Az élet (azért is) szép !

http://mila60.blogspot.com/2007/11/wislawa-szymborska.htmlWislawa Szymborska

Feljegyzés

Az élet: az egyedüli megoldás
a lombba boruláshoz,
a homok leheletének felszippantásához,
a magasba röppenéshez;

hogy kutya is legyen,
s hogy simogassuk a finom meleg bundáját;

hogy megkülönböztessük a fájdalmat
mindattól, mi nem belőle ered;

hogy belehelyezkedjünk a történésekbe,
elvegyüljünk a látvány forgatagában,
kiválasszuk a lehető legkisebb tévedést.

Vissza nem térő lehetőség,
hogy egy pillanatra felidézzük,
miről is szólt a beszélgetés
ki-kihunyó lámpafénynél;

hogy egyszer, legalább egyszer
megérintsünk egy követ,
bőrig ázzunk a ki-tudja-hányadik esőn;

elveszejtsünk egy kulcsot a fűben,
és szikraként lövelljük tekintetünk a szélben;

és mindvégig semmit se tudjunk
valami roppant lényegesről.


***

Csordás Gábor fordítása​

Sárhelyi Erika​

Örvényben​

Kedvem, akár a híg epe,
torkomig mar a keserű.
Mi szól bennem, csak holt zene,
fals, törődött hegedű. ​

Ajkam, mint a hideg penge,
szemem éjfekete örvény.
Világom fuldoklik benne,
s a holnapba vetett remény. ​

Tíz körmöm tenyerembe váj,
dühöt morzsol a két kezem.
Lenni és nem lenni is fáj -
nem élek ma, csak létezem. ​

Sárhelyi Erika​

Szívszakadva​

egyszer a legvadabb
táncból is elfogy a lendület
s az akkordokban
megbotlik a lábad
kifulladsz te is
a legjobb táncos
pedig ezer fokon
szívszakadva jártad
hamis már a dallam
s tétován kutatod
emlékeidben a régvolt
szépséges harmóniát
megbicsakló térddel
görnyedsz a földre
s dúdolsz halkan
egy ismerős melódiát
nincs tűz nincs ritmus benned
a zajgó forgatagban
valahol egyszer elveszett
kopott már az egykor fénylő
körben tükör parkett
s nem fogja már senki
görcsbe rándult
erőtlen kezedet
koppan a cipőd
és roppan a hátad
s lám most szteppelhetsz
magadban
új idők jönnek
s új melódiák
te mégis azt a régit
dúlolod könnyek között
halkan​

***​

http://href.hu/x/b5vk​

http://href.hu/x/9qe0​

Kaffka Margit

Valamiért ez a sok rózsa

Úgy összeborzong, megremeg.
Könnyelmű, tarka violák is
Egymásnak csendet intenek.
Csitul a szellő, – lábhegyen csak
Kímélve, búsan közeleg, –
A legyintését féltve, óva,
Zajtalanul összefogózva,
Fogják fel néma levelek,
- Megilletődött őrszemek, –
Mik szegett fővel, sorra állnak
Ablakánál a kerti háznak…
Ott benn, – elgyötrött némaságnak
Kél hosszú, panaszos jaja,
Halkan, kisértőn, – mintha távol
Árnyak völgyéből hallszana,
Majd vergődő sikolyra válik,
Mint a lélekharang szava – - –
Ott benn, – virágos kerti házban
Rettentő, fagyos elmúlás van,
Az élet oda van, – oda.

A virágoknak asszonya,
Küzködve most haldoklik épen
Egy férfi szivében.
​

Rodin: Örök tavasz​

Kaffka Margit​

Fényben​

Tudom, hogy a tavasz nem tart örökké,
Hogy elmúlnak mind a derűs napok,
Hogy a dal, hogy a tavasz idehagynak,
És ősz fejemmel magam maradok.​

Zörgő avarban, ködös alkonyattal,
A darvak búcsúzása idején
Ráérek majd jövők titkát keresni,
S borongva sírni emlékek ködén.​

De ki töpreng édes tavaszi reggel
Fagyos pusztákon, hulló levelen, -
Mikor csillámos, szőke napsugárral
Végigragyogja útját a jelen...​

Kaffka Margit​

Pogány imádság​

Nagy Istenek! Elég, elég a csendből!
A béke megfullaszt, - beteg vagyok.
Hát nincs viharszél, hogy szembekacagjam?
Itt minden hallgat, minden mosolyog.​

Vitorlatépetten, tajtékos árban
Hogy szállnak a boldog, szabad hajók!
Szörnyű, - hogy itt zátonyra jutva várjam,
Míg rámfut a repkény, besző a pók.​

Nagy Istenek! Szedjétek össze nékem
A csillogó s a gyilkos napokat, -
Abbul szűrjétek az életek éltét,
Szikrázzon, égjen minden pillanat!​

A sok, közönytül terhes, lomha évet
Vegyétek vissza! Másnak engedem.
Csak egy napot! De gyönyörbe temetve,
Vagy villámfényes ünnepet nekem!​

***


http://href.hu/x/a5k4​

Adj, Uram a léleknek fényvilágot,
a sötétségből tiszta kiutat,
amelyben megsemmisülnek a gyászok,
és irányra talál a gondolat.​

Ha a fájdalom megnevezhetetlen,
a végtelen vele szerteszakad,
s elvesztegeti magát minden versben,
bárhogy őrködnek a hívó szavak.​

Minden kusza, hogyha a cél homályos,
ha élni létezésnél nehezebb,
ha gondba satíroznak a hiányok,
és vergődik a lelkiismeret.​

Azt add, Uram, amit egyre csak vettél:
a teljességet teremtő erőt,
ne legyen gyatrább a tökételetesnél
ember előtted s önmaga előtt.​

Mondd! Te az örök tökély birtokában
miért teremtettél esetlegest?
Mért hagyod kínlódni ezer hiányban,
s ezer jajban az emberi nemet?​

Mért adtál értelmet kérdőjelekhez,
ha kérdésre csak kétség válaszol,
s a gondolkodás, mint egy kapott jelmez,
hősét, s szerepét nem leli sehol?!​

Hát azt add Uram, amit már nem adhatsz,
más világban más embert, más jelent,
s olyan lelket a fénylő virradatnak,
ami sokszorozza a végtelent.​

GÁL ÉVA EMESE​

Theodor Storm
1817 -1888​

Érzem, hogy illan az élet​

Lásd, nagyon is érzem, hogy illan az élet,
Búcsúzni készülök. Napjaim oly futók.
Mily hamar itt van az utolsó ének!
Mily hamar itt van utolszor a csók!​

Még váró és félő remegésem
Erővel csügg ifjú ajakadon!
- Te adod az utolsó csókot nékem,
És utolsó rózsámat neked adom.​

A csodakelyhet utolszor te nyújtod át,
Ifjúságod borával töltöd poharamat;
Igy köszöntöd reám az élet búcsuját; -
Lement napom utolsó fény-káprázata vagy!​

Utolsó csillagom áll most az égen.
- Nézd, lábaid elé borulva kérlek;
Ne vond el szívedet még, üdvösségem!
Te vagy az utolsó boldogság; - érezd!​

Hagyd, hogy még egyszer keblemen át
Borzongjon e játék; gyönyör, fájdalom!
Mielőtt meglátom a nagy éjszakát,
És beléhull csillagom.​

***​

Kaffka Margit fordítása​

Dante Gabriel Rossetti
1828-1882

Fényvillanás

Már jártam itt, igen!
Mikor is volt? Ki tudja már!
Ott künn a fű nem idegen,
s az illatár,
a sóhajtás, a part sok fénye sem.

Enyém voltál. Igen.
Vajon mikor is lehetett?
Egy fecske röppent odafenn,
fordult fejed,
fátylad lehullt - de rég volt, Istenem!

Így volt? S így lesz? Igen?
Legyőzve évek távolát
visszatalál a szerelem
a gyászon át?
Jön még nap s éj, amely gyönyört terem?

***

Baranyi Ferenc fordítása
​

Percy Bysshe Shelley
1792-1822

Indián szerenád

John Keats
1795-1821

Mikor elcsüggeszt

Mikor elcsüggeszt, hogy meghalhatok,
s nem gyűjti majd be termését agyam,
s nem őrzőm meg - mint csűrök ért magot -
feltornyozott könyvhalmokban magam;
s mikor eszembe villan, hogy a sors
varázskeze már nem soká segít
lefesteni nekem a csillagos
mennybolt regényes, nagy jelképeit;
s mikor felrémlik, hogy többé talán
nem látlak már, te illanó csoda,
s bűverejét nem sugározza rám
egy mondhatatlan érzés - akkor a
világ partján megállok s figyelem,
mint süllyed el a hírnév, szerelem.

***

Baranyi Ferenc fordítása
​

Kajuk Gyula

Kettétört jégtábla

Feltorlódó kásás gondok
Egymásnak feszülő végletek
Eltérő akaratok, vágyak
Elhibázott sors-megoldó képletek;
Elég néhány ostoba hiba
Egy pár banális tévedés,
Hogy megroppanjon egész életed…
S partra vetett,
kettétört jégtáblaként
Szemlélhesd beteljesült végzeted.
​

Kamarás Klára

Rózsaszín tükör

Ki mondhatja, hogy ismeri magát ?
Hiába nézed, kergeted magad,
hamarabb éred el - vagy csak hiszed -
bármelyik bújocskázó társadat...

Ki vagyok én ?

Az öncsalás : egy rózsaszín tükör...
tükör elött egy mesterkélt mosoly,
mely ösztönösen rögtön feltűnik
az arcomon, az arcodon...
Nincsen nagyobb szójáték,
mint amit
magunknak játszunk.
Minden szó kevés....!
Mennyi pokoli tévedés:
Mert bekerít eltitkolt vágyunk,
hogy ha már jobbak nem vagyunk,
legalább jobbnak látsszunk,
és ha már szebbek nem vagyunk...
jaj mégis arra várunk,
hogy tükröm, tükröm úgy hazudj nekem,
hogy elhihessem..., hogy igaz legyen.​

Ernest Hemingway

Soha ne légy szomorú

Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.
A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.
Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.
Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.
Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.
Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.
Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.
Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:
A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.
​

Létláng

Vad láz rohan vérem ritmusán,
s lüktet át rajtam e régi, agyongondolt, búsuló vágy.
Nincsen tegnap, mely üresen állna,
emlékek vértócsában ázva.
Didergő-vörös lánggal gyúlnak át testemen
a forrongó tegnapelőttök szorongó elmúltjában.
Haza vágyom a nem tudom hol vanba,
a nem tudom merre menjekbe.-De el innen!
Az ócska szenvedések erőtlenítő csődjéből
egy reménytelibb szenvedélybe.

Vágyom! Vágyni vágyom. Akarni az akarhatatlant.
Keresni, hajszolni, menekülni szakadatlan.Elfutni ittmaradtan.
Szeretni vágyom! Vágyva szeretni. Azt, aki nincs még.
És van a Valaki, akit nem lehet szeretni!
Menni vágyom! A viharba, a veszélybe. Táncoló tüzeken át.
Szakadékok fölött úszni az ég sötétlő bársonyán.
Szállni vágyom. A kéjben, a vérben,
a csillagfényben fürösztve szárnyaim.

Mennyi ördögszív csalt már talmi szépre,
s én lelkemig hasító lándzsákon át,
millószor elvérezve, halál-üvöltő, gyötrő dühöngésben is
újra, meg újra csak szerettem!
Nem hiányzik új csapás. Játékszernek már kopott vagyok,
Elhasznált, régi vágy. Én csak szeretni akarok már.


***

Írta:'móni'
katalogus/tollinga​

Várnai Zseni

Reggel

Legszörnyűbbek mégis a reggelek.
Mély alvás után, amikor fölkelek
S nyitott szemekkel, révedezve, félve,
Belenézek a reggeledő égbe
S alvó szívem lassan tudatra érez.

Mint mély seb, amely mindig újra vérez,
Szívem fölébred s benne mind a fájás,
Vigasztalanság, mély halálravágyás,
S míg fáradtan és lassan öltözöm,
Tudom, előttem nincsen már öröm,
És mind ilyen lesz, minden reggelem,
Sírva kelek már minden reggelen,
És mind ilyen lesz, minden nappalom,
Csak éjjel jó, ha mélyen alhatom,
S az álomtenger kék hulláma dajkál.

Az álom és a valóság csak egy hajszál...
Bár hinni tudnám, álmom a való;
A kék hullám, a lágyan ringató
S az életem egy mély, lidérces álom.​

Bojtorján: Úton vagyok
dalszöveg
​

Mind azt hisszük, nagyok leszünk, és kicsit csalódunk,
ha reményeink nem valósulnak meg.
De néha a reményeink alaptalanok.
Néha amire számítunk, könnyen elhalványul amellett,
ami váratlanul ér.
Miért ragaszkodunk a reményeinkhez?
Mert amire számítunk, az tartja bennünk a lelket.
A reményeink tartanak talpon.
Amire számítunk, az csak a kezdet.
Amire nem számítunk, attól változik meg az életünk.

***

A Grace Klinika c. filmből.​