Hírek Amerikai és kanadai önkéntesek jelentkeznek Zelenszkij „nemzetközi alakulatába”

Amerikai és kanadai önkéntesek jelentkeztek Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnapi nemzetközi felhívására, hogy a létrehozandó nemzetközi alakulatban az orosz katonai csapatok ellen harcoljanak Ukrajnában.

Az amerikai sajtó szerint a több ezer nemzetközi önkéntes között van több tucat amerikai és kanadai, köztük egy texasi programozó és egy brit-kolumbiai szakács is.

A washingtoni és az ottawai kormány döntése értelmében ezek az országok – az esetleges világháború elkerülése érdekében – nem küldenek katonai csapatokat Ukrajnába, de az amerikai és a kanadai önkéntesek arról nyilatkoztak, az ukránok kitartó ellenállása arra indította őket, hogy jelentkezzenek. Sokan közülük úgy gondolják, hogy végsősoron a demokratikus jogaik kerülhetnek veszélybe saját hazájukban, ha nem tesznek semmit Európa megvédése érdekében.

Zelenszkij vasárnap „Ukrajna területének védelmére létrehozott nemzetközi alakulat” megalakítására hívott fel, és néhány fiatal önkéntes egyenesen Ukrajnába utazott, hogy jelentkezzen – erősítette meg a brit Daily Mail is. Sokan az ukrán nagykövetségeken és konzulátusokon adták be a jelentkezésüket, mielőtt felmondtak a munkahelyükön vagy abbahagyták az egyetemi tanulmányaikat.

Az önkéntesek mozgósítása hétfőn is folytatódott, miközben az orosz tüzérség már Ukrajna második legnagyobb városát, Harkivot bombázta a háború ötödik napján. „Lelkiismeret-furdalásom lenne, ha nem mennék” – mondta a 26 éves Dax, az amerikai hadsereg 82. ejtőernyős elit hadosztályának veteránja, aki további leszerelt amerikai katonákkal együtt tervezett Ukrajnába utazni. Sok más önkénteshez hasonlóan az Alabama állambeli Dax sem volt hajlandó teljes nevét elárulni, miután a közösségi médiában élénk vita bontakozott ki arról, hogy biztonsági okok miatt jobb, ha titokban tartják személyazonosságukat és utazásuk útvonalát.

Bryson Woolsey kanadai szakács vasárnap mondott fel, miután látta Zelenszkij elnök felhívását. Nem kapott korábban katonai kiképzést, de Lengyelországba akar repülni, majd onnan Ukrajnába utazni, ahol harci szolgálatra jelentkezik. „Úgy éreztem, tennem kell valamit” – mondta el a 33 éves Woolsey, aki a kanadai Brit-Kolumbia tartomány Powell River városában él. Azt mondta, nem volt maradása, miután meglátta a sebesült ukrán nőket és gyerekeket.

Mélanie Joly kanadai külügyminiszter a vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta, minden kanadai állampolgár maga dönti el, csatlakozik-e Ukrajna nemzetközi katonai csapatához. Az amerikai külügyminisztérium szóvivője emailben közölte: az amerikai állampolgárokat arra kérték, ne utazzanak Ukrajnába.

De nem minden önkéntes akar harcolni: a 35 éves québeci Julien Auger, a Montréal mellett fekvő Szent Jeromos kórház fájdalomcsillapításra specializálódott szakorvosa a fiatal kanadai családját hátrahagyva azt tervezi, hogy az ukrán egészségügyi minisztériumban jelentkezik orvosnak, hogy katonailag „semleges” humanitárius segítséget nyújtson.

(MTI)

1646169927409.png
 
Erre nem tudom mit irjak :(
Egyik oldalrol hősnek tartom az ujran lakossagot, a masik oldalrol viszont nem értem! Ezzel fegyvert adnak az orosz csapatok kezebe!
Innentol lőhetik a civileket az ukran vezerkar kialtvanyara hivatkozva :((((((

Az ukrán vezérkar oldalán részletes tájékoztatót tettek közzé, amelyben felsorolták, hogy az ukrán civilek, partizánok, szabadcsapatok hogyan segíthetik elő az oroszok megállítását.

  • Az orosz katonai konvojok leghátsó járművei szállítják rendszerint a muníciót, üzemanyagot, alkatrészeket és a technikusokat. Ha ezeket a járműveket megsemmisítik, azzal gyakorlatilag az egész konvojt megállásra késztetik.
  • A hátvédet az ukrán hadsereg szerint páncélozatlan járművek alkotják, amelyeket rendszerint a kevésbé tapasztalt katonák védenek, vagyis a konvojnak ez a része sebezhetőbb is a többinél.
  • Aki viszont nem szeretné az életét kockáztatni, az megpróbálhatja megakadályozni, hogy egy-egy konvoj előrenyomuljon, például azáltal, hogy fákat dönt ki az utakon, mielőtt odaérnek.
 
A háború az ilyen.
Nem úgy működik hogy az ellenség az erősebb és többen vannak akkor megadom magam.
Nincs logika.
Érzelmek vannak.
A történelemben ha visszatekintesz akkor ezt látod. Ismered a spártai 300-ak történetét? Vagy magyar történelemből Nándorfehérvárt. Milliónyi példa van. Ők döntenek arról hogy mit tesznek.
 
A hősi mitosz ok, csakhogy ezzel levadászhatová vállik bármelyik ember :(
Hivatkozhat barki arra, hogy jaaa ez csak egy civik, nem szabad bantani:(
 
A háború az ilyen.
Nem úgy működik hogy az ellenség az erősebb és többen vannak akkor megadom magam.
Nincs logika.
Érzelmek vannak.
Azok az érzelmek gyászba mennek át mert a realitás felülírja az érzelmet.
Mit érzelgősködsz itt?
Az elnök lovalja bele magát és már szidja NATO-t is.
Szájhős és beszart hogy nem védték meg mások.
Ezzel azt éri e,l az az elején lévő látszatszimpátia (a felállva tapsolás)
Maga ellen fogja fordítani teljes EU-t
A NATO meg hülye lesz beszállni.
Nos mondd, azok az érzelmek miről beszélsz mikor fordulnak saját vezetőjük felé?
Amúgy egyetértek lehet bármerre fordítani érzelmeiket.
A nagy hősiességtől a tragikus belerokkanásig
A fásultság merre visz.
De hogy mondjak az érzelmekről hasonlatot
Ott van London terror bombázása a V2-l
Mint leírták regényekben: nem törte meg a lakosság elszántságát sőt emelte a gyűlöletet a nácik ellen.
De Putyin most nem terror bombáz.
Csupán tálatok érnek épületeket.
Eddig még a 'pipiske" háború.
Akkor vadulnának be ha nagyobb áldozatok érnék.
Ám valóban van még kérdés az idő kapcsán.
Mikor gyorsítják fel az előre nyomulást, mert időben sem akarják elhúzni.
Ha az Ukránok utcai, háztól házig harcra kényszerítik őket akkor jön a mindent szétlövünk.
És akkor is mi lesz hősi ellenállással?
 
A történelemben ha visszatekintesz akkor ezt látod. Ismered a spártai 300-ak történetét? Vagy magyar történelemből Nándorfehérvárt. Milliónyi példa van. Ők döntenek arról hogy mit tesznek.
Álmodozol a fotelből
A Dugovics megbillent ijedtében kapaszkodott a törökbe.
A Spártát pedig 1000 szer átírták franc se tudja már mi volt valójában
Tanítják úgy, mert kell a hazafias neveléshez.
mucius scaevola tűzbe tette a kezét
Arról is olvasni olyat nem is volt érzékelés a betegséei miatt
Brown-Sequard szindróma, a sziringomiélia vagy arteria spinális anterior szindróma.
akkor mi volt Ő?
Legenda mítosz vagy beteg
Csak az égett hús szagától lett rosszul?
1646502477875.png
 
Utoljára módosítva:
A háború az ilyen.
Nem úgy működik hogy az ellenség az erősebb és többen vannak akkor megadom magam.
Nincs logika.
Érzelmek vannak.
A történelemben ha visszatekintesz akkor ezt látod. Ismered a spártai 300-ak történetét? Vagy magyar történelemből Nándorfehérvárt. Milliónyi példa van. Ők döntenek arról hogy mit tesznek.
Ez rendben is lenne, de civileket nem véd a genfi konvencio!
Ha egy katonaval szemben kegyetlenkedsz, az a konvewncio megsertese, és komoly emberi jogi gond.
Ha egy civillel teszed, az lehet háborus buncselekmény de csak ha nem arányos azzal amit elkovetett.
Ha felrobbantasz egy loszereskocsit az ott utazokkal egyutt, azzal mi az arányos buntetés?

Ha nem vagy egyenruhas, akkor sima koztorvenyes bunozokent kezelnek, nem hadifogolyként ha megbuksz!
 
Ez rendben is lenne, de civileket nem véd a genfi konvencio!
ezen esetben te nagyot tevedsz
mert pl. akik innet mentek azok folvettek a malahazsakot --- azeee azt csak tudod mijaza malahazsak
namarmost akinek olyanja van az NEM amator civilnek meg vegkep nem az !
az egy veteran mert most nincs haboru haza mentek Afganisztanbol
DE mivel oket a harc a haboru elteti igy hianyzik az az eletukbol
egesz osszeszokott teamok mentek vittek a tudasukat es a batorsagukat
szoval veteran DE NEM CIVIL egyetlen lepese megmutatja hogy ki o
oket nem kell hogy vedje a nemzetkozi egyezmeny ok vedik egymast es magukat
ambar mivel szinte mindnek ismerosen cseng a neve a hivatalos papirokon igy
nem sok bantodasuk esne
 
Ne keverjuk :)
A zsoldosok egy kis részét képezik annak amiről irtam!
Őket sem törvények védik, ha nem szokásjog!
Addig amkig nem kovetnek el embertelenséget, addig általában ugy van vele a szemben álló fél, hogy ok, ők ebből élnek. Sokszor csak hazairanyitjak oket elfogasuk esetén.

A civilek, a partizanok, a gerillak viszont nem számitanak katonanak, őket a koztorvenyes, a háboru alatt alkalmazott buntetések érik, ami a legtobb esetben halál elfogasuk esetén!
Nem véletlen az olyan - korabban felmilitaris alakulatok - a hadseregbe integrálása mint az Azov.
Ha egyenruhaban esnek fogsagba joggal hivatkozhatnak a genfi egyezményre(másik kerdes, hogy egy kemeny csata utan mikor mindenki ideges, barátok, jo ismerosok haltak meg) ki fogja komolyan venni.
 
Ez rendben is lenne, de civileket nem véd a genfi konvencio!
Ha egy katonaval szemben kegyetlenkedsz, az a konvewncio megsertese, és komoly emberi jogi gond.
Ha egy civillel teszed, az lehet háborus buncselekmény de csak ha nem arányos azzal amit elkovetett.
Ha felrobbantasz egy loszereskocsit az ott utazokkal egyutt, azzal mi az arányos buntetés?

Ha nem vagy egyenruhas, akkor sima koztorvenyes bunozokent kezelnek, nem hadifogolyként ha megbuksz!
Nem hiszem, hogy bárki, bármilyen náció jelentkezik Ukrajnában adott katonai szervezetnél, hogy itt vagyok, jöttem, akkor nem "kap papírt" arról (nem veszik nyilvántartásba), hogy önkéntes katonai szolgálatot teljesít.
Ebben az esetben pedig hasonló szabályok vonatkoznak rá, mint a sorkatonákra.
Kérdés, adnak-e bármely jelzést, pl. az egyenruhákra, ami bizonyítja, hogy ukrán katonai egység tagjaként harcol valaki.
Szerintem igen.

Persze ez nem biztos, de gondolom, az ukrán katonai vezetésnek is megvan a magához való esze, s védi (legalább szabályokkal) az odaérkezőket.
 
A Netflix ingyenesen elérhetővé tette az alábbi filmet.
Az utolsó mondatok egyike egy fiatal lányé:
"Nem tudom elfogadni, a világban történt sok-sok háború után, még mindig úgy oldjuk meg a problémáinkat, hogy megöljük egymást."
Ez a lényeg.
1646590819853.png

Ha Putyin győz, az erőszak győz, s akkor nincs megállás.

A Netflix ingyenesen elérhetővé tette az alábbi filmet.
Az utolsó mondatok egyike egy fiatal lányé:
"Nem tudom elfogadni, a világban történt sok-sok háború után, még mindig úgy oldjuk meg a problémáinkat, hogy megöljük egymást."
Ez a lényeg.
Nos ez szomorú.
De, a fiatal lány meg álmodozó. Ha realistábban élne akkor nem csodálkozna .
 
Nos ez szomorú.
De, a fiatal lány meg álmodozó. Ha realistábban élne akkor nem csodálkozna .
Mi lenne reálisabb, mint amikor melletted lövik le azokat az embereket, akikkel együtt harcolsz 92 napon át a szabadságotokért, az országotokért?
Ez a lány ott volt a harcokban.

Egyszerűen fiatal és optimista, tele erővel, elszántsággal, és hisz abban, hogy a világ lehet olyan, mint amilyennek elképzelik.
Ahogyan minden fiatal ember hiszi, hogy lehetőségek állnak előttük.

Ez volt 2014-ben.
Ki tudja, él-e még, s ha él, most mit mond, amikor szétlövik az országot, amiért küzdött.
 
Ez elég érdekes nemzetközi brigád lesz! Olvasni 3000-es számról is, hogy ennyi amerikai/kanadai jönne.
Most ez mennyire "nemzetközi"? Van erről, hisz Amerikában mindent statisztikálnak, hogy mennyi a kaukázusi fehér, a hispán, ázsiai, bennszülött stb. Konkrétan az érdekelne, hogy jönnek-e négerek? Esetleg indiánok (itt a harciasabb sziúkra és dakotákra gondolok) az alakulattal? Ez kétségtelenül színesítené ezt a szerencsétlen háborút.
Egyébként ezekről a szakállas csecsenekről tudja valaki, hogy most reguláris hadsereg vagy amolyan önkéntesek, mert akkor rájuk sem vonatkozna, amit itt a rendes katonákról írtok...
 
A csecsenek reguláris hadsereg
Még ha országuk nincs is
Még akkor is ha lazább és más felépítésű vezérkaruk van
De mivel vannak páncélozott járműveik s Annak kell lenni ellátó egységeiknek is
Attól is még reguláris hadsereg
Ha voltak évek amikor emberrablási szárnyuk is volz
És a moszkvai metró terror-cselekményit is csecsenek követték el
A harcmodor változik attól függően hogy milyen a környező világ
Az első csecsen háború idején13 ezer fegyveres állt fel a függetlenség kivívására
Fegyverzetük a szovjet időkből marad volt
A katonák pedig Afganisztánt megjártak voltak
Hogy a hadsereg milyen felépítésű mindent megmagyaráz ha tudjuk iszlám
Az igazgatás is hadurak mintájára szerveződik mint a többi kezdetlegesebb iszlám állam
Nem annyira reguláris mint Kadhafi hadserege volt
De egyenruhájuk van és hadi gépezetük
A hadúrnak engedelmeskednek
A katonaság összetétele a függetlenségi háború idején nemzetközinek nevezhető
Mert jöttek az arabok és iszlámok bőségesen
Jöttek Afganisztánból, Pakisztánból, Boszniából, a Baltikumból, Grúziából, Ukrajnából, Jordániából és Azerbajdzsánból.
Ekkor a haderők a csecseneknél már megvolt a regulárisra jellemzők egy része:
15-20 fős rajokra voltak osztva, ezek pedig 3-4 fős tűzcsoportokból álltak
De látható nincsen magasabb egység.
Relatív nagy az egyéni harcosok önállósága
De ha már Afganisztán szóba jött
A tálibok hadereje is reguláris (kicsit vegyes de azért reguláris) rendezett és szervezett
 
A csecsenek reguláris hadsereg
Még ha országuk nincs is
Kösz! Nagyon jó! Akkor regulárisok, az orosz hadsereg részei, csecsen irányítás alatt.

Írod többször, hogy "iszlám" (hogy értsük), de úgy konstatálom, ha nincs ölnivaló keresztény/amerikai (majdnem írtam, hogy fehér, de hát a csecsenek is fehérek, sőt a nőik közt vannak különösen szépek), úgy egymást ölik a különféle iszlám irányzatok, egymást robbantgatják, sokszor véresebben is, mint Nyugat-Európában.
Most olvasom, hogy a csecsenek menni akartak 15-ben az iszlám állam ellen is:
 
Kösz! Nagyon jó! Akkor regulárisok, az orosz hadsereg részei, csecsen irányítás alatt.
Tökéletes a megfogalmazás sőt tudtuk is hogy az oroszok kérték fel őket
Még hozzátartozik az oroszok pénzelik:
Csecsenföld elnöke, Ramzan Kadirov
Szereti a focit, a szabadságharcot, a nemzeti konzultációt, stadionokat építtet és szívesen hangoztatja vallásos gyökereit az egykor Moszkva ellen harcoló, ma Putyin híveként tevékenykedő csecsen elnök, aki presztízsberuházásokkal építi újjá a háborúktól dúlt észak-kaukázusi köztársaságot. Orosz költségvetési pénzből fejleszt, de nem hagyja, hogy Moszkva diktáljon.
 
Utoljára módosítva:
Hol vannak az önkéntesek?? Akkora volt a hír....lehet hogy már temetik őket hisz az orosz rakéta támadás elsöpörte a bázisukat.
Nem kellett volna ennyire dicsekedni. A kanadai mesterlövész sorsa is bizonytalan.,..
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,797
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére