Hírek Amerika szerint Orbán nem békepárti, ha Putyin felelősségéről egy szava nincs

Az amerikai Egyesült Államok visszautasította Orbán valótlan állításait arról, miszerint Amerika “háborúpárti”, Orbán pedig “békepárti” lenne. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége útján kifogásolta, hogy Orbán “az Egyesült Államokat, Magyarország szövetségesét, az országot fenyegető három tényező egyikeként jellemezte”. A nagykövetség közleménye szerint azonban nem létezik sem “béketábor”, sem „háborús tábor”. Csak Oroszország létezik, és vele együtt azok, akik nem ismerik el Oroszország felelősségét a háború folytatásában.

Ez azt jelenti, hogy Amerika szerint Orbán nem a béke, hanem Putyin és a népirtó, tömeggyilkos Oroszország híve. Ezt jelenti a “béketábor” kifejezés, amely “táborban” egyébként Orbán egyedül van Európában és a világ civilizált demokratikus országai között. Rajta kívül ebben a “táborban” senki nincs. Az amerikai nagykövetség világossá tette azt is, hogy kik azok, akiket Orbán hamisan “háborúpárti” tábornak nevez: “akik támogatják Ukrajna erejét és jogát ahhoz, hogy megvédje szuverenitását, függetlenségét és területi önállóságát”. Orbán pedig nem tartozik ezek közé.

Az amerikai közlemény szerint nem a “békepártiság” és a “háborúpártiság” különbözteti meg Magyarországot és Amerikát (továbbá az Európai Uniót és a demokratikus, szabad Nyugatot), hanem az Oroszországhoz való viszony, s a megtámadott áldozat, Ukrajna önvédelmi jogának elismerése és támogatása. Eszerint Orbán nem “békepárti”, hanem oroszpárti, aki elveti egy oroszok által megtámadott ország szuverenitáshoz, függetlenséghez és területi önállósághoz való jogát. A béke számára a megtámadott fél lefegyverzését, és a tömeggyilkos agresszor győzelmét jelenti.

Az Egyesült Államok kormánya a közlemény szerint tisztában van annak tényével és jelentőségével, hogy Orbán Viktor hazudik, uszít az Egyesült Államok, az EU ellen. A Nyugat ellenségének oldalán áll, saját szövetségeseit nevezi a Magyarországot fenyegető veszélynek. Nyilván olvasták – Orbán évértékelő beszéde elé időzítve – a kormány szócsövének számító Magyar Nemzet cikkeit arról, hogy az Európai Unió a “gonosz birodalma”, a NATO pedig nem védi, hanem veszélyezteti és fenyegeti Magyarországot és Európát. Ezek a szövegek majdnem hadüzenettel érnek fel.

Az Egyesült Államok rövid, visszafogott, de világos állásfoglalása végén közli a lényeget, ami lenullázza Orbán hazugságait: “Orbán Viktor évértékelő beszédében több amerikai tisztviselőt is megnevezett. Elmulasztotta azonban megemlíteni annak a személynek a nevét, aki egyedüliként vethet véget ennek az értelmetlen háborúnak. Ez pedig nem más, mint Vlagyimir Putyin.” (Jegyezzük meg: Orbán kocsmai hangnemben szólt az Egyesült Államok tisztviselőiről, mondhatnánk: “több tiszteletet Amerikának, több tiszteletet az amerikai népnek.”)

Orbán a független országot megtámadó, gyerekeket gyilkoló és elrabló, nőket erőszakoló és civileket tömegsírokba lövöldöző háborús bűnös Putyin támogatója, a megtámadott országot segítő Nyugat ellensége. Ez világos beszéd, és ezek a tények. Ezt a tényt próbálja Orbán leplezni álnok módon a “békepárti” és “háborúpárti” retorikával, magát “békepártinak” nevezve, miközben ő az, aki a háborút megindító, a háborút a “végső győzelemig” folytató Putyin mellett áll. A “háborúpártiságnak” azt nevezi, amikor a megtámadott fél nem adja meg magát Putyinnak.

Feloldhatatlan ellentmondás feszül Orbán nyilatkozatai és magatartása, valamint Magyarország NATO-tagsága és EU-tagsága között. Orbán úgy áll a NATO és az EU ellenségének, Putyinnak az oldalán, hogy országa a NATO és az EU tagja. Ezt az ellentmondást igyekszik leplezni a “békepárti” és “háborúpárti” felosztással, mintha a háborúhoz való taktikai elgondolásban lenne különbség, ami nem igaz (nem elhanyagolható részlet, hogy a hazugságban ő a jó, aki békét akar, a NATO, az EU és Amerika pedig a gonosz, aki háborúpárti).

Fundamentális ellentétről van szó. Orbán nem tartja magát a nyugati világ (ahogy ő mondja: “blokk”) részének, nem azonosul a nyugati demokratikus világ értékeivel, hanem elutasítja azokat. Az ország szövetségeseit nem barátnak, hanem ellenségnek nevezi, akik ellen harcolnia kell. Az állami propaganda a szövetségeseket a “gonosz birodalmának” nevezi, miközben a szövetségesek esküdt és gyilkos ellenségét védelmezi, a felelőssége alól felmenti, az ő értékrendjével azonosul. Neki szurkol és mellette kampányol.

Ebből az következik, hogy Orbán Viktor nem a szövetségesei, hanem azok ellenségének oldalán áll. Ő maga is ellenségeinek nevezi a szövetségeseit. Logikailag ez azt jelenti, hogy Orbán azoknak az ellensége, akiknek papíron ma még a szövetségese. Ezért Orbán az Egyesült Államok, a NATO, az Európai Unió és a nyugati szabad világ ellensége és árulója. A kérdés az, hogy ezzel mikor fogja az Egyesült Államok és az Európai Unió nyíltan szembesíteni Orbánt, felszólítva arra, hogy válasszon: Oroszország vagy a Nyugat.

Miközben Orbán már választott: Oroszországot. Ebben az esetben fel kell szólítani, hogy távozzon a NATO-ból és az Európai Unióból. A magyar népre ne számítsanak, hogy majd elkergeti Orbánt, mert nem fogja, amíg Magyarország formálisan a Nyugathoz tartozik és élvezik annak előnyeit. Ha Orbánt választás elé állítják, és távoznia kell, a magyar nép akkor fogja fel, hogy mi történik, és a nép nagy része nem akar az oroszokhoz tartozni.

Orbánnak nincs helye a NATO-ban és Európában. Orbán nem tartozik a Nyugathoz. Ezt ő maga is mondja. Orbánt fel kell szólítani a távozásra, és ugyanolyan szankciókat kell kivetni ellene, mint Putyin Oroszoországa ellen, hiszen összetartoznak. Amerikának és az EU-nak tiszta vizet kell önteni a pohárba. Egy ellenséget és árulót nem tűrhet meg a soraiban, akinek ráadásul az a célja, hogy az orosz típusú illiberális fasiszta rendszert exportálja Európába és Amerikába, s ezen dolgozik. Ennek rövid időn belül véget kell vetni.

Amerikai Népszava

1677922355337.png
 
". Egy ellenséget és árulót nem tűrhet meg a soraiban, akinek ráadásul az a célja, hogy az orosz típusú illiberális fasiszta rendszert exportálja Európába és Amerikába, s ezen dolgozik. Ennek rövid időn belül véget kell vetni."

Godwin valamikor még a '90-es években alkotta meg azt a torvényt amit rola neveztek el.
Pedig akkor még gyerekcipoben járt sokminden!
De a vilag ugy tunik nem valtozik.

Hogy is szol a torvény:
"Godwin törvénye kimondja, hogy „egy internetes vita terebélyesedésével annak az esélye, hogy valaki a nácikkal vagy Hitlerrel von valamilyen párhuzamot, közelít az egyhez”.

Magyaran: ha az ervek elfogynak, sok embernél jön a minősités.
Aztan persze buszken kihuzza magát, hogy "jol megmondtam"
 
A fegyvergyártók, akik jó pénzt kapnak azért, hogy a régi készleteket eladják Ukrajnának nem béke pártiak, mert nincs egy rossz szavuk sem Putyinra, inkább szeretik.
Ennek így semmi értelme.
A fegyvergyártók csak végrehajtók. Mivel háború van most furcsa lenne ha békét emlegetnék. Azt a politikusoknak kell tenniük.
A háború borzalmakkal jár, a legmegrázóbb csapás pedig eddig Bucha városát érte. A bevonult orosz katonák nem csak embertelenül viselkedtek, de több száz civilt mészároltak le, válogatás nélkül. Emiatt lett a város a háború egyik legvéresebb helyszíne. A holttestek egy részét az utcán hagyták, másokét elásták az erdőben vagy felgyújtották. Az áldozatok hozzátartozói vérfagyasztó pillanatokat osztottak meg a Tényekkel, bár hang már alig jött ki a torkukon...
A gyászoló családtagok összegyűltek a mészárlás évfordulóján. Azt mondták: már nem tudnak sírni, az emlékek fájdalma beleivódott a mindennapjaikba.
Vagyis ne gyere itt a fegyvergyártókkal, itt az orosz katonák egy idegen állam területén követtek el és most is azt teszik borzalmakat.
Tudom hagyni kellene az egészet majd az oroszok legyilkolják azokat akik nekik nem tetszenek és nyugodtan élhetünk tovább.
 
Tudom hagyni kellene az egészet majd az oroszok legyilkolják azokat akik nekik nem tetszenek és nyugodtan élhetünk tovább.
Ez igy baromi jo duma, meg igazi szenvelgés...ohhhhh jajjjj szegeny ártatlanok...de mi a megoldas?
Se Te sem mas nem irja le!!!!!!

El kell pusztitani az oroszokat?

Vagy mi legyen?
Hiaba szolsz Putyinnak xarik rá!
Akkor boruljunk ossze sirva, hogy o jaaaaaaa Putyin egy gyilkos!

Attol nem lesz beke!
Attol meg ott fugg a fejunk felett az atomhaboru veszelye!!!!!

Miert nem foglalkozunk a realitasokkal, majd raerunk utana moralizalni, de eélobb maradjunk életben!
Vagy majd azt irjak a vilag fejfajara, hogy az a szemet Putyin volt?
Herosztratoszra is hiaba mondtak ki, hogy el kell felejteni a nevét, maig ismerjuk!
Csak ugy lett ahogy o akarta, a templom meg leégett!
 
Amire válaszoltam az az volt hogy a fegyvergyártók a hibásak.
Realitás az az hogy az oroszok amit elfoglaltak az náluk marad.
Mást nem tehet senki sem.
Nem hiszem hogy szenvelgés az hogy a megkínzott és legyilkolt emberekre emlékezünk.
Ha nem tudsz segíteni akkor legalább ne tegyél keresztbe azoknak akik segíteni szeretnének...pl. ne terjesszük a megszállók szavait.
Mert szenvelgésnek nyilvánítani azt hogy gyászolnak...nos.
 
Mert szenvelgésnek nyilvánítani azt hogy gyászolnak...nos.
Gyászolunk....ugyan ki?
A kocsmaba a sor harmadanal elkezdi a pasi csovalni a fejet, hogy ehhh szegenyek....

A béke nem magátol van!
Azert tenni kell!
Van akik probalnak!
Még itt europaban is!
a mult honap 25-én 50.000-es tuntetés volt berlinben a bekeert!
A tevedesek elkerulese vegett nem Orban szervezte, meg csak nem is konzervativ képviselo, hanem egy szocialista képvisdelo Sarah Wagnknecht és egy szinten b aloladi nőjogi aktivista Alice Schwarzer.

Azt a peticiot amit a cahnge.org -on tettek kozze mar tobb mint 700.000 europai, foleg nemet irta alá!
"Arra szólítunk fel, hogy térjünk vissza a politikai vita tényszerű megközelítéséhez, és vegyük figyelembe azt a tényt, hogy a lakosság fele több diplomáciát követel, és nem szállítanak tankokat."
A békére valo torekvés itt kezdodik, nem ott hogy siratjuk a halottakat!
Azt majd akkor ha a problémát megoldottuk!

"Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek..."
 
Gyászolunk....ugyan ki?
Akkor nem olvastad amit írtam?
A háború borzalmakkal jár, a legmegrázóbb csapás pedig eddig Bucha városát érte. A bevonult orosz katonák nem csak embertelenül viselkedtek, de több száz civilt mészároltak le, válogatás nélkül. Emiatt lett a város a háború egyik legvéresebb helyszíne. A holttestek egy részét az utcán hagyták, másokét elásták az erdőben vagy felgyújtották. Az áldozatok hozzátartozói vérfagyasztó pillanatokat osztottak meg a Tényekkel, bár hang már alig jött ki a torkukon...
A gyászoló családtagok összegyűltek a mészárlás évfordulóján. Azt mondták: már nem tudnak sírni, az emlékek fájdalma beleivódott a mindennapjaikba.
 
Gyászolunk....ugyan ki?
A kocsmaba a sor harmadanal elkezdi a pasi csovalni a fejet, hogy ehhh szegenyek....

A béke nem magátol van!
Azert tenni kell!
Van akik probalnak!
Még itt europaban is!
a mult honap 25-én 50.000-es tuntetés volt berlinben a bekeert!
A tevedesek elkerulese vegett nem Orban szervezte, meg csak nem is konzervativ képviselo, hanem egy szocialista képvisdelo Sarah Wagnknecht és egy szinten b aloladi nőjogi aktivista Alice Schwarzer.

Azt a peticiot amit a cahnge.org -on tettek kozze mar tobb mint 700.000 europai, foleg nemet irta alá!
"Arra szólítunk fel, hogy térjünk vissza a politikai vita tényszerű megközelítéséhez, és vegyük figyelembe azt a tényt, hogy a lakosság fele több diplomáciát követel, és nem szállítanak tankokat."
A békére valo torekvés itt kezdodik, nem ott hogy siratjuk a halottakat!
Azt majd akkor ha a problémát megoldottuk!

"Őrzők, vigyázzatok a strázsán,
Az Élet él és élni akar,
Nem azért adott annyi szépet,
Hogy átvádoljanak most rajta
Véres s ostoba feneségek..."
Kész Platon
 
Amerika szerint Orbán nem békepárti, ha Putyin felelősségéről egy szava nincs
A cikk címével teljesen egyetértek.
Mert rendkívül képmutató ki csak szavakkal tesz valamit
Ugyanez a képmutatóság a kereszténység irány
Mert csak szavak szintjén
Ugyanez volt a "nem hagyunk senkit az út szélén"
 
A béke nem magátol van!
Nem tudom miért a párhuzam bennem a szavak szintjén lévő emberektől.
Párhuzam a világbékét kívánó szépségkirálynőtől a riporteri kérdésre adott válaszán át
A Békét a világnak szoc tüntetésig
Párhuzam a veled vagyunk Vietnam
1678025947343.png

1678025977081.png

Veled vagyunk Vietnam
 
Nem tudom miért a párhuzam bennem a szavak szintjén lévő emberektől.
Párhuzam a világbékét kívánó szépségkirálynőtől a riporteri kérdésre adott válaszán át
A Békét a világnak szoc tüntetésig
Párhuzam a veled vagyunk Vietnam

Azért benned a párhuzam, mert szavakat olvasol és nem mondatokat!
Felszinesen irsz, anelkul, hogy vegigolvasnal egy postot!

Akikrol irtam, nem szavak szintjen levo emberek!
Nem szepsegkiralynok...

Vegre megmozdult valami!
Nem a semmitol, hanem attol, hogy emberek tenni szeretnenek, mert eleguk van abbol amivelv politikusok folyamatosan etetik oket!

Ez mar nem csak szoveg.
Ő már tett valamit!
...és az a 736,327 ember is aki aláirta!
 
Felszinesen irsz, anelkul, hogy vegigolvasnal egy postot!
Azért benned a párhuzam, mert szavakat olvasol és nem mondatokat!
Azért tévedsz mert nem értetted
Az üzeneted egy mondata csak ürügy volt hogy betegyem azt ami az Ukrán háború első percétől párhuzamként él bennem
Azok a múltbeli szolidaritások
Te csak ürügy voltál nem az üzenetedre válaszoltam
Ezt jól érezted
De nem jól értelmezted.
Így is úgyis betettem volna azt 3 szolidaritási jelmondatot
És jó képet is találtam hozzá
Ezek a szolidaritási üres mondatok ugyanolyan meddők mint rég:
Békét biztonságot a világnak
Legyen világbéke mondja mindenki.
De a leg együgyűbb az amerikai szépség királynők díszbeszéde
Erre jó paródia volt a beépített szépség
Idehaza meg a Veled vagyunk Vietnám
Mindez most Ukrajna kapcsán
Már érted miért írtam?
Nem azért De ez se sokat ér"...és az a 736,327 ember is aki aláirta!"
Ez se több mint megyünk táblával Vietnámért
Nem múlott akkor se rajta semmi
Nem azért lett vége mert itt Európában a szoc tömbben petíciót adtunk volna be
Talán még az amerikai béke tüntetéseken se múlt.
Jobban múlt azon Amerika kifáradt mert az már túl drága volt
 
Utoljára módosítva:
Orbán nem orosz párti, Ők Putyint agresszornak nevezik, amiért megtámadta Ukrajnát.
Az ukránok kiprovokálták ezt a háborút, hiszen Zelenszkij az orosz - ukrán határon felsorakoztatta 2022. február elején a Pentagon katonákat támadó fegyverekkel. Ezután ment oda Putyin gyakorlatozni, majd támadta meg Ukrajnát. Állítólag a legjobb ukrán földek 30 %-a az amerikaiaké. Az USA rengeteg pénzzel és fegyverrel támogatja Ukrajnát. Ahogy az unió is. Az oroszok elleni szankciók nem működnek,mert ez többet árt Európának, mint az oroszoknak, akik eladták így is a gázt Kínának és Indiának.
Magyarországon a többség békét szeretne, mert ez senkinek nem jó és túl közel van hozzánk! A másik ok, amiért a béke mellett vagyunk az, hogy a Kárpátalján magyarok élnek és halnak meg ebben a háborúban!!!!
 
Ha csak a második nagy világégés utáni katonai agressziót számolom, melynek indítója a magát mindig a béke angyalaként feltüntető USA, akkor egy tucat olyan háborús konfliktust tudok összeszámolni, melyben a bíráló USA volt az igazi agresszor.
Ha kezdem számolni, hogy az USA agressziós magatartása miatt hány ártatlan embernek kellett meghalnia, akkor bőven túlszárnyalja az orosz - (ukrán=BlackRock=USA és ?) konfliktus összes halottainak számát.
Nem Orbánt védem, csak mint humanista, kikérem magamnak, hogy egy olyan olyan nagybirodalom, amelyik élen jár az agresszív viselkedésben - bírálni merjen bárkit is.
Pokolba Amerikával és azokkal, akik bármilyen formában támogatják ezt a háborút!
Pokolba azokkal az eus vezetőkkel, akik hagyták magukat dollárokkal megvenni, hogy feláldozzák az Uniót és a benne élő polgárokat.
 
Nehéz eldönteni, ki a nagyobb marha és kit mi motivál.
Ami tény:
-Gorbacsovnak megígértek szóban és nem írásban, hogy a NATO nem terjeszkedik tovább. Ez tény, van írásos nyoma, de szerződés nem volt, ahogy a mondás tartja, szó elszáll...
-Jelcin egy részeg malac volt, aki telibe tojt az esetleg kompetens tanácsadóira, Oroszország meg egy lejtőspirálon lévő ország volt. Ezen időszak alatt ment végbe a NATO és EU bővítés nagy része
-jött Putyin aki bedarálta a korábbi nagy kutyákat és oligarchákat, majd kicsit összeszedte az országot. Ne feledjük nagyon is kedvelt emberke volt nyugaton is.
-majd jött az az ötlet, hogy Ukrajna és Grúzia is lépjen be majd az EU NATO-ba. Grúziát 2008-ban pár nap alatt eléggé elverték az oroszok, területeket hasítottak ki, igy tuti nem lehet NATO tag. Finoman szólva a szakértők ebből le tudták volna vonni, hogy Ukrajnát sem fogadja el NATO tagnak Oroszország, mert grúzaihoz képest sokkal fontosabb geopolitikailag és stb.
-ennek ellenére jött majdan és a nagy örömködés, Europer ukránok, EU tagság meg minden. Nem egy nyugati politikus fordult meg a Majdanon.
-A sikeres hatalomváltás\pucs nézőpont kérdése, után az oroszok behúzták a Krimet, de a többi területen nem nagyon emberkedtek, hisz nem csak Donyeck és Luganszk, hanem Odessza és Harkov is lázadozott, szóval azt is behuzhatták volna simán 2014-ben az oroszok. Lett volna elég ember, aki nem pénzért ölelget és csókolgatja az orosz bakákat
- a konfliktus sokáig parkolópályán volt, rengeteg más háború, arab tavasz, sziria és stb. elterelte a figyelmet, a helyzet rendezésére kitalált Minszki megállapodást meg egy ukrán kormány sem hajtotta végre, ha jól rémlik a fő pont a területek autonómiájának elismerése volt. A Fanci és Német vezetés sem nagyon kényszerítette őket erre.
-aztán nőt a feszültség és stb. a konkrét okot mindenki találgatja, sokan azt vallják Zelinszki tolta túl, amikor a biztonságpolitikai fórumon azt mondta atomfegyvert akarnak. stb.
-oroszok támadtak, azt hitték gyaloggalop mint a Krim. Nem lett az, tart a haddelhad már több mint egy éve.
-Putyin nem veszthet, mert azzal aláírja a halálos itéletét, oroszország sem veszthet, mert széteshet és stb.
-ukrajna sem veszthet, mert már túl sok áldozatott hoztak
-a nyugat sem veszthet, mert a sajtó hónapok óta csak a Krimet is vissza, teljes győzelem ukri propagandát hirdeti.
-rengetegen hallnak meg, mindkét oldalon
- külföldi befektetők kvázi kilóra megveszik ukrajna természeti kincseit, maga az állam meg már bőven az elméleti GDP 100% felett jár államadóságban és ez még csak a korábbi és a jelenlegi hitelek ára, a fegyvereket is ki kell ám valakinek fizetni, az újjáépítésről nem is beszélve.

Ha ukrajna bukik, az nagy pofon lesz a nyugati politikusoknak is, hisz tengernyi pénz szórtak el és stb. Ha ukrajna nyer, az ki tudja milyen folyamatokat indit meg oroszországban. Ne legyünk már madarak, az elmúlt majd 20 évben hány ország esett szét, ahol aztán a nyugat odarobogott támogatni a demokratikus ellenzéket, aztán 10-ből 1x nem véres polgárháború lett a vége :( Oroszország meg atomhatalom, nagyon nyugtató gondolot, hogy egy szétesés után vagy alatt valaki nem tenyerel rá a piros gombra, vagy nem ad el pár tucat robbanó fejt terroristáknak, vagy épp diktátoroknak, mert van pár érdekes ország a világon ami simán fizetne azért, hogy atomhatalom legyen.7
Szóval egyszerű megoldás nincs hosszabb távon. Más fórumokon az a konszenzus, hogy az oroszok mot direkt lassan haladnak, közel a logisztikai bázisokhoz, ledarálják az ukrán sereget, aztán majd behuzzák részben vagy egészben ukrajnát. Hisz nem egyszerübb kvázi megvárni, mig házhoz jönnek lelövetni magukat azok, akik egy esetleges megszállás alatt partizánkodnának? Vagy valóban tökelütöttek vannak a seregben. Ami viszont mesteri huzás volt sokak szerint az oroszoktól, hogy az áldozatok egy jeléetős része része börtöntöltelék, akit átvett a Wagner magánhadsereg, akik igy később nem kavarhat bajt, nem kell etetni és stb. Rezsicsökkentés orosz módra.
 
Orbán nem orosz párti, Ők Putyint agresszornak nevezik, amiért megtámadta Ukrajnát.
Az ukránok kiprovokálták ezt a háborút, hiszen Zelenszkij az orosz - ukrán határon felsorakoztatta 2022. február elején a Pentagon katonákat támadó fegyverekkel. Ezután ment oda Putyin gyakorlatozni, majd támadta meg Ukrajnát. Állítólag a legjobb ukrán földek 30 %-a az amerikaiaké. Az USA rengeteg pénzzel és fegyverrel támogatja Ukrajnát. Ahogy az unió is. Az oroszok elleni szankciók nem működnek,mert ez többet árt Európának, mint az oroszoknak, akik eladták így is a gázt Kínának és Indiának.
Magyarországon a többség békét szeretne, mert ez senkinek nem jó és túl közel van hozzánk! A másik ok, amiért a béke mellett vagyunk az, hogy a Kárpátalján magyarok élnek és halnak meg ebben a háborúban!!!!
Mivel provokalt ?felmutatta a kozepso ujjat? Hogy a hatarnal felsorakoztatja a sajat hadserreget miert csodalkozol Krim utan?
Hidd el mindket nem erdekel a propaganda amit itt nyomsz , a szankciok meg mindig jobbak mint ha mas modszerekhez folyamodnanak. Eu megoldotta az energia igenyet es nem ulnek hidegbe es meg letezik Nemetorszag is. Az Orban meg tovig mehet Putyiunhoz, mint mindig rossz hatsoba vagyunk.
A karpataljai magyarok mennek onkent is harcolni hazajukert otthonaikert nem artana kicsit informalodnal mert nagyon video ujsagcikk szamol be errol, persze nem az ORban media.
Mivel magyar allampolgarok haza is johetnek hamar megkaptak a magyar allampolgarsagot, meg megelhetosuk is van hisz a magyar nyugdijat is megkaptak. Sajant dontesuk mennek vagy maradnak.
 
Utoljára módosítva:
Nehéz eldönteni, ki a nagyobb marha és kit mi motivál.
Ami tény:
-Gorbacsovnak megígértek szóban és nem írásban, hogy a NATO nem terjeszkedik tovább. Ez tény, van írásos nyoma, de szerződés nem volt, ahogy a mondás tartja, szó elszáll...
-Jelcin egy részeg malac volt, aki telibe tojt az esetleg kompetens tanácsadóira, Oroszország meg egy lejtőspirálon lévő ország volt. Ezen időszak alatt ment végbe a NATO és EU bővítés nagy része
-jött Putyin aki bedarálta a korábbi nagy kutyákat és oligarchákat, majd kicsit összeszedte az országot. Ne feledjük nagyon is kedvelt emberke volt nyugaton is.
Az atom arzenalt atadta Ukrajna az oroszoknak ,ezert irasban garantalta a hatarokat
Az szovjet birodalam megbukott tonkre ment, Innentol minden orszag szabadda valt es ugy dontott ahogy a nepe akarta. 30 ev utan teruletszerzo haborut inditani ,minden demokratikus orszag eliteli.
Ami viszont mesteri huzás volt sokak szerint az oroszoktól, hogy az áldozatok egy jeléetős része része börtöntöltelék, akit átvett a Wagner magánhadsereg, akik igy később nem kavarhat bajt, nem kell etetni és stb. Rezsicsökkentés orosz módra.
A gyilkolasra kenyszeritett embereket nem lehet mesteri tervnek nevezni. Nincs mas lehetoseguk ha vissza akarnanak fordulni maris az orosz hadsereg katonai lovik le. Ezt en meszarlasnak hivom nem mesteri tervnek. A BORTONOKBEN NEM CSAK SOROZAT GYILKOSOK VANNAK HANEM AZ ELLENZEK JO RESZE A BORTONLAKOKNAK.
70-80% ott is marad halottkent a fronton a beszamolok szerint.
 
Az atom haboru kirobbanasatol fel mindenki, de Putyinek fenyegetesnek szanjak. Egy elmebeteg jatszik ilyen gondolatokkal. Senki nem akarja hogy az a pirosgomot megnyomja hiusagbol,mert az atom nem nemztesgekre megy hogy kinyirja majd az ukranokat hanem ugyan olyan kart halalt okoz a Putyin nepenek Az Eu nak es minden kontinensen
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,792
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére