Autotipusok

F

Feri T

Vendég
BMW xActivity

A bajorok csak egy tanulmányautónak nevezik, de valójában az új X3-as előfutára az xActivity névre keresztelt szabadidőautó-koncepció. Az újdonság célja az, hogy az X5-ös terepjáró-képességeit egy 3-as sorozatra épülő, és azzal egyező méretű autóval egyesítse. Mivel legfőbb piaca az Egyesült Államok lesz, a prototípus bemutatóját is a 2003-as Detroiti Autószalonra időzítik majd. A sorozatgyártású kiadás csak később, 2004 tavaszán kerül piacra, gyártása pedig Ausztriában folyik majd. A Valvetronic benzines, valamint a két- és háromliteres dízelmotorok mellett csúcsmodell is készül majd a BMW háromezres, 231 lóerős soros hathengeresével. Annak ellenére, hogy a szériamodell már hagyományos tetőszerkezetet kap, a tanulmányon látott, és a Citroën Plurieléhez hasonló tetőrácsok talán egy különleges sorozatgyártmányon, az ATC nevű szellős változaton is megjelenhetnek majd.
 

Athos

Kitiltott (BANned)
Ez ma' dofi!
Kivancsi vagyok, hogy az X5-nak a diesel valtozatat behozzak-e? Tudtok errol valamit?
 
F

Feri T

Vendég
BMW X5 4.4i

A sportos bajor márka karakteres limuzinjai révén egyre nagyobb sikereket könyvelhet el magának az USÁ-ban, a nemrég bemutatott és már piacra is dobott X5-ös sportos szabadidő-terepjáróval pedig újabb szegmensben keserítheti meg a tengerentúli konkurensek életét. A modell azonban szerencsére már Európába is áthajózott, így az Autó Plusz egy Budapest környéki menetpróbán próbálta kiismerni az amerikai Spartanburgban gyártott négykerékhajtású BMW-t, a telepes terepest.
Méretes
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a müncheniek első, nemcsak utcára szánt 4x4-esének csak amolyan másodpiacnak számít az őshaza, hiszen a SUV-ok (a BMW szerint SAV, azaz Sport Activity Vehicle) elsőszámú vásárlóközönsége a tengeren túl lakik. Az azonban világszerte egyformán fontos, hogy az X5-tel kapcsolatban kihangsúlyozzák: ez a világ első autója, amely úton-útfélen (terepen) egyaránt megállja a helyét. Előbbi állítás tökéletes igazságában győződtünk meg előbb, nem mintha kételkedtünk volna a tulajdonképpen egy megemelt sport-kombinak megfelelő konstrukció képességeiben. A bajor újdonság szédületes menetteljesítményekkel és -viselkedéssel büszkélkedhet, de ezen a műszaki hátteret megvizsgálva szintén nincs csodálkoznivaló. Egy V8-as motor méltó társa a hatalmas karosszériának (5-ös touringnál rövidebb, 7-esnél szélesebb, több mint 2 tonna tömeg), a Steptronic-kal mért 7,5 másodperces gyorsulási adat mindent elmond a vezetés élményéről. Kemény kanyarokban vagy hirtelen sávváltásokkor az állandó négykerékhajtás, nomeg az ESP-nek megfelelő DSC elektronikatömeg siet a megtévedt sofőr segítségére. Utat engedni, és lehúzódni persze nem nagyon kell az X5-tel. Inkább az jelenthet gondot, hogy az előttünk haladó késve veszi észre a háta mögött tornyosuló "bömöst", nomeg bennünket, a magas "lóról" minden forgalmi helyzetet jól átlátó vezetőt… Ha aztán szabad a pálya, a 207 km/h-s csúcsig (a terepesebb gumik miatt itt parancsolt álljt a fedélzeti számítógép, egyébként 230 lenne a vége) szaladhatunk, közben a manuális váltások kényelmetlenségét is összevethetjük az automatával. A lehajtó előtt a nehéz utánfutókra méretezett fékek teljesítményének tesztjére is sort keríthetünk, aztán irány az úttalan út.

Próbatétel
Mielőtt nagy lendülettel a szántásba és patakmederbe kormányoznánk a BMW-t, azért vegyük számba, hogy a reklám ellenére nem alvázas, sárdöngölős vagy kősivatagi túrákra tervezett, a természet törvényeit is legyőzni képes autóban ülünk. Bárki bármit is állít, a 18 centis hasmagasság, az aszfaltra álmodott, igényes levegős rugózás, az elektronikus differenciálzár vagy a felező nélküli váltó, sőt még a Hill Descent Controll "ereszkedőautomatika" sem tudja pótolni egy Land Rover Defender erényeit. (Még akkor sem, ha sok ötletet az akkor még testvérgyárból vettek kölcsön az X5-öshöz.) Persze félni sem kell a próbáktól, a csúcsmegoldások a legtöbb esetben segítenek, s a BMW fogalmai szerint a "könnyített terepjárásba" belefér egy-egy húzósabb emelkedő-lejtő, vagy akár 55 centi mély vízen való átkelés is.
Tudjuk, hogy egy ilyen luxusgép tulajdonosai nagy többségének nem lesz sem kedve, sem ideje off-road-os feladatoknak alávetni 25 milliós büszkeségét. Sokkal inkább élvezni fogja a 7-esnél is szebb belsőt, az autógyártás talán legigényesebben kidolgozott és használható csomagtartóját, dicsekedni fog a menet közben is mérhető guminyomás kijelzőjével, próbálgatja a beszédvezérelt funkciókat és a fényre sötétedő külső-belső tükröket, nomeg mindenkivel megszámoltatja majd a kárpitokba rejtett 10 légzsákot. Ha pedig egyedül lesz és zenét sem akar hallgatni, gyönyörködik a négy kipufogóvégből áradó mennyei hangzásban.

MŰSZAKI ADATOK BMW X5 4.4i

Motor: 4398 cm3
Teljesítmény: 210 kW (286 LE) 5400/min
Nyomaték: 440 Nm 3600/min
Saját/össztömeg: 2170/2725 kg
Hossz/szél./mag.: 4667/1872/1707 mm
Tengelytáv: 2820 mm
Csomagtér: 465/1550 l
Végsebesség: 207 km/h
Gyorsulás: (0-100 km/h) 7,5 s
Fogyasztás 15,9 l/100 km
Üzemanyagtartály: 92 l
Hatótávolság: 578 km
Alapár: 17 944 000 Ft (3.0)
Tesztautó ára: 24 947 000 Ft
Tesztautó: Wallis Motor
 
F

Feri T

Vendég
Alfa Romeo GT Coupé

Vérbeli túrakocsi jelenik meg az Alfa Romeo kínálatában: a klasszikus GT hagyományokat felelevenítő négyüléses kupé a 156-os alapjaira épül. 4,48 m hosszú karosszériájának megrajzolásánál a Bertone tervezőstúdió közreműködött. Az év végén piacra kerülő GT Coupé alapmotorja 1,8 literes 140 lóerős benzines lesz, ezt követi a 156 lóerős, közvetlen benzinbefecskendezéses kétliteres, valamint az 1,9 JTD common-rail dízel 140 lóerős teljesítménnyel. A csúcsmodellt neve itt is GTA lesz, a már jól ismert 3,2 literes, 250 lóerős V6-ossal.
 
F

Feri T

Vendég
Peugeot Hoggar

A Peugeot genfi újdonságai közé tartozik a Hoggar névre keresztelt tanulmány, melynek felépítése leginkább a sivatagi homokfutókéhoz hasonlítható. A nyitott buggy szokatlan megoldása a két darab 2,2 literes HDI dízelmotor, együttesen 360 lóerős teljesítménnyel és 800 Nm-es maximális nyomatékkal. Az erőforrásokhoz csatolt hatfokozatú sebességváltókat elektronika kapcsolja a kormánykerékre, vagy a hagyományos váltó helyére beépített kar állásának megfelelően. Mindkét motor külön üzemanyagtartályból kapja a gázolajat, ezek kapacitása egyenként 80 liter. A 3,96 méter hosszú, 2 méter széles és 1,49 méter magas autóba szárnyas ajtókon át lehet beszállni, a kétszemélyes belső térben alumínium borítás és bőrkárpit fogadja az utasokat. A középkonzolra a navigációs rendszer és MP3-lejátszó beállításait kezelő érintőképernyős monitoron kívül két fordulatszámmérő került, melyek az előre és hátulra beépített motorok sebességét mutatják.
 

Athos

Kitiltott (BANned)
Csodaszep az az Alfa. Hiaba az olaszok mindig is az autotervezes topjan voltak es vannak. Most hoztak ki az Alfa Romeo 156-os uj modelljet egy kis borsot torve a nemetek orra ala. Koztudott, hogy a nemet autok, Audi, BMW, Mercedes mind 250 km/h-nal tiltanak le. Na ez az uj Alfa 255 km/h-nal tilt le, ami ekkora sebessegnel szinte semmit nem jelent, csak eppen 5-tel tobb, mint a nemeteke. :) Allitolag az Alfa 2007-ben fog ismet visszaterni Eszak-Amerikaba. A Peugeot visszajovetelerol is folynak targyalasok, de szvsz az elektronikan meg igen sok javitani valo van, hogy azok az autok ezeknek a kovetelmenyeknek megfeleljenek.
 
F

Feri T

Vendég
Már készül a nyitott Lamborghini Gallardo

A képen látható autó még csak ügyes képmanipuláció eredménye, de valami ilyesmit várhatunk, amikor a jövo év második felében megjelenik a kisebbik Lamborghini roadster-változata. A típus bevallottan fejlesztés alatt áll, és ha megjelenik, nyilván komoly fejtörést okoz majd a Ferrari vezetésének, mivel a kategóriájában jelenleg egyeduralkodó és igen kelendo Modena Spyder közvetlen ellenfele lesz. A hírek szerint nem csak egy levágott teteju Gallardóról van szó, hiszen azt akár a zárt változattal együtt bemutathatták volna: a mérnökök most azon dolgoznak, hogy a teto hiányából adódó dinamika-vesztést minimálisra csökkentsék, azaz a nyitott változat végsebessége is elérje a lélektani szempontból igen fontos 300 km/h-t.
 

Athos

Kitiltott (BANned)
Most hoztak be az Eszak-Amerikai kontinensre a Volkswagen Tuareg elnevezesu terepjarojat, melyet a vilag egy legjobbjakent emlegetnek. Az uton meg nem lattam, de hamarosan megjelennek. Allitolag meg a BMW X5-jat es meguti.
A Mercedes jovore kezdi behordani a diesel motorokkal felszerelt autoit. A tobbi europai gyarto azert nem hozza be a diesel gepeket, mert azok a canadai gyenge 'minosegu' gazolajat nem birjak. :(
 

Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
Nyolcmotoros, nyolckerekes elektromos autó
2005. július 7., csütörtök, 9:47


"Útjára bocsátották" Japánban az első nyolckerekű elektromos meghajtású gépkocsit, amelynek sajátossága, hogy nyolc motor mozgatja - mindegyik kerékben egy.


20050707eliica1.jpg



Az Eliica (Electric Lithium-Ion battery Car) formáját tekintve az AFP szerint a DS Citroën új változatára emlékeztet, és eddig csak próbapályákon közlekedett. Keddtől azonban az öt méter hosszú, csaknem 2,5 tonna súlyú autó már a japán utakon száguldozik - jelentették be a tervezők.

A Keio egyetem kutatói által 38 cég támogatásával kifejlesztett jármű számára az energiát akkumulátorok szolgáltatják, és mivel minden kerekét külön motor hajtja meg, nincsenek áttétel-problémái. Az Eliica kényelmes, gyors, robusztus, tervezői szerint a jövő családi autója lehet.


Az nyolckerekű elektromos autó a fejlesztők szerint nem környezetszennyező, káprázatosan gyorsul, 370 kilométeres sebességet képes elérni és 100 kilométert 100 jen (185 forint) költséggel tesz meg. A kísérleti jármű finanszírozói között van a Bridgestone, a Pioneer, a Daiwa House Industry és a Japan Airlines.

(MTI)
 
C

csocsike

Vendég
Ilyen nekem is koll, ha volna valakinek othon elfekvoben ne dobjatok ki :shock:
 
C

csocsike

Vendég
Es amenyi eszed van kidobtad :shock:
. Az ígéret szép szó, de a Landwirtschaftsausstellung még szebb.
 

foco

Állandó Tag
Állandó Tag
Re: Nyolcmotoros, nyolckerekes elektromos autó

Félek tőle azért kell ennyi kerék, hogy elbírja az utasteret teljesen kitöltő akkumlátorok mennyiségét.
 

brolin

Állandó Tag
Állandó Tag
Nekem már volt nem jött be!Nem fért be a garázsba az utcán meg nem hagy ilyet az ember!Még kilopnák belőle az aksit:)
 

exoduska

Állandó Tag
Állandó Tag
Azóta már elfekvőből is elvitték. Feltámadt :).
Én most egy csúnya BMW-t űzők-hajtok, de eddig az elfekvő szóba sem került.
 
Oldal tetejére