Hírek Az Egyesült Királyság, Ausztrália és Kanada is csatlakozott a téli olimpia diplomáciai bojkottjához

Új-Zéland után Ausztrália, Kanada és az Egyesült Királyság is csatlakozott a jövő évi pekingi téli olimpia diplomáciai bojkottjához, írja a CNN. Az Egyesült Államok a hét elején jelentette be, hogy az amerikai diplomaták és tisztségviselők nem utaznak el az eseményre, ezzel is tiltakozva a „Kínai Kommunista Párt jelenleg is folyó népirtó tevékenysége és emberiesség elleni tettei ellen, amik a muszlim kisebbségeket érik, valamint a Tajvant érő fenyegetések miatt”.

A kínai vezetés rögtön jelezte, hogy nem hagyja szó nélkül a téli olimpia diplomáciai bojkottját, Csao Li-csien kínai külügyi szóvivő keddi sajtótájékoztatóján komoly ellenlépéseket lebegtetett be. Csao szerint Washington ideológiai elfogultság, hazugságok és szóbeszédek alapján próbálja megzavarni az olimpiai játékokat, a bojkottal azonban csupán saját, ártó szándékát teszi világossá, tovább rombolva saját hitelét.

Csao Li-csien csütörtökön már arról beszélt, hogy az Egyesült Államok „az évszázad hazugságát kreálta” az ujgurok ellen elkövetett népirtásról, amit a szóvivő szerint már ezerszer tényekkel cáfoltak. A szóvivő odáig ment, hogy inkább az Egyesült Államoknak kéne magyarázkodnia az amerikai őslakosok ellen elkövetett „gonosz bűntettei” miatt. Csao Li-csien szerint a bojkottal az amerikaiak súlyosan megsértik az olimpiai játékok politikai semlegességét. Majd megismételte korábbi állítását, miszerint meg sem hívták az amerikai diplomatákat a téli olimpiára.

A nemzetközi jelentések szerint a muszlim vallású ujgur kisebbséget átnevelőtáborokba, börtönökbe zárják Kínában. A gyerekeket elválasztják a családjuktól, a felnőtteket akaratuk ellenére sterilizálják. Az ujgurok által lakott Hszincsiangban a hivatalos adatok szerint csak 2017 és 2019 között 48,7 százalékkal csökkent a születések száma. Kína következetesen tagadja, hogy sterilizálnák, bebörtönöznék vagy kényszermunkára köteleznék az országban élő ujgur népcsoportot. Korábban az Egyesült Államok, Kanada és Hollandia is kijelentette, hogy amit Kína tesz az ujgurokkal, az kimeríti a népirtás fogalmát. Az amerikai kormány gazdasági szankciókat is bevezetett Kínával szemben.

Mizsur András

kinai olimpia.jpg
 
Csatolás megtekintése 1832000
*
Helyes. Semmi "tömegelés", úgy értem, életveszély most minden csoportosulás....
 
majd átirják őket, hogy újra trendi legyen az egyház. Sajnálatos, hogy több ezer éves rendszereket dobnak félre, mert épp az aktuális kulturköröknek nem megfelelőek :(
Az azért jó jel, hogy mióta a magyar miniszterelnökkel találkozott , mintha kezdene ébredezni a pápa is ;) ... már ideológiai gyarmatosítással vádolja és a történelem legsötétebb diktatúráihoz hasonlítja Ferenc pápa az Európai Uniót
 
Utoljára módosítva:
A MOB meg az IAAF megszüntette a transzsportolóknak kötelező tesztoszteronszint ellenőrzést (a vicc többek között ebben az, hogy ha egy biológiailag nőnek magas, akkor azt eltiltják), tehát minden férfi, ha aznap nőként azonosul, indulhat a nők között. Mivel Kínában az ilyesmi böntön, vagy kivégzőosztag elé kívánt deviáció, nem tartom kizártnak, hogy Kína is bojkottálni fogja a saját olimpiáját... :-D (bár ez a változás inkább a nyári játékok sportágait érinti majd).
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Iren84 wrote on usakriszta's profile.
Szia! Bocsika a zavarásért. :) Olyan kérdésem lenne hogy megvan még esetlega Zóna Fun 2 dvd-d? Sajnos a linkek közül már csak 1 müködött. :) Köszi szépen. Ici
joesea wrote on kevidiak's profile.
Helló!
Butcher - Fehér éjjel (Dresden akták 09) nincs meg véletlenül ebookban?
Köszönöm!
Joe
berczineani wrote on Ajuda67's profile.
Kedves Ajuda! Köszönet minden fordításodért. Csodálatos. Nemrégiben felfedeztem egy oldalt ahol is sok sok könyv magtalálható ( angolul). Christine Feehan több sorozata is. Szerintem sokakat érdekelhet. A Kárpátok vámpírjai 35 rész is fent van. címe Sötét tarot. Sandu és Adalasia története.
Kiss Tibor Miklós wrote on Melitta's profile.
Kedves Melitta! Érdeklődöm, miért nem reagál senki , ha kérek kottát a "kotta, akkord ,dalszövegek oldalon. Korábban flottul" működött. Lehet , hogy köze van ,ahhoz hogy megváltoztattam az E-mail címem. Nem az van amivel ide regisztráltam: Kérlek segíts, mert a zenei előmenetelem az oldal nélkül visszafejlődik/szaxofon/ Előre is köszönettel Kiss Tibor /bocs a nyafogásért

Statisztikák

Témák
37,178
Üzenet
4,558,291
Tagok
600,452
Legújabb tagunk
Viktória Kajdi
Oldal tetejére