Az Amazon megkapta az engedélyt a drónos csomagszállításra

A pilóta nélküli személy és áruszállítás kora szélsebesen közeledik. Ha már a szabályozó hatóságok is megmozdulnak, hozzáigazítva elvárásaikat az ajtón kopogtató valósághoz, tudhatjuk, hogy a paradigmák ismét veszélybe kerültek. Nem baj, ez a sorsuk.

Drónpostások kora
Az FDA a Szövetségi Légügyi Hivatal a tegnapi napon hivatalosan „légi fuvarozónak” nyilvánította az Amazon Prime Air-t, a kiskereskedelmi óriás drónos csomagszállító projektjét, amint arról a Bloomberg is beszámolt. Vagyis elkezdhetik a módszer élesben történő kipróbálását.

Az FAA-tanúsítvány megszerzéséhez a vállalatnak dokumentálnia kellett pilóta-képzési programját, a kábítószer-tesztelés szabályait, és még számos másik paramétert. Az FAA ellenőrök a gyakorlatban is ellenőrizték a folyamatokat.


“Ez a tanúsítvány fontos előrelépés a Prime Air számára, jelzi az FAA bizalmát az Amazon autonóm drónos szállítási szolgáltatásának működési és biztonsági eljárásai iránt, mely egy napon csomagokat juttat majd el ügyfeleinkhez szerte a világon" -mondta el David Carbon, az Amazon a Prime Air felügyeletét ellátó alelnök egy közleményben.

"Az Amazon Prime Air koncepciója autonóm (pilóta nélküli) repülőgép-rendszereket használ a csomagok biztonságos és hatékony kiszállításához az ügyfelek számára" - mondta az FAA szóvivője a CNET-nek. "Az FAA támogatja a nagyközönség számára előnyös innovációt, különösen egészségügyi vagy időjárási krízis idején."


Nem az Amazon az első, aki megkapta a hozzájárulást, a Wing (Alphabet) és az UPS már rendelkeznek vele. Pontosan nem derült ki, hogy az Amazon tesztüzeme mikor kezdődik, de a nyár elején még hónapokról beszéltek. A vállalat számos teszt-létesítményt üzemeltet az Egyesült Államok északnyugati részén és a közeli Vancouver területén. Korábban az Egyesült Királyságban is végeztek kísérleti szállításokat.

A drónok már készen állnak
Az Amazon még tavaly mutatta be “aerodinamikus repülőgép” üzemmódra is képes MK27 nevű drónját, mely 2.2 kilogrammos csomagot tud 24 kilométeres körzetben célba juttatni.


Az FAA dolgozik a szabályozás rendszerének átalakításán is, hiszen a hasonló szolgáltatások csak akkor működhetnek sikeresen, ha a drónok szabályozottan, de szabadon repkedhetnek a lakott területek felett, ami ma még nem lehetséges. A Bloomberg információi szerint az új szabályok lényege abban áll majd, hogy a drónok mindenkor jelentsék az identitásukat és a pontos helyzetüket, ahogy egyébként ez a légi közlekedés egyéb résztvevőinél is megkövetelt.

Ezen túlmenően az FAA egy új légiforgalmi rendszer megalkotásán is dolgozik, ami az alacsony magasságú drónrepülések nyomon követését végzi majd.
 
Nyitva kell hagyni az ablakot ahol berepülhet, vagy ledobja mint a bombát? :rolleyes:
Majd előbb utóbb kilakul. Láttam videót, amin a kertes ház kertjében volt egy kis leszálópálya mint a helikopternek. De tömbházaknál,pl. a tetőn lehet kialakitani leszálóhelyet és egy tárolószekrényt, amiből megfelelő kóddal kiveszed a cucot, stb. Ami a lényegesebb, hogy a gépek és az új fejlesztések egyre több feladatot vesznek majd át, pl. az önvezető autók korban nem lesz taxi nem lesz pizza futár, busz vezető, stb. Rengeteg alulképzett munkaerő fog felszabadulni és kérdéses hol tundnak majd elhelyezkedni.
 
Nekem abszurd és fölösleges.

Meddig megyünk még el, mi emberek, azzal a magyarázattal elvéve a környezetünkben élő növények és állatok életterét, hogy FEJLŐDÜNK?

A madarak eddig sem voltak biztonságban, de legalább más térben éltek, most miért kell természetessé válnia, hogy ezek a repülő akármik ott fognak elzúgni közöttük?

Mi garantálja, hogy nem hibásodnak meg? Nem zuhannak le pl. egy forgalmas utcán?

Fejlődés???!!
Miért? Hogy az Amazon tulajdonosainak több pénze legyen?

Mikor veszik már észre az emberek, hogy tönkreteszik a Földön élő ökoszisztémát?
 
Hát....,igen. Panel vagy társasházi lakásokban gondot okozhat a kézbesítés.
Ausztriában,mikor utoljára voltam kint (augusztus első hete) elég volt a kézbesítőnek egy fotót csinálni,hogy lerakta a cég területén,a villanyóra szekrénynek támasztva.... :)
 
Nekem abszurd és fölösleges.
Ebből azt szűröm le, hogy neked valószínűleg nincs multicéged.
A logisztikai láncban a kézbesítő jelentős költségtétel.
Ha saját - fizetést kell adni, szervezni kell, ha valaki kiesik pl betegség miatt...
Ha meg kiszervezik, nem tudod a visszajelzett problémát orvosolni.
A drón nem kér fizut és akkor indul, amikor indítják.
Meddig megyünk még el, mi emberek, azzal a magyarázattal elvéve a környezetünkben élő növények és állatok életterét, hogy FEJLŐDÜNK?

A madarak eddig sem voltak biztonságban, de legalább más térben éltek, most miért kell terrmészetessé válnia, hogy ezek a repülő akármik ott fognak elzúgni közöttük?
Azért ezek nem egy, predator szerű, rakétasebességű gépek lesznek. Max 50 km ( 2x24 km) hatótávolság 2,5 kg hasznos teher...
Mi garantálja, hogy nem hibásodnak meg? Nem zuhannak le pl. egy forgalmas utcán?
Kb. az ami az utcai gépjárművek biztonságos közlekedését.
Fejlődés???!!
Miért? Hogy az Amazon tulajdonosainak több pénze legyen?
Alaphangon kb. igen. De hosszabb távon forgalomfejlesztési tapasztalatokat is adhat.
Mikor veszik már észre az emberek, hogy tönkreteszik a Földön élő ökoszisztémát?
Az üvegház hatás kapcsán talán észrevették?
 
Nagy kédés,hogy ki fizeti a szállító cég által okozott kárt,ha a megrendelő által előre kifizetett kárt téríteni kellene.....
 
Ebből azt szűröm le, hogy neked valószínűleg nincs multicéged.
A logisztikai láncban a kézbesítő jelentős költségtétel.
Ha saját - fizetést kell adni, szervezni kell, ha valaki kiesik pl betegség miatt...
Ha meg kiszervezik, nem tudod a visszajelzett problémát orvosolni.
A drón nem kér fizut és akkor indul, amikor indítják.

Azért ezek nem egy, predator szerű, rakétasebességű gépek lesznek. Max 50 km ( 2x24 km) hatótávolság 2,5 kg hasznos teher...

Kb. az ami az utcai gépjárművek biztonságos közlekedését.

Alaphangon kb. igen. De hosszabb távon forgalomfejlesztési tapasztalatokat is adhat.

Az üvegház hatás kapcsán talán észrevették?
Fölösleges - ráadásul a kézbesítők emberek, kell a munka nekik is.
Valóban nincs multicégem, és nem is szeretnék :), ráadásul szerintem ez a gazdálkodás, ami folyik, nem tartható.

A madarak életéhez, ahogy az állatok többségének életéhez hozzátartozik a nyugalom, a kiszámíthatóság. Ezt teljes biztonsággal tudom mondani, hogy zavarnák, bár nem vagyok se tengelice, se örvösgalamb.

Így is túlhasználtuk a Földet az "emberi" szempontok elsőbbségét hangoztatva. Az eredménye már látszik. S valóban nem veszi észre az emberek többsége, hogy ez így nem mehet tovább, s bizony, nekik kell korlátozni magukat, nem a "természetet megjavítani", hogy tovább szolgáljon.
Én szeretném, ha az unokám is látna fecskét, ha hallaná/megkülönböztetné a rigó és a barátposzáta énekét (bár a gyerekeink zöme, azt sem tudja, mi fán terem egy poszáta, de nagyban merek fogadni, hogy egy harkályt sem tudnak röptében megkülönböztetni más madártól).
A felnőtt korúak zöme sem ismeri ezeket az élőlényeket, halvány elgondolásuk sincs, milyen kárt okoznak nekik csak azzal, ahogyan a fákkal bánnak, csak az önző, mi a jó nekem elve érvényesül.

Szeretnék magam is olyan emberi környezetben élni, ahonnan nem kell "kirándulnom" más élőlények élőhelyére azért, hogy tiszta levegőn, csendben legyek.
 
Tudod,akkor van gond ha én egy antikvár értékes terméket rendelnék meg ilyen kézbesítéssel.
Persze ez SOHA nem történhet meg,mert az ilyen (számomra) értékes árucikkeket CSAK KIZÁRÓLAG KÉSZPÉNZ ÉS SZEMÉLYES ÁTVÉTELLEL oldom meg.....ilyenkor a kamu eladók rögtön visszalépnek vagy nem válaszolnak,mert nincs náluk az interneten hirdettet áru.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,686
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére