Az új magyar népautó

Laci

Állandó Tag
Állandó Tag
Megérkezett az új magyar népautó
Bemutató: Suzuki Swift - 2005

Az arcok változtak: az Ignis egzaltált orra helyett ezúttal az új Swift sima képe nézett szembe a fotósok vakuival. A kormányt Medgyessy Péter helyett Gyurcsány Ferenc tarthatta kézben - Osamu Suzuki, a Suzuki Motor Corporation elnöke két éven belül már másodszor ült be egy magyar miniszterelnök mellé, hogy megtegye az első métereket egy új Suzukival az esztergomi összeszerelő csarnok futószalagjának végén.

- - - - - -
Andróczi Balázs
2005. február 4., péntek 17:58

2005 február 4-én 11 óra körül hivatalosan is megkezdődött a Suzuki újabb reménységének gyártása. A Swift-bemutató az esztergomi gyár összeszerelő csarnokának csendesebb szegletében zajlott: miközben a többi szerelőszalagon tovább folyt a gyártás, a sajtó és a beszállítók képviselői, valamint az élő falként felállított egyenruhás Suzuki-dolgozók a gyártósor vége előtt gyülekeztek az apró ünnepségre. A katonás rendben sorakozó Swiftek leleplezése után a Nox együttes rövid produkcióját láthattuk, majd beszédet mondott Osamu Suzuki, Gyurcsány Ferenc és Inagawa Teruyoshi, Japán magyarországi nagykövete. A kötelező tiszteletkörök mellett hallhattunk a Suzuki közelmúltbeli eredményeiről és a jövő évi tervekről, de azt is megtudhattuk, hogy a japán nagykövet szívesen felváltaná Ignisét egy új Swifttel, sőt egy gyenge pillanatában még Gyurcsány miniszterelnök is kilátásba helyezte a kormány Audijainak haladéktalan cseréjét.

Ha az A6-osok nyugdíjazására a közeljövőben nem is kerül sor az esztergomi gyár újdonsága miatt, a nagykövet vágya érthető: a Swift sok szempontból jobb autónak tűnik az Ignisnél. Az udvarra kiállított négy körbejárható, megtapogatható példány pozitív csalódást jelentett. Az új modell elég tágas: 182 cm hosszú, 130 kilós habtestemmel könnyedén befértem magam mögé a hátsó ülésre, az Ignisben korábban hiába próbálkoztam ezzel. A belső tér minősége is megfelel a kategória átlagának: egyetlen puha felületet sem találni, de a belső tér formái és anyagai egyáltalán nem tűntek barátságtalannak.


Szemre a 215 literes csomagtartó sem látszik nevetségesen kicsinek, a hátsó ülések előrehajtásával pedig 562 liternyi tér nyerhető. Ráadásul az új Swift az eddig rendelkezésünkre álló adatok szerint biztonságos kisautó: az alapfelszerelés része az ABS, az elektronikus fékerőelosztó és a két légzsák, így már csak az EuroNCAP törésteszten kell bizonyítania. Az autó egyetlen fura, mondhatni ellentmondásos részlete a fékrendszer. Elöl termetes, belső hűtésű féktárcsák kandikáltak ki a bemutatóautók alufelnijei mögül, hátul viszont mindenhol apró dobfékeket láttunk - még a legsportosabb 1.5 VVT változaton is.
 

Laci

Állandó Tag
Állandó Tag
Az új kisautó az előzetes várakozásokhoz képest határozottan kedvező áron lesz kapható. A néhány héten belül a kereskedésekbe kerülő ötajtós Swift 1,3 literes, 92 lóerős motorral és az alapot jelentő GC felszereltséggel 2,25 millió forintba kerül majd. Ugyanezért az autóért a GLX felszereltséggel, azaz állítható magasságú kormánnyal, manuális klímával hat hangszórós hi-fivel, elektromos ablakemelővel, távirányítású, feltörésbiztos központi zárral és néhány plusz tárolórekesszel 2,45 millió forintot kérnek, a GS jelzésű csúcsmodell az összes létező extrával 2,95 milliós áron kerül forgalomba. Az 1,5 literes, 102 lóerős VVT motorral felszerelt változat csak GS felszereltséggel készül, és 3,15 millió.

A háromajtós változathoz egyelőre nem volt szerencsénk, azt csak az év második felében kezdik el gyártani. Aki kedvezőbb áron szeretne Swifthez jutni, érdemes várnia: a típus alapára 2,05 millió forint lesz 1,3 literes motorral és GC felszereltséggel, a GS 2,85, az 1.5 VVT GS pedig 3,05 millió forintba kerül majd. A külön rendelhető extrák árai közül csak néhányat említ meg a sajtóközlemény, láthatóan a teljesség igénye nélkül: a metálfényezés felára 70 ezer forint, a klíma és az automata váltó 200 ezer forintba kerül. A Swiftből később dízel változat is lesz, de ez 2006 előtt nem lesz elérhető.
 

Laci

Állandó Tag
Állandó Tag
Magyar Suzuki 2005-ben 150 ezer autót szeretne értékesíteni Európában, ebből a mennyiségből legalább 40 ezer magyar gazdára vár. A sikeres szereplés érdekében az új Swift mellett egy új Ignis alapmodell is forgalomba kerül 1.3 VVT GL néven, 2,05 millió forintos áron. A Swift gyártásának beindításával párhuzamosan Esztergomban megszűnt a WagonR+ gyártása - a gyártósorok bontása jelenleg is folyik. A típus előállítását Lengyelországban folytatja a Suzuki, és nem kizárt, hogy ez a modell is újra elérhetővé válik. A tervek szerint az idén 140 ezer Suzuki készül Magyarországon - 60 ezer Ignis és 80 ezer Swift - de a közelmúlt fejlesztései nyomán a gyár kapacitása már most is eléri az évi 200 ezres értéket. A teljes kapacitást legkorábban 2006-ban, a Fiattal közösen fejlesztett terepjáró bemutatása után lesz képes kihasználni a Suzuki.


Osamu Suzuki várhatóan 2006-ban jön újra Esztergomba a következő új modell bemutatójára, de addigra a Swift talán már Magyarország új kedvence lesz, és ezúttal talán nem csak a hazai gyártás jogán. A Mi Autónk igazi szellemi utódja első pillantásra korrekt kisautónak tűnik - kíváncsian várjuk, hogy egy alaposabb teszten hogy állja meg a helyét.

/index-TotalCar/
 

pitti

Állandó Tag
Állandó Tag
ZIL?
pic0678.jpg
 

donna

Állandó Tag
Állandó Tag
Efike írta:
Se nem ZIL, se nem IFA. Ez valami más orosz csoda. :lol: Lehet, hogy román ARO :?:

Ezt sose értettem, hogy lehet, hogy egy xy ránéz egy autóra, és megmondja milyen!
Kamaszkoromban képtelen voltam megkülönböztetni a Skodát a Dácsiától. Aztán egyszercsak kiderült, hogy ott van még a Zaporozsecs is, és az is ugyanolyan!!!
Na és akkor még ott volt az 1500-as Lada, meg a nagy Polski Fiat! Totális kópiák!
De hogy teherautók... asszem, én is csak az IFÁ-ig jutottam.
 

Efike

Állandó Tag
Állandó Tag
Már harmaccor nézem. Azt hiszem ez mégis orosz gyártmány és KAMAZ a neve.
 

foco

Állandó Tag
Állandó Tag
> Ezt sose értettem, hogy lehet, hogy egy xy ránéz egy autóra, és megmondja milyen!

Erre születni kell, talán.
Egyszer az autópályán késő este inkább már csak cammogtunk. Elment mellettünk egy kocsi, a sötétben csak a lámpáját lehetett látni; azt is csak igen rövid ideig. Elkezdtem nyomni a gázt, s mondtam a többieknek, hogy végre valami izgalom, hiszen ritkán lát az ember Maseratit. A következő benzinkútnál tényleg ott állt a 222-es. Szóval mégiscsak működik. Hogy mi azt nem tudom, de működik.
 

eszement

Állandó Tag
Állandó Tag
Bátor11 az annyira japán mint én.A licensze esetleg:)Szerinted mennyibe kerülne ha japánból hoznának hozzá minden alkatrészt és itt szerelnék össze?Meg egyáltalán mi értelme lenne..nem rossz autók a Suzukik, főleg motorikusan nagyon odaverik a hasonszőrű társaikat, de biztonságban kaszniban még van hova fejlődni..szerintem.
 

Bubuman

Állandó Tag
Állandó Tag
A Japán licensz épp elég. A 2008-as meghibásodási lista szerint a Mazda, a Toyota és a Honda a 3 legmegbízhatóbb típusokat gyártó autómárka.
A VW pedig a végéről asszem a 3. lett, még a Lada is megelőzte (az új szemétre való típusaival) ugyanis a VW a régi hírnevéből akar még mindig megélni, de manapság már elspórolják az anyagot belőlük, úgyhogy az elektronikájuk borzalmas és a motorjuk sem bírja olyan sokáig mint az 1-es 2-es golfoké.
És a többi VW csoportos autóra is vonatkozik ez, az Audi egyes típusai pl még rosszabbak, pl a Q7-essel annyi baj van és olyan drágák az alkatrészek hozzá, hogy ha lejár róla agarancia, akkor egyszerűen elértéktelenedik.
A BMW viszont még mindig tartja magát a német autók közül.
 

apaszka

Állandó Tag
Állandó Tag
suzuki jó kocsi a haveromnak is az van ,meg van elégedve vele
Akkor én is lehetnék a haverod?
Nekem SX4 em van! Új Swiftből ültem át,már 1,5 éve! Az is 1,5 éves volt! Előtte Toyotám volt,és azelőtt csupa Német ,Olasz autóim . Rájöttem,hogy csak Japot szabab venni annak,ki nem akar költeni autóra,vagy nem tudja megengedni magának! Nagyon megbízható,és olcsó autók! Ha megnézed egy SX4 annyiba kerül mint egy micra! Azért nem egy kategória,ismerd el!
Van egy honlapom,és egy fórumom is! A honlapomon szívesen látok mindenkit! A fórum az egy ideje külső látogatóknak nem olvasható,hiszen kemény beszélgetések folynak! Az autóról nem nagyon,mert azzal nincsen gond! Inkább politika;);).
Sok találkozót szervezünk! Vannak képe is bőven! A múltkor Siófokon voltunk 3 napos talin! 400 fős a csapatom! Nagyon szuper emberek gyűltek össze!
A feleségemnek inkább a horgolás,gyöngyfőzés a nagy hobbija!Neki is elkezdtem egy honlapot készíteni!Remélem az övé is sikeres lesz mint az enyém! http://gyongy.club.hu/
 

apaszka

Állandó Tag
Állandó Tag
Suzuki a Ti autótok
Én a Ford-ra esküszöm
Előtte fókát akartam venni 2000 res évjáratut! /3 éve volt ez/ Nagyon tetszett,és mai napig tetszik! Csak sajna nem találtam olyan példányt ami nem rohadt volna ! Így letettem róla! Maradt a SUZUKI ! Igen az én autóm,és büszke vok rá! Az állításomnak utána nézhetsz a fóka klubban! Beregiztem oda,és érdeklődtem,hogy mit kell nézni vásárláskor,hogy ne verhessenek át! Persze jó autónak tartom ma is a márkát,csak nem akartam javítatni 3 -6 éves autót ! Ajtók alja,és a hátsó ajtón a rendszám felett a króm díszléc kirohadt mindegyiken! :confused: Bocs nem akartam negatív lenni! Szépek a Fordok,ÉS TETSZENEK :cool:!!!!De egy zsír újat nem tudnék megvenni,és fenntartani! SUZUKIT igen!
Ez van! és
ILLABEREK NÁDAK EREK SUZUKISOK JÓ EMBEREK!
 

hondacivic0

Állandó Tag
Állandó Tag
A Suzuki szerintem igen is egy jó autó. A japán autók amúgy is igen megbízhatóak. Ráadásul a nálunk gyártott Suzukikhoz az alkatrészek is olcsók. Az autószerelők szerint ha mindenkinek Suzukija lenne akkor felkopna az álluk.
 
Oldal tetejére