Az afgán tehetségkutatóban tűnt fel a kanadai miniszterelnök hasonmása

Justin Trudeau elveszett ikrének tartják az esküvői énekest.

Felfedezték a kanadai miniszterelnök hasonmását egy afgán tehetségkutatóban. Az Afghan Star tévéműsorba benevező Abdul Salam Maftoon korábban esküvőkön énekelt, Afganisztán egyik legszegényebb tartományában, Badahshánban él. A 29 éves férfinak korábban senki nem mondta, hogy hasonlít Justin Trudeau-ra, ezért

nagy meglepetésként érte, amikor a műsor egyik zsűritagja közölte vele, hogy akár Trudeau eltiltkolt ikre is lehetne.

Abdul Salam Maftoon ezelőtt még sosem látta a kanadai miniszterelnököt, nem hiszi, hogy a közeljövőben eljut Kanadába, de azért nagyon örülne, ha találkozhatna vele.

Az AFP-nek nyilatkozva elmondta, sokan csak Justin Trudeau-nak hívják most őt. Bízik benne, hogy ez a hirtelen jött népszerűség növeli az esélyeit a tehetségkutatóban, és több szavazatot fog kapni, talán meg is nyeri a versenyt.

Eddig jól áll, hiszen már a legjobb nyolc között van - számolt be a Guardian

hasonmas-lookalike-doppelganger-trudeau.jpg
 
Meglepő hogy ilyen hírek is jönnek ebből az országból mert eddig olyanokat olvastam robbantottak,
elraboltak, felgyújtottak...Van élet.
 
Ha megkėrdezel egy külföldit, mi jut eszébe Magyarorszågról, 10-ből 9 a gulyåst fogja első helyre tenni. Pedig måst is csinálunk mi magyarok, nem csak gulyåst eszünk napi 24 óråban. :)
Jahh...még mindig a csikós-gulash-paprikash image...bár az idegenforgalmi PR-unk még jobbára mindig itt tart, így nincs min csodálkozni...
És fővárosunk Bukarest...:p
 
Azt mondják, mindenkinek él valahol hasonmása a világon...nem tudom...bár az egyik szomszédomat "rajtakaptam", hogy iráni szőnyegeket árul a Camdemen.
Átküldtem neki a képet, azt hitte én photoshopoltam oda az arcát, pedig nem... egy az egyben ugyanolyan volt a pasi, mint ő.
 
Hát nem sok hasonlóságot látok kép alapján de azért akad.
Most nekem egy film jutott erről eszembe.
Nincs kettő négy nélkül.
 
Én kőzben megnéztem ezt a videot. Hááááát a szöveget ok hogy nem értem de azt sem értem hogy mi ebben az éneklés? nekem kicsit másfajta elképzeléseim vannak arról hogy éneklés. Vannak valóban hallgatható alkotásaik de ez nem az :)
Bocsánat előre is ha valakit ezzel sértek de ez csak hangos szövegelés zenei aláfestéssel.
 
Olvasva a hozzászólásokat
Hát igen Magyarországról több helyen még olyan kép él mintha egy vadon élő civilizáltan törzs lenne akik lovon közlekednek és barbárok. Annyira nem tudnak Magyarországról semmit hogy hihetetlen. Mi meg tanuljuk a sok szarságot más országokról az iskolákban. Magyarországról meg sehol semmit szinte.
 
Legalább van miből felejteni. :)
 
miert is kellene ???
tanulnak nagyon sok minden mast koztuk Europat ugy osszessegeben
magyarorszag jelentektelen ugy gazdasagilag mint teruletileg (semmit nem szamit a vilag meneteben )
csak a magyarok kepzelnek magukrol mindig tul sokat
belefer es tobb mint eleg --- annyi hogy kozep-europa oszt slussz
amirol te(i) tanultok az vilaghatalom es jelentos ugy gazdasagilag mint teruletileg es politikailag
ne akarj akkora jelentoseget egy csopp , fel nap alatt korbejarom orszagnak mint egy nagy hatalomnak
Mert nagyon sokan nem is gondolják, hogy pl. a gyufa vagy a golyóstoll, amit a világ legeldugottabb csücskében is használnak, magyar feltalálóval büszkélkedhet. :) Puskás a fasorban sincs hozzájuk képest.
 
miert is kellene ???
tanulnak nagyon sok minden mast koztuk Europat ugy osszessegeben
magyarorszag jelentektelen ugy gazdasagilag mint teruletileg (semmit nem szamit a vilag meneteben )
csak a magyarok kepzelnek magukrol mindig tul sokat
belefer es tobb mint eleg --- annyi hogy kozep-europa oszt slussz
amirol te(i) tanultok az vilaghatalom es jelentos ugy gazdasagilag mint teruletileg es politikailag
ne akarj akkora jelentoseget egy csopp , fel nap alatt korbejarom orszagnak mint egy nagy hatalomnak

Kicsi a bors és erős még is ismerik szinte az egész világban :) Bár én nem használom nem szeretem.

Hát nem kell azért ennyire le írni ezt az országot. Főleg annak nem aki nem él Magyarországon.

Egy barátom kint tanult külföldön 3 évig ott is fejezte be a főiskolát akkor jőtt rá mennyire problémás a hazai oktatás. Mesélte nagyon sok mindent oktatnak ott ami az életre készíti fel az embereket különböző helyzetekben. Sokkal életravalóbnak nevelik az oktatásban az embereket mint idehaza. Feladatokkal stb. Nos belőle is oktató lett.
 
Ha megkėrdezel egy külföldit, mi jut eszébe Magyarorszågról, 10-ből 9 a gulyåst fogja első helyre tenni. Pedig måst is csinálunk mi magyarok, nem csak gulyåst eszünk napi 24 óråban. :)
Kis országok sorsa. Hollandokrol a fapapucs és szélmalom. Svájcrol a csokoládé és órák.
Luxemburgrol, Lichtensteiröl semmi...:D
 
sok helyen -sokaknal meg a nomad let :cool2: a portyazo vandorlo eletforma
a gulyas mar letelepedest hordoz magaban

HA olyan korben mozogsz akkor bizony Bukarest !!
DE HA intelligensebb korben jarsz akkor nincs tevedes !!

szabolcs legmelyebb bugyraban a szenelo banyasz vajon tudja-e hogy mi Canada fovarosa pl.
??
De ne aggodj ezt meg a tanultabb magyar IS hibazza :rolleyes:

Pici kiigazítás...Szabolcsban nem is volt bánya, így bányász se nagyon.
Ami különbség az az, hogy bár sokan nem tudják, de itt legalább tanították nekik.
Egyébként nem aggódom....
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,801
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére