Amit nem tudunk megbocsátani!? Felfordult az életem!

T

TH6777

Vendég
images
 

Babyke008

Új tag
Helló! Nekem is gyökeresen felfordult az életem. Úgy volt rossza a kapcsolatom, h. nem is tudtam róla. 1 hónap alatt éltem át a poklok poklát.:(

Ez 2 hónapja történt és az exemnek már ott az új csaj, aki mint kiderült egy tizenéves kis spiné.

Szóval ez a nagyon szomorú.

Én azt hittem, h. egy harmonikus kapcsolatban vagyok.

Persze. Írok.A párom egy igazán rendes, megértő pasi volt és persze oda volt értem. Én 17 voltam mikor elkezdtünk járni. Fél év után egy kis szünetet akart, mert leszerelt és még bulizni akart.Én iszonyatosan szenvedtem ,de sikerült kilábalnom belőle mígnem újra találkoztunk 4 hónap után és újra keresett, nem hagyot békén. Hogy ő még mindíg szeret és már megbánta h. ott hagyott.Újra skarta kezdeni.

Én belementem de hónapokig rideg és tartózkodó voltam vele.Ő meg egyre jobban akart. Nagyon tudott udvarolni. Órákat várt rám télen az autójában, hogy meglepjen. Jött hozzám tűzön-vízen át. Jött a fellépéseimre és én is kezdtem benne jobban bízni.Minden 7végénk egymásról szólt.

Én lediplomáztam és főiskola alatt is végig dúlt a love. 5 év után összeköltöztünk az ő falujukba közel az anyukájához, aki egy anyaoroszlán típus. Sokat sírtam miatta, sokat bántott.

Pedig én mindent megpróbáltam. Házias vagyok. Imádok főzni és a gyerekeket is nagyon szeretem és ők is engem. Ráadásul csinos is vagyok. Nem vagyok egy állandóan otthon ülős fajta. Mértékkel szeretek bálozni, a tánc a lételemem és énekelek is. Próbáltam sokszínű lenni.

Na mindegy gondoltam ha az anyja nem is szeret, mi attól még szerethetjük egymást és kitartunk.Általában ha probléma, nézeteltérés volt köztünk az anyuka miatt volt sajnos.A legszomorúbb az, hogy ő közöttünk örlődött mert annyira tisztelt őt, hogy semmire nem mondott nem-et, nem állt ki mellettem.

Az exem az utóbbi 1 évben változott. Nekem tetszett. Bulisabb lett, kicsit többet is ivott mint szokott, de gondoltam 1× × elmegy.

Na de jött a szilveszteri buli. Én énekeltem egész éjjel(mi szolgáltattuk a zenét) de ott volt ő is és a baráti kör.
Na ott jöttem rá, h. valami nem stimmel. Egész éjjel egy kiscsajt táncoltatott amit én végignéztem a színpadról.

Én másnap rákérdeztem tagadott.

Láttam őket együtt utazni, rákérdeztem tagadott.

Hazaköltöztem. Tagadott

Most pedig már ott vannak együtt.
Semmi magyarázatot nem kaptam.
Egy gyáva férfi.

Mondhatta volna, hogy sajnálom, beleszerettem másba de nem.

Ennyi a történet.

1 hónap híján 7 év.:)
 

evapatocs

Állandó Tag
Állandó Tag
Most pedig már ott vannak együtt.
Semmi magyarázatot nem kaptam.
Egy gyáva férfi.
Mint általában a férfiak,tisztelet a kivételnek!;)
Örülj,hogy megszabadultál tőle,még időben,ha lehet ilyet mondani.

Mindenesetre a 7 év kritikus idő,Frabato mondta,a hires mágus.:)

Az a legfontosabb,hogy ne agyalj róla.Engedd magad szenvedni,ne fuss el előle,de ne sajnáltasd magad!!
Aztán ha ezzel megvagy,járj szórakozni,kapcsolódjál ki,és ha lesz másik párkapcsolatod, 1-szer beszélj róla (ha akarsz,de jobb lenne 1-szer sem!!:))és add át magad neki!!
Természetesen akkor,ha már "jól" megismerted!:)

Fel a fejjel!!:p
 

atomvakond

Kormányos
Kormányos
Most pedig már ott vannak együtt.
Semmi magyarázatot nem kaptam.
Egy gyáva férfi.


Ezzel most megsértettél egy csomó valóban férfit,...:D fel a fejjel már ez is több mint amit megérdemelt...mármint az az idő amit neki adtál...
az élet szép

<iframe title="YouTube video player" width="200" height="180" src="http://www.youtube.com/embed/1FE_dxZi9pE" frameborder="0" allowfullscreen></iframe>
 
T

TH6777

Vendég
Pedig én mindent megpróbáltam. Házias vagyok. Imádok főzni és a gyerekeket is nagyon szeretem és ők is engem. Ráadásul csinos is vagyok. Nem vagyok egy állandóan otthon ülős fajta. Mértékkel szeretek bálozni, a tánc a lételemem és énekelek is. Próbáltam sokszínű lenni.

No a hiba sztán nem is benned volt...csak részben...,mert csak Te probáltál meg mindent...a konfliktusok kezelésére és azok megoldására...ugyan a kedves párod miért is nem?...mert valahol igen igen cserbe hagyott....
 
T

TH6777

Vendég
Na mindegy gondoltam ha az anyja nem is szeret, mi attól még szerethetjük egymást és kitartunk.Általában ha probléma, nézeteltérés volt köztünk az anyuka miatt volt sajnos.A legszomorúbb az, hogy ő közöttünk örlődött mert annyira tisztelt őt, hogy semmire nem mondott nem-et, nem állt ki mellettem.

tudod mi a legszomorubb?...,hogy nem szeretet és nem tisztelt Téged öszintén!...nem Ő örlödött igazán...,henem Te!...neki ez egy baromi kényelmes volt összeségében...,mégha kifelé az "örlődését" mutatta és éreztette Veled...,mert probáljon engem bárki is örlődésbe "kényszeriteni"...legyen az az anyám...,de bárki....,ha én szeretek valakit aki történetesen a párom....akinek a szemébe mondom...,hogy szeretem....és még is befolyásolni tudja a gondolkodásom-dőntéseimet és az életemet...pláne ugy hogy hagyom a másikat ezzel tönkre tegyem-tegye....
képtelen volt igazán szeretni Téged és melletted állni mindenben...ha nem igy lett volna...akkor igyekezet volna megteremteni a Te és Ő nyugalmas életét közösen...nem pedig elnézni és jó majom lévén hallgatni az anyjára.... és az anyja nem éppen szeretet teljes közeledéseit feléd...
lehetne ragozni...,de felesleges...nem szeretet és ennyi...
 
T

TH6777

Vendég
Most pedig már ott vannak együtt.
Semmi magyarázatot nem kaptam.
Egy gyáva férfi.

no azért a gyáva és az aljas-tiszteségtelen között van ám különbség...és nem is kevés...
ez az egész az ő részéről még véletlen sem gyávaság....egyszerűen nem vállalta fel önmagát és ugy amilye...nem vállalt fel téged aki a "szeretője" és párja voltál x ideig...tűrvén minden kisded játékát-tiszteletlenségét-hazudozásait....mitöbb képtelen volt önmaga úra lenni és felnőtként a "kedves" mamának ellentmondani amikor...

azt gondolom nem volt helyes részedről magadat ábrándokba ringatni...amikor is olyan dologra vártál magyarázatot...amire nincs igazán és öszinte magyarázat...hiszen maga a cselekedetami nem öszinte eleve...nem magyarázható meg öszinte és valós szövegekkel kisérve...

de engedtessék meg egy kérdés: Te milyen magyarázatot vártál volna el...és mennyiben változtatott volna benned és érzelmeidben-lelkedben...emberi mivoltod tiszteletében egy esetleges fals magyarázat...pláne amikor ugye már ottvan a "nevető 3."...:confused::rolleyes:

Ui: sajnos az ilyen és hasonló általánositások miatt...,mint pl a Tiéd is "Gyáva"....csak megnehezitik a nem is oly kevés.... tisztességes és becsületes-hűséges-párjukat-családjukat szerető Ffiak sorsát....a róluk általánositások alapján kialakult "véleményeket"...és csak nővelve ezek által az előitéleteket negativ irányba!
Soha nem szabadna általánositani egy embernek sem...nemtől független...amikor is egy kapcsolat zátonyra fut...és már mindenki más vizekre kényszerül egy szakitás miatt!
 

König Marcsi

Állandó Tag
Állandó Tag
Páromnak!

Ha valami gonosz véletlen folytán elpártolnál tõlem,sose bocsátanám meg magamnak,hogy nem figyeltem eléggé oda ránk!
 

KTibor82

Állandó Tag
Állandó Tag
Kapcsolatban csak akkor érdemes megbocsátani, ha a másik belátja a hibáját, a kiváltó okot is sikerül megtalálni és megoldani, valamint az érzelmek sem múltak el! Nehéz, de van amikor megéri és magasabb szintre juttatja, erősebbé teszi a kapcsolatot!
 
L

lamadys

Vendég
bocsánat

A megbocsátás a teremtés egyik legszebb ajándéka. ennek elenére lélekből kell fakadni, ha innenfakad akkor összinte és egyértelmű, ha nem akkor úgyis csak illúzió.
 

ancsi00

Állandó Tag
Állandó Tag
a megcsalas megbocsathatatlan

illetve megbocsatani megbocsathato, de vegleg elvag valami nagyon fontosat. es utana mar nem lesz ugyanaz, barhogy is probalkozik az ember.
 

atomvakond

Kormányos
Kormányos
a megcsalas megbocsathatatlan

Ebben teljesen igazad van....

illetve megbocsatani megbocsathato, de vegleg elvag valami nagyon fontosat. es utana mar nem lesz ugyanaz, barhogy is probalkozik az ember.

Most mi történt? miért változott a véleményed?...nincs utána, vége és kész, különben kihasználható leszel.....megmagyarázni lehet, de megérteni, sőt megbocsátani soha....
 
T

TH6777

Vendég
Ha nem tudsz felejteni,a megbocsátás sem lehetséges,legfeljebb próbálsz nem gondolni rá...;)

No Barátosném sztem azért a megbocsájtás akkor jön el.... amikor a nő/ffi úgy tud élni..., hogy a gondolataiban nem merül fel ez a megcsalás..., vagy ha elő is jön nem emészti magát miatta... azt gondolom...,hogy a megbocsájtás a te/önmagunk számára a legfontosabb...hamár olyasmire került sor ami...., mert nem élhetsz a szívedben mindig haragban....
felejteni kell ez tuti a megbocsájtáshoz....ott ahol feledésre van szükség....,megróni máskor azt....,akinek szüksége van a megrovásra....véleményem szerint azért az igazi megbocsátás is..., mint a szeretet általában...,intelligens és leleményes....persze embere válogatja....no meg alázatos is....hogy megbocsájsak valakinek....ahoz elengedhetetlen...,hogy önmagunkban nem haraggal gondolunk többet arra...,aki valaha megbántott valamivel...., vagy ártott nekem-nekünk....
Barátosném tudod azért nem egyszerű a megbocsájtás....
hiszen nekünk embereknek....korunktól-nemünktől-kapcsolatainktól független....lelkünk és kapcsolataink egészséges működéséhez arra is szükség van....,hogy a sértett félként meg tudjunk bocsátani....,
ha tőlünk bocsánatot kért a vétkes..., el tudjuk fogadni a bocsánatkérést...,és képesek legyünk kimondani..., hogy nem haragszom...,és megbocsátok....ez nagyon fontos....
mert biza az őszinte megbocsátás része..., hogy hajlandó vagy a dolgot egyszer...., s mindenkorra elfelejteni....nem emlegetni és a következő adandó alkalommal nem a másik fejéhez vágni..., és hajlandó vagy a személyre úgy tekinteni..., mint aki nem okozott kárt neked....ezek azok a dolgok amiket sajnos alig alig akad aki képes megtenni a másikkal szemben....,
valójában sztem nem a memóriánk fölött kell erőszakot gyakorolnunk...hanem egyszerűen döntsük el...., hogy nem forgatjuk oda-vissza magunkban.... többé azokat az emlékeket amik..., és ha még is eszünkbe jutnak is..., nem azok alapján cselekszünk a másikkal szemben...
az esetleges vagy valós sérelmeink "őrzése"....saját lelki egészségünknek is ártalamasak....
a magam részéről amondó vagyok....,hogy a megbocsátás tiszta lap...., és voltaképpen az újrakezdés lehetőségét teremti meg a kapcsolatban....
tovább menvén sztem....a megbocsájtás az önbecsülésnek és jólétnek egy magasabb fokára emeli azt...aki meg tud bocsájtani a vétkezőknek....
Barátosném véleményem az...,hogy biza nem is azért van a múlt...., hogy elfelejtsük...., hanem hogy tanuljunk belőle!
hiszen aki csak úgy bocsájt meg...., hogy hajlandó felejteni..., valójában egyáltalán nem bocsátott meg....
Az igazi megbocsájtás alapja és lényege sztem: megérteni...,mélyen megérteni és elfogadni....
 
Oldal tetejére