Anonymus - 2000 (Tanmesék felnıtteknek)

Szeretném megosztani veletek, életemre legbagyobb hatással lévő események létrehozójának eme gyöngyszemét, (igaz vannak benne részek amikkel nem értek egyet, de ilyen az élet)fogadjátok és tanítsátok


Olcsó, egyszerő, s fıképpen:
semmiféle igazságot nem tartalmazó tudósítást
tart kezében
a
Kedves Olvasó.
Legyen ez amolyan ezredvégi romantika,
az egyéni útkeresésünk során.
Bocsássa meg a világ, de: semmiféle cikket fel nem vállalunk,
Kéziratot vissza nem küldünk,
S levelekre nem reagálunk.
E cikkek szerzıje maradjon névtelen,
csak azok ismerjék, akiknek feltétlenül ismerniük kell,
s legyen e pár oldal csupán elgondolkodtató.
ANONYMUS
A tatárdúlás vészterhes idıszakában Béla királyunk, legfıbb bizalmasával, a Névtelen
Szerzetessel beszélgetett. A király a beszélgetés során többször is utalt arra, hogy szíve vágya
teljesülne, ha valaki vállalkozna e sokat szenvedett nép történetének megírására; bárhogyan
alakul is a magyarság sorsa, az utókornak legalább némi fogalma legyen rólunk, s küzdelmes
utunkról.
A Névtelen Szerzetes, útban az erdélyi rezidenciája felé - hiszen nem volt ı akárki -,
akárhogyan is próbálta másra irányítani figyelmét, ismét és ismét erre irányultak gondolatai.
S mintha a király is utalt volna arra, hogy szíve szerint legfıbb bizalmasától várná el ezt az
áldozatot.
Nem volt követelmény, hogy a magyarság Gesztája névtelenül szülessék meg, de
szerzetesünk - magas rangú erdélyi papként - némi borsot tört a tatárok orra alá, amelynek
következményeképpen cirka négy és fél évet veszítettek céljaik elérésében. S miközben a Nagy
Kán halálra kerestette ıt, célzatos vándorolgatása közepette, tollából fakadni kezdett a Gesta
Hungarorum elapadhatatlan folyama.
Anonymusnak köszönhetıen a tatár nagykánnak nem sikerült megkaparintani a világ hét
szent koronája közül az akkorra már csupán egyetlen fellelhetıt; a magyar koronát, ( a többi
korona a Vízözönt követı „népek helykeresésében" idılegesen vagy véglegesen elkallódott), s a
várható retorziók árnyékában Anonymusunk jobbnak látta, ha tisztelete jeléül, aláírása helyett
királyának és a magyarságnak ajánlja mővét . ...
És mégis! Ily hatalmas munka nem maradhat név nélkül, ha azt valóban istenfélı,
szüleit igen szeretı és családi nevét mélységesen tiszteletben tartó ember írta. Márpedig a mi
szerzetesünk köztiszteletben állva, ilyen ember volt. S vajon hová rejthette volna szignóját
ebben a hatalmas alkotásban?
Nos, a Kedves Olvasó hová rejtette volna??...
Be kell vallanom, hogy amennyiben engem kértek volna fel e munkára, a családom
iránti mélységes, fiúi tiszteletem jeléül, a díszes kivitelő kezdı nagybető; a Gesta elsı iniciáléja
minden bizonnyal megegyezne a családi nevem kezdıbetőjével.
No ha ez így van, akkor ezt esetleg így gondolhatta a mi Anonymusunk is:
Történészek, írástudók és egyéb szakavatottak által eleddig fondorlattal figyelembe nem vett
tényezıként a magyarság Gestájának kezdı iniciáléja a P bető, s a P bető díszes, cirkalmas
rajzolatai között az alábbi betők vannak elrejtve: latinul olvashatóan - Pousa. A, s kárpát-aljai
magyar rovás betőivel - POSA. A.
Kedves Anonymusunk! Kedves Pósa András! Annyi évszázad után, mélységes
tisztelettel köszöntelek!
Ki is voltál Te, akit Béla királyunk idejében Pósa Andrásnak neveztek, s ki lehetett a Pósa
család, akiket királyaink körében folyamatosan, megkülönböztetett tisztelet övezett?
István királyunk egyszülött fiának, Imre hercegnek, fiúi botlásából egy fiúgyermeke
született. Ebbıl okulva (a késıbbi) Szent Imre herceg végérvényesen eltökélte, hogy Istennek
tetszı életet él, szüzességi fogadalmat tett, s a késıbbi házassága során is kinyilvánította, hogy
ı a FIÚ zálogaképpen van a Földön, (kétértelmő kifejezés, mert érthette ezt Jézus Krisztusra, s
immár a fiára is), s házaséletre is csupán akkor hajlandó, amennyiben szent elhatározással
utódlásról kell gondoskodnia.
Egyszülött fiúgyermeke az igen tisztességes Pósa családhoz került, s ezzel egyidejőleg a Pósák
ereiben a magyar trón jogos örököseinek vére kezdett csordogálni..
Ezért hát e kiemelt, de tán soha ki nem mondott tisztelet - e család iránt, s emiatt volt
természetesnek nevezhetı az árpádházi királyok között, hogy a Pósák a bizalmas barátaik
között szerepeltek.
Tiszteletreméltó királyi sarj, egyetlen Anonymusunk, Kedves Pósa András! Engedd,
hogy majd ezer év után írásba foglaljam neved, s engedd, hogy Névtelenséged e fordulatos és
izgalmas ezredvég záloga legyen!
(A fent közölt adatok írott forrásmunkákban fellelhetıek.)
KEDVES OLVASÓ!
Földi zarándoklatunk során fontos állomásához érkezett az Ember és a számára
teremtett világ. Sokezer évnyi kihagyást követıen ismételten és a legközvetlenebbül
érzékelhetıen nyiladozni kezdenek a rejtett dimenziók, s hatalmas változások forgóajtaja elıtt
áll az emberiség.
Világokon át tartó szakadatlan küzdelmeink során, napjainkra, minden létezı érzelmi,
értelmi és ösztön-örvények legmélyebbikének legaljára érkezett fajunk, hogy az iszapot maga
körül sodródva kavarva, megkezdje vágyakozó felfelé szárnyalását a magasabb világok felé.
Átütı erejő éveket élünk, s ennek jobbára önmagunk sem vagyunk tudatában.
Legfeljebb ha olykor furcsán rácsodálkozunk arra, mintha egyre többen sodródnának közülünk
az idegbe-tegség szélére, s a világtól és egymástól szépet és jót váró emberiség, mára szinte
csak negatívu-mokat produkál.
Pedig folyamatosan, megszakítás nélkül sugárzik felénk a Kegyelem, amely minden élılénynek
kijár, s árad felénk a Kozmikus Szeretet; egyre csak azt igazolva, hogy Isten még mindig
nem veszítette el bizalmát az emberiség iránt. (Ugyanezt Goethe, az egyik legnagyszerőbb
beavatott, szavaival idézve: „ A Földön minden újszülött azt hozza hírül, hogy Isten még nem
veszítette el az emberiségbe vetett bizalmát").
Elnyőtt fátyolként szakadoznak dimenzióink határai, tudatunkba, hétköznapjainkba,
eleddig ismeretlen érzések, tényezık és történések könyökölnek bele könyörtelenül, reánk
bízva, hogy észrevesszük-e ıket. E folyamat kivétel nélkül minden embert érint, s érinti a
körénk ren-dezett élıvilágot, természeti jelenségeket, idıjárási változásokat és egyre
„stresszesedıbb" élet-helyzetek is, ám meghagyja azt a jótékony lehetıséget, hogy akikben ez
napjainkban nem tuda-tosul, esetleg erre nem támasztanak igényt, mindazok számára jelen
változások lényege - saját szabad akaratukból - továbbra is rejtve marad.
Ez az ezredvég igen nagy kihívás mindannyiunk számára, amely végképp próbára teszi
Földünk és az élıvilág teherbíró-képességét is. Mégsem nevezhetı mindegynek, hogy a
gyorsul-va zajló események közepette milyen tartással, hittel, lelki békével és biztonságérzettel
rendelke-zünk, s hogy ezekbıl mennyit vagyunk képesek, csöppnyi önzetlenséggel és alázattal
szétosztani másoknak.
Jelen változások, amennyiben nem találunk rá a világgal oly közös Harmóniánkra, a szárnyalás
és bukás lehetıségei közepette természetesen egyre inkább a bukást vetítik elénk, s az ezzel
kapcsolatos apróbb és nagyobbacska napi élményeink végképp próbára teszik legtöbbünk türelmét,
idegrendszerét, és lelki teherbírásunkat egyaránt. Közülünk mindazok, akik nem képesek
kellı figyelmet szentelni e kozmikus mértékő - mégis fıképpen önnön magunkban zajló – történésekre,
szinte automatikusan veszélybe kell hogy sodorják saját testi és lelki EGÉSZ-ségüket,
s egyre kevésbé lesznek képesek átélni, megtapasztalni, és másoknak magyarázni az életünk
ese-ményeit irányító Összhangzatot.
Valamennyiünk lélekfejlıdése egyedi utakon jár - hiszen minden földi ember egyedi és
megismé-telhetetlen - , s ennek megfelelıen a földi feladataink is olykor egymásétól nemcsak
hogy eltérı-ek, hanem esetleg akár totálisan ellentétes értelmőek is lehetnek. E kaotikus,
„istenemberi" szár-nyalásunk szintjén valamennyi földi eltévelyedésünk mégis egységesen
közös elnevezést kapott, ennek a neve pedig: Betegség. A Betegség: a meg nem oldott és végre
nem hajtott földi felada-taink intı jele, a Lélek nyelve, a Harmónia hiánya, azaz: életünk
vesztesége -- ha elfogadjuk, ha nem, ha teszünk ellene, ha nem.
Ezekben az években öröm mámorában kellene hogy ússzon az Ember, mert közülünk
bárki a magasabb dimenziók földi vetületévé válhatna. Erre az emberiség történetében, „tömeges”
méretekben, eleddig sohasem adódott lehetıség.
Nem vak véletlen szükséges ahhoz, hogy a magasabb Tudat az emberre szemet vessen, s nem is
a szerencsének kell közrejátszania: az eredmény és a részvétel pusztán a naponkénti gondolatainktól
függ. Mindazok pedig, akik ezt az aprócska áldozatot felvállalják, meg fogják
tapasztalni, hogy az Isteni Dimenziók milyen nagyon várják az EMBER diadalát.
FALIÓRA ÉS EGYEBEK
A falióra tulajdonképpen sohasem mőködött. Még újkorában, amint kiemelték
dobozából valaki leejtette, s javítását mesterember nem vállalta el. A faliórát a fiatal pár kapta
hajdanában - fiuk születésekor - a gyermek keresztanyjától, családtagként kezelték tehát,
cipelték magukkal minden költözéskor, s díszes tokjában terpeszkedve mindig a legszebb
falfelületet foglalta el.
Persze közben szálltak az évek, s csordogált az élet a maga zőrzavarai közepette. S a
faliórát sem kéne többször említeni, ha az egyik estén váratlanul meg nem kondult volna. De
megkondult.
Lett is nagy kavarodás a családban, amely nyomban hírtelen támadt süket csendre váltott át,
amint a mama a nagyfiára nézve megszólalt: „Meghalt a keresztanyád".
Más egyéb sem kell egy alakuló léleknek, minthogy ilyen zavaros információk feldolgozására
késztessék, nem is hunyta le szemeit a fiú, hanem forgolódott az ágyában reggelig. S lelki békéjét
az sem hozta meg, amikor másnap reggel megérkezett a távirat: „A keresztmama tegnap este
meghalt"...

A fiatal férj elsı ízben látogatott el felesége nagyszüleihez. Az illendıség
általánosságait követıen szétnéztek a falusi portán, s egy fészerben porosodó réges-régi
mángorló láttán a férjnek eszébe jutott, hogy ı tulajdonképpen imádja a régiségeket. Ámde a
nagypapa is résen volt, s csak csóválta a fejét: „Hagyd csak ott!” - mondta.- „Úgyis a tiétek
lesz. Ha pedig elvinnéd, elmegyek érte”...
Teltek az évek, s a mángorlóról is mindenki megfeledkezett, mígnem egyszer a férfi
ottjártakor lecsapta róla a port, s a saját lakásukban fel nem akasztotta a verandára.
Párt választottak már a gyerekek is, amikor egy éjszakán, súlyos robajra ébredt a család.
Mindannyian kitülekedték magukat a verandára, a zajok forrásának színhelyére, ahol is a falról
lezuhant mángorló jócskán rendet teremtett a földön heverı lomok és virágcserepek között.
A férj elképedve emelte fel a mángorlót: a kampósszeg a falban volt, a spárgája nem szakadt el,
csupán csak vissza kellett akasztania a helyére. Ámde felesége szemében megcsillantak a könynyek:
„A nagypapa eljött a mángorlóért” - mondta csendesen.
Reggelre kelve már várta ıket a távirat: „Nagyapátok az éjszaka folyamán meghalt”...

Falakról váratlanul lezuhanó tárgyak, leszakadó csillárok, elmozduló szobabútorok, vitrinben
megcsörrenı dísztárgyak, polcról, könyvek szorító ölelésébıl kizuhanó egy darab könyv, megszólaló
írógép-billentyőzet jelzi, hogy korántsem olyan egyszerő az emberi világunk, ahogyan
azt éles logikával, önmagunknak megpróbáltuk felépíteni.
Ám a helyzet mégsem oly bonyolult, hogy rettegnünk kellene miatta. A továbbiakban e
dimenzi-ók sokrétőségét, racionális egyszerőséggel és jól érthetıen - mágia, okkultizmus és
egyéb szél-sıségek nélkül-, megpróbáljuk közösen feltárni.
LEVÉLRÉSZLET
„Amiért írok, egy tapasztalat: A Neurosan alkalmazása meggyógyította az összes, igencsak
megviselt fogaimat olyanformán, hogy a lyukas, kopott, törött (!) fájdalmas fogaimon újra
van zománc, szemmel láthatóan. (Napok múltán csökkent a fájdalom, néhány hét múlva megszőnt.)
A beteg felületen a meglévı zománccal látszólag azonos színő, minıségő és vastagságú réteg
képzıdött. A lyukas fog az maradt, csak kapott egy védıréteget. A módszer csak élı fogakra
hatásos.
A megtisztított fogakra, vagy csak a betegre fel kell kenni a Neurosant és rajtahagyni. Naponta
többször, leginkább éjszakára.
Öt éve múlt, hogy elkezdtem, eleinte naponta 6-8 alkalommal. Jelenleg csak étkezés után, megelızésként.
A PROBLÉMA ÁTHELYEZÉSE
Amennyiben hajlandóak vagyunk kissé nyitottabban körülkémlelni szokásmódjaink
terü-letén, emlékképeink között avagy a nagyvilágban, valami roppant mód meghasonlott,
logikátlan-nak tetszı társadalmi elvárásra döbbenhetünk rá: amíg az élet apró-cseprı
problémáit naponta kötelezıen megtereferéljük egymással, valami mimóza-szemérme a
léleknek, hogy a válsághely-zeteinket, a döntı fontosságú problémáinkat, s a kilátástalan
élethelyzeteket szégyelljük mások elıtt.
S míg elfogadott, kötelezı beszédtéma hogy reggel tájt köd volt vagy fújt a szél, hővös volt
vagy esett az esı, addig az életválságainkról a súlyos betegségünkrıl, a haldoklás fájdalmáról, s
a bennünket érzékenyen érintı és szívbemarkoló problémákról említést tenni, valahogyan:
„nem etikus".
Az ezredvég felé közeledve oly rohamos gyorsasággal kezdenek peregni körülöttünk az
események, hogy ennek közvetlen következményeképpen lavinaszerő gyorsasággal roppannak
össze környezetünkben az embertársaink.
Akit tegnap még tisztelni tudtunk az értelme miatt, mára meghasonlott egzisztenciává válhat, s
aki nem képes értelmezni önmaga helyét a világban, holnapra könnyedén az idegbetegség
szélén találhatja magát. De baj van a roppant magabiztosnak tőnı, s önmagukat „reálisnak”
tartó embe-rekkel is, merthogy ıket meg teperi le az infarktus és a rákbetegség, s eszmélni
végképp nem marad idejük. Mielıtt tehát ránk kerülne a sor, nem árt egy kissé alaposabban
körülnézni a világ-ban: nem is olyan biztos ugyanis, hogy a szegény, magába szakadt,
„reménytelenül" küszködı (beteg) ember a neurotikus. Könnyen meglehet, hogy ı még
viszonylag normálisnak lenne mondható, mivelhogy ügyesen elhomályosítva a lényeget, esetleg
maga a társadalom a neuro-tikus.
Persze ilyenkor lényegi információ, hogy mely oldalról szemléljük a dolgokat, s mit tekintünk
„normálisnak”, ámde ha senkivel nem osztjuk meg e tapasztalatainkat - hiszen különben rém
gyorsasággal „gyanússá” válnánk a világ szemében - , akkor a társadalom „etikai” elvárásain
egyenesen meg fogunk döbbenni: Mert rájövünk, hogy a társadalom (amely érdekes módon
belılünk áll), mindenféle illemszabályokat kreálva, sok esetben követeli tılünk, hogy
dolgainkat oly módon végezzük, MINTHA nem is végeznénk azt.
Csupán a példa kedvéért: a gyermeknek úgy illik csokoládét majszolnia, hogy közben ne legyen
csokis a keze, arca és a fal, a tejfölt úgy kell ennie, hogy ne legyen tejfölös a szája széle, a
libacombot oly módon „illik” enni, hogy ne legyen zsíros a szánk, tüsszenteni oly módon kell,
mintha nem is tüsszentettünk volna, mosolyognunk úgy szükséges, hogy ki ne látsszék a fogunk
fehérje, s élni is talán úgy kellene, mintha nem is élnénk. S társadalmi szinten, a legkülönfélébb
illemszabályokkal egyre csak azt tanuljuk, hogyan kell valamit oly módon tennünk, mintha nem
is tennénk azt. Azaz: miképpen kell megjátszanunk önmagunkat, hadd erısödjék a maszk, az
üres arckifejezés, a színpadias póz, s az emberek közötti bizalmatlanság hideg lehelete.
Miért van ez? Hogyan is van ez?
Az öt érzékszervünkön keresztül a külvilág valamennyi ingere és történése, (a kábítástól
a „rontásig”, a reklámhadjáratoktól a napi hírekig, a manipulált élelmiszerektıl a manipulált
élet-ig, az egyszerő elhomályosítástól a nyilvánvaló csapdáig), oly módon próbál körénk
rendezıdni, hogy amennyiben gondolatainkban szerepet engedélyezünk eme hétköznapi
manipulációknak, gyors mozdulatokkal felgerjednek körülöttünk a negatív energiák. Növekedni
fog szorongásunk, megszaporodik a félsz, kielégíthetetlenné válnak a vágyaink, mélységesen
függı viszonyba kerü-lünk a bennünket manipuláló „ál"-élettıl. S az általunk felgerjesztett
negativítás, miközben min-dennel kecsegtet és mindent megad nekünk, az elbutításunkra
törekedve mindent megtesz azért, hogy fel ne ismerjük és észre ne vegyük a most soha vissza
nem térı pillanatát, amely miatt éle-tünk kezdetekor vágyakozva kívántunk a Föld nevő
bolygóra születni. Mert akkor még tudtuk, hogy lelkünk jobbítására és alakulására csupán a
most soha vissza nem térı pillanatában és egy-etlen másodpercében van lehetıség.
Mindent megtesz tehát a fondorlatos öntudat és becsvágy, mindent megtesz az ösztönenergiánk
és a birtoklás élvezete és vágyakozása: lakásunkba bejön a kép, a hang, a víz, a gáz, a meleg, az
enni és innivaló, s nekünk immár igazán vajmi kevés a tennivalónk; felejtsük el, hogy eladtuk a
lelkünket.
Ennek érdekében a mindig jelenlévı Gonoszság energiái minden kompromisszumra
hajlandóak, csakhogy elaltassák figyelmünket, s rá ne jöjjünk, hogy sohasem válhat szárnyas
lélekké, Isteni Önvalóvá, a Teremtés alázatos szolgálójává az az emberlélek, akire kétfelıl nem
a saját, fegyel-mezett tudata felügyel. Vagyis a Gonoszság generátora és létrehozója: a saját
tudatállapotunk, mert a Gonoszság a gondolatainkból képes csak elszármaztatni önmagát.
Szabad tehát a múlt miatt véget nem érıen rágódni, szabad megtörtént események miatt bánkódni
és meg nem történteken romantikázni, szabad illemszabályok, pót-pótcselekvések és
védıbástyák mögött meghúzódni, szabad az ízeknek, zamatoknak, látványosságnak, hangzásnak,
tapintásnak, érzelemnek, értelemnek és ösztönnek minden határon túl helyt adni, csak véletlenül
észre ne vegyük, hogy a most jelenvaló pillanata nélkülünk távozik, s lélekfejlıdésünk
ismét elmaradt. Az elröppenı pillanat volt a vágy, testet öltésünk legfontosabb indoka, ez volt
óhajunk, s lehetıségünk a földi világba lépve, s most itt a pillanat - de mi nem vagyunk sehol! S
az élet végeláthatatlanul ismételgeti önmagát, mert van egy életformánk - amolyan kábító langyos
víz - , amelybıl nem vagyunk hajlandóak kitekinteni.
A Szeretet üzenete
Az alábbi gyönyörő imádságra egy nagymama tanította meg leány-kisunokáját.
A nagymama rég nincs közöttünk, de a nagymama által tanított Csodára, amely e sorokból
árad, a hajdani kislány naponta emlékezik.
Reméljük, megbocsátja nékünk, ha e gyönyörő sorokat közreadjuk:
„Istenem, adjad, hogy rövid életem minden napja nékem nevezetes, drága és Néked
tetszı legyen!
Adj kedvet, bátorságot és erıt, hogy minden nap valami hasznosat és jót cselekedjem, hogy ne
vesszen örökségembıl egyetlen nap sem!
Távoztasd el tılem az ártalmas fényőzést, a megvetendı zsugoriságot és mindennemő igaszságtalanságokat!
Add, hogy nyelvem az igazságot mondja és védje!
Adj szerénységet és alázatosságot, hogy a véghezvinnivalókat végezhessem! Míg nappal
vagyon, addig szeretnék munkálkodni, mert eljön az éj, hol senki sem dolgozhat!
Ámen

Másolat)

2 Szám

Anonymus - 2000
(Tanmesék felnıtteknek)
Olcsó, egyszerő, s fıképpen:
semmiféle igazságot nem tartalmazó tudósítást
tart kezében
a
Kedves Olvasó.
Legyen ez amolyan ezredvégi romantika,
az egyéni útkeresésünk során.
Bocsássa meg a világ, de: semmiféle cikket fel nem vállalunk,
Kéziratot vissza nem küldünk,
S levelekre nem reagálunk.
E cikkek szerzıje maradjon névtelen,
csak azok ismerjék, akiknek feltétlenül ismerniük kell,
s legyen e pár oldal csupán elgondolkodtató.
- 2. -
FÖLDI VILÁGBA SZÓLÓ JOGOSÍTVÁNYOK
Valahány ember a Földre születik, testet öltése (megszületése) pillanatában egy „hitelesítı”-
igazolást kap arra vonatkozóan, hogy képes Emberként érvényesülni az anyagi világban.
Hatalmas kiváltság ez a jogosítvány, a Földön kizárólag az ember elıjoga. E kiváltság az
illetı élete visszavonásáig érvényes, s a neve: EZÜSTFONÁL.
Ezüstfonállal minden földi ember rendelkezik, s ez olyannyira természetes, hogy a hétköznapi
életben éppúgy nem nyilvánul meg, s nem tudatosul, mint ahogyan nem szükséges figyelnünk
arra, hogy pl. most éppen ki vagy be kell lélegeznünk, vagy hogy összehúzódjék-e
szívünk, ill. elernyedjék a következı pillanatban. Ám az ezüstfonál csupán addig nem nyilvánul
meg, amíg a Test és Lélek közötti Harmónia és összhangzat még elfogadható.
Mihelyt ez az összhangzat valamely zavarállapot miatt megbomlik, az ezüstfonál jogosítványértéke
nyomban megnı, mert ott és akkor azonnal fel kell mutatnunk. Példa erre az emberi
testbıl egyszerő jógagyakorlattal történı kilépés (amikor is megütközve vehetjük észre, hogy
bizony kapkodva oda kell figyelnünk, s számon tartanunk, hogy összehúzódjék vagy táguljon
éppen a szívünk, illetve ki vagy belégzés következik-e, példa erre a megszállottság (amikor a
Lélek szintjén olykor komoly problémát jelent: vajon kié is az emberi test), s példa erre a halál,
melynek beállta pillanatában az ezüstfonál elszakad.
Az ezüstfonál léte vagy nemléte komoly gondot fog okozni az orvostudománynak, hiszen
korunkban éppen példa értékő, hogy az orvoslás a jógát nem fogadja be, a megszállottságot
nem hajlandó még értelmezni sem, a halál állapota pedig szerinte nem ırá tartozik.
Vagyis mivel embernél az ezüstfonál csupán e három esetben nyilvánul meg –szokványosan-,
s az orvostudomány éppen e három legfontosabb esetlegességtıl zárkózik el, emiatt az ezüstfonalat,
s annak létét, valószínőleg konokul tagadni lesz kénytelen.
Az ezüstfonál olyan jogosítvány, amely kizárólag a SAJÁT fizikai testre szól, s azt viszszás
élethelyzetekben – amelyekrıl az imént esett szó -, éppen úgy fel kell tudni mutatni, mint
ahogyan a gépjármővezetı felmutatja a jogosítványát a rendırnek, ha galibát okozott.
Létezik egy másik „jogosítvány” is, amely „minden földi kategóriára érvényes”. Ez a
kozmikus jogosítvány az ARANYFONÁL.
Az aranyfonál ember által – bárki legyen is az illetı – beszerezhetı, beszerzéséhez
egyetlen kritérium szükséges: egy általunk alig ismert és alig alkalmazott, igen magas Etika.
Amennyiben emberlény ezt a magas etikai szintet elérte, igényt támaszthat e kozmikus jogosítványra.
- 3. -
Az aranyfonál a következıkre jogosít: (A sofır ki-beszállhat a saját jármővébe, s közben kipróbálhat
más jármőveket a rollertól a versenyautóig). Amennyiben önként és önzetlenül mások
javára szeretnénk cselekedni, segítségével betekinthetünk régi korokba, élı és halott embertársaink
elızı földi inkarnációiba, sorra vehetjük az illetı összes, problémás élethelyzetét,
s megtapasztalhatjuk, hogy a jelenlegi életfeladatait – amelyekkel megbirkózni nem tud -, a
mérleg serpenyıjének elve alapján, miképpen oldhatná meg helyesen. Közismertebb kifejezéssel
élve: az ARANYFONÁLLAL rendelkezı illetı betekintést nyerhet az AKASHA-krónikába.
Szolgáljon megnyugtatásul (?), hogy aranyfonállal ma, Magyarországon, senki nem
rendelkezik! Emiatt óriási baklövés a testünket, egészségünket és életünket mindenféle, orvosi
jártasság nélküli szellemidézıkre, szellemőzıkre, halottlátókra, beavatókra, csakranyitógatókra,
vajákosokra, reinkarnációs „utaztatókra” bíznunk, hiszen valamennyien értéktelenebbek
nálunk, s esetükben ráadásul jobbára súlyosan beteg, vagy terhelt emberekrıl van szó.
Hogy ez igaz, erre csupán egyetlen kipróbált példa álljon itt: Ha bármelyiküket napi húsz
percre megfuttatnák, egy hét múlva mindegyikük elfelejtené a tudományát. A jelenlegi „tudásuk”
ugyanis onnan származik, hogy cudarul elhanyagolták földi testüket, s hagyták leépülni
az immunrendszerüket.
Az aranyfonál olyan hatalmas és tiszta energiák sugárözönével párosul, hogy amennyiben
hazánkban egy ilyen ember megjelenne, e cikk szerzıje bizonnyal tudomást szerezne errıl,
s örömmel adná közre – természetesen csupán a tényt -, név nélkül.
Az ezüstfonál mindenkinek jár, az aranyfonál bárki által beszerezhetı. Ez utóbbihoz
azonban (a lényeget ismételve), igen magas erkölcsiség és etikai ismeretek szükségesek.
AZ ÖTÖDIK EVANGÉLIUM
Az ötödik evangéliumot (csak így kisbetőkkel), Rudolf Steiner elıadásai alapján,1913.
után foglalták írásban. E néhány sor, amit rászánhatunk, még a véleményezésre is kevés, emiatt
csupán az Akasha-krónikából származó, steineri vezérmotívumokat ismertetném, s nyomatékkal
és külön csupán azon megállapításainál tennék megjegyzést, ahol módosítani egyértelmően
szükséges. Ennek jelzése: + lesz.
Steiner szerint Krisztusból óriási hatás indult ki, s ebben a hatásban a legkisebb részben
szerepelt az emberek Krisztusról való tudatossága. Szerinte: „nagyon rosszul állt volna a
kereszténység dolga, ha az embereknek ahhoz, hogy Krisztus hívévé váljanak, szükségük lett
volna a középkor, a skolasztika és az egyházatyák összes, tudós magyarázatára”.
- 4. -
Második magyarázata szerint: „hány ember van, akinek fogalma sincs az élelmiszerek összetételérıl
és mégis a legmegfelelıbben táplálkozik”.
Az ötödik evangiélium azzal a bizonyos elsı Pünkösddel kezdıdik. AKI akkor Szentlélek
képében leszállott az apostolokra, az a mindent betöltı Szeretet szubsztanciája, az „İseredeti
Szereteterı” volt. Akikben akkor a változás megtörtént, ık voltak azok, akiket a KOZMIKUS
SZERETET szelleme felébresztett.
Steiner szerint Jézus keresztre feszítésekor sötétség borult a tájra, s Jézus halálakor jelentıs
erısségő földrengés volt, ezek azonban az apostolokban csak utólag tudatosultak (+
mint összefüggések). Az apostolok, feltámadás-szerő élményükkel, a mindent betöltı KOZMIKUS
SZERETET (KOZMIKUS KRISZTUS, vagyis jelen esetben JÉZUS) által történı megtermékenyülésben
részesültek. A régebbi idıkben gyakoribb volt a beavatkozás: az emberi lelkeket
ilyetén beavatásokkal magasabbra emelni – nem ember által. Ennek eredménye (+ optimális
esetben), magasabb szellemi tudatállapot lett. Szerinte az isteni inspiráció, amelyben hajdanában
a próféták, s utoljára tán az apostolok részesültek, ıket követıen megszőnt. (+A KOZMIKUS
SZERETET szubsztanciájaképpen a Szentlélek azóta is folyamatosan árad a Földre! Vagyis
ott és akkor egyáltalában nem fejezıdött be e beavatkozás. Ámde a Szentlélek Földre áradása
nem „csoportfoglalkozás” vagy ember általi beavatások következménye és eredménye, hanem
személyre szóló esemény, „magánügy”, hívás, s egy felsıbb, már-már intim kapcsolat biztosítéka,
s egyúttal a legelevenebb ébresztı erı!)
Steiner szerint a Föld népeit az arkangyalok vezetik, s ık azok, akik úgy olvasnak az
emberi lelkekben, mint ahogyan mi olvasunk egy könyvbıl, amely bizonyos dolgokat közöl
velünk. (+Megjegyezni szükséges, hogy az ember gondolataiban valamennyi, magasabb értelemmel
bíró intelligens entitás egyaránt „olvas”, nem csupán az arkangyalok. Sıt: a legelsı
emberközeli dimenziónak, vagyis az ısprincípiumi angyali lényeknek a kötelessége elısorban,
hogy az ember gondolataiban olvassanak, nem pedig az arkangyaloké. Ezen túlmenıen:
az arkangyalok valóban a Föld népeit vezetik, de a Föld minden egyes népére SAJÁT angyali
Hierarchia felügyel, maguk az arkangyalok pedig csupán igen ritkán; sorsfordító történelmi
változások idıszakában jelennek meg személyesen.Az 1990-es évek eddigi arkangyali látogatásairól
például szót fogunk ejteni).
Steiner szerint a Krisztusi Szellemiségnek földi karmája nem volt, vagyis Jézus az
életútját úgy járta végig, hogy azt karma nem terhelte, ily módon szenvedése valóban karmikus
vonzat nélküli, ártatlan szenvedés volt. A Názáreti Jézus tulajdonképpen a testét adta a
KOZMIKUS SZERETET Lényének, a KOZMIKUS KRISZTUSNAK.
- 5. -
CSILLAGSZEMŐEK
A csillagszemő leány az édesapját korán elveszítette, édesanyja természete már nem
igazán segítette ıt lélekben, s a testvérei, rokonsága és baráti köre életszemléletei is távolodni
kezdtek tıle. Munkát vállalt hát egy pici üzletben, s miközben akkor volt igazán boldog, ha
egymagára maradhatott, munkája az esténkénti csendes takarítgatással ért véget.
Történt egy téli estén, amint éppen takarítgatott, hogy a kis üzletbe valaki becsengetett. Soha
még nem fordult vele elı, hogy valakivel feleslegesen szóba állott volna, vagy hogy idegennek
ajtót nyított volna, ezúttal azonban, miután kinézett, szótlanul beengedte az ajtóban toporgó,
általa sohasem látott torzonborz alakot, s megpróbálta meggyorsítani a munkáját. Ennek
az alaknak ugyanis csillagszeme volt.
A férfi nem fogadta el a felkínált ülıhelyet, szótlanul megvárta, amíg a leány befejezi
munkáját s átöltözik, s alig tíz perc múltán, az üzletbıl már kézenfogva léptek ki.
Fél órát sétálhattak - egyfolytában csodálva egymás szemét -, s csak ezt követıen kezdett
oldódni a nyelvük. Kiderült, hogy a férfi igen messzirıl érkezett, s még ebben az órában
indul is a hazájába, azt pedig, hogy a kis üzletbe miért csengetett be, ı maga sem tudta megmondani…
Rövidesen kézfogással búcsúztak egymástól, ık, mint ketten egy pár, s a férfi
utolsó szavai ezek voltak: „Még találkozunk”!..
Egy szép tavaszi napon a leány váratlanul azt érezte, hogy utaznia kell. Valahová, meszszire…
E gondolat csak nem hagyta nyugodni, s néhány nap múlva egy utazási irodában találta
magát. Amikor megkérdezték tıle, hogy mi a szándéka, tétova léptekkel a Föld térképe elé
lépett, s egy távoli pontra mutatva közölte, hogy oda szeretne utazni. Összenéztek az ügyintézık
- hiszen annyi szép hely van a világon - ! Ilyen furcsa igénnyel ık még nem találkoztak,
sajnos nem is lehetnek a segítségére. Ám ha megoldható lenne is - némi kényelmetlen átszállással
-, az útiköltség néhányszor százezer Ft-ba kerülne.
Túl volt tárgyalva a téma, hiszen a leánynak pénze nem volt, szótlanul kilépett hát az
utazási irodából és hazafelé vette az irányt.
Odahaza egy hivatalos levél várta, miszerint az édesapja a halála elıtt tetemesebb
pénzösszeget helyezett letétbe a nevére, amely eddig zárolva volt. Kérik, fáradjon be az OTPbe
a tennivalók megbeszélése végett. „Legyen meg a Sors akarata”! – mondotta a leány, s
gondolkodás nélkül elsietett az OTP-be, onnan pedig még aznap, az utazási irodába…
- 6. -
Messzi, Észak felé tartott a repülıgép, s amikor leszálltak, a leány ott állt egy idegen
világ idegen városának utcáján – egyedül. Ideje viszont bıven volt, sétálgatni kezdett hát,
mígnem a gyér forgalomból kivált egy torzonborz alak, s eléje állva ezeket mondta: „Tudtam,
hogy még találkozunk”! Ennek az alaknak ugyanis csillagszeme volt.
A csillagszemő leány és a csillagszemő férfi végre elkezdtek beszélgetni. Arra hamar
rájöttek, hogy a legjobban szavak nélkül értik meg egymást. Elhatározták, hogy méltóképpen
fogják megünnepelni egymásra találásukat.
Mivel az adott városban egyikük sem volt ismerıs, visszasétáltak hát a repülıtérre, hogy a jelenleginél
egzotikusabb programot keressenek. A Sors útjai kifürkészhetetlenek: éppen amikor
odaértek, bemondta a hangosbemondó, hogy a közelgı zord idıjárásra való tekintettel, két
teljes hétig sehová nem indul repülıgép. Összenéztek, hisz ez alatt lejár a leány mandátuma.
Nyomatékosabb érdeklıdésükre kiderült, hogy már csupán egyetlen teherszállító repülıgép
indul egy igen távoli területre – élelemmel. Gondolkodás nélkül, mindkettıjük vágyakozva kívánkozni
kezdett erre a repülıútra, s nemsokára végeláthatatatlan fenyveserdıket pillantottak
meg maguk alatt…
A pilóta olykor tömören megszólalva közölte az alattuk elterülı hegyek és völgyek nevét,
mire ık ketten, egyre gyakrabban összenéztek: számukra ugyanis ezek az elnevezések
egyre ismerısebbnek kezdtek tőnni. Nyúlfarknyi idı múlva pedig, szemüket az ablakra tapasztva,
kacagva és könnyezve, egymással versengve, ık kiáltották a meglepett pilótának, hogy
melyik folyó és milyen település következik….
Szép idı volt, amikor leszállt a gép. Ámde a pilóta és a helybéliek csak a fejüket csóválták,
amint ık ketten ugyanabba az irányba mutatva, egymás kezét fogva odahagyták a biztonságot,
s beléptek az irdatlan kiterjedéső, fél méter magas hóval borított ısfenyvesbe.
(folytatjuk).
…INO…
Atlantiszi hagyaték, a homo sapiens nyelvrendszerére fordítva: Valamikor, amikor a
világon még közös volt az emberiség nyelve, önmaga tisztaságában a nıiséget jelentette. Ma,
szerteszórva a Földgolyó legkülönfélébb pontjain, háromszáznál több nép, nemzetiség és törzs
nyelvén, az „IN” szócska a legkülönfélébb szóalkotás és betőrend közepette is, még mindig a
- 7. -
nıiesség, a nıiség, a nıi szervezet, a nıi princípium, a nıi nemi-szervek kifejezésére szolgál.
„I” és „N” betők, s fıképpen „IN” szóösszetétel; a befogadás, a lelkiség, az örök Éva jele.
Most is éppen azt jelenti, mint valamikor régen, s akkor is még mindig azt fogja jelenteni,
amikor ismét csupán egyetlen nyelv fog létezni a világban.
Az „IN”-nek nem egyedül kell élnie. Örök kísérıje a társ, a „másik” nem jele és kiváltsága,
amelyet az „R” bető képvisel. Mert még ma is, a világ igen sok nyelvén, a férfi principium;
a tettrekészség, a nyers erı, a karakánság, a brutalitás, a forró vér, a harc és háború, a
fegyver és a vér, a kard és a dárda, az akarat és a karakter, az energia és a rituálé; valamennyi
kifejezésében rejti a „férfit”, mint az atlantiszi hagyományok ısnyelvbeli ırizıjét.
A KOZMIKUS SZERETET SZOMORÚSÁGA
Az alábbi néhány megrendítı sor Salgótarjánban, egy templom bejáratánál van kifüggesztve.
Olvassuk csak együtt, hátha rájövünk, hogy a testet öltött KRISZTUSI SZERETET miért
is szomorú:
„Mesternek hívtok, de nem kérdeztek engem!
Világosságnak hívtok és nem láttok engem!
Útnak neveztek, de elkerültök…
Életnek hívtok, s tılem menekültök!
Bölcsnek is hívtok, hát miért nem kértek engem!
Igazságnak hívtok, s kételkedtek bennem!
Irgalmasnak tudtok és mégsem bíztok bennem!
Ha egyszer örökre elvesztek,
Ne okoljatok engem”…
Bizony, egy pillanatra elakad a szavunk, s mindannyian elszégyelljük magunkat!
Ugyan ki ne szeretné megtapasztalni, hogy fenti sorok között és szavak mögött milyen hatalmas
ERİ rejlik? E szeretet határok nélküli. Amennyiben dolgunk van a Kozmikus Krisztussal,
akkor REÁ gondolva a fájdalmaink csillapodni kezdenek, s a betegségünk szőnni fog.
Persze a testi-lelki gyógyuláshoz ennyi tán még kevés, de a KOZMIKUS SZERETET jelenvalóságának
megtapasztalásához itt és most ennyi untig elegendı. Mert mindez a fenti pár szomorú
sor elolvasásakor bekövetkezik.

Kérdezem én az egész írást be akarod másolni? :-x

Igen ha lehetséges, vagy tilos?kiss

E kódrendszer lényegi alapja az a búgócsiga-szerű
magnetikus energia-alakzat, amely önmagát gerjesztve bármelyik világban és dimenzióban
megnyilvánulhat. E jelenség olyan lehetőségeket képes biztosítani a kérdező ember számára,
amelyet mi igen régóta nem használunk ki.

Biztosan tudom mondani minden szava igaz, mert használatba vettem eme spirál formákat ami, a búgócsiga-szerű
formai világra hasonlatos, ajánlom nektek is, de hozzá téve eddig spontán történésekben jött, amikor adott tudat állapotokban voltam, mikor hogy.

Nem fogok több bemásolást végezni a könyvből, mert az "Ő" helyet i van az ű helyet ő van, úgy is haldoklik a fórum, csak azt akartam tudjatok milyen lehetőséghetek van, ennyi, beszélgetni itt nemfogtok velem erről a témáról, meg feleslegesnek látom, hisz ionon-ként sem tudtam megértetni veletek a formai világok fontosságát, most hogy más is mondja jóval azelőtti gondolataiban, amit akkoriban még fogalmatosságom sem volt, hogy létezik a búgócsiga-szerű forma, tudást te birtoklod ha van akaratod reá.

A teljes írás itt olvasható.