Az ötezer milliárdos dilemma: kell-e nekünk olimpia?

A Magyar Olimpiai Bizottság február eleji közgyűlésén 125 igen és egy nem szavazattal úgy határozott, hogy javasolja Budapestnek, pályázzon a 2024-es olimpia megrendezésére. De előtte megvalósíthatósági tanulmányt készíttet és felméri a társadalmi támogatottságot.

Az első és második Orbán kormány előtt hétszer szerettük volna az olimpiát Budapestre hozni, utoljára a Rákosi-rezsim próbálkozott az 1960-as olimpiával, de pályázatunk csak egy szavazatot kapott. Ahhoz, hogy Magyarországon ismét téma legyen a hazai olimpia, az új NOB elnök, a német Thomas Bach és 40 pontos reformcsomagja kellett. Az „Agenda 2020”-at a korábbi olimpiák gazdasági kudarcai hívták életre, és a modernizációs program lényege, hogy a jövőben emberibb léptékű olimpiákat kell rendezni, olyan költségvetéssel, ami egy Budapest méretű, 2-4 milliós lakossággal rendelkező városnak is esélyt adhat.

A NOB ezzel a változtatással a gazdaságosabb olimpiarendezés irányába terel, a fenntarthatóbb és megtérülő játékokra ösztönöz, preferálva a már meglévő, valamint az ideiglenes és elbontható helyszíneket. Plusz a hatékonyabb és a korábbinál költségkímélőbb lebonyolítás érdekében a házigazda városnak bizonyos korlátok mellett megengedi, hogy más helyszínen, akár az adott országon kívül rendezzen meg egy-egy versenyt.

Az olimpia előnyeit legalább olyan nehéz számszerűsíteni, mint azt, hogy mennyibe kerül. A spiritualista megközelítés szerint a magyar kishitűséget győzhetnénk le vele. Mások szerint az ország hosszú távú fejlesztési projektjeként kell felfogni, és a négy éve tartó sportinfrastruktúra-fejlesztési és intenzív sporttámogatási kormányzati program tükrében szinte magától adódik a lehetőség a továbblépésre. Ezeken kívül semmihez sem fogható publicitást és kimeríthetetlen marketinglehetőséget jelent: Magyarország a világ szeme láttára definiálhatná magát.

Ha az olimpiát fejlesztési projektként nézzük, akkor számszerűsíteni kellene, mennyivel kerül többe magának az olimpiának a megrendezése (a szervezés és rendezés, a nem tervezett, illetve az olimpia miatt előrehozott olimpiai létesítmények, valamint a kapcsolódó infrastruktúra építése, a bontás és a fennmaradó létesítmények utógondozása), és mindez milyen arányban áll azokkal a közvetlen és közvetett bevételekkel, amiket generál. Külön kellene látnunk, hogy az amúgy is megvalósuló infrastrukturális beruházásoknak önmagukban milyen hatásuk van, hogy tudjuk, mit köszönhetünk az olimpiának és mit a kapcsolódó fejlesztéseknek. Tudni kellene, hogy ki milyen leosztásban finanszíroz („szervezőbizottság” – az ún. OCOG –, állam, magánbefektető, EU), hogyan alakulnak a bevételek a kiadásokhoz képest, és azt is, hogy időben ezek miképp oszlanak meg.

Az utolsó, konkrét számokat tartalmazó terv 2006-os keltezésű, 2010-es frissítéssel.. A PricewaterhouseCoopers akkori számításai szerint a 2020-as olimpia költsége tizenegy évre szétterítve 5164 milliárd forint volt, ebből 518 milliárd a rendezés nélkül nem jelentkezett volna a következő évtizedben. Annak az 518 milliárd forintnak majdnem az egészét a NOB és a magánszektor fedezte volna, miközben a nagy infrastrukturális beruházásokra költendő mintegy 4600 milliárd forintból 2200 milliárdra adott volna fedezetet az EU és a magánszektor. Ez 1,3 százalékra javította volna a GDP-növekedést, miközben a teljes költségvetés 2,4 százalékát vette volna igénybe, 45 000-rel megemelve az új munkahelyek számát.

A 2024-es budapesti olimpiarendezés egységfrontba tömörítette a hazai sportvezetőket és sportpolitikusokat. A MOB közgyűlése ugyanakkor óvatosabb volt, amikor egy friss megvalósíthatósági tanulmány elkészítését javasolta a február 6-án elfogadott közgyűlési határozatában, amely a széles körű társadalmi konszenzus alapja lehet.

Simon Andrea

Olimpia.jpg
 
Te yulianna! Ha majd a kórházfolyosón fekszel mert nincs elég ágy a kórteremben, mert kórterem sincs, és az orvos közli, hogy sajnos vérhiány miatt elmarad az életmentő műtéted, mert kellett a pénz az olimpiára, majd szeretném látni a megtiszteltetést az arcodon. Mert jelenleg az általam vázolt helyzet van, és még el sem tapsoltuk a pénzt az olimpiára. Egy kis ízelítő a blogomból: http://canadahun.com/blogbejegyzes/helyzetjelentés.12656/#comment-29054 És amióta azt írtam, a helyzet csak fokozódott.
Igaza van Júliának: nagy megtiszteltetés! De nem az általad vázolt helyzetben kell a megrendezésre vállalkozni! Nincs itt az idő!
 
Ha szabadna, erről is...
Magam csak két dolgot szeretnék megemlíteni. Az egyik, hogy jártam Sydneyben egy szép napos (ottani) nyári délelőttön az olimpiai komplexumban. Kongott az ürességtől. Nem tudom, hogy az építményeknek egyáltalán a karbantartási költsége mennyi, de szerintem Magyarországon egy kisváros havi villanyszámláját rendezni lehetne vele...
Másfelől Görögország mai tragikus gazdasági helyzetének egyik oka az athéni olimpia megrendezése volt, aminek költségeit meg ma is nyögik...
Szvsz, akik ilyen kezdeményezéssel élnek és lelkesednek az ötletért, azok a Parkinson könyv példája szerint a költségek nagyságát ugyan úgy nem tudják felmérni, mint a példában az atomreaktorét (Nicsak, micsoda párhuzam!) A költségek szerintem olyan nagyra rúgnak Magyarország teherviselő képességét figyelembe véve, hogy az mellett mindenféle eszmei haszon (pl. növeli Magyarország elismertségét a világban) eltörpül - mondhatni anullálódik....
 
Utoljára módosítva:
A költségek szerintem olyan nagyra rúgnak Magyarország teherviselő képességét figyelembe véve, hogy az mellett mindenféle eszmei haszon (pl. növeli Magyarország elismertségét a világban) eltörpül - mondhatni anullálódik....
Hagyni kell hadd csinálják.
Úgy is arról beszél mindenki forradalom mély elkeseredés nélkül úgy se lesz kormányváltás.Hát majd ebbe belebuknak.Ők is és az ország is.
Addig úgyse ébred fel a 0.3-2 milliós imádó táboruk.
Jön a mély nyomor.
Ők mennek, politikailag halottak lesznek.
Mi meg ténylegesen.
 
Utoljára módosítva:
Az ermek melle, hogy siker legyen kell hogy a reszvevok a latogatok jol erezzek magukat hogy nagyon szep elmennyekkel tavozanak.
A Rioban a raklamaciok sokasaga es kellemetlensegetol volt hangos a sajto.
 
Hát persze,hogy kell az Olimpia a többi "kirakat" mellé:rolleyes:
Az igaz,hogy a fizetős autópályákon kívül minden szétesik az országban...a többi dolgot meg sem említve...
De kell az Olimpia...egyébként min nyerészkednének a" haverok" ha nem a túlárazásokon...lenyelik a "lét" a kivitelezők, alvállalkozók meg dolgoznak majd a "sosem látott pénzükért"...ami a körtartozások által nagy divat ebben a "kirakat" országban...már régóta!
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,623
Tagok
615,328
Legújabb tagunk
KissViktória12
Oldal tetejére