Ateizmus vagy Theofóbia?

Aeren témája a 'Kritikus szemmel' fórumban , 2012 Január 20.

  1. prominor

    prominor Állandó Tag

    Eli Eli Lama Sabaktani....

    Kedves Jászladány! Kedves KDina!

    "Te pedig Dániel zárd be e beszédeket és pecsételd le a könyvet az végső időkig, tudakozzák majd sokan és nagyobbá lesz a tudás" Dániel 12,4
    Azt hiszem azért vagyok nehéz helyzetben, ha válaszolni akarok mert mind a ketten picit be vagytok zárva hitetek kalickájába, ahogy Dániel is hiába tudakozta az Urat mi lesz a vége mindezeknek. Azt gondolom a Ti benső válaszotok is meg vagyon írva, s az ami lepecsételtetett, annak ellenére, hogy vannak jelentős különbségek a világképetek között...
    Nem abban az értelemben az iskola az oka annak, hogy másként gondolok a világra az, hogy egyházi iskola volt, hanem azért, mert nagyon jó tanáraink voltak, akik a világról mindent meg akartak tanítani ami lehetséges volt, s nem az Ő tudásuk volt kevés hanem a mi befogadó képességünk kicsi...
    Mert a különbség nem a dolgokban, hanem a fejekben van..
    Ugye a cím a zsoltáros és és az Evangélisták alapján azt jelent: Uram Uram miért hagytál el engemet.. A nyelvészek és a történészek többsége viszont (velem együtt) azt vallja ez azt jelenti "emeld magadhoz a megsebzettet.." Ugyan azokból a jelekből, gondolatokból régészeti leletekből mást és mást vélünk kiolvasni, tudásunk neveltetésünk, sőt társadalmi helyzetünk alapján...

    Más oldalról credo quia absurdum est hiszem mert képtelenség vagy ahogy Tertullianus eredetileg a De Carne Christi...-ben írja certum est, quia impossibile a hittel mint végső érvvel nincs mit kezdeni...
    Vagyis az nem járható út, hogy Ti magyarázzátok meg azokat a több millió éves és pár százezer éves régészeti leleteket, amik kilógnak a sorból....
    Mexikóban, Kaliforniában, Kanadában, Ausztráliában, Dél.Afrikában, Brazilliában, Peruban, ráadásul miért pont ott...
    De mindenképp nagyon köszönöm a felajánlott lehetőséget..

    Legyen szép estétek!

     
    Csillagözön és Frank-FHI kedveli ezt.
  2. KDina

    KDina Állandó Tag

    Én mindig nem tudom, hogy milyen leletekről van szó (így meg se tudom magyarázni) és azok a leletek mit bizonyítanak?:confused:
     
  3. prominor

    prominor Állandó Tag

    Röviden...

    Az előzőekben Iamblikhosz pár sorát idézve egy ősi nyelvről is ejtettem pár szót, hívatkoztam Giorgo Santillana és Herta von Dechend Hamlet's Mill könyvére, valamint arra is, hogy ezt az ősi kódot, nyelvet, a reneszánsz művészei közül is sokan ismerték... Indiában a véda tudást jelent, kr.e. 2500- ban már ismerték (tehát biztos előbb is) a pontot, tizedesvesszőt, a Szúrja Szidhánta, a négyezer éves magas szintű tudás létező bizonyítéka, amit az araboknak köszönhetően, akik a 8. században lefordították, megőrződött bizonyítékként...de a Silpa Sásztra, az építészet tudományáról 5000 éves.... Kr.e 4. évezredben a semmiből előtünt Egyiptomban és Dél-Amerikában egyszerre, egy előzmények nélküli, magasan fejlett kultúra.. 2005-ben Silvia Gonzalez (John Moores Uni. Liverpool) több mint száz emberi lábnyomról, amit Mexikóban a Cerro Toluquilla közelében fedezett fel, munkatársaival bizonyította, 36 ezer évesek, s a tenger felöl érkezettek nyomai.. Niedé Guidon, aki eredetileg csak egy festmény korát akarta egy barlangban meghatározni, 48 ezer éves emberi nyomokat is talalált, de Kaliforniában bár tart a vita még 200 ezer éves leletet is találtak.. De 10 ezer éves leletek tanúskodnak a rádioktivitás ismeretéről, sőt ez az egyiptomi piramisok védelmi rendszerében szerepet is játszott. A kökorszaki ábrázolásokon számtalan tenger, óceánjárásra alkalmas hajóábrázolás látható. Lacaux, Altamíra festményei naprakész csillagászati ismereteket tükröznek a bolygók mozgásáról, etc.
    Ezek nem sejtetik, de akár úgy vehetjük bizonyítják egy magasszintű előző civilizáció, vagy akár előző civilizációk létezését... Mit akartak a következő civilizációkkal közölni... Egyidőben a leletek szerint antropológiailag különböző fejlettségú emberek éltek a Földön.. Szintén egyidőben, genetikailag is, valamint egyébb jellemzők alapján is jól elkülöníthetőek a leletek alapján a kormeghatározási hiba lehetőségeken belül az egyazon időben élt "emberek"..Ez ugye a teremtést teljes mértékben kizárja, egyebekről, állatokra és növényekre gondolva akár pl.a kanadai tulipán ágy, vagy Új Skócia szénbányái...az argentin dínok német pala bányák, etc Címszavakban...
     
    V.T. kedveli ezt.
  4. Jaszladany

    Jaszladany Állandó Tag

    Én úgy tapasztaltam, hogy a folyamat nem azzal kezdődik, hogy az ember hinni kezd. A folyamat azzal kezdődik, hogy az ember ráébred arra, hogy bűnös, vagy csak egyszerűen arra, hogy az élete üres és céltalan, vagy arra, hogy szüksége van valamire, amit nem tud meghatározni, és nem tudja az űrt semmivel betölteni.
    (Valaki azt mondta, minden ember szívében van egy Jézus formájú űr, amibe akármi mást próbál beilleszteni, nem fog odailleni. Csak Jézus tudja betölteni.)
    Szóval az emberben feltámad egy vágy, és akkor keresni kezd. Ebből a szempontból igazad van abban, hogy az ember is keresi Istent.

    De közben Isten is keresi őt, hisz Isten az, aki ezt a belső vágyakozást ébreszti az emberben. És gondoskodik róla, hogy az illető hallja az evangéliumot. És ha az ember hallja, és kész elfogadni az üzenetét, akkor hitre jut, és akkor megtörténik a találkozás.
    A hit hallásból van, az evangélium hallásából. A hit is Isten ajándéka. Ha az ember szíve kész elfogadni az evangélium üzenetét, akkor az Isten megadja hozzá a hitet.
    Szerintem így működik, én így tapasztaltam, a sajátom, és mások életében is.

    Azért mondtam, hogy Istené az első lépés, mert ha nem jött volna el Jézus, és nem halt volna meg helyettünk a bűneinkért, akkor a fenti találkozásra nem lenne lehetőség. Isten Jézusban nyújtotta felénk a kezét, és nyújtja ma is. Egy átszegezett kezet.

    Aki esetleg nem tudná, mi az evangélium (magyarul: örömhír): (a legrövidebben): Jézus Krisztus meghalt a bűneinkért, eltemettetett és harmadnapra feltámadt. Tehát él.

    Emlékszem, én ezt ragadtam meg hittel először: hogy Jézus él! Akinek megadja az erről való belső bizonyosságot az Isten, azt hatalmas öröm tölti el. Minden ennek a ténynek a felismerésével kezdődik: Jézus él!
     
  5. Frank-FHI

    Frank-FHI Kormányos Kormányos

    – lama sabag ta-nim

    Szóval Prominornak két dologban igazat adok, nem lehet valamit az önmagából kialakult hitvilággal bizinyítani, főleg akkor nem, ha az írott emlékek értelmezését az uralkodó hatalom... fogalmazzunk úgy, hogy kihasználta. Hogy ki és mit használt fel, vagy fordított érdekeinek megfelelően és, hogy melyik írás volt előbb abba most ne kezdjünk bele, de azt szerintem mindenki elfogadja, hogy a megtapasztalt/kipróbált tudásnak egyeznie kell a vallások alapjaival, mert az is tapasztalatokból indult ki és a fizika vagy a régészet tudásanyagat, nem lehet egy laza mozdulattal félretolni.

    A másik nagy igazság, hogy oda kell figyelni a világvallások kialakulása előtti időszakra és a filozófia segíthet az ellentmondások feloldásában. Természetesen nem az ÉLI, - Él, - Él-i, Legélenjáróbb .... szo. Jézus magyarul szólalt meg című elemzésekre gondolok.

    /Csak megjegyzem, hogy Hattuszasz templomának kapuját a leletek szerint talán gőzgép nyitotta, bár az átlagember valami egászen másra gondolhatott./
     
    prominor és Aeren kedveli ezt.
  6. evapatocs

    evapatocs Állandó Tag

    Szia!

    Ez igy van,körülöttünk van mindenhol,és végsősoron bennünk van,az éltető erejével!
    Aki akarja megérzi mind ezt,ezért mi emberek kell,hogy keressük őt a Mindenben!

    Kedves Jaszladany!

    Igen ő jött,hogy megváltson minket a sötétség vermétől,hogy mégegyszer felismerjük az Igazságot általa.
    Elhozta a Fényt,hogy aki be akarja fogadni Őt,az megtegye.


    Én erről beszéltem,hogy a lépés már megtörtént a részéről,ezek után a mi szabad akaratunkon múlik,hogy elfogadjuk,vagy visszautasitsuk Őt.

    Köszönöm kedves Dina,én is pontosan igy gondolom!kiss

    Szerintem már nagyon szorit az idő,ezért kell a felébredés minden ember számára!

    Az utunk során,a buktatók által,vagy szenvedéseink közepette keressük általában.
    Mindig valami kényszer visz abba az irányba,hogy kell lennie egy tőlünk független erőnek,amit mi Istennek nevezünk.
     
    Kicsi Fecske, Jaszladany és Frank-FHI kedveli ezt.
  7. KDina

    KDina Állandó Tag

    Persze, hogy voltak előző civilizációk, gondoljunk csak Atlantiszra.
    De ez miért zárja ki Isten teremtői mivoltát?
    Feltűntek új civilizáiók, majd letűntek. Lesz majd itt is korszakváltás, de a "pontos időt az atya tudja egyedül."
    Ha megfigyeled, most is vannak különböző fejlettségű népcsortok, ki milyen szellemi szinten áll, abba az élethelyzetbe, népcsoportba születik le. (Pl afarok, Nukak Maku törzs, Guayabero, a Hitnu és a Sicuani törzsek, más benszülöttek, stb) És ahogy a lélek fejlődik, úgy kerül "máshová". Ezért is van, hogy egy-egy törzs, népcsoport "kihal" egy idő után. Elér a lélek az emberi testben egy bizonyos szellemi érettséget és máshova születik le.
    Vagy, ha egy fejlett civilizáció tűnik el, annak is megvannak a szellemtani okai.
    (Tudom, itt sokan ebben nem hisznek, nem is akarom senkire ráerőltetni ezt, én csak a saját nézőpontomból, saját tudásomból próbálok választ adni a kérdésedre.)
    Az egyidőben különböző fejlettségű emberek léte nem zárja ki a teremtést egyáltalán, hiszen ők is itt vannak a földön, emberi testben, csak épp ki-ki másmilyen kultúrában tapasztalja meg a szellemi fejlődést.
    Én hiszek más feljett civilizációban a Földön kívűl és párhuzamos dimenziókban is. Ez persze én vagyok.
    Az univerzum hatalmas, kozmoszok milliárdjai léteznek és minden tökéletesen van megtervezve, ami egy intelligens teremtő létére ad okot.
    Ha van egy kód, akkor feltételezem, hogy van vki, aki ezt a kódot megszerkesztette. Ebből kiindulva vegyük a DNS kódot, mint példát. Hát nem feltételez egy intelligens tervezőt?
     
    Frank-FHI és prominor kedveli ezt.
  8. Frank-FHI

    Frank-FHI Kormányos Kormányos

    Drága Hölgyeim!

    Lenne egy apró megjegyzésem és az is félve, de remélem elnézitek nekem a barátságra /és nem a "vállapra"/ való tekintettel, hogy Jézus és a megváltás témakörét máshol szoktuk megbeszélni. kiss, kiss
     
    Jaszladany és evapatocs kedveli ezt.
  9. KDina

    KDina Állandó Tag

    Igen, én is így jutottam el az Isten hitemhez, mert mindig kerestem a válazt arra, hogy mi a célom az életben, miért vagyok a földön, stb.
    De azok az emberek, akik ezt a kérdést nem teszik fel (és sajnos nagyon sokan vannak, akiket nem érdekel az élet igazi értelme), azok hogyan találhatják meg Jézust? Azokhoz hogyan jut el Isten?
    Mert az ilyen emberek nagyon elutasítóak Istennel szemben.
    :..:
     
  10. KDina

    KDina Állandó Tag


    Szia Évim!
    Erről az jutott az eszembe, hogy 2 féle ember létezik ebből a szempontból, ha vmi szenvedés, vagy szörnyűség éri. 1. Aki pont emiatt mégjobban nem hisz Istenben, vagy eltávolodik tőle, mondván, hogy milyen Isten az ilyen, aki megengedte a szenvedést és 2. Akit pont a szenvedés visz Istenhez közel.
     
    Frank-FHI és evapatocs kedveli ezt.
  11. Frank-FHI

    Frank-FHI Kormányos Kormányos

    Nem feltétlenül! Ha az anyag "tanul" és minden anyagi részecskében benne az összes addig megszerzett információ, akkor fokozatos lépésekkel is kialakulhatott a most meglévő hordozott tudás. A DNS működése is azt bizonyítja, hogy az anyag tanul. DE! A macskák anyagi részecskéinek tudását nem fogja átvenni a ló részecskéi ezért a macska változataiból sosem lesz ló.

    Az egy másik probléma, hogy a Föld kora nem elegendő egy ilyen tudás összegyüjtéséhez, szerintem ehhez világok megsemmisülése és újraalakulása kellett....

    A harmadik dolog, amit meg szeretnék említeni, hogy az anyagok viselkedésének ismerete kell ahhoz, hogy építsünk/teremtsünk valamit... így az anyag "tanulási folyamata" nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a földi életforma az teremtve lett.....
     
    prominor kedveli ezt.
  12. Jaszladany

    Jaszladany Állandó Tag

    Kedves prominor, én annyira szeretnélek érteni Téged, de nem sikerül, pedig többször is átolvasom. Nálam van a gond, én elismerem.

    A Dániel által bepecsételt könyvek pecsétjeit végülis a Jelenések könyvében felnyitják az angyalok.

    De azon elgondolkoztam, hogy a hitünk kalickájába vagyunk bezárva. Érdekes, én pedig úgy látom, a hitetlenek vannak kalickába zárva, amiből nem tudnak kitörni, hogy higgyenek. Sokan küzdenek a hitért, de nem jutnak el hozzá, mert visszatartja őket mindenféle előítélet, hamis tanok, kifogások, rossz beidegződés, rossz emberi példa, téves képzet a hitről, és még sok minden más. Ez a kalicka. Azért látom így, mert én voltam ebben a kalickában, és tudom, mit jelent, amikor az ember hitre jut. Én ekkor tapasztaltam meg az igazi szabadságot.
    Szóval én meg fordítva látom, ki van a rácson belül. ;)

    Én nem az iskoládban keresem az okokat, bár sokat jelent, ha az embernek hívő tanára van. Ha nem hívő, annak is megvan a hatása. És sajnos a katolikus egyház már a különféle tanoknak egy olyan egyvelegét gyűjtötte össze a századok során a pápai dogmáktól kezdve a hagyományokig, az apokrifokig, a szentekig, még az evolúció is belefér, hogy egy borzasztó nagy kupac emberi elmeszüleményt halmozott rá a Bibliára. Egy olyan kuszaság van ott az emberi és bibliai tanokból, itt-ott néhol beleszőve a bibliai üzenetet, de azt is kiforgatva, átértelmezve, hogy én nem is tudom, szét lehet-e azt a turmixot bogozni valaha, vagy az egész nagy tákolmányt félre kell söpörni, ahogy van, és mindent az alapról kezdeni, ahogy Luther tette.
    Szóval én nem csodálom, hogy a katolikus egyházban olyan borzasztó nehéz Istennel találkozni, és újjászületni a Lélek által. Hát én nem is tudom, hol van ott helye a Léleknek.
    Ettől függetlenül nincs bajom a mai katolikusokkal, de nem közéjük irányítanék valakit, aki Istent keresi.

    Hát az Eli Eli Lama Sabaktani-ból nem nagyon lehet mást kiolvasni, mint amit jelent. Ezen már volt vita a másik topicban.
    Igazán szólva nem értem, ha egyszer ott áll a Bibliában a zsoltáríró, Dávid, és az evangélista apostolok értelmezése is, akkor Te miért kívülállók magyarázatát fogadod el. Miért nem Dávid és az apostolok a hitelesek számodra?
    Amúgy pedig Te is kikeresheted a szavak értelmét egy szótárból. Ez nem valami transzcendens halandzsa nyelv, ez egy lefordítható, létező emberi nyelv. Hát miért nem nézel utána, és fordítod le?
    És miért hiszed el azt, hogy a nyelvészek, történészek többsége így gondolja. Dehogy gondolják így. Hát ennek ne ülj fel! Egyetlen ember gondolja így, az se nyelvész, csak egy autodidakta történész, Badinyi Jós Ferencnek hívják!
    És a történészek és a nyelvészek nem értenek vele egyet.
    Ráadásul az ő magyarázatának a nyomát egyetlen külföldi fordításban vagy tanulmányban se találod meg.

    Ilyenkor mindig nézz utána, hogy ki állít ilyen nyilvánvalóan eltérő dolgot a bibliai szövegről, és mi áll ennek mögötte, mi a célja vele. Az ilyen ferdítésnek mindig van valami célja. Mindig valamilyen tévtant akar alátámasztani, ami ellentétes a Biblia üzenetével. Hát ne hagyd magad megrabolni! Csak a tiszta evangélium vezet Istenhez!

    Én utána néztem, tuti azt mondja Jézus, hogy "Én Istenem, Én Istenem, miért hagytál el engemet." Így is illeszkedik az egész szövegkörnyezetbe. Jézus a 22. zsoltárt idézi, mert annak a jövendölése épp akkor teljesedett be. Ugyanakkor átélte a bűnös ember Istentől való elhagyatottságát is, hisz magára vette az emberiség összes bűnét.
    Ezért is mondja azt, hogy "Én Istenem..." Akkor már nem mondhatja azt, hogy "Atyám".
    Majd amikor a kiengesztelés megtörténik, amikor az igazság elégtételt kap, amikor már megfizetett minden bűnért, akkor mondja újra, hogy "Atyám" ("a te kezedbe teszem le lelkemet").
    Ez így van az evangéliumban, és így illeszkedik a megváltás üzenetének egészébe.

    Badinyi nem azért írta át az evangéliumot, mert úgy van eredetileg, dehogy! Kidolgozta ezt a pártus Jézus maszlagot még sokféle más tévtannal együtt, most nem megyek bele, amibe persze nem fért bele neki Jézus bűnért való áldozata.
    Naná, hogy ezt veszi ki a Bibliából, minden tévtan ezt veszi ki, nem véletlenül. Tudod, az a kígyó, akiről beszéltünk... az még ma is intenzíven működik. És ugyanúgy hazudik.

    Nézz utána mindennek magad! Persze, ha Te direkte ezt akarod elfogadni, az a Te dolgod. De be vagy csapva. Egy pártus Jézus nem az a Jézus, aki meghalt a Golgotán. Az egy hamis Jézus. Nem az az út az Atyához, hanem az igazi. Az evangéliumbeli.

    Ezt sem értem.
    Mi a problémád azzal, hogy ki magyarázza meg, ha egyszer meg tudja magyarázni, és a magyarázatai helytállóak?
    Neked az számít, ki magyaráz, nem pedig az, hogy igazat mond-e?
     
    prominor kedveli ezt.
  13. Csillagözön

    Csillagözön Állandó Tag

    Igen, ilyenek vagyunk. Legtöbbször azokat a dolgokat, melyek zavarják a hitünket, azokat kétségbe vonjuk. De akkor az már egy erőltetett hit. És mivel mindenki más úton jut el Istenhez, mindenkinek más az igazsága Istenről. És azokból nem valamelyik, hanem mindegyik igaz.Ezért is hallod sokszor: "Az én Istenem áldjon meg!"

    És azzal nem bántok senkit........
     
  14. KDina

    KDina Állandó Tag

    De én itt a legelső kódról beszéltem...a többi már megy a maga törvényszerű útján, az első tervezés által, mintahogy vki először megtervez egy programot, ami működik magától.
    És ahogy egy macsja anyagi részecskéinek tudását nem veszi át a ló, pontosan azt mutatja, hogy minden milyen tökéletes és semmi sincs a véletlenre bízva.

     
    Frank-FHI kedveli ezt.
  15. Jaszladany

    Jaszladany Állandó Tag

    Igazad van, de ebbe az irányba vitt a társalgás fonala, én csak azt követtem. [​IMG]
     
    Frank-FHI kedveli ezt.
  16. Frank-FHI

    Frank-FHI Kormányos Kormányos

    Tudod, hogy nem megszólásnak szántam... / ilyen halk mondat volt :D/ csak tarsátok szem előtt az érvelés meneténél. kiss
     
    Jaszladany kedveli ezt.
  17. prominor

    prominor Állandó Tag

    Vannak nem is csekély apróságok azért....

    Kedves KDina!

    Abban sincs vita közöttünk, hogy akár logikai alapon is kijelenthető, lenni kell más fejlett, sőt a miénknél sokkal fejlettebb civilizációknak is. Rettentően el lennék keseredve, ha az emberiség lenne a legfejlettebb az Universumban... Nagyapám szerint földönkívüliek elszórt "szemetéből", az evolúció során fejlődött ki az emberiség, Isten felügyelete és féltő gondoskodása által...valahogy úgy ahogy Hawaii is benépesült...
    Fuxi és Nüwa.JPG
    Nem feltétlenül tételez fel egy I. Tervezőt, ha hozott anyagra gondolsz.... De honnan tudták az ősi Kinában, hogy a férfi és a nő felépítése miben különbözik , milyen a DNS spirál... S nem különböző fejletségű, hanem felépítésű emberekre hívatkoztam, s ezt az ID is kizárja... De nem csak az emberek de az állatok, növények között is áthidalhatatlan korszakos fejlődésbeli különbségeket is találtak...
    S van egy nagyon fontos dolog, ami a hozott anyagból mérték után lehetőségét kizárja: a csak a Földre jellemző és az élővilág szempontjából nélkülözhetetlen Schumann hullámok... másodpercenként 4x kerülik meg a földet, s a Földtől 100km távolságban már nem jellemzőek, a föld felszinén viszont áthatolnak, s jelenleg ezek tűnnek az egyetemes információ hordozónak..
    Persze elképzelhető, hogy nem szénalapú élet egy másik dimenzióban, vagy egy párhuzamos világban létezik, számunkra láthatatlanul.. Hisz vannak multiverzum elméletek.. Sőt ezek első teológiai változata a teremtés(Jászladány is a láthatatlanra hívatkozik).... De ha létezne ilyen, akkor ezek között a világok között lenne "átjárás".. Ennek pedig, soha, semmi nyoma még csak fel sem merült, nemhogy rögzítődött volna...

    Tehát szerintem több érv szól az általad felvetettek ellen, mint mellete, sőt érveket azt hiszem nem is lehet mellette felsorakoztatni, csak feltevéseket...
     
    Jaszladany és Frank-FHI kedveli ezt.
  18. Jaszladany

    Jaszladany Állandó Tag

    Ah, ezt most értem! :) Fejlődök, kedves prominor!

    Dina megadta ezekre a felvetésekre az ő válaszát, én persze nem pontosan ugyanazt a választ adnám, de van, amiben egyetértek vele.

    Pl. abban, hogy az esetleges korábbi civilizációk miért zárnák ki a teremtést? Ez bennem is felmerült.

    Én mondjuk másképp gondolom, mint Dina, az én szemléletem szerint a válaszok az Özönvíz előtti civilizációban rejlenek.
    De nem vagyok benne biztos, mivel a Biblia szerint, ennek nemigen maradhatott nyoma. Ezért azt is el tudom képzelni, hogy ezek simán csak letűnt civilizációk, amiket csak a legújabb kori régészet tárt fel.
    A fejlettségük engem nem lep meg. A régi időkben létező nagyon fejlett civilizációk nyomai csak azoknak jelentenek gondot, akik azt vallják, hogy az emberiség a története során egy alacsony társadalmi, kulturális stb. szintről haladt egy fejlettebb szint felé.

    Én ezt nem így látom, és a Biblia is ellene mond ennek. A Biblia szerint már a teremtés után nem sokkal egy nagyon fejlett civilizáció alakult ki. Hatalmas építmények jelzik ezt, pl. a Bábel tornya, szóval egy jól szervezett társadalmi struktúra alakult ki.
    Persze, aki az ősemberben gondolkozik, annak ez érthetetlen.
    Pedig az Özönvíz utáni kultúrák is azt mutatják, hogy az emberiség már több ezer évvel ezelőtt is fejlett társadalmakat hozott létre. És a technikai fejlettsége sem volt utolsó. Ma sem tudjuk pl. hogyan épültek fel a piramisok, vagy hogyan készült a Stone Henge.
    Szerintem ezek nem földönkívüli civilizációk produktumai, ezek csak azt jelzik, hogy az emberiség ilyen jól állt szellemileg és fizikailag. A teremtéskor ugyanis még elég jól sikerült darab volt, onnan fokozatosan csak romlott a helyzet.
    A legnagyobb gondolkodók az ókorban léteztek. Máig is az ő felfedezéseikre, filozófiájukra épül sok tudomány.
    Szóval én nem hiszek az evolucionista társadalmi fejlődésben. Ez nem azt jelenti, hogy tagadom az ősközösségi társadalmak létét, hisz ilyenek ma is vannak, miért ne létezhettek volna régen is párhuzamosan a fejlett civilizációkkal? Az ősemberben viszont, ahogy az evolúció tanítja, nem hiszek. Nincs is rá semmi bizonyíték, hogy az egykori barlanglakó ember, (ha ugyan ott lakott egyáltalán, és nem csak megfordult ott), bármiben is fejletlenebb lett volna nálunk.
    Szerintem az emberiség inkább egy fejlett formából halad visszafelé, és nem megfordítva. Technikailag persze nem, hisz a tudás egymásra épül.
    De társadalmilag nem hiszem, hogy sokkal előrébb lennénk, mint pl. az Athéni köztársaság. Sok állam nincs olyan jól szervezett, mint pl. egykor Nimródé volt.

    A kormeghatározás körül nagyon sok a ferdítés, pontatlanság, bizonytalanság, én azt nem fogadnám el kritika nélkül. A kormeghatározásokkal szerintem az a fő gond, hogy nem számol az esetleges katasztrófákkal, amik korábban megváltoztathatták az anyag tulajdonságait, a szénizotópokat, meg mit tudom én miket. És szerintem pl. ilyen katasztrófa volt az Özönvíz is.
    És azért nagyon sok suskus is van a kormeghatározásos módszerek körül, amik csodálatosképpen mindig kihozzák a becsült kort.

    Ez persze az én véleményem, senkitől se várom el, hogy egyetértsen velem. :)
     
    prominor és Frank-FHI kedveli ezt.
  19. Frank-FHI

    Frank-FHI Kormányos Kormányos

    Szerintem az első infó ami el lett mentve, az olyan rövid volt, mint a "kisgyerek gügyögése" és nem olyan mint egy "DNS-Petőfi vers".

    Szerintem a Teremtő is anyagból van és él. Az pedig lehetetlen az anyag /ősanyag/ létezése nélkül. Az számomra elképzelhetetlen, hogy van az űr és anyag, információ, szándék nélkül lesz valaki, aki teremt.

    Ha visszakeresed Jászladány írását "a nem láthatókból állt elő a látható" ... és erről beszélgettünk egy éve, amikor találkoztunk, hogy pl. az égitestek teremtése az nem a Nap és ... teremtése, hanem annak a földi légkörnek a teremtése amin keresztül már láthatók az égitestek.


    Egy ilyen folyamatleírás viszont már megegyezik a tudományosan kimutatott kőzetkialakulásokkal. Az embert nem a semmiből teremtette, hanem "porból" anyagi alkotóelemekből...... ez is teremtés. Szerintem csak az ember akarja felnagyítani a "mindenható" fogalom jelentését.
     
    prominor, Jaszladany és evapatocs kedveli ezt.
  20. Jaszladany

    Jaszladany Állandó Tag

    A magam tapasztalatára tekintettel, én inkább úgy fogalmaznék: az olyan dolgokat, amik ellentétesek azokkal a dolgokkal, amit a Biblia állít, alaposan felülvizsgálom.
    De eddig még sose kellett erőltetnem a hitemet (nem is tettem volna), mert mindig a Bibliának volt igaza. Ezt most teljesen tárgyilagosan mondom. Állandóan ellenőrzök mindent, de én eddig még a Bibliát nem kaptam tévedésen.

    Biztatok mindenkit, hogy próbálja ki! :)
    Én több, mint 20 éve csinálom!
     

Megosztás