AMIKOR ŐSZÖDÖZÖL ÉS GYURCSÁNYOZOL, OLVASD EL EZT - ÉS GONDOLKOZZ!

Ma 14 éve hangzott el az őszödi beszéd. Íme néhány utólagos tanulság.

1. Hallgasd vagy olvasd végig, ha eddig nem tetted!
2. Amikor azzal jössz, hogy Gyurcsány megosztó, eszedbe jut, hogy Dávid Ibolya és Szili Katalin is vezette a népszerűségi listát? És hol vannak ma már? Aki nem ennyire megosztó, és állítólag népszerű, miért nem tud ebből a pártjának szavazatokat szerezni?
3. Emlékszel? Gyurcsány Ferenc ma az egyetlen aktív politikus, aki legyőzte Orbánt.
4. Hol vannak ma azok, akik őt elárulták, megtagadták, hátra léptetni akarták?
4. Amikor Gyurcsány lemondott 2009-ben, az MSZP-nek másfél millió szavazója volt. Ha Bajnai és Mesterházy ennek nem veszti el harmadát egy év alatt, nem lett volna kétharmad.
5. Miért tagadta és tagadja meg az MSZP a mai napig a 2002 és 2010 közötti nyolc évet? A nyolc év három miniszterelnöke közül Medgyessy és Bajnai külsős volt. Nem voltak a párt tagjai. Gyurcsány két évig bírta elnökként - Őszöd után sajátjai által támadva.
6. Ha Gyurcsány a hibás, mi akadályozta az SZDSZ-t a 2010-es bejutásban? Ő csinálta a Fodor-Kóka háborút, majd hozta Retkes Attilát? Miért van az, hogy a liberális eszméket azóta is a DK (és pár éve) a Momentum képviseli?
7. Gyurcsány tehet arról, hogy 2009-es lemondása óta az MSZP-nek 5 elnöke volt, és minden választáson egyre kevesebb szavazatot kaptak?
8. Gyurcsány tehet arról, hogy Orbán azóta jelentkezett kihívői közül (Mesterházy, Botka, Karácsony, Szél, Vona, Bajnai) egyik sem tudta a Fidesz örökös vezetőjét megszorítani? És voltak, akik a választásig sem jutottak el...
9. Te érted, hogy az MSZP miért nem állt bele és harcolt a 2010-es kampányban?
9. Eszedbe sem jut, hogy ha Gyurcsány 2010-ig maradhat és rendesen kampányolhat, akkor is vereség lehet - válság közepén vagyunk -, de a 8 évet védve nincs kétharmad?
10. Ma is képes vagy azt hajtogatni, hogy Gyurcsánnyal nem lehet nyerni, miközben nincs olyan, az ellenzék által megnyert önkormányzati pozíció, amelyhez ne lett volna szükség a DK-ra, tehát Gyurcsányra is?
11. Mi lehet az oka, hogy ma annak a beszédnek az elmondója a legerősebb ellenzéki párt elnöke?
12. Tudsz annál jobb stratégiát, amit ő mond 2022-re, hogy egy közös miniszterelnök-jelölt, egy közös lista és 106 közös egyéni jelölt induljon a Fidesszel szemben? Mert mindenkire szükség lesz!
13. Biztos, hogy még mindig gyurcsányozni kell, amikor a párt önálló választási indulásain minden voksoláson egyre több szavazatot kapott? EP-2014: 226.086, OGY-2018: 307.401, EP-2019: 557.081. Az utolsó Závecz szerint kb. 800 ezer DK szavazó van.
14. Szerinted mire gondolhat Orbán, amikor látja, hogy a Fidesz legyőzői helyben Gyurcsánynak is köszönhetik a győzelmet?
15. Meddig akarsz szemellenzőt viselni? 2006-ban felgyújtották a várost Orbán két egymás utáni veresége után, most pedig dudálásért több százezres a bírság?
16. Tudtad, hogy a sikeres válságkezelés első két programját Gyurcsány Ferenc fogadtatta el?
17. Nem lehet, hogy az okozta a 2002 és 2010 között kormányzó két párt hanyatlását, hogy a választók arra gondolnak: miért szavazzunk olyanokra, akik szégyellik saját teljesítményüket? Ilyet a jobboldal sosem tenne... Nem Orbánnal, Antallal sem...
18.. Gyurcsány lenne a hibás azért, mert Orbánék ellopják az uniós pénzeket, mert felszámolták a demokratikus intézményrendszert, a sajtószabadságot, mert pártkatonákat ültettek mindenhova, mert elszigetelte Magyarországot? Hornnak is volt kétharmada, mégsem tette... Te lopnál, ha lehetőséged lenne rá, mert nem működik a kamera a közértben?
19. Nem lehet, hogy a gyurcsányozással - akaratodon kívül - magad is Orbánt segíted? Ha ő össze tud fogni mindenkivel, aki csépelte az elmúlt tíz évben, akkor mi akadályozhat bárki mást vele kapcsolatban? Tudod: ő nyert választást, és volt miniszterelnök. Rajta kívül ezt a mai mezőnyben nem mondhatja el senki... Mi akadályozza a többi pártot abban, hogy jobbak, sikeresebbek legyenek? Hajrá ellenzék!
20. A tavalyi EP-választás (4 mandátum) az őszödi beszéd évfordulójára esett. Nem lehet ebben a rehabilitáció mozzanata?
21. Fogadd el a valóságot! Gyurcsány Ferenc van, és lesz is. Ő, és pártja aktív és fontos részese lesz Orbán bukásának. Mert hogy megbukik, az biztos. Minden véget ér. Ez a rémálom is.
— with
Gréczy Zsolt

.
 
Világos, hogy egy demokráciát nehéz kormányozni de a világunk olyan komplex, hogy ha valamit elszúrunk akkor a mögött egy kollektiv "félélőség" kell legyen ...
a gond az elméletedben, hogy a "kollektív" felelőség azt jelenti senki sem vállalja a felelőséget ... ha véletlenül egy szivárványkoalícó kerülne hatalomra el lehet képzelni mit művelnének. Csak meg kell nézni mit műveltek a fővárosban ahol megkaparintották a hatalmat ... minden éhes pártocskának kellett egy-egy jó zsíros konc, hogy marakodak, veszekedtek a pozíciókon ... és már nincs pénz, fizessen a csúnya kormány.
 
Utoljára módosítva:

Ahogy mondod diktátorokat a végén mindig feleltségre lehet vonni, úgy jogilag mint erkölcsileg. Meg is fog történni.
-
- Az önkormányzati választások után, a kormány átírta a játékszabályokat.
- A felhatalmazási törvényt arra használta a kormány, hogy hozzányúljon az önkormányzatok forrásaihoz.
- Ezzel csökken az ellenzéki vezetésű önkormányzatok mozgástere, könnyű most mutogatni rájuk, hogy rosszul vezetik a városukat.

Te semmi mást nem csinálsz mint, rágalmakat szórsz, minden féle konkrétum megnevezése nélkül ez erkölcstelen.

Melyik vállalat, vagy város büszkélkedhet a fél éve tartó járvány óta, hogy nagyvonalúan tudja teljesíteni a kitűzött céljait?
Beszélj inkább arról hol mindenűt vett el a kormány korábbi bevételi forrásokat, beígért összegeket Budapest városától.
-
Ideje lenne ha az EU-s támogatásokat közvetlenül a városok kapnák és nem a ragadós kezű kormányon keresztül.
 
-
- Az önkormányzati választások után, a kormány átírta a játékszabályokat.
- A felhatalmazási törvényt arra használta a kormány, hogy hozzányúljon az önkormányzatok forrásaihoz.
- Ezzel csökken az ellenzéki vezetésű önkormányzatok mozgástere, könnyű most mutogatni rájuk, hogy rosszul vezetik a városukat.
a valóságot, a tényeket kellene elismerned, nem a propagandát szajkózni amit az ellenzék tanít neked.
Nézz már utána hány önkormányzat van az ellenzék kezén és hány kormánypárt irányítása alatt (most nincs kedvem betenni az önkormányzati válsztási eredményeket tükröző narancs színü térképet).
Miért vezeted félre a fórumtagokat, hogy csak az ellenzéki vezetésüekre vonatkoznak a változások?

Te semmi mást nem csinálsz mint, rágalmakat szórsz, minden féle konkrétum megnevezése nélkül ez erkölcstelen.
az az erkölcstelen, amit te művelsz, fals információkkal félrevezeted a fórum látogatóit ... mondd a valóságot a törvények mindenkire vonatkoznak és az ellenzéki vezetésü önkormányzatok száma elenyésző. Sőt megemlíthetnéd azt is, hogyan vállalta át eddig a kormány az önkormányzatok adósságát.
 
a valóságot, a tényeket kellene elismerned, nem a propagandát szajkózni amit az ellenzék tanít neked.
Nézz már utána hány önkormányzat van az ellenzék kezén és hány kormánypárt irányítása alatt (most nincs kedvem betenni az önkormányzati válsztási eredményeket tükröző narancs színü térképet).
Miért vezeted félre a fórumtagokat, hogy csak az ellenzéki vezetésüekre vonatkoznak a változások?

az az erkölcstelen, amit te művelsz, fals információkkal félrevezeted a fórum látogatóit ... mondd a valóságot a törvények mindenkire vonatkoznak és az ellenzéki vezetésü önkormányzatok száma elenyésző. Sőt megemlíthetnéd azt is, hogyan vállalta át eddig a kormány az önkormányzatok adósságát.
-
Kedves 14word,
megint adós maradtál a "tények" felsorolásával amit el kéne ismerjek helyette mint mindig csak jelzőket osztogatsz.
- Budapesten többen laknak mint 258 másik városban összesen
- A jobb oldalon az a magas oszlop, Budapest népessége
- balra a városok a "narancssárga" önkormányzatokkal

upload_2020-6-7_14-21-50.png

-
A tények ellentmondanak neked, a kormány az uj költségvetési tervével kiakarja véreztetni a szabad önkormányzatokat
- Nyilván nem "válságkezelésről" van szó mert a terv a választási periódus végéig 2024-ig szól
- Az önkormányzatok az idei 43 milliárd helyett évi 160 milliárddal szerepelnek a listán 2024-ig.
- Ez Budapest esetében az eddigi 10 milliárd helyett közel 40 milliárdos sarcot jelent. Évente.
- A gépjárműadóból az idei 51 milliárd helyett jövőre már 87 milliárdot, 2024-re pedig már 95 milliárdot akar a kormány
- Miközben a feladatokat és a kiadásokat az önkormányzatoknál hagyja.

Budapest és az önkormányzatok kivéreztetésének milliók látják kárát országszerte,
ez a legostobább, legkárosabb, leginkább szűk látókörű megszorító politika válság idején

A magyar kormány egyszerűen nem képes elviselni, hogy tőle független önkormányzatok működnek.
 
Csatolás megtekintése 1737593

Hmmm Trianon nem fáj, sőt, nem is volt, de Budapest költségvetése, az nagyon...Pedig úgy olvastam, nem is ebben az országban élsz. Szerencsére más országban minden csodálatos, szép és jó. A gazdaság sem rendült meg a járvány miatt /illetve a járvány előtt/ más országokban, jelesül például a németeknél. Most itt sírok Karácsonyért, könnyeim a laptopra folynak.
 
Remelem van zsebkendod a konyeidnek.
Karácsony mindenképpen jól fog kijönni a járvány okozta helyzetből. Ha szerez pénzt a kormánytól, akkor azt a saját céljának megfelelően fogja elkölteni- cél a miniszterelnöki pozíció megszerzése. Ha a beruházások elmaradnak, kész a válasz: a kormány az oka, nem adott elég pénzt. Nyertes pozícióban van. Tarlós a várost akarta üzemeltetni, Karácsony politikát csinál, a város biodíszlet.
 
Nem egészen így van.....Folyamatosan támadják hogy rossz intézkedéseket hoz, hozott akár a vírusnál.
Nem hivatkozhat hogy nincs pénz mert megkapja hogy az elöző fidesz vezetés több tízmilliárddal adta át a kasszát.
Tarlós folyamatosan politikai hátszélben dolgozott. Azt mondta és csinálta amit mondtak illetve elvártak tőle.
 
Egyszerűen mások a prioritások. Ez nem baj persze. Az egyikük jó főpolgármester akart lenni, a másik a saját politikai karrierje egy állomásának tekinti a főpolgármesterséget, ahonnan tovább lehet kerülni a miniszterelnöki székbe.
 
Te tényleg egy fideszes troll vagy.
Igen, nyilván aki vmit másképp gondol, az fideszes troll lehet csakis. A világ fekete és fehér, van, aki helyesen gondolkodik, és van aki troll. Persze a trollokat elnyeli végül a világegyetem. Még szerencse.
Az én szememben egyébként nem sértés, ha valaki politikai karriert szeretne befutni, sőt, én értékelem.
 
Egyszerűen mások a prioritások. Ez nem baj persze. Az egyikük jó főpolgármester akart lenni, a másik a saját politikai karrierje egy állomásának tekinti a főpolgármesterséget, ahonnan tovább lehet kerülni a miniszterelnöki székbe.
Miniszterelnök???
Jó polgármester? Miért nem lett az? Karácsony saját politikai karrierjét egyengeti..?? Tartlós meg jó polgármester akart lenni...hahaha...Wass Albert szobrot avatott...orbán viktor tanácsadója lett...Tarlós István bekerült a MÁV igazgatóságába, stb...és még karácsony nyomul a politkában...
 
...
Nem hivatkozhat hogy nincs pénz mert megkapja hogy az elöző fidesz vezetés több tízmilliárddal adta át a kasszát.
...
Na ez az amit mindenki becumiz.
Állhat hegyekben a pénz, ha az célelőirányzathoz kötött (köznapian pántlikázott). Azt ugyanis csak arra lehet fordítani (mint pl. a pályázati pénzeket).
Olyat, hogy átadott szabad felhasználású keretösszeg, egyetlenegyszer sem hallottam sem Tarlóstól, sem más fideszes potentáttól Budapest költségvetésével kapcsolatban...
 
... a másik a saját politikai karrierje egy állomásának tekinti a főpolgármesterséget, ahonnan tovább lehet kerülni a miniszterelnöki székbe.
Miből tételezed fel, hogy a Párbeszéd egyáltalán bejut a parlamentbe a következő választáskor? Még az mszp-nél is rezegni fog a léc (legalábbis szerintem).
Olyan meg, mint Bajnai esetén (hogy kasztingolni fognak), biztos nem lesz, legalábbis, ha van egy csöpp esze a baloldalnak.
A fentiek alapján Karácsony sem lesz miniszterelnök, de még jelölt sem.
 
Karácsonynak nagy rajongótábora van, ami nem hátrány egy választásnál.
 
Karácsonynak nagy rajongótábora van, ami nem hátrány egy választásnál.
de még milyen .... volt már párttag a LMP -ben, a Párbeszéd Magyarországért pártban, volt már az MSZP miniszterelnök jelöltje ...most meg az MSZP, a DK, a Momentum Mozgalom, az LMP, a Párbeszéd Magyarországért és a Magyar Liberális Párt színeiben indult a főpolgármesteri székért. Ő a legjobb, ennyi pártban nincs nála jobb :hurra:

vagy mégis?
 
Karácsony egy kesztyü.
 
Igen, nyilván aki vmit másképp gondol, az fideszes troll lehet csakis. A világ fekete és fehér, van, aki helyesen gondolkodik, és van aki troll. Persze a trollokat elnyeli végül a világegyetem. Még szerencse.
Az én szememben egyébként nem sértés, ha valaki politikai karriert szeretne befutni, sőt, én értékelem.
Azért vagy fideszes troll, mert szemellenzősen mantrázod, amit a Fidesz sulykol.
Jelenlegi egyik céljuk, hogy Karácsonyt ekézzék, ahol lehet, valótlanságokkal spékelve. Tarlós a Fidesz bábja volt, az nem csípte a csőröd?
 
Karácsonynak nagy rajongótábora van, ami nem hátrány egy választásnál.
Ne foglalkozz vele Dext mit válaszolt.Ő célja letaposni.
Igazad van abban hogy Karácsonynak nagy rajongó tábora van.
A szó jó.
Mert nem fejez ki elismerést, szakmai méltatást.
Érzelmi dolog a rajongó tábor kifejezés.
Ami mint tudjuk Orbán óta, többet ér mint a képesség a közügyekre.
Bár én most úgy látom, politikai képességei se rosszak Karácsonynak
Mert Állja a támadást a sokkal erősebb felől érkező koncepciós perekre hasonlító ügyekben.
Az se megvetendő miként állja helyét a politikában.
Szakmaiságát megítélni nem tudom.
A kerékpársávok ügye erre nem alkalmas.
Azt senki nem tudná 10 éven belül megoldani
Majd ha kivitelezni sikerült neki elegendő pénz birtokában.Nagyobb dolgokat.Mint Városháza park.A citadella ügyét is meg tudná csinálni
Ha most nem avatkozott volna bele a kormány.(ellopni a show-t)
Vagy a más szempontok miatt talán nehéz: főkertészi pozíciót, és a főépítészi pozícióra kinevezést teljesíti.Persze le kell futni a járvány körüli bajoknak.
Viszont lesz egy hatalmas ügy a Római part.
Mind a politikai támadások mind a költségvetés miatt.
Hisz már ágyúval lőnek rá:
https://magyarnemzet.hu/belfold/milliardokba-kerulhetnek-karacsony-gergely-gattervei-7706522/
 
Miből tételezed fel, hogy a Párbeszéd egyáltalán bejut a parlamentbe a következő választáskor? Még az mszp-nél is rezegni fog a léc (legalábbis szerintem).
Olyan meg, mint Bajnai esetén (hogy kasztingolni fognak), biztos nem lesz, legalábbis, ha van egy csöpp esze a baloldalnak.
A fentiek alapján Karácsony sem lesz miniszterelnök, de még jelölt sem.
Nincs mit elfogadni rajta mint politikai jóslat.A Párbeszéd létezik még?
Hangja a pártnak nincs.Szabó Tímea nem hang.Szerintem hárpia mint hang.
A letámadásai a Szél Bernadett színvonalára süllyedtek
Eddig egyetértünk ezzel a párttal kapcsolatban
A Kálmán Olgára tett elemzésed jóslat se jött be annak idején.
miniszterelnök jelölt ugyan hol van még az?
Mostanában nem olvasok közös miniszterelnöki törekvést.
Még azt se ki legyen legyen-e húzó arc?
Kihívóról szó sincs.
Bár a politika forgandó.
Még az se dőlt el a vírusból jól jött-e ki Orbán vagy rosszul.
Még az is erősíthet Karácsony szerepén.
Akkor új helyzet áll elő.
Ki tudja milyen.
Az hogy sok várost öl a Fidesz ez is sülhet el nekik károsan.
A jobbik belharca ha véget ér.
A megcsappant tábor is kijózanodik.
A Mi hazánkban sem látják meg a maguk szélsőjobbos agresszív, már már avíttá vált eszmerendszerüket mi nem áll másból mint gyűlölet csoportok ellen.
A Trianont már lenyúlták mások.
A vele szembeni kormánytiltás nincs.
Az MSZP se lép már fel ellene.
Így már kiüresedik szépen a Trianon legenda és izgalmassága.
Marad témának. A szociális szétszakítottsága az országnak ez van most ezért támadják a Jakab Pétert.Mert szociál demokrata jellegű lett a napi problémák feltárásával.
Szóval kevés párttal számoltál.
És még azok is képlékenyek.
Ezért mondom tévedsz hisz a Kálmán Olga se logikus patika mérlegeléssel volt elemezhető.
Kapásból mondtam nem nyerő mint polgármester, mert az nem média műsorvezetés.
A Kerpel-Fronius Gábor-n látszott jobb.És azóta is tartom.Népszerűsége sármossága nincs.De még lehet elismertsége.
Persze a pártja az pillanatnyilag nincs az országgyűlésben. De ott van az EP-ben és a megyei közgyűlésekben.
Az MSZP rezgő lécről mondottak most igaznak látszanak.
A masztodon elméletet én elfogadom.
sok ezer évig lehet várni a kihalását.
De nem jön el,
Nagy a tehetetlenségi fenntartó ereje.
Javulás náluk nem várható nincsenek személyiségek.
Illetve egy az van, de az Szegeden.Pesti MSZP-sek elutasítják.
 
Utoljára módosítva:
Oldal tetejére