Az amerikai Defense Distributed megkezdte a 3D-ben kinyomtatható fegyverek tervfájljainak értékesíté

Cody Wilson, a Defense Distributed (DD) nevű cég alapító-vezérigazgatója kedden a texasi fővárosban, Austinban tartott sajtótájékoztatón jelentette be, hogy immár bármilyen vásárló megveheti a cég honlapjáról kiválasztott, térbeli nyomtatóval elkészíthető fegyverek tervfájljait.

A forgalmazást kedden reggel kezdték meg és pár óra alatt mintegy 400 vásárló jelentkezett.

Július végén Robert Lasnik seattle-i szövetségi bíró hozott döntést arról, hogy augusztus 1-jétől meghatározatlan ideig nem érvényes a kormányzat és a fegyvernyomtató programokat készítő és forgalmazó cég között júniusban aláírt engedélyezési szerződés, vagyis a kérdéses számítógépes programokat a cég nem teheti szabadon elérhetővé az interneten. Előzőleg 8 tagállam és a szövetségi főváros, Washington DC főállamügyésze nyújtott be keresetet, kérvényezve a kormány és a DD közötti megállapodás semmissé nyilvánítását, később további 11 állam csatlakozott a perkérelemhez.

Az AP amerikai hírügynökség arra hívta fel a figyelmet: a bírói döntés azt mondta ki, hogy a fegyverek számítógépes tervfájljait nem lehet az interneten hozzáférhetővé és letölthetővé tenni, de arról nem szólt, hogy ne lehetne pénzért forgalmazni. Cody Wilson a sajtótájékoztatón közölte: a cég honlapjáról mostantól nem lehet közvetlenül letölteni a fájlokat, hanem aki a honlapon kiválasztja és megvásárolja, annak e-mailben vagy más módon elküldik a kérdéses tervet. Hozzátette: a szoftvernek nincs előre meghatározott ára, a vásárlók annyit fizetnek érte, amennyit jónak látnak. Elmondta, hogy a vásárlók némelyike kriptovalutában - azaz államoktól és pénzintézetektől független globális digitális pénznemben - fizetett.

A kormányzat eddig nem foglalt állást egyértelműen. Az egy hónappal ezelőtti bírói döntés után Donald Trump elnök Twitter-bejegyzésében csak azt jelezte, hogy "utánanéz az ügynek". Robert Lasnik szövetségi bíró hétfőn megerősítette és meghosszabbította a július végén hozott döntését.

Az amerikai politikusokat is megosztja a térbeli nyomtatással előállítható fegyverek ügye. Még az alkotmányban biztosított szabad fegyvervásárlás és -tartás hívei is azt mondják: az internetről letölthető, műanyagból elkészíthető fegyverek veszélyesek, mert nagyon nehezen azonosíthatóak és bárki, még mentális betegséggel küszködő személy is hozzájuthat ezekhez.

Bob Ferguson, az északnyugati Washington állam főállamügyésze - akinek hivatala tartja kézben a 19 tagállam és a szövetségi főváros perkeresetét - kedden bejelentette: Wilson lépése törvényellenes.

Cody Wilson a sajtóértekezleten közölte: arra számít, hogy mostani döntése után több állam is perbe fogja őt, de máris gyűjti a pénzt a jogi védelemhez.

(MTI)

fegycer.jpg


 
El kell ítélni az ipsét. De nagyon! Nyilvánvaló hogy igyekszik félremagyarázni a tiltó törvényt, annak szellemiségével ellentétesen cselekszik, nem véve figyelembe a jogalkotók eredeti szándékát.

Ha kitalálnak egy olcsó technikát amivel bárki könnyen készíthet házilag atombombát, azt is engedik majd hogy közkincs legyen, s akár hülye kisgyerekek is hozzáférhessenek?!

Az emberi idiotizmus végtelen...
 
Az olcsó nyomtatókkal nem lehet precíz cuccokat nyomtatni. Sőt a legtöbb drágább kategóriájúval sem igazán. Az öntvényekkel összehasonlítva totál vacak mindegyik. Szóval gondolom az a veszély még nem fenyeget, hogy mindenkinek műanyag pisztoly lesz a zsebében (ami amúgy nem használható a végtelenségig amúgy sem, hacsak a nyomás és hő alatt lévő alkatrészeket nem fémből készítik, pl.).
 
El kell ítélni az ipsét. De nagyon! Nyilvánvaló hogy igyekszik félremagyarázni a tiltó törvényt, annak szellemiségével ellentétesen cselekszik, nem véve figyelembe a jogalkotók eredeti szándékát.

Ha kitalálnak egy olcsó technikát amivel bárki könnyen készíthet házilag atombombát, azt is engedik majd hogy közkincs legyen, s akár hülye kisgyerekek is hozzáférhessenek?!

Az emberi idiotizmus végtelen...

"Ahol a jog egyértelműen fogalmaz, ott nem kell kutatni a jogalkotók szándékát."
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,326
Tagok
615,646
Legújabb tagunk
Ahmedgeoto
Oldal tetejére