Auto verseny F1

ciriaco

Állandó Tag
Állandó Tag
tud valaki valami pontos infót mert álítólag ha a honda kivonul a forma 1 ből akkor nem lesz meg a 10 csapat és nem nézhetjük a száguldó cirkuszt?
 

Szabbensz

Állandó Tag
Állandó Tag
Kivonul a Honda, de sztem nem fog a F1 leállni. Jön majd egy másik kis csapat, s ismét lesznek gyengék, akik csak szemmel nézik a Ferrarik győzelmét :) Forza Massa!
 

afca

Kitiltott (BANned)
Jövőre drasztikus költségcsökkentés a Forma-1-ben

<!-- Meta -->
2008. december 12. péntek,

<!-- Intro -->A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) drasztikus csökkentésre kötelezi a következő szezonban a Forma-1-es világbajnoki sorozatban induló istállókat. A szervezet közleménye szerint a következő idényben egy versenyző csak nyolc motort használhat el a viadalok hétvégéin, a csapatok pedig további négyet a teszteken.


<!-- Single image --><!-- Gallery --><!-- Related information --><!-- Content -->Ez azt jelenti, hogy egy esztendőben legfeljebb húsz motort lehet elhasználni. A következő évben az istállók az idény közben már nem tesztelhetnek, erre csak a verseny hétvégeken kerülhet sor. A FIA reméli, hogy 2009-ben a gyári csapatok minimálisan harminc, míg a független istállók ennél jóval több, megközelítőleg ötven százalékos költségcsökkentéssel számolhatnak.
A nemzetközi szövetség változtatni szeretne a szombati időmérők lebonyolításán is, erről azonban egy későbbi időpontban döntenek. (MTI)

<!-- Tags -->
 

afca

Kitiltott (BANned)
FORMULA–1. Az olasz istálló elnöke sajtótájékoztatón viccelődött a finn teljesítményén, és ismét dicsérte Fernando Alonsót

Montezemolo: Räikkönen csak a Francia Nagydíjig ült a Ferrari volánjánál

A 2008-as szezon gyengén sikerült a címvédő Kimi Räikkönen számára. A finn pilóta csak árnyéka volt egy évvel korábbi önmagának, és csalódást keltő teljesítménnyel csak a pilóták vb-pontversenyének harmadik helyén végzett. Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke szerint Räikkönen csak a Francia Nagydíjig vezette a Ferrarit, utána megkérte egy barátját, hogy ugorjon be a helyére.
d000695D104f1b857e88f.jpg


Egy biztos, a 2008-as szezonban nem Kimi Räikkönen volt a főszereplő. A finn versenyző 2007-ben, első ferraris idényében világbajnoki címet szerzett, aztán egy évvel később, címvédőként csak „bottal ütötte” az éllovas Lewis Hamilton, Felipe Massa kettős nyomát.

Sőt az idény végére Maranellóban rá osztották a másodhegedűs szerepét, és ez különösen frusztráló egy regnáló világbajnok számára. Emellett az állása miatt is aggódnia kellett, ugyanis az olasz istálló háza táján újra és újra felvetődött a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso neve.

Így Räikkönennek nincs más választása, mint 2009-ben sokkal jobb szezont produkálni, és a „Jégember” erre ígéretet is tett.

„Úgy gondolom, Kimi nagyon elszánt, és jó formában van. 2009-ben újra a régi Räikkönent láthatjuk majd” – mondta a Scuderia elnöke, Luca di Montezemolo egy maranellói sajtótájékoztatón. Az elnök ugyanakkor nem mulasztotta el az alkalmat arra, hogy vicces formában odapiszkáljon a finn pilótának idei gyenge teljesítménye miatt.

„Kimi csak a Francia Nagydíjig ült az autónkban. Utána nagyon elfoglalt volt, és megkérte egy jó barátját, hogy ugorjon be helyette – mondta Montezemolo. – Ez a barátja is jó pilóta volt, de most visszatért hozzánk az igazi Kimi. Nem felejthetjük el, hogy első nálunk töltött évében világbajnok lett.”

Ezt valóban nehéz elfelejteni, de úgy tűnik, hogy az istálló elnöke mást sem tud elfelejteni: Fernando Alonsót. „Fantasztikus versenyző, ez nem is lehet kérdés. Nagyon kedvelem, igazi bajnok és vezéregyéniség. Meglátjuk, mit hoz a jövő” – utalt Montezemolo a spanyol világbajnok esetleges szerződtetésére.

Az elnök ugyanakkor azt is hozzátette, hogy erre a közeljövőben nem kerülhet sor, hiszen Massa és Räikkönen szerződése egyaránt 2010-ig szól a Ferrarinál.
"MAGYARORSZÁGON VESZTETTÜK EL A VÉBÉT"

„Nagyon büszke voltam arra, ahogy Massa kezelte a brazíliai helyzetet: nyugodtan, sportszerűen, barátságosan. Felipe a Ferrari-család megbecsült tagja, akit nagyon kedvelek” – dicsérte az elnök a világbajnoki pontverseny második helyén végzett pilótát. „Nem a hajrában vesztettük el a címet, hanem a Magyar és a Szingapúri Nagydíjon. És azok sem Massa hibái voltak, hanem a csapaté.”
 

afca

Kitiltott (BANned)
F-1: a világ második leggazdagabb emberét érdekli a Honda

Könnyen elképzelhető, hogy a világ második leggazdagabb embere, a mexikói Carlos Slim Helú megveszi a Honda Formula–1-es csapatát. A japán autógyártó december elején közölte, hogy kiszáll a száguldó cirkuszból, azóta igyekszik vevőt találni az istállóra.
A 68 éves mexikói üzletember – aki telekommunikációs cégekből építette 60 milliárd dolláros vagyonát – a hírek szerint a korábbi GP2-es istálló, az Alejandro Agag ex-tulajdonosával, Adrian Camposszal összeállva hosszú távon az első mexikói F1-es csapat létrehozásán fáradozik.
<!-- grundfoci --><!-- //grundfoci -->
<!-- eTarget ContextAd End --><!-- article end --><!-- doboz end --><!-- sponsor_frame end --><!-- sponsor_background end -->
 

sosu

Állandó Tag
Állandó Tag
megint kezd szürke lenni a forma 1. Remélem Alonso tartja majd az év végi formáját és akkor jó versenyek lesznek.
 
Oldal tetejére