezt szorgalmazzák a háborúk is.
Ha majd eléri a világot vezető oligarchák által meghatározott mértéket, épp úgy be fogják tiltani, mint most olyan nagy hűhó van körülötte.

És persze mindenki ellenség, meg szűklátókörű, sőt, szeretetre és megértésre képtelen személy, aki az egyneműek házasságát az emberi faj megcsúfolásának tartja, mint történetesen én is.

Egy biztos, ezek a vélemények engem nem érdekelnek. Azon egyszerű oknál fogva, hogy engem nem mások határoznak meg, hanem én mondom meg, hogy ki vagyok! Így a véleményem is az enyém, s nem mások fogják a számba adni.

Hogy a négy fal közt mit csinál egymással két azonos nemű, az ő dolguk.
Mindaddig, amíg ezt nem viszik az utcára!
 
Utoljára módosítva:

„Kedves Mindenki, ugye pontosan érthető és átélhető mindenki számára, hogy milyen a fájdalom, ha az egyetlen másik, már nincs.

Na, ezt vegyük alapul!“

Erről az emberről el tudom képzelni hogy ébredés után mi az első szó amit a párjának mond reggel, és melyik az utolsó szava mielőtt este elalszik.
Mennyivel szebb lenne az élet ha mindenki kimerné mondani és nem érezné elcsépeltnek a szeretlek szót, és valóban szeretetben élne.
 
Érdekes, ez a chassid zsidóknál ma is így van, és ők maguk mondják, mégis kevesebb házasság bomlik fel náluk, mint egyéb vallásbelieknél. Tehát nem is olyan biztos, hogy oly nagyon jó az emancipáltság.
-
Szép dolog ha két ember egymásratalál és egymás támaszaként tud leélni egy életet. Ennek nem feltétele, hogy a nö alálegyen rendelve.
-
Nekem az a gyanum, hogy a nök nem akarnak alárendelve lenni és ezt azzal igazolom, hogy egyre kevesebben vannak akik egy bronzkori pásztornép törzsi elöirásai szerint szeretnének élni. A tendencia nem a többnejü izlám, vagy az életfogytiglani házasságra-itéltség felé megy.
-
A vallások nem erkölcsi kompaszok a mai ember számára, egy nemlétezö földönkivüli lényre hivatkozva nem lehet manapság egy nöt férfi tyraneinak alávetni.
-
Ok, nem tartozik szorosan ide de tegyünk egy kis kitéröt, emancipatio és válás.
-
A Romai-jog, a "pater familias" elöirta, hogy az atya, ameddig él, teljesmértékü uralommal rendelkezik a fiai fölött. Ahogy a "dominus" eladhatta a rabszolgáit egy apa is áruba bocsájthatta a fiait, ennek az üzletnek a neve volt a "mancipatio".
-
Természetesen az is elöfordult, hogy az uj "páter" nem tartott igényt a "fiura" és továbbadta, vagy visszaadta. Ez a folyamat volt az "e-mantipacio". A törvény szerint egy háromszor eladott fiu megszabadulhat az "atya" uralma alol....
-
A törvény csak a fiukrol szolt, a lányoknak és az unokáknak az "e-mancipatioja" sokkal egyszerübb volt, a szabadságuk megszerzéséhez elég volt öket egyszer eladni.
-
A keresztény tanokbol ismert kifejezések, "pater et filius, patron, az atyára valo hivatkozás" is innen, a "tizenkét táblás törvényböl erednek", gondolom ezeket nem sirod vissza.
-
A ferdehajlamúak házasságára jelenleg pedig azért van szükség, hogy a föld népessége minél előbb rohamosan csökkenjen.
-
Csacsiságokat beszélsz. Ferdehajlamon azt értjük ha egy felnött kiskoruakkal vagy tekintet nélkül a partnere akaratára szexuális cselekedeteket hajt végre. Az ilyen kapcsolatok sehol sincsenek legalizálva.
-
A Föld lakoinak a száma az elmult 200 esztendö alatt 500 milliorol 7 milliardra nöt, annak ellenére, hogy két világháborut éltünk meg. Muszály képekkel dolgozzak mert az irott szöveget sokan nehezen fogják fel. :)
-
Geburtenziffer.gif

-
Nem gyözöm hangsulyozni, hogy az emberiség naponta anyi ondot termel, hogy vele egy olympiai uszomedencét lehetne megtölteni. Minden evökanál ondoban többszáz-millio sperma, potentiális emberke van. Nem kell aggodni, hogy kihalunk. Ekkora egy uszomedence. :)
-
olympisches_schwimmbad.jpg

-
Ha ez sem elég, akkor bontsátok le a keritést a határokon és meglátjátok, nem a kihalás a probléma. Még soha nem élt enyi ember a Földön mind ma, szinte többen vagyunk mind amenyi eddig meghalt összesen.
-
És persze mindenki ellenség, meg szűklátókörű, sőt, szeretetre és megértésre képtelen személy, aki az egyneműek házasságát az emberi faj megcsúfolásának tartja, mint történetesen én is.
-
Ellenségnek nem de szüklátokörünek joggal neveznélek de ez nem sértés, tudsz rajta változtatni, informáld magadat. Sok ember aki valamilyen oknál fogva nem tudja az életét egy másnemüvel megosztani (legyen az biologiai, orvosi, vagy lelki) nem szeretne lemondani a gyereknevelés öröméröl. A méhek, hangyák között csak egy nöstény van mégis mindenki résztvesz az utodok felnevelésében.
-
Egy biztos, ezek a vélemények engem nem érdekelnek. Azon egyszerű oknál fogva, hogy engem nem mások határoznak meg, hanem én mondom meg, hogy ki vagyok! Így a véleményem is az enyém, s nem mások fogják a számba adni.
-
Örülök neki, hogy a végén csak közös nevezöre jutottunk, ahogy te nem akarod a nemedet, a vonzalmaidat mások álltal elöirni, engedd már meg a többi 7 milliardnak is ezt a szabadságot.
-
Hogy a négy fal közt mit csinál egymással két azonos nemű, az ő dolguk. Mindaddig, amíg ezt nem viszik az utcára!
-
Nem tudom milyen utcákat látogatsz, az intimitás egy privát dolog, az exibitionizmus az egy egészen más téma. Mit akarsz betiltani? A Romeo és Juliát a szinházban? A trubadurokat? Slágereket és szerelmes verseket?
-
Az emberek nem hagyják magukat két nembe beskatulyázni, mert a természet nem ilyen, akár menyire is toporzékolsz.
Az emberek azért mennek az utcára mert nem hajlandok általad elöirni, hogy milyenek legyenek.
-
Hangsulyozom, hogy az ember férfi és nö azt a bibliábol tudjuk és az nem egy tudományos mü. Hagyjuk az embereket a saját tapasztalatukkal az utcára menni és akkor döntsünk arrol, hogy ritka vagy természetes jelenséggel állunk szembe. A betiltással csak eltussolnánk a realitást.
 
Utoljára módosítva:
Valaki sok képet beidézett a piráderól
Nem hat meg Ő kedveli.
Mindaz a kép magamutogatás
Beka holt írta egyszer.A magamutogatás erkölcstelen.És rossz ízű
Nem vagyok iszlám hívő mégis ugyanazt vallom
Persze van aki ezt nem tartja magamutogatásnak,az utcán:
images

Nekem bölcsebb emez:
KatherineYork írta:
Érdekes, ez a chassid zsidóknál ma is így van, és ők maguk mondják, mégis kevesebb házasság bomlik fel náluk, mint egyéb vallásbelieknél.
És persze mindenki ellenség, meg szűk látókörű, sőt, szeretetre és megértésre képtelen személy, aki az egyneműek házasságát az emberi faj megcsúfolásának tartja.
Tehát nem is olyan biztos, hogy oly nagyon jó az emancipáltság.
Hogy a négy fal közt mit csinál egymással két azonos nemű, az ő dolguk.
Mindaddig, amíg ezt nem viszik az utcára!
Van itt néhány, mellette lándzsát törő
Irtó hosszú üzenetekkel mintha meg akarnának erőszakolni
Már jó ideje nem az elfogadtatásukról szól
Hanem a szokást teremteni akarásról
Mintha megkövetelnék legyél jó fej legyél leszbi vagy homo-kos
 
Utoljára módosítva:
Csak a ruhaban levo kepeket tettem be,nehogy nagyon kiakadjatok a pucersag lattan. Pedig a rendorrel fotozo ket fiun nincs also nemu es a hatsojuk teljesen kilatszik.
NAlunk cegek tanarok iskolak egyetemek allami aparatusok, korhazak, kozlekedesi cegek,es dolgozoik rendorok katonak tuzoltok stb kint vannak minden evben a festivalon.
Sajnos most zuhogott az eso ha jobb ido lett volna en is elmentem volna legalabb az otletes erdekes jelmezekrol csinaltam volna fotokat.

images

images


images


images


images


SF_Pride_Drag_Queens.jpg
 
Ez a válasz, választ sem érdemel.Saját magad nézd de ne propagáld
-
Nem tudom mit akarsz mondani. Szerinted a Balatont is bekéne tiltani? Ezen az emberen se mellény, se sapka nincs. A fecskenadrág is kisebb mind ez egyszer egy évben felvonulo emberkén.


775_0_big.jpg

-
 
Utoljára módosítva:
És kérdezed,hogy miért vagyok ellene az azonos neműek házasságának? Egyszerűen azért mert nincs rendben.
-
Kedves Steve3
-
Néhány évtizeddel ezelött még a nadrágviselésröl is azt mondták, hogy "nincs rendben" nök számára. Az iskolákban elválasztották a fiukat a lányoktol ugy, hogy elöször a házasság után lehettek együtt, természetesen mit sem tudtak a másik nemröl. Sokan még ma sem tudják, hogy a nök is tudnak állva pisilni. :)
-
Továbbra is ados vagy egy magyarázattal, kérlek vedd tudomásul, hogy a világ nem a te izlésedet kivánja kielégiteni.
Kedves Ernoe!
Nem kívánom,hogy a világ az ízlésemet akarja kielégíteni,de szeretnék annyira szabad maradni,hogy ne is határozza meg.
A világban nagyon sok jót és rosszat látunk,és valamiképpen mindig bennünk dől el,hogy mi az amit befogadunk,és mi az amit nem.
Ilyenkor úgy tűnik,hogy szívtelenek vagyunk,mert csak a saját lelki békénkkel törődünk,de muszáj másoktól függetlenül,és mégis másoktól függően döntenünk.
Felmerül a dilemma,hogy most kaméleonokká válunk,vagy makacs belátásra képtelen emberekké.Mindegyik alternatíva rossz.
Nem szeretnénk másokat követni a rosszban,de mégis szeretnénk rugalmasak taníthatóak maradni.Én azt hiszem
Isten megadja erre a lehetőséget,és a szabadságot.Lehet sokféle mintát követni,és majd kiderül melyik van kárunkra,melyik hasznunkra.Nekem is.Szabad nekem mindenféle módon élnem vagy nem élnem a szexualitást...de nem biztos,hogy boldogító lesz nekem és másoknak.Én azt gondolom,hogy a legjobb,ha a lelkiismeretünk szerint döntünk,az úgyis közelíteni fog Isten értékrendjéhez.
Nem kívánom az emberek értékét sem meghatározni,a szexualitás megélése miatt,súlyos hiba lenne.Ebből is látszik,hogy Isten jó,mert ezt nem engedi.De jogom,és kötelességem a személyesen felismert rossztól távoltartani magamat.Mint már írtam,nem a világ értékrendje szerint.Nekem ennek a világnak az értékrendjébe nincs beleszólásom,...amióta egy zsidó haszid a tanítóm...:)
 
Utoljára módosítva:
Children-Gay-Pride-2.png


"Mindent szabad nekem..."
----------------------------------------------------------------------------------------------------
775_0_big.jpg

Ennek a képnek viszont más az üzenete,mint a felette levőnek.
Érdemes kicsit elmeditálni rajta.
 
Utoljára módosítva:
steve3: "Érdemes kicsit elmeditálni rajta."

Kedves Steve3, a gondolkodás ma már művészet. Nem mindenki tud.
Csak szajkózni a hatalmon lévők irányelveit.
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,713
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére