Az óceánban, a delfinek társaságában szülné meg első gyermekét egy nő

Hiába figyelmeztették az orvosok többször is, hogy az életével játszik, az asszony ragaszkodik a delfines szüléshez.

“Mikor elárultuk az orvosunknak, hogy az óceánban szeretném világra hozni első szülött gyermekemet, szóhoz se jutott a döbbenettől” – mondta Dorina Rosin a Channel 4 brit csatorna riporterének, Katie Pipernek. A fiatal hawaii kismama a riporternek elárulta, az orvosa ezt követően mindent megtett, hogy lebeszélje őt a tervéről: “Azt mondta magam és születendő gyermekem is életveszélynek teszem ki a nyílt vízben. Különösen akkor, ha kitartok az elhatározásom mellett és egy delfint is a közelünkbe engedek.”

kismama650x433.jpg

Kép forrása: mirror.co.uk

Ám Dorinát nem győzték meg az orvos szavai. Mint mondja, kevés annál természetesebb dolgot tud elképzelni, mint hogy valaki a nyílt vízen adjon életet gyermekének. “Az, hogy a víz elviselhetőbbé teszi a szülési fájdalmakat, csak egy része a dolognak. Szerettük volna, ha a gyermekük már közvetlenül azután kommunikálhat az óceán élőlényeivel, hogy világra jött” – tette hozzá Dorina.

És bár a szomszédok és a környékbeliek őrültségnek tartják a házaspár tervét, épp az újságíró volt az, aki megvédte őket a nyilvánosság előtt. “Szemmel láthatóan nagyon szoros a kapcsolat Dorina és a társaságnak választott delfin között. Már-már bensőséges, épp ezért úgy gondolom, komoly baj nem lehet a dologból. A legfőbb szempont minden szülésnél az, hogy a kismama el tudjon lazulni, hogy biztonságban érezze magát. Ha Dorinának ehhez az óceánhoz van szüksége, szíve-joga, hogy ott hozza világra gyermekét” – mondta.​
 
Szerintem a tengerben szülés nem a kismamát hanem a bábát fogja igazán próbára tenni.
Ha sekély vízbe akar szülni akkor a hullámok, ha mély vízben akkor a búvárfelszerelés lesz az akadály. :rolleyes:
-
Kellemes vajúdást kívánok az édesanyának. Kár, hogy nem delfinnek született. Talán a második életében. :)
 
Hiába figyelmeztették az orvosok többször is, hogy az életével játszik, az asszony ragaszkodik a delfines szüléshez.

“Mikor elárultuk az orvosunknak, hogy az óceánban szeretném világra hozni első szülött gyermekemet, szóhoz se jutott a döbbenettől” – mondta Dorina Rosin a Channel 4 brit csatorna riporterének, Katie Pipernek. A fiatal hawaii kismama a riporternek elárulta, az orvosa ezt követően mindent megtett, hogy lebeszélje őt a tervéről: “Azt mondta magam és születendő gyermekem is életveszélynek teszem ki a nyílt vízben. Különösen akkor, ha kitartok az elhatározásom mellett és egy delfint is a közelünkbe engedek.”

kismama650x433.jpg

Kép forrása: mirror.co.uk

Ám Dorinát nem győzték meg az orvos szavai. Mint mondja, kevés annál természetesebb dolgot tud elképzelni, mint hogy valaki a nyílt vízen adjon életet gyermekének. “Az, hogy a víz elviselhetőbbé teszi a szülési fájdalmakat, csak egy része a dolognak. Szerettük volna, ha a gyermekük már közvetlenül azután kommunikálhat az óceán élőlényeivel, hogy világra jött” – tette hozzá Dorina.

És bár a szomszédok és a környékbeliek őrültségnek tartják a házaspár tervét, épp az újságíró volt az, aki megvédte őket a nyilvánosság előtt. “Szemmel láthatóan nagyon szoros a kapcsolat Dorina és a társaságnak választott delfin között. Már-már bensőséges, épp ezért úgy gondolom, komoly baj nem lehet a dologból. A legfőbb szempont minden szülésnél az, hogy a kismama el tudjon lazulni, hogy biztonságban érezze magát. Ha Dorinának ehhez az óceánhoz van szüksége, szíve-joga, hogy ott hozza világra gyermekét” – mondta.​
*
Elképesztő. Többször is elolvastam, különben a delfinben bízom. Nem folytatom. Sok minden van, amit képtelen vagyok felfogni, többek között ezt sem.:o
 
Úgy tűnik, hogy nem csak a zene nem ismer határokat, de a hülyeség sem.
Az érthető, hogy ha valaki vízben szül. Az azonban már kevéssé, hogy esetünkben miért kell egy újszülött bőrének sóval történő cserzését már a világra jövetele pillanatában elkezdeni?
 
Kicsit régi már ez a sztori. Azóta már megszülte a gyermekét, nem az óceánban, hanem az óceánra néző házuk kertjében a fűben. Azt állítják a cikkben, hogy csak a média ferdítette el a szavaikat, sosem volt szó óceánban szülésről. A nő nagyon szereti a delfineket, terhesen is úszkált az óceánban. Szerintem csak a spirituális gyógyító centrumukat akarták így reklámozni.
https://www.sheknows.com/parenting/...-assisted-birth-makes-waves-around-the-world/
 
Kicsit régi már ez a sztori. Azóta már megszülte a gyermekét, nem az óceánban, hanem az óceánra néző házuk kertjében a fűben.
Mi az hogy régi? A hülyeség az napi szintű
Az 5 perc hírességért mint mondtam bármit meg tesznek a rá hajlamosak.(Itt épp a pocakos nő)
És hogy megint a médiára fogják?
Azt se hiszem el, igen bizony vannak olyan spirituális bolondok.Kik a médiának is úgy adják oda ahogy itt elhangzott.Hogy mellékesen reklám?
Hát a magamutogató 5 perc hírességgé válás is reklám.Önreklám
Vannak kik soha semmit nem értek el hát kitalálnak ilyen dolgokat ettől lettek valakik?
Mennyit látsz hasonlót?
Holnapután már Az Alien féle szülés se lesz híresség(8. utas a halál). A pocakos nőnek meg kell nyugodni nem különlegesebb mint bárki más.
És hogy évmilliók óta vannak kismamák.
Nem kunszt.Mást találjon ki mondjuk fényevést.
De az is kitalált már.
 
Utoljára módosítva:
Szerintem a cápás közeg gyorsabban levezetné a szülést,mint a delfines!:D
*
Olvastam, hogy a cápák -nem szeretik(?)- az embervért... A marhavérre gyűlnek, de az emberi vér -állítólag- hidegen hagyja őket. A szülész orvost nem írigylem, ilyen idióta nővel nem mindennap találkozik. Még akkor is rettenet, ha egy kosár pénzt kap ezért.
 
A hölgynél valami nem stimmel.
Nem te neked írom, csak úgy levegőbe: mi az hogy hölgy.Mi az hogy úriember?
Mi feltételei vannak hogy egy nő hölggyé minősüljön?
A repedt sarkú kocsmakurva hölgy?
Az árokparton sárban hentergő csont részeg férfi úriember?
Még úr-nak se lehetne nevezni.
Csak neme szerint férfinak és nőnek.
Ez egy minimálisan teljesülő név.
A férfi annak is van egy bővített értelme(légy férfi)
A hölgy is feltételez valami státuszt
Ezek ismerete nélkül az ott csak egy várandós nő.
Aki feltűnési viszketést érzett.
Ha meg valami nem stimmel nála mint írod
Akkor népiesen az egy stikkes nő (habókos finoman)
 
Nehogy bárki is a szívére vegye, csupán a humor és az élc kedvéért futtatom tovább az eszmét "deciso" fentebbi gondolatmenetét tovább szőve...
Ezek szerint, ha ebbe ladies-and-gentlemen-vector-23285151.jpg a helyiségbe kísérelne meg belépni egy nő, illetve egy férfi, abban az esetben a kitoloncolás pallósa lebeg a feje fölött, mert ott kizárólag hölgyek/ urak végezhetik el természetes szükségleteiket az utómunkálatokkal együtt. De tovább lépve. Ha például egy ilyen depositphotos_229999002-stock-photo-public-toilet-men-women-sign.jpg feliratú táblát lát egy lány, vagy fiú, akkor a gondolatot rögvest seperje szőnyeg alá, mert ott semmi keresnivalója sincs, csak kizárólag férfiaknak és asszonyoknak.
Viszont, ha a szabályt betartandó, nem lép be és vészesen feszítő szükségét e helyiségek előtt végezné el, akkor máris megkapja a "repedt sarkú", illetve a "sárban fetrengő, csontrészeg" státuszt. cicus mosoly.jpg
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,572
Tagok
615,325
Legújabb tagunk
Handmade
Oldal tetejére