Az Ódry eltemetve.

A barbárság már a kapukon belül.

A barbár pusztítók és rohamosztagosok, az ország értékeinek, kultúrájának, tudományának és oktatásának gátlástalan kifosztói, meggyalázói és felkoncolói, valamint kézből etetett szószólói most örömködnek.

A kultúra túléli a politika napi fekáliáját és az abból táplálkozókat.

Az ő nevükre néhány év múlva a kutya sem fog emlékezni, legfeljebb undorral és megvetéssel.

Az Ódryra, s mindazokra, akiket itt láthattunk, s akiknek az első világot jelentő deszka az Ódry volt, azokra örökké.

Gábor György


Odry.jpg
 
"A kultúra túléli" ez azért erős csúsztatás. A kúltúra inkább változik, sőt általában el is pusztul. A barbárok szeretik felégetni, a vandálok lerombolni azt. Egy szindarab is változik az évekkel és a rendezőkkel. Talán a legjobb példa a film.
 
Kultúra.
Nekem is épp a film ugrott be erről a hírről. A kormányoldalról folyamatosan támadják az elmúlt 50-60 év magyar filmtermését. Hiányolják a magyarságot a megfelelő színben való feltüntetését.
 
Ahhoz képest, hogy a rendszerváltáskor az egyházak farizeus módon azt hangoztatták, hogy nem kérnek semmit vissza, csak hirdethessék az igét szabadon, elég szépen gazdagod(t/n)tak az elmúlt évtizedekben... ;)
 
Újabb botrányos fejezettel bővül az Szfe ügy. Állítólag a zeneiskolának felújított épületet kapták meg az egyetemről kiszorított oktatók és hallgatók a VII? kerülettől. Ami több cikk alapján gondolok és tudok:
- van egy 50-es évek óta létező, többször nevet váltó (utoljára 2017) állami fentartású zeneiskola, de tandíj is van, szóval fogalmam sincs gazdaságilag ez hogy megy, ami 8 helyszínen van szétszórva, nem jó körülmények között
- közbeszerzésel az előző városvezetés felújítatta az épületet, zeneiskola "speciálus igényeit" figyelembe véve, gondolom a számlázásnál vastagon fogott a ceruza.
- aztán az új polgármester nem adta át a zeneiskolának az épületet, pedig az többször kérte
- aztán egy nagyon gyors pályázaton nyertek a szfesek alapitványa, akik havi 2 milkáért bérlik majd a helyet, de csak épp ők voltak véletlenül az egyedüli pályázók, amely pályázatról valamiért nem szóltak a zeneiskola vezetőségének sem
- mint mondottam a gazdasági oldalát nem ismerem a zeneiskola működésének, kell, akartak vagy tudtak volna e fozetni a kliknek mennyi beleszólása volt ebbe, stb., de a polgármesternek két dolgot kellene tisztáznia, mielőtt megint körbe hordják mint a véres kardot a médiában, 1. miért nem adta át a sulinak az épületet majd 2 évig (valami olyasmit ír, hogy nem fizettek volna), 2. ha hirtelen mégis pályázatot írt ki az épület kiadásáról, akkor minek nem szóltak róla a zenesulinak?
- jelen polgármester okfejtése alapján én arra gondolok, hogy a kormány az oktatásra való jogra hivatkozva átveszi az esetleges nem állami tulajdonú iskolai létesitményeket az önkoriktól, vagy akár ki is sajátíthat ily módon pl. önkormányzati ingatlanokat.
 

Újabb 74 hallgató hagyja ott az SZFE-t



A Freeszfe egyesület közleménye szerint 74 hallgató szüntette meg a jogviszonyát a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Ők a Freeszfe Egyesület közreműködésével külföldi egyetemeken szerezhetnek majd diplomát.


Nem indult unalmasan a tanév a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, komplett osztályok hagyták ott a képzést.
Színházrendező - zenés színházi rendező szakirány, III. évfolyam: teljes osztály, 7-ből 7 hallgató
Színházi dramaturg, III. évfolyam: teljes osztály, 8-ból 8 hallgató
Látványtervező művész MA, II. évfolyam: 6-ból 6 hallgató
Színházrendező - bábszínházi rendező szakirány, V. évfolyam, teljes osztály, 6-ból, 6 hallgató
Drámainstruktor - színjáték szakirány, II. évfolyam: 1 hallgató
Színművész, V. évfolyam, 13-ból 7 hallgató
Dokumentumfilm-rendező művész, II. évfolyam: 9-ből 3 hallgató
Doktori iskola, 12 hallgató
Végzős, idén diplomázó osztályok:
Színházrendező: teljes osztály, 6-ból 6 hallgató
Színházi dramaturg: teljes osztály, 8-ból 8 hallgató
Színművész 11-ből 10 hallgató

1630769240692.png


A távozó diákok a salzburgi Mozarteumban, a ludwigsburgi előadóművészeti egyetemen, a varsói színművészeti egyetemen, a svájci Academia Dimitrijben, a pozsonyi színművészeti egyetemen és a bécsi zeneművészeti egyetemen folytatják tovább tanulmányaikat a Freeszfe Egyesület közreműködésével.
 

A FreeSZFE-nek adja honoráriuma felét a Vidnyánszky fesztiváljára meghívott világhírű rendező​


Robert Wilson arról adott ki közleményt, hogy nem mehet el szó nélkül az SZFE-vel történtek mellett.


Közleményt adott ki Robert Wilson világhírű színházi rendező, akinek Oedipus című előadása a Vidnyánszky Attila és a Nemzeti Színház-féle idei 7. Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) egyik sztárelőadása. Wilson közleményében arról ír, hogy nem tud elmenni szó nélkül a Magyarországon történtek mellett, ezért úgy döntött,
a fesztiválon kapott művészi bevétele felét a FreeSZFE Egyesületnek adja.
Wilson közleményében azt írja, büszke arra, hogy bemutatják a rendezését Budapesten, és hogy megoszthatja a budapestiekkel az élményt, de az ókori görög színház szellemében "nem hagyhatom figyelmen kívül azt a kontextust, amelyben a turnénk zajlik".
"Sajnálattal és szomorúsággal figyeltem, ahogy Magyarország jelenlegi nemzeti kormánya korlátozza a művészi és oktatási szabadságot. Az SZFE egyetem úgynevezett 'modellváltása', amely tavaly lezajlott, egy antidemokratikus támadás volt az Egyetem autonómiája ellen. A kormány által kinevezett új kuratóriumot Vidnyányszky Attila vezette, aki a MITEM Fesztivál és más kulturális intézmények vezetője is az országban" – foglalja össze Wilson, aki azonban nem áll meg ennyinél.
"Miközben boldog vagyok, hogy a budapestiek láthatják a munkámat, állampolgári kötelességemnek tartom, hogy ne értsek egyet sem az oktatási és művészi függetlenség és szabadság kizsigerelésével, sem a kevesek kezében összpontosuló egészségtelen hatalmi koncentrációval és befolyással.
Ezért a nemzeti MITEM Fesztiváltól kapott művészi bevételeim felét a FreeSZFE kezdeményezésnek adom, amely a jelenlegi kormány támogatása, vagy akár elismerése nélkül folytatja a független oktatási munkát. Ezen felül a következő hetekben egy beszélgetésen is részt veszek a FreeSZFE diákjaival. Őszintén remélem, hogy a FreeSZFE a továbbiakban is fog támogatást kapni világ minden tájáról, és ami a legfontosabb, hamarosan újra állami egyetemmé minősíti a magyar kormány" – írta a világhírű rendező.

1632095560703.png
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,549
Tagok
615,323
Legújabb tagunk
laptrinhvienfptaptech
Oldal tetejére