Az Új Világ Néppárt is indul az előválasztáson

Az Új Világ Néppárt is indít jelölteket az őszi előválasztásokon. Pálinkás József, a párt elnöke, és az MTA egykori vezetője szerint, ha az ÚVN legalább 5 jelöltje nyer, pártja lehet a szövetség hetedik tagpártja.

Az Új Világ Néppárt is csatlakozna az összefogás hat pártjához a 2022-es országgyűlési választások előválasztásain – jelentette be a párt elnöke, Pálinkás József .

Az ÚVN elnöke a Klubrádiónak elmondta, hogy megállapodás született pártja és a hat párti ellenzéki szövetség között, melynek eredményeképpen ők is indítanak saját jelölteket az őszi előválasztáson. Hozzátette, amennyiben több mint öt jelöltjük nyer az előválasztáson, akkor tárgyalnak arról, hogy az ÚVN lehet, meghatározott feltételek mellett a hetedik ellenzéki párt a szövetségben.

Az Új Világ Néppárt a kiábrándult Fidesz-szavazókat, és a bizonytalanokat is meg akarja szólítani.

Palinkas.jpg
 
A ''Párbeszéd'' (Karácsony Gergely statisztikailag nehezen mérhető pártja) után egy újabb ''hatalmas tömegeket'' megmozgató párt-kezdemény (Új Világ Néppárt) gondolja úgy, hogy neki is fel kellene szállni választási hajóra, hátha jut még valami pozíció-morzsa a későn ébredőknek is.
 
Mi a jó fenének aprózzák el az embereket, osztják fel a tömegeket? Félő, hogy a választást alá is ássák ezzel a sok párttal... Természetesen jól tudjuk, nemcsak sejtjük, a fidesznyikoknak ez az érdekük. A sok apró pártra, az emberek szavazó ereje megoszlik. Többen vagyunk, akik ezt nem így gondoljuk. Nem kellene ennek így történnie. Erős és összefogott ellenzéknek kellene lennie.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére