Hírek Az egykori fideszes miniszter szerint Magyarország Oroszország szövetségese

Boros Imre közgazdász volt a vendége a Hír TV Napi aktuális című műsorának. Az interjúban hangot adott meglátásának, mely szerint Magyarország a legnagyobb részvényese az Egyesült Államok szankciós listájára frissen felkerült Nemzetközi Beruházási Banknak (IIB).

A Indexen beszámoltunk róla, hogy az Egyesült Államok újabb 50 személyre és intézményre vetett ki szankciókat Oroszország és Ukrajna háborúja miatt. Mindezt David Pressmann budapesti amerikai nagykövet jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján.

A Hír TV-nek adott interjúban Boros Imre is reagált a bejelentésre.

Az első Orbán-kormány minisztere úgy fogalmazott, hogy „ha Oroszországot akarják ütni” az amerikaiak, akkor azt azzal akarják elérni, hogy

EGYIK SZÖVETSÉGESÉT ÜTIK: MAGYARORSZÁGOT.

Hozzátette, hogy „mi vagyunk az első számú részvényesei ennek a banknak jó ideje”.

Boros ezzel a budapesti székhelyű IIB-re utalt, amely az Egyesült Államok friss szankciós listáján szerepelt alelnökével, a korábban diplomataként dolgozó Laszlóczki Imrével együtt.

Belák Tamás

1681380579707.png
 
Ok, vizsgáljuk meg még egyszer,
- melyik EU-s országok vásárolnak gabonát Ukrajnától és mennyit?
- melyik országok támogatják Ukrajnát és milyen mértékben?

getreideexport-ukraine-ziella%CC%88nder_0.png

A TOP 5 legfontosabb vásárló ország a teljes exportvolumen 60%-át adja.
A TOP 3 önmagában az összes export közel 46%-át nyeli el.
Ezek a tömeges vásárlók Spanyolország, Kína és Törökország.
Olaszország és Hollandia némi távolságra követi

1682181959417.png

Várható módon az USA és Anglia támogatja Ukrajnát a legnagyobb mértékben, ennek egészen egyszerű a magyarázata

Tessék kérem utána nézni a Budapesti szerződésben, ami Ukrajna függetlenségéröl és annak garantálásáról szól!

- 1994 december 5.-én, lett aláírva a "budapesti memorandum" egy többoldalú politikai nyilatkozat, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) itt megtartott konferenciáján.
- Az egyezmény nem kötelező érvényű biztonságpolitikai ígérvényeket fogalmaz meg az aláíró feleknek annak kapcsán, hogy
- Ukrajna, Fehéroroszország és Kazahsztán csatlakozott a nukleáris fegyverek korlátozásáról szóló atomsorompó egyezményhez.
- A memorandumot eredetileg három atomnagyhatalom, Oroszország, az Amerikai Egyesült Államok és az Egyesült Királyság írták alá.
- Később Kína és Franciaország is támogató nyilatkozatot adott ki.
- A szerződés biztonsági garanciái Ukrajna, Fehéroroszország és Kazahsztán területi integritását vagy politikai függetlenségét érintő fenyegetés, illetve erőszak alkalmazása esetére vonatkoznak.
- Ukrajna ennek eredményeként 1994 és 1996 között leszerelte a világon a harmadik legnagyobbnak számító nukleáris fegyverarzenálját !!!
- A 2014-es krími krízishelyzet kitörésekor az Egyesült Államok jelezte, hogy az orosz beavatkozás az Ukrajnának adott garanciákat szabályozó budapesti memorandum megszegésének minősül, és egyértelműen sérti Ukrajna szuverenitását és területi integritását.

Tehát még egyszer:
Amerikának, az Egyesült Királyságnak... kötelessége a szerződés értelmében Ukrajna oldalára állni hiszen ezek az országok szavatolták Ukrajna függetlenségét!

Utána kell nézzek, hogy korábban mennyi gabonát vásároltak a fenti EU-s országok és Törökország Ukrajnától
- de függetlenül ettől ha már segítenek akkor miért ne éljenek az olcsóbb gabona adta előnyökkel?
- Törökország területén a mai napig 3,6 millió Syriai menekült tartózkodik, mindkét országot sulyos földrengés sulytotta

Senki sem írja elő a magyaroknak, hogy olcsó benzint, vagy olcsó gabonát vásároljanak.
De nyilvánvaló, hogy Orbán Ukrajna-gyülölö, Orosz érdekeket kiszolgáló, ezt igazolja a több mint egy évtizedes politikája.

Még egy dolog a gabonáról, mert elfelejtettétek.
- Az oroszok hónapokon keresztül bolykotálták, aztán teljesen megfékezték az Ukrán exportott
- A gabona egy romlandó élelmiszer, aminek nemcsak a minősége csökken hanem rossz tárolás esetén mérgező gombák szaprodhatnak benne
- Tehát különleges állapotok vannak, a gabonát olyan gyorsan ahogy lehet fel kell használni
- A Lengyel és Bolgár gabonatermesztök kapnak is segélyt az EU-tól.
 
Ne azt olvasd amit szeretnel, hanem amit irtam!
Sem a magyar sem más kormán ynak n em azzal van gondja, hogy keresztulmegy rajta az ukran gabona!
A lengyel miniszter is hangsulyozta, hogy mire kell figyelni!!!!!!

A kelet-europai gazdakat nem a tranzit teszi tonkre, hanem az ca fajta verseny, ahol az egyik fél hatalmas elonnyel indul!

Magyarorszagon annyi ganona haladhat át, amennyi csak van, de ne maradjon itt, mert az behozhatatlan versenyelonybe hozza az ukran gazdakat a magyarral szemben!
A vám és adok hianya, az eu teruletén nem engedélyezett novenyvedoszerek, és lehetne sorolni!!!!
Azzal, hogy a lengyelek elsőként betiltották az ukrán gabona importot, szerintem egyértelmű, hogy hasonló lépésre kényszerítették a többi, Ukrajnával szomszédos országot is. Vagy tiltanak ők is, vagy felvállalják azt a kockázatot, hogy Ukrajna teljes gabonakészlete az ő nyakukba zúdul.
 
Hogy te miket nem mondasz! :) :)
Nézd meg kérlek az adatokat amiket belinkeltem, tudod te mennyi millió tonna gabona az "egész"?
Lengyelország rajta sincs a Top listán :)

A Lengyelek (Pis párt) a választások miatt a termelők oldalára állt, ami nagyon helyes.
Ki is harcolt egy akceptálandó megoldást, ha jól tudom 60 millió Eurot kapnak az EU-tól, amivel a piaci verseny béli veszteségüket kompenzálni tudják.

Orbán célja az EU-gyengítése és Putyin támogatása.
 
Ki is harcolt egy akceptálandó megoldást, ha jól tudom 60 millió Eurot kapnak az EU-tól, amivel a piaci verseny béli veszteségüket kompenzálni tudják.
Te sokallod a kompenzációt, a lengyel gazdák kevesellték.
A döntés az ő kezükben volt.
Neked megmarad a fröcsögés joga.
Egyébként meg meglátjuk, hogy most, hogy a közvetlen szomszédos országok kiestek, mit kezd Németország, Csehország, Ausztria a rázúduló gabonatömeggel.
 
A vilagot le lehet egyszerusiteni jo meg rossz emberekre.
Tudjuk ki a jo, és ki a rossz - hiszen megirta az ujsag!-.

De vannak olyanok, akik ezt nem akarjak belatni!

Gazdak, akik tuleltek egy lezárást. Aztán egy háboru kitoreset. Egy olyan aszalyos évet ami nagyon ritkan van!
De ok vegul is csak videki parasztok!
A városi értelmiseg joggal tartja oket buta tehnszarban fetrengoknek!
Nekik az a dolguk, hogy dolgozzanakj hajnaltol sotetedésig, hogy a varosi értelmisegnek - akik a jovo letéteményesei, az igazsag gazdai - legyen mit vásárolni a boltokban!
Ha a termesuk felesleges, mert most masokat kell tamogatni, akkor éhezzenek!
A csaladjuk legyen huszad-harmincadrangu kerdes a bolcsek számára!
Elvégre háboru van valahol, ahol meg kell semisiteni a gonoszt!

Statisztikak vannak, nem életek!
Ehhhhh
Egy gazda szamara ez az egesz ures szocseples!
Szarpofozas!
Ugyohgy pofozzuk, igaz, kicsit budos, de kit erdekel!
Élejen Fukayama és az ő elvei!
 
Ez a te feltetelezesed vagy elgondolasod. Itt senki ilyen stilusban nem beszelt rajtad kivul a farmerekrol a mezogazdasagbol elokrol.
Arrol nem hallottal , hogy cserelnek ha valami miatt mar nem nyereseges az uzletuk amit termeltek?
Nem fognak ehezni foleg tobb szaz hold fold mellett.
Mar most gondolkozni kell ha belep Eu ba az ukran mezogazdasagi termekek, nyilvan a piac atalakul.
 
Melitta, azért nem ilyen egyszerű a helyzet. Visszamenőleg egyetlen európai gazda sem képes igazodni, és az átállásra időt kellett volna a csatlakozásig biztosítani.
Kíváncsian várom, hogy Ausztria, Németország és a többi nyugat-európai ország mit kezd a rázúduló gabonatömeggel, és azt, hogy az itteni gazdák ezt majd hogyan fogadják.
Míg Magyarországon "csak" háromszoros bérekkel kell számolni az ukránhoz képest, itt kb. tízszeressel, és akkor még a többi költségről még nem is beszéltünk.

Több millió mezőgazdaságból és élelmiszeriparból élő európai marad nagyon rövid időn belül munka nélkül, és ez alááshatja az eddig Ukrajna mellett kiálló egységet, amire még sokáig szükség lenne, mivel ez a háború nem fog véget érni a jövő hónapban, de még a jövő évben sem.
 
Ertem , hogy csak meg kell magyarazni miert is nem lehet valamit megcsinalni.
Hogy akarja az Eu boviteni a tagorszagokkal a szovetseget ha eppen a soros orszag aki szeretne belepni ezer akadalyokkal kell megkuzdeni.
Mit csinaljon a buzaval es egyeb mezogazdasagi termekevel ha belep az Eu ba? VAgy csak olyan orszagokat kellene felvenni akiket evtizedekig el kell tartani?mert nincs semmi vilagpiacra valo termeke aruja?
Vajon melyik az olcsobb tamogatni a gazdakat a kiesett profitert vagy eltartani egy orszagot aki vegul is a vilag elso 5 orszagaba benne van ,ill nagytetelben mezogazdasagi termekeket allit elo?
 
Meg kell, és meg is fogják valahogy oldani, de nyilván nem tegnapra.
A csatlakozásnak vannak feltételei, aminek Ukrajnának is meg kell felelnie, legalábbis eddig ez volt a gyakorlat. Ez azért eltart egy ideig, eddig még egyik csatlakozó ország sem tudott megfelelni máról-holnapra a feltételeknek.
 
a. mindegy. A buzarol beszeltunk es nem a regular felveteli szerzodesrol. Tudjuk sok feltetelnek kell megfelelni. A buza es egyeb termekekkel mi lesz? Mit csinaljanak vele?
 
a. mindegy. A buzarol beszeltunk es nem a regular felveteli szerzodesrol. Tudjuk sok feltetelnek kell megfelelni. A buza es egyeb termekekkel mi lesz? Mit csinaljanak vele?
Azt, amit most teszünk, vagyis hogy semmit nem teszünk, az a legrosszabb forgatókönyv. A tárolókapacitás véges, ahogy a minőségmegőrzési határidő is, és az idei termés is hamarosan itt van a nyakunkon.
Ennyi búzát hagyni a nyakunkon rohadni, miközben az eredeti célországokban továbbra is éheznek, enyhénszólva is luxus.
Valahogy meg kellene oldani a minél előbbi továbbszállítását, de erre uniós szinten kell megoldást találni. Erre már akkor kellett volna gondolni, amikor feloldottak minden korlátozást és kvótát ami korábban az importra vonatkozott.
Őszig meg van idejünk elgondolkodni a gazdáknak, hogy hogyan tovább. A jövő évi búza szerencsére még nincs a földben.
 
Egyik megoldás azért fizessünk a ˝gazdáknak˝hogy NE termeljenek. Bevált már a szőlőnél. Zöld szüret.
1682332212769.png
 
A gabonatermelők üdvözlik, a kereskedők és a feldolgozók szerint viszont kárt okoz a magyar gazdaságnak az ukrán gabonaimport tiltása.
Nagyon jól jött a feldolgozóknak és az állattartóknak az ukrán gabona, amikor tavaly ősszel megindultak a szállítmányok Magyarország felé. Rácsaptak a nagy felhasználók, mindenekelőtt az etanol-, illetve izocukorgyártók, mint például a szabadegyházi Hungrana Kft., a dunaföldvári Pannonia Bio Zrt. vagy a Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos érdekeltségébe tartozó, Tiszapüspökiben működő, kukoricafeldolgozó Kall Ingredients Kft. Az aszály miatt emberemlékezet óta nem látott gyenge kukoricatermés a hazai igényeket sem fedezte, és akkor még arról volt szó, hogy 2–3 millió tonna hiányzik a belföldi ellátáshoz, így a hazainál 10–20 százalékkal olcsóbb, jó minőségű ukrán kukorica megmenti a magyar mezőgazdaságot.
A búza esetében jelentéktelen tételről, szerinte a magyar felhasználás 5 százalékáról sincs szó. „Rosszul spekuláltak” – utal Raskó György azokra a gazdákra, akik tavaly jobb árra várva nem adták el a terményüket, később pedig az ukrán gabonaimport miatt beszorult a búza a magtárukba
(utána kell olvasni nem azt ismételni amit a kormány az éppen neki tetsző szélírányból mesél.)
 
Egyik megoldás azért fizessünk a ˝gazdáknak˝hogy NE termeljenek. Bevált már a szőlőnél. Zöld szüret.
Csatolás megtekintése 1927634
Nagyjából így. Még ha Ukrajna tagja is lesz az uniónak, és attól kezdve a szabályok rá is vonatkoztak, az európai gazdák akkor sem tudnak versenyképesek lenni. Leginkább bukfencet vethetnek a földjeikbe.
Az iparunk után pá-pá-t inthetünk a mezőgazdaságnak is.
Nem szeretnék fiatalnak lenni Európában. Jövőkép nulla. :(
 
Fel se vetodik hogy a feldolgozo ipar a kereskedelem vegre arcsokkentest kenytelenek csinalni a negyven valahanyszazalekos elelmiszer inflacioba.
Nem csak a peksutemeny hanem a pekaruktol az allati fogyasztasra termelt buza ara csokken akkor csokkeni fog az uzletekben is.
Nem csak buza hanem szinte minden amit a foldeken termelnek kukorica zab arpa stb mar most kell szamolni az ukran mezogazdasaggal.
 
Árcsökkentés??, Majd ha a kormány bejelenti addig semmi.
Hogy gondolja bárki is hogy CSÖKKENTENI merjen a kormány engedélye nélkül itthon csak ők tehetnek jót.
Máskülönben kiknek lennénk hálásak??
 
Árcsökkentés??, Majd ha a kormány bejelenti addig semmi.
Hogy gondolja bárki is hogy CSÖKKENTENI merjen a kormány engedélye nélkül itthon csak ők tehetnek jót.
Máskülönben kiknek lennénk hálásak??
Kenyér? Lesz az még otthon is 3,60 megint, csak nem forintban, hanem euróban.
 
Olvasom itt a beírásokat es közben eszembe jut ahogy a nejej szentsegel, hogy a kilencedik gyárto lisztjét probálja és mégsem sikerül normális kenyeret sütni belőle...
No nem az ő hibája. Tud sütni. Nem hivatalból, kötelessegszerűen dícsérem a kulináris tudását, hanem mert tényleg van gyakorlata.
De a BL55 kategóriaban nálunk forgalmazott lisztek mindegyike nagy valószínűséggel takarmánygabonából keszül. (A másik verzió, hogy at adalékok, mint pl. a guargumi miatt olyan, amilyen- még rosszabb.)
És mi azon molyolunk, hogy az ukránok az EU-ban tiltott növényvédőszerrel operálnak?
A másik.
Ha csak a tranzitot engedélyezzük az ukran gabonának, akkor mi félnivalónk van?
Ja, hogy megismétlődhet az olajszőkítés, amikor komplett fűtőolaj vonatszállitmányok tűntek el a sínekről? Esetleg az üres cukorkamionok csak forditott előjellel?
A 35 ezer NAV alkalmazott (ami jóval több, mint a teljes Magyar Honvédség állománya), nem tudja garantálni a szállitmányok eseménymentes átjuttatását az országon?
Vagy ez is csak egyfajta "jajjjönnekamigráncsok" népetetés?
Őszintén nem értem.
Ha az ehező Afrikaiaknak szállitanának, akkor a Balti tengerig elviszik vonston, onnan hajóval Afrikaba.
A kinaiak meg a törökök akár hajókat is küldhetnének a Fekete tengeri ukrán kikötőkbe. Azokat csak nem támadnak meg az oroszok, vagy igen?
Ernő, a tranzitot egyetlen kelet-európai ország sem blokkolja, Európába és a világ bármely pontjára eljuthat az ukrán gabona.
Szerintem meg igen (lasd lengyelek...)
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,710
Tagok
615,330
Legújabb tagunk
AYN123
Oldal tetejére