Amikor minden tréfa megengedett: briliáns átverések bolondok napján

Világszerte tartják a bolondok napját április elsején, hiszen ezen a napon gyakorlatilag bármilyen tréfa és átverés megbocsájtható. A gyerekek alig várják az iskolában, hogy csínytevéseket kövessenek el, de a felnőttek sem maradnak ki a tréfából. Ám nem árt ezen a napon óvatosnak lenni, és mindenben egy kicsit kételkedni, mert sokan dőltek már be óriási átveréseknek.

Jobb, ha mindenki résen van április elsején, hiszen ez az a nap, amikor bármi megtörténhet, de semmit sem szabad egyből elhinni. Számos ország ünnepli a bolondok napját, ám hogy pontosan honnan származik a hagyomány azt homály fedi. De persze számos magyarázat akad rá.
A legelterjedtebb feltételezés, hogy a bolondok napja Franciaországból ered, ugyanis ott egészen 1564-ig április elsején volt az év első napja. Ilyenkor szokás volt ajándékkal kedveskedni a rokonoknak, barátoknak. Csakhogy IX. Károly elrendelte, hogy január 1. legyen az újév napja. Az ajándékozás hagyománya azonban megmaradt április elsején is, csakhogy ezután elkezdtek vicces meglepetésekkel kedveskedni egymásnak. Így alakult ki, hogy április első napja a tréfáról kell, hogy szóljon.

Egy másik elképzelés szerint egészen az ókori Rómáig kell visszamenni, ha a bolondok napja eredetét keressük. Úgy vélik, hogy a szaturnália ünnepének folytatása lehet. Ezen a napon anno felfüggesztették a társadalmi rangokat, az urak és a szolgák helyet cseréltek, nem kellett dolgozni, cirkusz, felvonulások gladiátorjátékok követték egymást. Csakhogy ez az ünnep december 28-án volt, így ebből a szempontból nem teljesen egyezik a bolondok napjával.


Egy kevésbé vidám elmélet szerint viszont a szabin nők elrablásához köthető a világnap. Romulus ugyanis az áprilisi Neptun-ünnepére hívta Rómába a szabinokat, ám mindez megtévesztés volt, ugyanis így rabolták el a nőket.


De hogy mennyire résen kell lenni április elsején azt az is bizonyítja, hogy az évek során bizony akadtak hatalmas tömeges átverések, amelyeknek emberek ezrei dőltek be, pedig már első hallásra is elég tréfásak a sztorik.


1957-ben például a BBC leadott egy riportot arról, miként termelnek Svájcban spagettit a farmokon. Még meg is mutatták a fákon csüngő tésztákat, a tréfát azonban nem sokan értették, és sorra jöttek az érdeklődök, akik tudni szerették volna, hogyan lehet saját spagettifájuk.

Az alaszkai Sitka városágban is gonosz tréfát űztek a lakosokkal. Az emberek ugyanis arra keltek, hogy a mintegy 400 éve szunnyadó Mount Edgecumbe vulkánból füst jön ki. Gyorsan küldtek egy helikoptert, hogy megnézzék, mi a helyzet odafent. Ám kiderült, gumiabroncsokat égettek a kráterben, a hóba pedig beleírták: „Április bolondja".


A Burger King 2008-ban bejelentette, hogy külön Whoppert készítenek a balkezesek részére, amelyben a szendvics hozzávalóit 180 fokkal elfordítva helyezik el számukra. Ennek hatására többen akartak balkezes szendvicset rendelni. Másnap a cég belejelentette, hogy csak átverés volt. De a gyorsétterem-multi 2018-ban is kieszelt egy tréfát, akkor azt adták be mindenkinek, hogy új terméket dobnak a piacra, a Csoki Whoppert, amely tűzön grillezett csokit, vaníliakrémet, málnaszószt, kandírozott vérnarancsot és még sok ínycsiklandó édességet tartalmaz, erről még egy videót is készítettek. Ám sokak nagy bánatára ez sem volt igaz.


Az amerikai PC Magazin 1994 áprilisában olyan álhírt tett közzé, amely szerint egy törvényt készülnek behozni, ami megtiltaná az ittas állapotban történő internetezést. Azzal magyarázva, hogy a világháló egy információs szupersztráda, és az autópályán sem szabad alkoholfogyasztás után száguldozni. Ezen persze rengetegen felháborodtak, és dühödt hívásokat intéztek Edward Kennedy szenátornak, akinek végül hivatalos cáfolatot kellett kiadnia, hogy lecsitítsa a népet.



bolondok napja.jpg
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Az alaszkai Sitka városágban is gonosz tréfát űztek a lakosokkal. Az emberek ugyanis arra keltek, hogy a mintegy 400 éve szunnyadó Mount Edgecumbe vulkánból füst jön ki. Gyorsan küldtek egy helikoptert, hogy megnézzék, mi a helyzet odafent. Ám kiderült, gumiabroncsokat égettek a kráterben, a hóba pedig beleírták: „Április bolondja".
Ez egy igen jó tréfa
Egyáltalán nem gonosz
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,572
Tagok
615,325
Legújabb tagunk
Handmade
Oldal tetejére