Az elmúlt időszakban a Honvéd Kórház Sürgősségi Betegellátó Osztálya többször került az újságok címlapjára, mint azt szerették volna az illetékesek és főleg az érintettek.
Akkoriban elég visszafogottan nyilatkozott Zacher Gábor főorvos, ám most adott egy hosszú interjút a Magyar Hírlapnak. Ha valaki azt gondolja, hogy némi egészséges önkritika felbukkan az interjúban, az máris felejtse el ezt a buta ötletet.
Sok egyéb mellett azt lehet megtudni a cikkből, hogy van, aki szándékosan több száz kilométert utazik, hogy pont a Honvéd előtt legyen rosszul, olyan is van, aki azért megy be a sürgősségire, mert feltörte a lábát a cipő és olyan is előfordul, hogy valaki direkt elhozza az ország túlsó végéről az idős szülőjét és bejelenti a saját lakásába csak azért, hogy a Honvédben lássák el. Ezért aztán túlterheltek az orvosok is, a nővérek is és ráadásul ők is, mint mindenki más, szakemberhiánnyal küzdenek.
Az is kiderült, hogy lényegében semmi probléma nincs a sürgősségivel, az a háziorvos, aki no-go zónának nevezte a kórházat, egyszerűen oktondi és – ez a legkedvesebb – az ellenzéki média fújta fel a dolgot, mert így akartak politikai tőkét kovácsolni.
És akkor én most nagyon szeretném tudni, hogy Zacher Gábor valóban átgondolta-e, hogy mit beszél? Ellátták a bélelzáródással hozzájuk forduló beteget, aki órákig ordított kínjában úgy, hogy meg sem vizsgálták? Ja, hogy amúgy is rákos volt és meghalt volna? Értem. Első a mundér becsülete.
Az ezzel a baj, ami minden mással is ebben az országban. Az önreflexióra képtelen pökhendiség. A felelősség nagy ívben kerülése. A mindenki más hibáztatása. A körzeti orvos hülye, a betegek alattomosan beszivárognak a küszöb alatt is, az ellenzéki média pedig direkt támadja az intézményt.
Érdemes lenne talán elgondolkodni azon, hogy Zacher úr vajon bejelentené-e az idős rokonát a saját lakcímére, ha ez lenne az ára annak, hogy esélye legyen meggyógyulni, életben maradni, vagy legalább emberi időn belül szakvizsgálathoz, szükség esetén kezeléshez, műtéthez jutni? Vagy hagyná meghalni a mamát, mert ahol lakik, nincsenek megfelelő szakorvosok, másfél évet kell várni a műtétre, nincsenek megfelelő berendezések, vagy esetleg még a normális kivizsgálásig sem sikerül eljutni időben? Ebben az esetben mi a helyes válasz? Ki tehet arról, hogy sok vidéki kórházban nem jut megfelelő kezeléshez a beteg? Vagy a budapesti polgárnak joga van életben maradni, a nyírmadainak meg nincs?
Mindezekkel együtt nem hinném, hogy annyira gyakori lenne az ilyen eset, hogy ez gátolja a sürgősségi ellátást. Nem lehet esetleg, hogy nem, vagy nem jól működik a besorolási rendszer? Akinek feltörte a lábát a cipő, azt rövid úton el lehet küldeni, ez nem kellene, hogy terhelje az orvosokat. Azonban ez nem magyarázza meg, hogy egy szörnyű kínok között haldokló ember miért nem került orvos kézre hosszú órákon keresztül? Az a gyanúm, azért nem, mert valami ott nem működik megfelelően. Márpedig ha ez így van, akkor nem vádaskodni kellene és ostobaságokat összehordani, hanem átgondolni, hol a hiba és kidolgozni egy működőképesebb rendszert. És ha hiba történt, azért vállalni kellene legalább az erkölcsi felelősséget.
Tudom, még mindig ott a rosszindulatú ellenzéki média, amelyik… amelyik mit csinál, Zacher úr? A tragédiákról ír, a jó dolgokról meg nem? Miért kellene, drága doktor úr? A sajtónak nem az a dolga, hogy megsimogassa azok fejét, akik jól végzik azt a munkát, amiért a fizetésüket kapják és amit önként vállaltak. A buszsofőrt se éljenzi az utas azért, mert nem borult be az árokba. Az újság se ír róla, ha sikerült baj nélkül eljutnia a menetrend szerinti járatnak A-ból B-be. Ha baleset történik, ha villanyoszlopnak vezeti a buszt a sofőr, akkor meg írnak róla. És hogy tetszik gondolni, mi érdeke lenne a sajtónak lejáratni a kórházat, vagy a sürgősségi ellátást? Ha sikerül lejáratni, akkor majd valamelyik újságíró lesz a miniszterelnök? Akkor majd nem a Fidesz, hanem mondjuk az Index lesz a kormánypárt? Nem hangzik ez nagyon ostobán? De. Az újságírók teszik a dolgukat és az ő dolguk az, hogy feltárják a visszásságokat, hibákat és arról beszámoljanak. Zacher úrnak és kollégáinak pedig az lenne a dolga, hogy megfelelő módon vezessék az osztályt. Úgy tűnik, ez nem megy annyira tökéletesen, mint a mások hibáztatása. Ameddig ez így marad, egy centivel sem fognak javulni a dolgok. Legfeljebb időnként meg kell rendelni egy cikket a propagandagépezettől, amiben leírják, mennyire remek minden a sürgősségin. Attól persze még vidáman lehet órákig üvöltve haldokolni a váróban, de őszintén, ki a túrót érdekel? Hát nem? Félek, hogy de.
Forgács Erzsébet
Akkoriban elég visszafogottan nyilatkozott Zacher Gábor főorvos, ám most adott egy hosszú interjút a Magyar Hírlapnak. Ha valaki azt gondolja, hogy némi egészséges önkritika felbukkan az interjúban, az máris felejtse el ezt a buta ötletet.
Sok egyéb mellett azt lehet megtudni a cikkből, hogy van, aki szándékosan több száz kilométert utazik, hogy pont a Honvéd előtt legyen rosszul, olyan is van, aki azért megy be a sürgősségire, mert feltörte a lábát a cipő és olyan is előfordul, hogy valaki direkt elhozza az ország túlsó végéről az idős szülőjét és bejelenti a saját lakásába csak azért, hogy a Honvédben lássák el. Ezért aztán túlterheltek az orvosok is, a nővérek is és ráadásul ők is, mint mindenki más, szakemberhiánnyal küzdenek.
Az is kiderült, hogy lényegében semmi probléma nincs a sürgősségivel, az a háziorvos, aki no-go zónának nevezte a kórházat, egyszerűen oktondi és – ez a legkedvesebb – az ellenzéki média fújta fel a dolgot, mert így akartak politikai tőkét kovácsolni.
És akkor én most nagyon szeretném tudni, hogy Zacher Gábor valóban átgondolta-e, hogy mit beszél? Ellátták a bélelzáródással hozzájuk forduló beteget, aki órákig ordított kínjában úgy, hogy meg sem vizsgálták? Ja, hogy amúgy is rákos volt és meghalt volna? Értem. Első a mundér becsülete.
Az ezzel a baj, ami minden mással is ebben az országban. Az önreflexióra képtelen pökhendiség. A felelősség nagy ívben kerülése. A mindenki más hibáztatása. A körzeti orvos hülye, a betegek alattomosan beszivárognak a küszöb alatt is, az ellenzéki média pedig direkt támadja az intézményt.
Érdemes lenne talán elgondolkodni azon, hogy Zacher úr vajon bejelentené-e az idős rokonát a saját lakcímére, ha ez lenne az ára annak, hogy esélye legyen meggyógyulni, életben maradni, vagy legalább emberi időn belül szakvizsgálathoz, szükség esetén kezeléshez, műtéthez jutni? Vagy hagyná meghalni a mamát, mert ahol lakik, nincsenek megfelelő szakorvosok, másfél évet kell várni a műtétre, nincsenek megfelelő berendezések, vagy esetleg még a normális kivizsgálásig sem sikerül eljutni időben? Ebben az esetben mi a helyes válasz? Ki tehet arról, hogy sok vidéki kórházban nem jut megfelelő kezeléshez a beteg? Vagy a budapesti polgárnak joga van életben maradni, a nyírmadainak meg nincs?
Mindezekkel együtt nem hinném, hogy annyira gyakori lenne az ilyen eset, hogy ez gátolja a sürgősségi ellátást. Nem lehet esetleg, hogy nem, vagy nem jól működik a besorolási rendszer? Akinek feltörte a lábát a cipő, azt rövid úton el lehet küldeni, ez nem kellene, hogy terhelje az orvosokat. Azonban ez nem magyarázza meg, hogy egy szörnyű kínok között haldokló ember miért nem került orvos kézre hosszú órákon keresztül? Az a gyanúm, azért nem, mert valami ott nem működik megfelelően. Márpedig ha ez így van, akkor nem vádaskodni kellene és ostobaságokat összehordani, hanem átgondolni, hol a hiba és kidolgozni egy működőképesebb rendszert. És ha hiba történt, azért vállalni kellene legalább az erkölcsi felelősséget.
Tudom, még mindig ott a rosszindulatú ellenzéki média, amelyik… amelyik mit csinál, Zacher úr? A tragédiákról ír, a jó dolgokról meg nem? Miért kellene, drága doktor úr? A sajtónak nem az a dolga, hogy megsimogassa azok fejét, akik jól végzik azt a munkát, amiért a fizetésüket kapják és amit önként vállaltak. A buszsofőrt se éljenzi az utas azért, mert nem borult be az árokba. Az újság se ír róla, ha sikerült baj nélkül eljutnia a menetrend szerinti járatnak A-ból B-be. Ha baleset történik, ha villanyoszlopnak vezeti a buszt a sofőr, akkor meg írnak róla. És hogy tetszik gondolni, mi érdeke lenne a sajtónak lejáratni a kórházat, vagy a sürgősségi ellátást? Ha sikerül lejáratni, akkor majd valamelyik újságíró lesz a miniszterelnök? Akkor majd nem a Fidesz, hanem mondjuk az Index lesz a kormánypárt? Nem hangzik ez nagyon ostobán? De. Az újságírók teszik a dolgukat és az ő dolguk az, hogy feltárják a visszásságokat, hibákat és arról beszámoljanak. Zacher úrnak és kollégáinak pedig az lenne a dolga, hogy megfelelő módon vezessék az osztályt. Úgy tűnik, ez nem megy annyira tökéletesen, mint a mások hibáztatása. Ameddig ez így marad, egy centivel sem fognak javulni a dolgok. Legfeljebb időnként meg kell rendelni egy cikket a propagandagépezettől, amiben leírják, mennyire remek minden a sürgősségin. Attól persze még vidáman lehet órákig üvöltve haldokolni a váróban, de őszintén, ki a túrót érdekel? Hát nem? Félek, hogy de.
Forgács Erzsébet
