Hírek AMIKOR ŐSZÖDÖZÖL ÉS GYURCSÁNYOZOL, OLVASD EL EZT - ÉS GONDOLKOZZ!

Ma 14 éve hangzott el az őszödi beszéd. Íme néhány utólagos tanulság.

1. Hallgasd vagy olvasd végig, ha eddig nem tetted!
2. Amikor azzal jössz, hogy Gyurcsány megosztó, eszedbe jut, hogy Dávid Ibolya és Szili Katalin is vezette a népszerűségi listát? És hol vannak ma már? Aki nem ennyire megosztó, és állítólag népszerű, miért nem tud ebből a pártjának szavazatokat szerezni?
3. Emlékszel? Gyurcsány Ferenc ma az egyetlen aktív politikus, aki legyőzte Orbánt.
4. Hol vannak ma azok, akik őt elárulták, megtagadták, hátra léptetni akarták?
4. Amikor Gyurcsány lemondott 2009-ben, az MSZP-nek másfél millió szavazója volt. Ha Bajnai és Mesterházy ennek nem veszti el harmadát egy év alatt, nem lett volna kétharmad.
5. Miért tagadta és tagadja meg az MSZP a mai napig a 2002 és 2010 közötti nyolc évet? A nyolc év három miniszterelnöke közül Medgyessy és Bajnai külsős volt. Nem voltak a párt tagjai. Gyurcsány két évig bírta elnökként - Őszöd után sajátjai által támadva.
6. Ha Gyurcsány a hibás, mi akadályozta az SZDSZ-t a 2010-es bejutásban? Ő csinálta a Fodor-Kóka háborút, majd hozta Retkes Attilát? Miért van az, hogy a liberális eszméket azóta is a DK (és pár éve) a Momentum képviseli?
7. Gyurcsány tehet arról, hogy 2009-es lemondása óta az MSZP-nek 5 elnöke volt, és minden választáson egyre kevesebb szavazatot kaptak?
8. Gyurcsány tehet arról, hogy Orbán azóta jelentkezett kihívői közül (Mesterházy, Botka, Karácsony, Szél, Vona, Bajnai) egyik sem tudta a Fidesz örökös vezetőjét megszorítani? És voltak, akik a választásig sem jutottak el...
9. Te érted, hogy az MSZP miért nem állt bele és harcolt a 2010-es kampányban?
9. Eszedbe sem jut, hogy ha Gyurcsány 2010-ig maradhat és rendesen kampányolhat, akkor is vereség lehet - válság közepén vagyunk -, de a 8 évet védve nincs kétharmad?
10. Ma is képes vagy azt hajtogatni, hogy Gyurcsánnyal nem lehet nyerni, miközben nincs olyan, az ellenzék által megnyert önkormányzati pozíció, amelyhez ne lett volna szükség a DK-ra, tehát Gyurcsányra is?
11. Mi lehet az oka, hogy ma annak a beszédnek az elmondója a legerősebb ellenzéki párt elnöke?
12. Tudsz annál jobb stratégiát, amit ő mond 2022-re, hogy egy közös miniszterelnök-jelölt, egy közös lista és 106 közös egyéni jelölt induljon a Fidesszel szemben? Mert mindenkire szükség lesz!
13. Biztos, hogy még mindig gyurcsányozni kell, amikor a párt önálló választási indulásain minden voksoláson egyre több szavazatot kapott? EP-2014: 226.086, OGY-2018: 307.401, EP-2019: 557.081. Az utolsó Závecz szerint kb. 800 ezer DK szavazó van.
14. Szerinted mire gondolhat Orbán, amikor látja, hogy a Fidesz legyőzői helyben Gyurcsánynak is köszönhetik a győzelmet?
15. Meddig akarsz szemellenzőt viselni? 2006-ban felgyújtották a várost Orbán két egymás utáni veresége után, most pedig dudálásért több százezres a bírság?
16. Tudtad, hogy a sikeres válságkezelés első két programját Gyurcsány Ferenc fogadtatta el?
17. Nem lehet, hogy az okozta a 2002 és 2010 között kormányzó két párt hanyatlását, hogy a választók arra gondolnak: miért szavazzunk olyanokra, akik szégyellik saját teljesítményüket? Ilyet a jobboldal sosem tenne... Nem Orbánnal, Antallal sem...
18.. Gyurcsány lenne a hibás azért, mert Orbánék ellopják az uniós pénzeket, mert felszámolták a demokratikus intézményrendszert, a sajtószabadságot, mert pártkatonákat ültettek mindenhova, mert elszigetelte Magyarországot? Hornnak is volt kétharmada, mégsem tette... Te lopnál, ha lehetőséged lenne rá, mert nem működik a kamera a közértben?
19. Nem lehet, hogy a gyurcsányozással - akaratodon kívül - magad is Orbánt segíted? Ha ő össze tud fogni mindenkivel, aki csépelte az elmúlt tíz évben, akkor mi akadályozhat bárki mást vele kapcsolatban? Tudod: ő nyert választást, és volt miniszterelnök. Rajta kívül ezt a mai mezőnyben nem mondhatja el senki... Mi akadályozza a többi pártot abban, hogy jobbak, sikeresebbek legyenek? Hajrá ellenzék!
20. A tavalyi EP-választás (4 mandátum) az őszödi beszéd évfordulójára esett. Nem lehet ebben a rehabilitáció mozzanata?
21. Fogadd el a valóságot! Gyurcsány Ferenc van, és lesz is. Ő, és pártja aktív és fontos részese lesz Orbán bukásának. Mert hogy megbukik, az biztos. Minden véget ér. Ez a rémálom is.
— with
Gréczy Zsolt


.
 
Illetve egy az van, de az Szegeden.Pesti MSZP-sek elutasítják.
Na azert o volt aki Gyurcsanyt meg a partjabol is kitette volna.
Ha az Mszpnel nem tudott labdaba rugni orszagosan vesztesre lett volna itelve, egy elonye van belatta , es ez igy jo.
 
Na azert o volt aki Gyurcsanyt meg a partjabol is kitette volna.
Ha az Mszpnel nem tudott labdaba rugni orszagosan vesztesre lett volna itelve, egy elonye van belatta , es ez igy jo.
Én csak tényt mondtam nem szimpátiámat.Te meg mióta mondod a Gyurcsánnyal való ellentéte miatt a támadásod rá.
Emlékszem legelsők közötti Botka un-szimpátiádat kifejező írásod tartalma az volt: diktatórikus arrogáns ellentmondást nem tűrő.
Ez lehet szemedben azért rossz tulajdonság mert Orbánra hasonlító.
Szememben éppen ez kellene az a MSZP-be.
E miatt a tulajdonsága miatt.
Kemény kitartó céltudatos.Nagy nagy rendet kell tenni és erős kézzel vezetni.
Annyi bakiba és politikailag önmagára káros dologba esik bele az MSZP
Hogy ez már nem a pancserság gondolatát veti fel.Hanem a régóta sejtett árulókkal teli létet.
Országosan nem tudott labdába rúgni?
Hát pont azért.Mert betojtak a kétkulacsosak és az ingyenélők.
Hogy Gyurcsánnyal milyen a viszonya?
Annak is az az oka hogy Egy olyan erős vezető mellett A DK esélyei csökkennének hogy beszippantsa az MSZP-t
Akkor nézzék meg magukat azok, kik miatt szerinted nem rúghatott labdába.
Az akkor volt egy kényelmes MSZP-nél.
Ha nem ismeri fel a párt hogy neki határozott karakteres vezetőre van szüksége.
Akkor tényleg az áll elő amit FLAMINGO írt még a 3% se lesz meg elébb utóbb.
És akkor Gyurcsányt védésed idealizálásod beérhet.
Egy az egyben megkísérli felszippantani a DK az MSZP-t.Legalábbis a tábort
Én nem arról írtan mit beidéztél hogy mi a jó Gyurcsánynak és mi nem.
De most arról írok.Mi az MSZP lehetősége.Ha meg akar maradni.
Mert erős és sablonos támadásnak elemzés nélkül tetted a Szegedi polgármester képességét.Mi alapon? A Gyurcsányt kitette volna a pártjából.
Gondolom oka volt rá.És nem az öszödi malőr(mint politikai hiba)
Most ez volt a mondat mire ráugrottál:
Illetve egy az van, de az Szegeden.Pesti MSZP-sek elutasítják.
ráugrottál hogy megint Gyurcsányal összefüggésbe hozd
Amit én akkor mondtam az kevesebb.
Az MSZP esélyeiről beszéltem.Ott akkor Nem is érdekelt a DK.
De most miattad leírtam mert összefüggésbe hoztad az akkori MSZP országos állapotát.
Az elmulasztott esélyek oldalán területén beszéltem a Szegedi karakteres emberről hogy van de a Pesti MSZP-sek elutasítják.
Simán pozíció vesztés féleleméből.És lelepleződés okán.
A belharcoknak pedig véget vethetett volna az arculatos vezető.
Kizárólag ennek előre sejtése miatt utasítják el a Pesti léhűtő MSZP-sek.
(és ha belegondolsz a Gyurcsány is hasonló sorsot ért meg)rendet rakás a pestiek között Az az az Országos vezetés, A pártvezetés tehetetlensége impotenciája miatt.
Ma ez az ember a Botka lehetne ki rendet tesz.
Vagy megpuccsolják őt is.De különben a parlamenti küszöb se lesz meg.Ha nem tesz egy karakteres vezető rendet.
Vagy csak viccből mondom: megint csinál Ő is egy pártot, mint Gyurcsány
 
Utoljára módosítva:
Én csak tényt mondtam nem szimpátiámat.Te meg mióta mondod a Gyurcsánnyal való ellentéte miatt a támadásod rá.
Emlékszem legelsők közötti Botka un-szimpátiádat kifejező írásod tartalma az volt: diktatórikus arrogáns ellentmondást nem tűrő.
Ez lehet szemedben azért rossz tulajdonság mert Orbánra hasonlító.
Szememben éppen ez kellene az a MSZP-be.
E miatt a tulajdonsága miatt.
Kemény kitartó céltudatos.Nagy nagy rendet kell tenni és erős kézzel vezetni.
Annyi bakiba és politikailag önmagára káros dologba esik bele az MSZP
Hogy ez már nem a pancserság gondolatát veti fel.Hanem a régóta sejtett árulókkal teli létet.
Országosan nem tudott labdába rúgni?
Hát pont azért.Mert betojtak a kétkulacsosak és az ingyenélők.
Hogy Gyurcsánnyal milyen a viszonya?
Annak is az az oka hogy Egy olyan erős vezető mellett A DK esélyei csökkennének hogy beszippantsa az MSZP-t
Akkor nézzék meg magukat azok, kik miatt szerinted nem rúghatott labdába.
Az akkor volt egy kényelmes MSZP-nél.
Ha nem ismeri fel a párt hogy neki határozott karakteres vezetőre van szüksége.
Akkor tényleg az áll elő amit FLAMINGO írt még a 3% se lesz meg elébb utóbb.
És akkor Gyurcsányt védésed idealizálásod beérhet.
Egy az egyben megkísérli felszippantani a DK az MSZP-t.Legalábbis a tábort
Én nem arról írtan mit beidéztél hogy mi a jó Gyurcsánynak és mi nem.
De most arról írok.Mi az MSZP lehetősége.Ha meg akar maradni.
Mert erős és sablonos támadásnak elemzés nélkül tetted a Szegedi polgármester képességét.Mi alapon? A Gyurcsányt kitette volna a pártjából.
Gondolom oka volt rá.És nem az öszödi malőr(mint politikai hiba)
Túl sok a mentőtiszt a pártban, lehet ez a baj.
 
Túl sok a mentőtiszt a pártban, lehet ez a baj.
Miért mit csinál egy mentőtiszt bármelyik pártban?
Nem is tudom melyik pártra írtad?És miért?Mire is volt ez indoklás és pontosan miként?
Szerintem én egy általánosabb érvelést elemzést tettem.Nem kiragadott napi ügyeken múlik, a hosszú távú alakulás.
Képes vagy az üzenetemre válaszolni nem belökött szavakkal?
Talán erre?:
Annyi bakiba és politikailag önmagára káros dologba esik bele az MSZP
Hogy ez már nem a pancserság gondolatát veti fel.Hanem a régóta sejtett árulókkal teli létet.
Vagy emerre reagáltál?:
Nincs karakteres egyénisége Illetve egy az van, de az Szegeden.Pesti MSZP-sek elutasítják.
Vagy sehová se reagáltál csak úgy semmiért.
Konkrétumot mi mire illik és fejtsd ki,érveidet.
 
Utoljára módosítva:
Most itt sírok Karácsonyért, könnyeim a laptopra folynak.
Ha bármely önkormányzattól elveszik a költségvetési forrását.Akkor annak működését akadályozzák meg és hitel adósságba kényszerítik.
A mi településünkön mi nem ellenzéki is elvették a bevételi forrást.
Bizony ejthetnéd az együttérző könnyeket.
Bár az krokodil könny lenne.
Legalább annyit belátnál: Az önkormányzatiság, ami a kormánytól függetlenen.
Azt semmisítik meg ezzel.
Ez ismét egy hűbériségre törekvés.Bevezetése.Inkább kikényszerítése.
Jöhet a tanácsi rendszer ugye?VB titkárral és PB titkárral?
Azonban amikor 1990-ben megalakultak a helyi önkormányzatok, a közigazgatás és az államigazgatás fogalma elkülönült egymástól.
A tanácsrendszer (1950–1990)
Az 1950-es első tanácstörvény, mely alig különbözött a hasonló szovjet jogszabály fordításától,
 
Utoljára módosítva:
A DK ba nem lasszoval fogjak az Mszp-seket, de mennek is mas minden ellenzeki partba.
Amennyiben abba a hiszembe volt Botka hogy majd visszaviszi az allitolagos elment Mszp -s szavazokat hat ez boritekolva volt hogy nem fog sikerulni. Kellett volna neki is kivalni uj partot csinalni nem a masik ellenzeki partot bekebelezni, valahogy minden nyilatkozataba beleszotte vagy ekezte a DK, neki a Fidesz volt az ellenzeke,mint a tobbi erthetetlen modon politizalo ellenzeki partnak pl LMP nek is. UGy gondolom az a part lesz utokepes ellenzeki akik sokat dolgoznak a sikerert es nem a sultgalambot varjak. Remelhetoleg az osszefogosdi jobban fog sikerulni, mert ugy-e mind egyedul akarta az ORbant levaltani ami azert tuti nem sikerulhet, ,reggelire megette oket Orban. Szel kormany ,Vona es a tobbi van akit mar merni se lehet a realitassal kevesen szamoltak de ezerrel Gyurcsanyoztak.
 
A DK ba nem lasszoval fogjak az Mszp-seket, de mennek is mas minden ellenzeki partba.
Ez volt a válaszod arra hogy fel akarja szippantani az MSZP-t a DK?
Igaz én jobbára a tagságra gondoltam.
Az valóban hangzatos a lasszó hogy nem lasszóval fogják.
De fogják és csalják.
A módszereket nem tudom.
A szimpatizánsokat Nem pozícióval csalják.
Ám a vezetőségi tagokat már talán beígért pozíciókkal.
Ekkor viszont én már sem, szimpatizálok a megélhetési politikusokkal.
Olyanok szalmalángot se érnek.
Ha maguktól mennek tagok, vagy szimpatizánsok.
Az teljesen helyénvaló.Az csak a jobb és ígéretesebb tevékenysége miatt van a pártnak.
És az valóban nem lasszóval fogás.
 
Vona es a tobbi van akit mar merni se lehet a realitassal kevesen szamoltak de ezerrel Gyurcsanyoztak.
Ezzel meg ne foglalkozz annyit.
Hisz változik a politikai paletta a cél és a lehetőség.
Most se szeretik jobban Gyurcsányt.El se ismerik.
Akkor miért a mégis beszélés?Hogy szóba állnak egymással?
Mert fel kellett ismerni.A nemzet közös ellensége nem a baloldal, hanem Orbán.
Ezt a volt szélsőjobbosok is felismerték.
Bár ha nem Vonáztál volna annyit rasszista politikájuk miatt észre lehetett venni.
Társadalmi kérdésekkel is ott voltak a palettán.Sok sok munkajogi kérdéssel foglalkoztak.
Az alkotmány egyoldalú átírása miatt a Fideszt akként bírálták:
Még Horn Gyula is tisztességesebb volt mint a Fidesz-vezetés.
És tudod ki szólalt fel így? Novák Előd
Aki most a Mi hazánkban van.
Még a véres szájú Wittner Máriával is összetűzésbe került pont az alábbi beszéde miatt:
"Fájó kimondani, de kimondom mindannyiszor, hogy Horn Gyuláék komolyabban vették a nemzeti együttműködést, mint Önök, akik oly sokszor használják ezt a kifejezést" - jelentette ki Novák Előd.
Szóval ezt csak azért mutatom.Mert nem volt olyan szakadék A Jobbik és a bal között hogy annak úgy kellett lennie hogy.Az Orbán feltétlen szabad utat kapjon
És Ma is csak az begörcsölt előítéletek akadályozzák meg az együttműködést
pl:
kevesen szamoltak de ezerrel Gyurcsanyoztak
A mostani jobbik és Vona megint más,mit pár éve 2006 tól!
Összehozza most is a közös ellenség a pártokat.2006 ban-Gyurcsány volt a közös ellenség.
Ma az népbutító(uszító) Orbán. Egyúttal nemzetromboló.Az általa képviselt belpolitika

Tudod kit láttam 2 napja?
A műsor vendégei Vona Gábor a Jobbik volt elnöke, Horváth Csaba polgármester, Zugló, MSZP és Hajnal Miklós elnökségi tag, Momentum.
Ezek tudtak egymással beszélni

A Novák féle felszólalást itt olvashatod a fel nem jogosított alkotmányozásról
https://www.parlament.hu/naplo40/087/n087_0201.htm
Ebből látható Jobban támadják a Fideszt mint az MSZP-t.
Nem kell egy régi sérelem Az akkori jobbik és a mai közt elővéleményezni.
http://m.atv.hu/videok/video-20200610-a-nap-hire-krug-emiliaval-2020-06-10
Én láttam időnként a Volner és még jó pár Jobbikos beszédét a parlamentben.
Inkább voltak szociálisok mint bárki akkor.
Ma is a Jakab jobban követi ezt a társadalmi képviseletet mint a DK.
A felismerés a DK-ról mint erőviszony és a Gyurcsány nem tisztelése mellett.
Megvan a tudat együtt vagy sehogy nem fog menni.
Nem kell ma sem szeretni a Gyurcsányt sőt utálható marad sokaknak.
De ellenségeknek se kell lenniük a pártoknak.Közeledés folyamata.

Aztán soknak ez se tetszik.Azok bontják a Jobbikot kilépéseikkel.
A "Gyurcsányozás ezerrel" mondád.
Ezért nem aktuális emlegetni.Mert bizony ő már sose mossa le az akkor történteket magáról.
De ezt tudja is
 
Utoljára módosítva:
Kellett volna neki is kivalni uj partot csinalni nem a masik ellenzeki partot bekebelezni, valahogy minden nyilatkozataba beleszotte vagy ekezte a DK, neki a Fidesz volt az ellenzeke,mint a tobbi erthetetlen modon politizalo ellenzeki partnak pl LMP nek is.
Ezt nem vitatom.
A DK-t támadásai valami hibás út volt.
Talán rövidtávon látott és csak azt: konkurenciát hozott létre az MSZP-nek a DK.
És ezt rövidtávon károsnak gondolhatta akkor bárki balos.
Hisz ez gyengítés mert osztódott.Gondolhatta bárki.
Persze sokat fordult a magyar politikai paletta azóta.
 
Annak is hibás.Mert mégis a valóságot akartad eltakarni.
Hogy az önkormányzatiság egy fontos dolog.
És ha a varosok helyi bevételeit mi a köz működéshez kell. A helyben termett bevételt.Elviszik Budapestre a közösbe.(ahonnan meg szürke lesz)
Akkor az önkormányzatiságot szándékszanak Budapestre vinni központosítani.
Mint mondtam a tanácsrendszer működéséhez hasonlóan.
Ebben már semmi irónia nincs.Ezt már senki se szeretné csak a kurvára központosított, kézi vezérlesű állam a mostani kormány
Pont a szovjetek mintájára.
Hát nem volt elég?
 
Utoljára módosítva:
ritka gusztustalan egy szerecsenmosdató topik ez. a felsorolt pontok totálisan abszurdak és csak egy szemellenzős írhatta őket.
Abszurdak? Miért?
Mi benne a gusztustalanság?
Láthatod hogy az mszp vergődik sem a párt irányát nem találja sem a választóit.
Akik kiállnak a nyilvánosságra közülük azk meg tapasztalatlanok.
Folyamatosan valamilyen háttér csapatot hibáztatnak ha elkövetnek valamilyen hibát....vagyis még maguknak sem vallják be hogy ki a hibás...Az ellenzéki oldal járna jól ha feloszlatnák magukat mert akkor az mszp szavazói és támogatóinak valahova szavazni kellene.
 
Folyamatosan valamilyen háttér csapatot hibáztatnak ha elkövetnek valamilyen hibát....vagyis még maguknak sem vallják be hogy ki a hibás...Az ellenzéki oldal járna jól ha feloszlatnák magukat mert akkor az mszp szavazói és támogatóinak valahova szavazni kellene.
Ebben itt van 2 db témakör.Egyik a ki a hibás és a vállalás.
Volt 1 ember ki elmondta az öszödi beszédet.És mi lett belőle?
Van egy másik ki elmondta Ő sose hazudott.
A Politikájuknak lényege sose bevallani semmit mert a másik csapat ezt a bevallást fogja reggeltől estig adni a propagandájába..
Ezért ez Fidesz nevű párt a tagadást és elkenést halálig módszert választja.
Erre te jössz hogy nem az él embert váltják le ebben az ügyben.
Akkor most ki melyik módszere a jobb?
Bevallani és belebukni az egész csapatnak csoportnak?). Mert az ellenfél úgy is azt fogja mantrázni.Ebből is egy fejvadászat lett.Mi a jó ilyenkor én meg nem mondom.De gyorsan kell cselekedni mert az ellenfél nem áll le.
Az egész hamis videó arra jött létre hogy belereszkessen a párt.Hogy ki etette be őket épp úgy nem tudni mint a többi és régi videóknál.
A másik mondatod:"ellenzék járna jól ha feloszlatnák magukat mert akkor a szavazói és támogatóinak valahova szavazni kellene."
Ez jól hangzik szerintem el is hiszed.
De épp most olvastam a jobbik hozzászólásai között.Ugyanezt: Ha az összes jobbik feloszlatná magát és csak 1 párt lenne akkor mindenki arra az 1-re szavazna.
Már ott felvetődött bennem.Marhaság, tetszetős és politikához nem értő gondol ilyet.
Nem egységes ideológiai alapon áll az ország lakossága.Számára különbözőek a pártok..
Nem kell az összes párt helyett 1 pártba olvasztani mindet.
Csak szavazni kell egyre.
De még ez se megy.Hiába közeledett a jobbik a DK-hoz a tagság nem közeledik.Sőt még a vezetést is porlasztotta.
Na hát ezek után lásd be ha nem mint politikát kezeled a pártokat hanem kizárólag patika mérleges matematikán.Akkor egy lehetetlen a pártok mostaniról egybeolvadása.
Ez folyamat, nem lehet vágyaddal gyorsítani.
Ha elolvadt valamelyik akkor elő fog állni magától az a helyzet.Hogy beolvadnak másikba.
De ez se volt mindig jó és döccenőmentes.
Egy néppárt tudott beolvasztani hozzá nem tartozó ideológiát.
A kisgazdákat és az MDF-t.
Ezt is csak azért mert nem túl távoli ideológiai talajon álltak.
Mindkettő(nem baloldali inkább középutas)
Igen most az MSZP és a DK áll összeolvadhatósági alapon(esetlegesen)
A Momentum és LMP nem Bár LMP jobbik közeledő volt.
De akkor még erő s volt a jobbik.Ma se az LMP se a jobbik nem erős.
A momentum pedig 10% körüli.A legerősebb parlamenten kívüli párt.
Egy felmérés A parlamenten kívüli pártok erősödését jelezte.
Na ezzel mit kezdünk?
A kiábrándultság növekedett a parlamenti pártokból.
A 30 éven alattiak utasítják el leginkább a Fideszt.
Na ezzel is mit kezdünk?
Megint új pártok születnének ha a régik csalódottságot hoztak?
Hiába vannak többen a Fidesztől távol állók.
Az 1 párba olvadás nem megy úgysem Setni.Folyamat kell ahoz.
Marad a választási egy jelölt megállapodás

Az egy az egyben igaz:
az mszp vergődik sem a párt irányát nem találja sem a választóit.
Ezért mondtam többször A karakteres erős vezető kell oda.A Szegedi.
Melitta nem hiszi hogy sikert érne el.Ellene van.Mindig jön a régi állapottal.Az is más ez is más akkor 10 % is volt az MSZP. Ma meg csak hibát hibára halmoz. Új helyzet van karakteres vezetőt válasszanak. KÉSZ.(de félnek akik most pozícióban vannak)
Pedig Egy erős Pártelnök kitakarítaná a tehetségteleneket.
1 év küszködés és zúgolódás után.A párt is erős lenne.
Szavazótábort is a megbízható kiszámítható út hoz.
A legeltökéltebb baloldali most is a Botka.Épp csak Gyurcsánnyal nincs valamiért kibékülve.
 
Utoljára módosítva:
Tőlem...legyen.
De talán jobb lenne mint hogy lesz két 8% párt helyette lenne egy párt és akkor a bizonytalanok is tudnának dönteni. Így csak morzsolódnak és sokan passzivitásba mennek át.
Elméletileg igazad van de a politika nem matematika.
2+2 az nem 4 szavazat.
safe_image.php

Mi lesz az egyéb nem tetszikkel?
Emlékszem pont a jobbik középre húzódásánál írtad.És a szélsőjobb ideológiája ami akkor főleg rasszista volt.Miként fogy a választási szövetség kérésére a balra szavazni.
Sehogy vagy alig.
Mi lett a cukisodás vége?(rasszizmus ledobása)
A tagság és vezetőségi leporladás következett be.
2+2 nem négy szavazat a politikában.
mert a 4 szavazó 5 felé megy.(képes rá mert a szavazó szerintem hülye)
Mások nem merik mondani én mondom.
Ha pártok olvadnak össze az pedig megint rossz.Mondjuk sok egyéb miatt lehetetlen is(pl a saját karrierje).
Aztán pont az ideológiai távolság miatt se mennek utána.
Képzeljük el: egy Gyurcsányt kurvára utáló(ő se tudja miért)
A két párt egyesülne.Hát tuti kiválna a pártból.
És még nem beszéltünk arról közben ott a Fidesz média azt sulykolja Jakab Péter vezette jobbik átállt a bal oldalra.
Ami persze nem igaz.
Csak józanul kezdtek gondolkodni

A szavazótábort próbálja ráébreszteni.Közös cél érdekében csináljunk 2+2=4-t
De még az elvhű és kemény régi rasszisták se ébrednek rá félre kell tenni egy időre az ellenszenvet
Így csak morzsolódnak és sokan passzivitásba mennek át
Nem akkor ha nem teszik meg az egyesítési lépést éppen most morzsolódnak.
Egy dolog működik,Ha nem hangsúlyozzák a különbségeket hanem az azonosságra teszik a hangsúlyt!!
és kizárólag technikai együttműködést kommunikálnak.
Ennek a mondatnak egyik részét Gyurcsány fogalmazta a másikat Harangozó Tamástól halottam.
Mindkettőt kell csinálni.Nem beszélni a különbözőségről.És hangsúlyozni csak választási technika miatt van.
Közben ott lesz a Fidesz média majd az fogja kérdezni: És az ideológiai különbség?
Ki támogatja a szegregált oktatást? és ki nem?
Van-e soros terv vagy nincs mi a migrációhoz való viszonyulás?
Ezek igen nehezen kommunikálható kérdések.
Nem lesz könnyű
 
Utoljára módosítva:
Szerintem máig tény és még vagy 50 évig az hogy megosztó
"Szili Katalin is vezette a népszerűségi listát?"
Hogy vezette e nem érdekel de árulása pillanatában.Fő biodíszletté vált.
És kiderült semmiféle politikai érzéke nincs.
Egy árulás egy átállás nem politikai érzék.
Épp ma láttam a szilivel egy videót.Megöregedve megkövéredve.
Még ma is kapaszkodna a fidesz szekerére.
Bármit elmond amit elvárnak tőle.
Hogy képzeli bárki is hogy hiteles amit mond.

A KDNP-be frissen belépett MSZP-alapító bruttó 13,7 milliót kap azért a Miniszterelnökségtől, hogy „a határon átnyúló autonómia ügyében” lássa el tanácsokkal a kormányt,
Aztán mivel az EU szóvá tette, hogy kormányzati káderekkel tömték tele az egyetemi kuratóriumokat, a Pécsi Egyetem alapítványába beültetett Szili március elején lemondott a miniszterelnöki megbízotti pozíciójáról, majd azonnal elkezdett miniszterelnöki főtanácsadóként dolgozni.
/.......van az a pénz....../
 
A KDNP-be frissen belépett MSZP-alapító bruttó 13,7 milliót kap azért a Miniszterelnökségtől, hogy „a határon átnyúló autonómia ügyében” lássa el tanácsokkal a kormányt,
Aztán mivel az EU szóvá tette, hogy kormányzati káderekkel tömték tele az egyetemi kuratóriumokat, a Pécsi Egyetem alapítványába beültetett Szili március elején lemondott a miniszterelnöki megbízotti pozíciójáról, majd azonnal elkezdett miniszterelnöki főtanácsadóként dolgozni.
/.......van az a pénz....../
Még hogy 30 éve szabadon! Sírjak, vagy kínomban röhögjek? Ezektől tényleg csak a halál választ el.
 
Még hogy 30 éve szabadon! Sírjak, vagy kínomban röhögjek? Ezektől tényleg csak a halál választ el.
Ha ezt Szili Katalin félékre írtad
nem tudom miért.
Megélhetési politikusoké ma a világ.(orbán rendszer)
És persze előtte is.
Szili Katalin azóta biodíszlet a kormánypárt pódiumán amióta alkotmányoztak
2010?
1680769663391.png


Szerző
Simon István
Szilágyi Péter
Hack Péter
Kovács György
Bertényi Iván
Balogh Zsolt
Molnár Tamás
1680769906737.png


Jog és politika határán​

Alkotmánybíráskodás Magyarországon 2010 után
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,708
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére