Hírek AMIKOR ŐSZÖDÖZÖL ÉS GYURCSÁNYOZOL, OLVASD EL EZT - ÉS GONDOLKOZZ!

Ma 14 éve hangzott el az őszödi beszéd. Íme néhány utólagos tanulság.

1. Hallgasd vagy olvasd végig, ha eddig nem tetted!
2. Amikor azzal jössz, hogy Gyurcsány megosztó, eszedbe jut, hogy Dávid Ibolya és Szili Katalin is vezette a népszerűségi listát? És hol vannak ma már? Aki nem ennyire megosztó, és állítólag népszerű, miért nem tud ebből a pártjának szavazatokat szerezni?
3. Emlékszel? Gyurcsány Ferenc ma az egyetlen aktív politikus, aki legyőzte Orbánt.
4. Hol vannak ma azok, akik őt elárulták, megtagadták, hátra léptetni akarták?
4. Amikor Gyurcsány lemondott 2009-ben, az MSZP-nek másfél millió szavazója volt. Ha Bajnai és Mesterházy ennek nem veszti el harmadát egy év alatt, nem lett volna kétharmad.
5. Miért tagadta és tagadja meg az MSZP a mai napig a 2002 és 2010 közötti nyolc évet? A nyolc év három miniszterelnöke közül Medgyessy és Bajnai külsős volt. Nem voltak a párt tagjai. Gyurcsány két évig bírta elnökként - Őszöd után sajátjai által támadva.
6. Ha Gyurcsány a hibás, mi akadályozta az SZDSZ-t a 2010-es bejutásban? Ő csinálta a Fodor-Kóka háborút, majd hozta Retkes Attilát? Miért van az, hogy a liberális eszméket azóta is a DK (és pár éve) a Momentum képviseli?
7. Gyurcsány tehet arról, hogy 2009-es lemondása óta az MSZP-nek 5 elnöke volt, és minden választáson egyre kevesebb szavazatot kaptak?
8. Gyurcsány tehet arról, hogy Orbán azóta jelentkezett kihívői közül (Mesterházy, Botka, Karácsony, Szél, Vona, Bajnai) egyik sem tudta a Fidesz örökös vezetőjét megszorítani? És voltak, akik a választásig sem jutottak el...
9. Te érted, hogy az MSZP miért nem állt bele és harcolt a 2010-es kampányban?
9. Eszedbe sem jut, hogy ha Gyurcsány 2010-ig maradhat és rendesen kampányolhat, akkor is vereség lehet - válság közepén vagyunk -, de a 8 évet védve nincs kétharmad?
10. Ma is képes vagy azt hajtogatni, hogy Gyurcsánnyal nem lehet nyerni, miközben nincs olyan, az ellenzék által megnyert önkormányzati pozíció, amelyhez ne lett volna szükség a DK-ra, tehát Gyurcsányra is?
11. Mi lehet az oka, hogy ma annak a beszédnek az elmondója a legerősebb ellenzéki párt elnöke?
12. Tudsz annál jobb stratégiát, amit ő mond 2022-re, hogy egy közös miniszterelnök-jelölt, egy közös lista és 106 közös egyéni jelölt induljon a Fidesszel szemben? Mert mindenkire szükség lesz!
13. Biztos, hogy még mindig gyurcsányozni kell, amikor a párt önálló választási indulásain minden voksoláson egyre több szavazatot kapott? EP-2014: 226.086, OGY-2018: 307.401, EP-2019: 557.081. Az utolsó Závecz szerint kb. 800 ezer DK szavazó van.
14. Szerinted mire gondolhat Orbán, amikor látja, hogy a Fidesz legyőzői helyben Gyurcsánynak is köszönhetik a győzelmet?
15. Meddig akarsz szemellenzőt viselni? 2006-ban felgyújtották a várost Orbán két egymás utáni veresége után, most pedig dudálásért több százezres a bírság?
16. Tudtad, hogy a sikeres válságkezelés első két programját Gyurcsány Ferenc fogadtatta el?
17. Nem lehet, hogy az okozta a 2002 és 2010 között kormányzó két párt hanyatlását, hogy a választók arra gondolnak: miért szavazzunk olyanokra, akik szégyellik saját teljesítményüket? Ilyet a jobboldal sosem tenne... Nem Orbánnal, Antallal sem...
18.. Gyurcsány lenne a hibás azért, mert Orbánék ellopják az uniós pénzeket, mert felszámolták a demokratikus intézményrendszert, a sajtószabadságot, mert pártkatonákat ültettek mindenhova, mert elszigetelte Magyarországot? Hornnak is volt kétharmada, mégsem tette... Te lopnál, ha lehetőséged lenne rá, mert nem működik a kamera a közértben?
19. Nem lehet, hogy a gyurcsányozással - akaratodon kívül - magad is Orbánt segíted? Ha ő össze tud fogni mindenkivel, aki csépelte az elmúlt tíz évben, akkor mi akadályozhat bárki mást vele kapcsolatban? Tudod: ő nyert választást, és volt miniszterelnök. Rajta kívül ezt a mai mezőnyben nem mondhatja el senki... Mi akadályozza a többi pártot abban, hogy jobbak, sikeresebbek legyenek? Hajrá ellenzék!
20. A tavalyi EP-választás (4 mandátum) az őszödi beszéd évfordulójára esett. Nem lehet ebben a rehabilitáció mozzanata?
21. Fogadd el a valóságot! Gyurcsány Ferenc van, és lesz is. Ő, és pártja aktív és fontos részese lesz Orbán bukásának. Mert hogy megbukik, az biztos. Minden véget ér. Ez a rémálom is.
— with
Gréczy Zsolt

.
 
1.Igen, igy van, nem fogok a DKra szavazni.

2.Én a tényeket nem magyaráztam kérem...egyszerüen 2 napi hirt összetettem...s ténylegesen egy hangot nem ejtettem a Fideszröl. De tényleg nem. Ergo,nem értem, hogy s mint ez ide??
Megemlítetted trianont és a parlamenti kivonulást erre írtam hogy nem egyedi és nem első eset volt.
Ennyi.
 
Ernoe ! Csurheted csavarhatod ahogy akarod de amikor egy magyar ember meghallja a Trianon szót rohadtul nem a két kastély jut eszébe és hogy hol született Apponyi stb hanem nemes egyszerűséggel csak annyi hogy majd 70%os csonkolás történt . Én letojom Orbánt és hogy ők mit tesznek de abba biztos vagyok hogy ha valaki ránéz a régi nagy térképre és a mostanira minimum egy két kérdés feltör belőle . És ez abszolút politikai partallastol függetlenül .
Oppá....szóval kihagynál egy világégést?
Ki is kezdeményezte?
Ki támadt először?
Ki mondta hogy ˝végre˝! (a háború kitörésére)
Miért nem lehet tényekkel vitázni?
 
mit szólsz az aktuális faji zavargásokhoz a nagy, demokrácia etalon U.S.A. -ben?
A Kukluxklan volt fönökenek a könyve magyarorszagon ugy elkellt mint a cukor.

Ez borzaszto.

En nem tudnek egy orszagban elni ahol allamilag elrendelt idegengyülölet van.

Amerikanak megvan a problemaja ennek ellenere ott sokkal szinesebb, sokkal sokoldalubb a lakosag mint Magyarorszagon.
 
Nos úgy néz ki hogy ott sem tudnak több száz év egymás mellett élés után békésen ellenni .
Atttól még a demokrácia jobban működik mint itthon ...
ha te mondod ... habár én is szeretném ha le lehetne lőni a kertbe beugró tolvajokat, a nagy demokráciában állítólag nem probléma az ilyesmi.
 
Lehet hogy a környék ahol laksz ennyire veszélyes?
Látod itthon nem kell ilyesmivel foglalkozni nem azért mert nincs bűnözés hanem mert a rendőrség határozottan intézkedik ha törvénytelenséget észlel (vagy ha szólnak neki hogy ott szabálytalanság van)
 
most már kezd tisztázódni, hogy mit értesz "ellnörzés" alatt, ezt nem nevezném ellenörzésnek.
Az általad felsorolt jogokkal melyik magyarországi parlamenti párt nem rendelkezik?
Sőt micsoda cirkuszokat szokott produkálni szirénákkal, sípokkal, lóf@szos táblákkal az ellenzék ... ilyesmi még Bundestagban sincs
Tudod, miért nem kell szirénázni, táblákat feltartani, sípolni feltűnően?
Mert, például, ott nem kapcsolják ki az ellenzéki képviselő mikrofonját (lenne is cirkusz!).

Nem hoz a Bundestag vezetője olyan szabályokat, amivel ellehetetleníti az ellenzéki hozzászólásokat:
"A jövőben szigorúbban büntethetők a Ház rendjét megsértő képviselők: a legsúlyosabb esetben 24 ülésnapra vagy 60 naptári napra lehet kitiltani egy képviselőt (fizikai erőszak alkalmazásakor vagy azzal való fenyegetéskor), illetve hathavi fizetésmegvonással is büntethető."
Hogy mi a fizikai erőszak, azt Kövér dönti el...
Azt hiszi megteheti - ám nem!!!! Ebből is látszik, hogy tudatlan kocajogász.
Kövér senkit nem tilthat ki az országgyűlésből, oda ugyanis nem az ő engedélyével mennek a képviselők, hanem a választók delegálják őket.
Ha egy képviselő olyat követ el, ami a hatályos jogi szabályozásba ütközik, fel kell jelenteni, bíróság dönt, igaz vagy sem, DEEE, nem Kövér!!!

Ernoe ! Csurheted csavarhatod ahogy akarod de amikor egy magyar ember meghallja a Trianon szót rohadtul nem a két kastély jut eszébe és hogy hol született Apponyi stb hanem nemes egyszerűséggel csak annyi hogy majd 70%os csonkolás történt . Én letojom Orbánt és hogy ők mit tesznek de abba biztos vagyok hogy ha valaki ránéz a régi nagy térképre és a mostanira minimum egy két kérdés feltör belőle . És ez abszolút politikai partallastol függetlenül .
Már ott elakadtam, hogy "magyar ember" meghallja ...
Milyen 70%-os csonkolásról beszélsz?
Hol volt a térképen "Magyarország"???
Mutass egy hiteles térképet, ahol találsz ilyen országot!
Az első világháború végén is még Osztrák-Magyar Monarchia - ezt megtalálod.
Hivatalos nyelve?
1918 novemberétől Magyar Népköztársaság.
Hivatalos nyelve?

Nem kell ez az álságos szöveg a veszteségekről!

Ha veszteségnek éreznéd, az élők jutnának eszedbe, nem a vagyon és a gazdaság. De ez fáj igaz?
A jobbágysors nem fájt? A nagy magyar nemzet!
Melyik is?
Amelyik jobbágyként, alsóbbrendűként kezelte az emberek többségét még az 1800-as évek elején is?
Melyik is?
Amelyik külön lépcsőházat építtetett a cselédeknek, nehogy nagys'asszonnyal összekeveredjen a pórnép! Huppsz, bocsi - pórmagyar!
Az, amelyik eltűrte, hogy embereket a származásuk miatt meghurcoljanak?
Az, amelyik százezer számra vagonírozta be a második világháború végén a "mocskos zsidókat"?
Melyik magyar nemzetről beszélsz?

Szóval, hol van az az ország, amit írsz? Hol van az a "nemzet"?

"Nagymagyarországozol", ez fontos, hajaj! A terület, amit körbe kellett volna pisilni, talán nem veszik el!

Lehetne egyszer gondolkodni?
Egy 20 milliós országrész (max. országrész!) fele nem vallotta magát magyar anyanyelvűnek!
Önálló országrészeken éltek. Nem volt magyar neve a városaiknak! Ez nem gond?
Elvettek tőlünk bármit is?
Tőlünk?
Mi volt a "miénk"? A Tiéd konkrétan?
Nem az osztrák császáré volt, ami után ácsingózol?

Tudod, mi a "miénk"?
A nyelvünk, amit nem vehet el senki.
A kultúránk, a versek, a regények, a filmek, a dalok.
Az ételek íze, az az íz, amit a mi közösségünk ismer olyannak, amilyen.
Ami bárhol élsz a világban, összeköt - az a "miénk".
Arra lehet mondani, hogy magyar.
Szerintem ez a fontos, nem néhány hegy, bánya vagy bármi más.
 
Tudod, miért nem kell szirénázni, táblákat feltartani, sípolni feltűnően?
Mert, például, ott nem kapcsolják ki az ellenzéki képviselő mikrofonját (lenne is cirkusz!).

Nem hoz a Bundestag vezetője olyan szabályokat, amivel ellehetetleníti az ellenzéki hozzászólásokat:
"A jövőben szigorúbban büntethetők a Ház rendjét megsértő képviselők: a legsúlyosabb esetben 24 ülésnapra vagy 60 naptári napra lehet kitiltani egy képviselőt (fizikai erőszak alkalmazásakor vagy azzal való fenyegetéskor), illetve hathavi fizetésmegvonással is büntethető."
Hogy mi a fizikai erőszak, azt Kövér dönti el...
Azt hiszi megteheti - ám nem!!!! Ebből is látszik, hogy tudatlan kocajogász.
Kövér senkit nem tilthat ki az országgyűlésből, oda ugyanis nem az ő engedélyével mennek a képviselők, hanem a választók delegálják őket.
Ha egy képviselő olyat követ el, ami a hatályos jogi szabályozásba ütközik, fel kell jelenteni, bíróság dönt, igaz vagy sem, DEEE, nem Kövér!!!

Már ott elakadtam, hogy "magyar ember" meghallja ...
Milyen 70%-os csonkolásról beszélsz?
Hol volt a térképen "Magyarország"???
Mutass egy hiteles térképet, ahol találsz ilyen országot!
Az első világháború végén is még Osztrák-Magyar Monarchia - ezt megtalálod.
Hivatalos nyelve?
1918 novemberétől Magyar Népköztársaság.
Hivatalos nyelve?

Nem kell ez az álságos szöveg a veszteségekről!

Ha veszteségnek éreznéd, az élők jutnának eszedbe, nem a vagyon és a gazdaság. De ez fáj igaz?
A jobbágysors nem fájt? A nagy magyar nemzet!
Melyik is?
Amelyik jobbágyként, alsóbbrendűként kezelte az emberek többségét még az 1800-as évek elején is?
Melyik is?
Amelyik külön lépcsőházat építtetett a cselédeknek, nehogy nagys'asszonnyal összekeveredjen a pórnép! Huppsz, bocsi - pórmagyar!
Az, amelyik eltűrte, hogy embereket a származásuk miatt meghurcoljanak?
Az, amelyik százezer számra vagonírozta be a második világháború végén a "mocskos zsidókat"?
Melyik magyar nemzetről beszélsz?

Szóval, hol van az az ország, amit írsz? Hol van az a "nemzet"?

"Nagymagyarországozol", ez fontos, hajaj! A terület, amit körbe kellett volna pisilni, talán nem veszik el!

Lehetne egyszer gondolkodni?
Egy 20 milliós országrész (max. országrész!) fele nem vallotta magát magyar anyanyelvűnek!
Önálló országrészeken éltek. Nem volt magyar neve a városaiknak! Ez nem gond?
Elvettek tőlünk bármit is?
Tőlünk?
Mi volt a "miénk"? A Tiéd konkrétan?
Nem az osztrák császáré volt, ami után ácsingózol?

Tudod, mi a "miénk"?
A nyelvünk, amit nem vehet el senki.
A kultúránk, a versek, a regények, a filmek, a dalok.
Az ételek íze, az az íz, amit a mi közösségünk ismer olyannak, amilyen.
Ami bárhol élsz a világban, összeköt - az a "miénk".
Arra lehet mondani, hogy magyar.
Szerintem ez a fontos, nem néhány hegy, bánya vagy bármi más.

aztamindenit , ne haragudj nem akartalak ennyire felzaklatni.
 
A Kukluxklan volt fönökenek a könyve magyarorszagon ugy elkellt mint a cukor.

Ez borzaszto.

En nem tudnek egy orszagban elni ahol allamilag elrendelt idegengyülölet van.
pedig Németországban is úgy elkelt a Mein Kampf mint a cukor. Nézz csak szét mit művelnek felétek, a házszabályt is megváltoztatták annak érdekében, hogy ne az AfD-s korelnök mondhassa el a nyitóbeszédet.
 
Utoljára módosítva:
Tudod, miért nem kell szirénázni, táblákat feltartani, sípolni feltűnően?
Mert, például, ott nem kapcsolják ki az ellenzéki képviselő mikrofonját (lenne is cirkusz!).
talán tanulmányoznod kellene az Országgyűlés tisztségviselőinek feladatait, például, hogy kinek a feladata az Országgyűlés tekintélyének megóvása, rendjének, biztonságának fenntartása.
 
Tudod, miért nem kell szirénázni, táblákat feltartani, sípolni feltűnően?
Mert, például, ott nem kapcsolják ki az ellenzéki képviselő mikrofonját (lenne is cirkusz!).

Nem hoz a Bundestag vezetője olyan szabályokat, amivel ellehetetleníti az ellenzéki hozzászólásokat:
"A jövőben szigorúbban büntethetők a Ház rendjét megsértő képviselők: a legsúlyosabb esetben 24 ülésnapra vagy 60 naptári napra lehet kitiltani egy képviselőt (fizikai erőszak alkalmazásakor vagy azzal való fenyegetéskor), illetve hathavi fizetésmegvonással is büntethető."
Hogy mi a fizikai erőszak, azt Kövér dönti el...
Azt hiszi megteheti - ám nem!!!! Ebből is látszik, hogy tudatlan kocajogász.
Kövér senkit nem tilthat ki az országgyűlésből, oda ugyanis nem az ő engedélyével mennek a képviselők, hanem a választók delegálják őket.
Ha egy képviselő olyat követ el, ami a hatályos jogi szabályozásba ütközik, fel kell jelenteni, bíróság dönt, igaz vagy sem, DEEE, nem Kövér!!!

Már ott elakadtam, hogy "magyar ember" meghallja ...
Milyen 70%-os csonkolásról beszélsz?
Hol volt a térképen "Magyarország"???
Mutass egy hiteles térképet, ahol találsz ilyen országot!
Az első világháború végén is még Osztrák-Magyar Monarchia - ezt megtalálod.
Hivatalos nyelve?
1918 novemberétől Magyar Népköztársaság.
Hivatalos nyelve?

Nem kell ez az álságos szöveg a veszteségekről!

Ha veszteségnek éreznéd, az élők jutnának eszedbe, nem a vagyon és a gazdaság. De ez fáj igaz?
A jobbágysors nem fájt? A nagy magyar nemzet!
Melyik is?
Amelyik jobbágyként, alsóbbrendűként kezelte az emberek többségét még az 1800-as évek elején is?
Melyik is?
Amelyik külön lépcsőházat építtetett a cselédeknek, nehogy nagys'asszonnyal összekeveredjen a pórnép! Huppsz, bocsi - pórmagyar!
Az, amelyik eltűrte, hogy embereket a származásuk miatt meghurcoljanak?
Az, amelyik százezer számra vagonírozta be a második világháború végén a "mocskos zsidókat"?
Melyik magyar nemzetről beszélsz?

Szóval, hol van az az ország, amit írsz? Hol van az a "nemzet"?

"Nagymagyarországozol", ez fontos, hajaj! A terület, amit körbe kellett volna pisilni, talán nem veszik el!

Lehetne egyszer gondolkodni?
Egy 20 milliós országrész (max. országrész!) fele nem vallotta magát magyar anyanyelvűnek!
Önálló országrészeken éltek. Nem volt magyar neve a városaiknak! Ez nem gond?
Elvettek tőlünk bármit is?
Tőlünk?
Mi volt a "miénk"? A Tiéd konkrétan?
Nem az osztrák császáré volt, ami után ácsingózol?

Tudod, mi a "miénk"?
A nyelvünk, amit nem vehet el senki.
A kultúránk, a versek, a regények, a filmek, a dalok.
Az ételek íze, az az íz, amit a mi közösségünk ismer olyannak, amilyen.
Ami bárhol élsz a világban, összeköt - az a "miénk".
Arra lehet mondani, hogy magyar.
Szerintem ez a fontos, nem néhány hegy, bánya vagy bármi más.
Nem ártana minimális történelmi ismeretekre szert tenni, és azután írni olyan felületre, amit több ember is olvas.
 
Mit jelent például az szerinted, hogy a magyaroknál külön lépcsőházat építettek a cselédeknek?? Én több kastélyban is voltam és mindegyikben így volt Európában- hát ez volt, sőt Amerikában be sem mehettek a négerek abba a vendéglőbe, amelyikbe a fehérek, stb. Hogy lehet TRIANON kapcsán ennyi nem odavaló dolgot összehordani?
 
Egyszerű a válasz, számára nem a külcsín a pátosz érdekes hanem kíváncsi a dolgok hátterére is.
 
pedig Németországban is úgy elkelt a Mein Kampf mint a cukor. Nézz csak szét mit művelnek felétek, a házszabályt is megváltoztatták annak érdekében, hogy ne az AfD-s korelnök mondhassa el a nyitóbeszédet.

Hitler börtönben irt gyűlöletbeszédének kritikus kiadása majd 6 kg-ot nyom ellentétben az eredeti füzetecskével, ami bizonyítja menyire alaposan megvilágították a történészek a témát. A neonácik kegytárgyakat akarnak vásárolni és nem tájékozódni akarnak.
-
Így a könyv sajnos nem a fasiszta gondolkodásúaknál kellt el hanem történelemkutatók, egyetemek és iskolák vásárolták meg.
Tudtommal eddig még nem készült magyarnyelvü fordítás. A Holocaust sajnos nem tananyag a magyar iskolákban.
-
Van miért szégyenkezni. A háború végén Hitlernek kiszolgáltatott 600.000 honfitársunk nem téma a jelenlegi kormány alatt sem.
Ellenkezőleg, a Hitleri hadsereg és gyilkos csatlósainak az ellenállását a felszabadító csapatok ellen "becsület napjaként" ünneplik Budapesten és a magyar államfő kussol.
-
Igen, máshol is vannak fajgyűlölők, nacik de te ahelyett, hogy elhatárolnád magad tőlük, csatlakozol az egylethez.
-
Amit te "házi szabálynak" nevezel valójában egy íratlan szokás volt, amin minden jogi akadály nélkül változtathatott a parlament elnöke és ez egyhangúan megfelelt a parlamenti többség akaratának.
-
A tisztelet ki kell érdemelni egy életművel, nem elég, hogy valaki aggastyán.
 
Egyszerű a válasz, számára nem a külcsín a pátosz érdekes hanem kíváncsi a dolgok hátterére is.
Az egész világon így volt. De Gagamail írásából én úgy érzékeltem, hogy ezt is a magyarok bűneként említi. Vagyis: "Büdös paraszt magyar, ugyanúgy működött, mint mindenki más abban a korban, ezért megérdemelte Trianont." Lehet, hogy én értettem rosszul, de nagyjából nekem ez jött le az írásából.
Ha pedig a dolgok hátterére kíváncsi, nem ártana néhány történész Trianonról szóló tanulmányát elolvasná, mielőtt vadul kommentelni kezd.
 
Most olvastam a korabeli francia újságok cikkeit....tapsolnak hogy végre felszabadulnak a magyar elnyomás alól a különböző népek.
Idézet következik..:
Tegnap pontban fél 5-kor igazságot szolgáltattak a versailles-i Nagy-Trianon palotában. Az összegyűlt szövetségesek elérték, hogy Magyarország arány- és valóságérzéke visszatérjen. A történelem egy nagy rejtélye, hogyan uralkodhatott 5-6 millió magyar fél évszázadon keresztül 20 millió, más nemzetiséghez tartozó ember felett. Ilyen hatalomgyakorlás csak akkor elképzelhető és elviselhető, ha a hatalom szabadelvű és intelligens. A magyarok uralma viszont mindig erőszakos és esztelen volt. Magyarország mindig is elnyomó hatalom hírében állt. Önteltségét csupán alkalmatlansága múlta felül. Háborút akart, talán még jobban, mint Ausztria. Haraggal és gyűlölettel telten harcolt. Vesztett, tegnap pedig megfizetett érte. Súlyosan, de méltányosan. Végre szabaddá vált ötmillió szlovák, három millió délszláv, két és félmillió román és még sorolhatnánk. […] A magyar megbízottak a szerződés aláírását követően autóba szálltak, és elhajtottak. Illendően, egyszerűen és méltósággal távoztak. Ugyanakkor azzal a tudattal, hogy bele kell nyugodniuk, Magyarország ezentúl csak magyarok lakta ország lesz.”
 
Kedves Setni! Fordulj a korabeli könyvekhez, igyekezz elmélyedni a történelemtudományban. Egy újságíró, aki éppen igazolja, hogy a főnökei jól döntöttek. Ki ez az újságíró? Milyen ismeretekkel rendelkezett Magyarországról? Ráadásul mindenki tisztában van azzal, hogy az újságírók nagy része megrendelésre ír, igazolja az éppen aktuális megrendelője cselekedeteit. Ugyebár akitől a pénzét, fizetését, júdáspénzét megkapja. Hihetetlen, hogy Gyurcsánytól milyen simán eljutnak egyes emberek Magyarország köpködéséhez. Ezt a cikket ahhoz a szituációhoz tudnám hasonlítani, mint amikor valakit hátulról ledöfnek, százszor és ezerszer beledöfik a testbe a kést, és amikor a földön fekve haldoklik, akkor még bátran meg is rugdossák.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,127
Üzenet
4,800,792
Tagok
615,670
Legújabb tagunk
artur220
Oldal tetejére