Az ellenzék keményen nekiment a frissen megszavazott törvénynek: Gyurcsány azt írta, „korai az öröm kisfiúk”

A kormány a kétharmaddal szavazta meg azokat a törvényjavaslatokat, ami alapján alapítványi fenntartás alá kerül a magyar felsőoktatás nagy része. Mindezzel több ezer milliárdnyi közvagyon jár a szervezeteknek.


„A közvagyon magánalapítványokba való kiszervezése túlzás nélkül hazaárulás” – kezdte Szél Bernadett a Facebook-oldalán még a voksolás előtt. A politikus úgy fogalmazott, hogy a döntéssel több ezer milliárdnyi közös vagyon kerül ingyen a fideszes politikusok irányította magánalapítványokhoz.

„Kevesen tudják, de a törvény szerint a vagyon egy részét aztán szabadon értékesíthetik az alapítványok, annyi megkötés lesz, hogy az államnak 90 napos elővásárlási joga lesz az ingyen átadott (!!!) vagyonra. Vagyis újra fizetnünk kell majd azért, amitől most ingyen válunk meg. Árulás? Az” – folytatta Szél Bernadett.

A Momentum országgyűlési képviselője, Hajnal Miklós gyásznapnak nevezte a szavazást. A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy huszonegy állami egyetemből már nyolcat magánalapítvány működtet – többek között a Corvinust is –, és ez a szám csak nőni fog.

„Ezekben az intézményekben már nem a rektor, hanem a Fidesz embereivel, sokszor kormánytagokkal kitömött alapítvány dönti el, hogy ki taníthat itt, és ellenőrzi a költségvetést is” – magyarázta Hajnal Miklós az ellenzéki álláspontot, és hozzátette, hogy szerintük mindez csak a kezdet, és a magyar állam a milliárdos nagyvállalatokban, például a MOL olajtársaságban és a Richter gyógyszergyárban meglévő részvényeit is magánalapítványoknak adná át.

A Jobbik elnöke ennél jóval rövidebben fogalmazott a posztjában: „Privatizálnak a fiúk. Lopnak” – írta a Facebookon Jakab Péter. Szerinte ez annak a jele, hogy a kormány a bukásra készül.

Jakabhoz hasonlóan a Momentum elnöke szintén arról írt, hogy „Orbánék így készülnek a vereségre”. Fekete-Győr András hazaárulásnak nevezte a megszavazott javaslatokat.

Gyurcsány Ferenc ugyancsak megszólalt, ő „hígagyúaknak” titulálta a kormányt.

„Tényleg azt hiszik, hogy a következő kormány nem fog tudni semmit tenni az ellen, hogy alapítványokba lopják az állami vagyont? Ha ezt hiszik, tényleg hígagyúak. Korai az öröm kisfiúk” – írta a DK elnöke.

parlament.jpg
 
Nő.
Ahogy az Egyesült Államok nem, úgy Magyarország sem érett még erre meg.
Melitta szerint alkalmas.De ő elfogult már attól hogy nő a befutó vágya.
És attól hogy DK jelölt.
Épp csak idehaza nagyon nem kell, ha pedig mégis előválasztást nyerne.
Akkorát bukna az ellenzék hogy 2/3 bebiztosítását ismét megtennék gálánsan a Fidesznek.
Nem lehet DK-s jelölttel.Miniszterelnökinek nekifutni
Csak tönkretenné az esélyét.
Tényleg csak a legkevésbé elutasítottakkal érdemes 2022-ben közös jelöltöt indítani.
És erre 3 név van Karácsony Jakab és Márki-Zay
Karácsonyt folyamatosan marja a kormány.
Itt is benyögték a Zuglói sablont
Jakab is már támadás alá került Őket a DK kottájából játszással vádolják.
Márky-Zajt még csak a gyermekneveléssel kapargatták
Még jó hogy van két összenőtt Kanadai akik itt a Dobrevet javasolják nekünk idahazulra.
És mikor mi mutatunk mást rögtön kezdik lejáratni(sejtelmesedő beszólásokkal)
 
Utoljára módosítva:
Melitta szerint alkalmas.De ő elfogult már attól hogy nő a befutó vágya.
És attól hogy DK jelölt.
Épp csak idehaza nagyon nem kell, ha pedig mégis előválasztást nyerne.
Akkorát bukna az ellenzék hogy 2/3 bebiztosítását ismét megtennék gálánsan a Fidesznek.
Nem lehet DK-s jelölttel.Miniszterelnökinek nekifutni
Csak tönkretenné az esélyét.
Tényleg csak a legkevésbé elutasítottakkal érdemes 2022-ben közös jelöltöt indítani.
És erre 3 név van Karácsony Jakab és Márki-Zay
Karácsonyt folyamatosan marja a kormány.
Itt is benyögték a Zuglói sablont
Jakab is már támadás alá került Őket a DK kottájából játszással vádolják.
Márky-Zajt még csak a gyermekneveléssel kapargatták
Még jó hogy van két összenőtt Kanadai akik itt a Dobrevet javasolják nekünk idahazulra.
És mikor mi mutatunk mást rögtön kezdik lejáratni(sejtelmesedő beszólásokkal)
Mikor erted meg hogy mi nem szavazunk, es nem kivanjuk egyik ellenzeki jeloltet se lejaratni.
Mibol gondolod hogy a DK mint a legnagyobb ellenzeki part ha nem inditja Dobrev Klarat akkor majd a tagjai masra fognak szavazni? Igy s fer mindegyik part indit jeloltet.Gyozon az aki a legtobb tamogatast kapja.
Ha kiesne az ellenzeki osszefogasbol a Dk akkor 100% a fidesz marad.
Akkor lenne igazad ha a DK valahol hatul kullogna de minden felmeres szerint ,letszamilag is es elkotelezettsegbe is elol van.

A sardobalas karaktergyilkolaszasbol egyik jelolt se fog kimaradni gondoskodik a fidesz rola.
A befuto melle mindegyik part fel fog sorakozni es tamogatni fogja.
Nem vagyok elfogult , de ugy gondolom akit a legtobben tamogatnak az lehet a befuto.
 
Mibol gondolod hogy a DK mint a legnagyobb ellenzeki part ha nem inditja Dobrev Klarat akkor majd a tagjai masra fognak szavazni?
Ezzel önmagad eddigi elgondolásokat várakozásod is cáfolod.
Ez egy kardinális kérdés volt 2018-ban is hogy miként tudnak más mártok a másik jelöltjeit támogatni.
Hát nem igazán tudtak.
Ezzel a mondattal a felvetéseddel a Orbáni rendszer leváltásának esélyét zártad ki.
Épp azt vállalták a pártok.:Támogatják bárki jelöltjét
Sőt közös jelölt lesz 106 körzetben és 1 darab miniszterelnök jelöltet állítanak ki.
A Dobrev Klára mivel indul és te cáfolod hogy a DK tagok és szimpatizánsok támogatnának más jelöltet.
Ekkor előállította a Dobrev személye azt hogy meghekkelte az előválasztást.
A Márk-Zay és Jakab személye sokkal kevésbé megosztó mint Dobrevé.
Én nem alkalmasságát kétlem hanem az hogy ottléte bajt csinál.
Mondjam úgy ha nem volna szókép-torzulás?: Geopolitikai helyzetre miatt akadály.
Akihez tartozik az a személy tett ígéretet nem vállal miniszterelnök-jelölti szerepet.
Akkor szememben marad a kérdés: Mit tegyen a DK hiszen létszámban támogatottságban jó?
Ne rombolja az Orbán leváltásénak esélyét ellenjelöltjével.
Hisz a Főpolgármesteri választásnál sem talált jó jelöltet.
Elbukott Kálmán Olga. Kénytelen volt beállni Karácsony mögé holott pont vele kezdett majd kiállt és visszaállt.
Most pedig az előválasztáson ha lemaradni látszik Dobrev, hát megint támogasson mást mint ígéretet tett.pl.: Az előválasztás győztesét
Az egymás jelöltjének támadását, lejáratását pedig hagyja Fideszre
A negatív kampány elkerülése miatt van a javaslat a több x-s szavazás.
Márki szerint ekkor senki nem lesz érdekelt ellenjelölt lejáratási kampányt folytatni.
A legszimpatikusabb és legkevésbé megosztó, illetve a legtöbben támogatott kerül ki győztesként
A több x-s nél is lesz győztes de kevesebb fordulóval
 
Ha kiesne az ellenzeki osszefogasbol a Dk akkor 100% a fidesz marad.
Nem és nem, Nem a DK esik ki hanem a rossz miniszterelnök jelölt jelöltje
A DK pedig magáénak köteles vallani a továbbjutót.
Ha olyan jut tovább kinek az elutasítottsága kisebb mint Dobrevé.
Akkor az esély a közös támogatásra.
És lesz méltó kihívója Orbánnak.
A teljes ellenzéki támogatással
A DK pedig nem marad beleszólás nélkül.
Mert amennyi képviselőjelöltet képes lesz bevinni azzal lesz befolyása.
A 106 jelölt is előválasztáson esik át
.Plusz a pártlista nem?
Megmérettetik tényleg ki az erősebb támogatott.
Ha ebből nyer 100 DK akkor annyi az ereje a majdani parlamentben.
Derüljön ki mekkora párt.
Ha igaz amit Rónai Egonnak mondott:
-Egon.:de a DK lesz a legerősebb parlamenti párt akkor a beleszólása a döntéshozatalba mégis csak a Gyurcsányé lesz
Erre azt mondta Gyurcsány:"Meggyőződésem hogy az jó lesz Magyarországnak"
Nos hát akkor vállalja nem ő nyert, de pártja befolyásával Ő irányít.
Már ha egyáltalán nem éppen miatta fog elbukni az egész.
Vannak érdemei pl.A: pártját felépítette erőssé tette.
De vegye tudomásul nem szeretik a választók.Egyedül soha nem lesz képes nyerni
Mert nagyon elutasított még mindég

Ezért kell helyette olyan, kit nem lehet könnyen összemosni vele.
Erre a Dobrev nem látszik alkalmasnak.geopolitikai helyzete elhelyezkedése miatt Ő is elriasztó.
A legkevésbé elutasított fog nyerni
 
Te valasztasokrol beszelsz en az elovalasztasokrol.
Drukkolj MArki Zajnak, rendes ember, /Canadaba elt par evet/ de az en velemenyem, hianyozni fog mogule a part akik az elovalasztasoknal ra fognak szavazni, mert ez azert sokat jelentene. HA o lesz a befuto az elovalasztasoknal utan , biztos mindegyik part a DK a Jobbik stb mind tamogatni fogja.
Esely mindegyiknek meg van es meg kitudja hanyan fognak jelentkezni. Pl Palinkas a volt MTA elnoke is lehet benevez.

Bp elovalasztasoknal milyen sokan indultak es ismert emberek Dr MAgyar KAlman Olga, Puzser stb part nelkul akik aktivizlajak magukat a reklamoknal borzalmas nehez orszagosan megnehezebb .A mozgalom az is tobb a semminel.
 
Mibol gondolod hogy a DK mint a legnagyobb ellenzeki part ha nem inditja Dobrev Klarat akkor majd a tagjai masra fognak szavazni?

Ezt már megválaszoltam egy oldalról.
Most megmutatom hol van még logikai megközelítési hiba.
Nem csak ez a fő kérdés mennyire értelmesek a DK szavazói(felismerjék nem az fontos hogy mindebáron DK-s jelölt legyen) hanem hogy 1 jelölt legyen szemben csupán
a Fideszessel szemben.
A másik fontos kérdés a választásban:Az ellenzék ne egymás szavazóira ácsingózzon.
Alakulóban egy nagy csoport.A Fideszből kiábrándult jobboldali és keresztény konzervatív választó.Nekik kínálnak jobboldali alternatívát.
Szélsőjobbról már nem lehet hisz ott a Fidesz
Hát éppen középutas megoldást kínálók azok kik hozhatják a csalódott Fideszeseket.
Erre Ott az Újvilág néppárt.
Erre ott a párt nélküli Márki-Zay.
Felvállalhatja a DK tag is
Kit mindenki felvállalhat. Felvállalja a nem szélsőjobbos jobbik.
Bár Jakab is indul.
Hogy a Népszónok Jakab nyer-e.
Vagy kérlelhetetlenül korrupció ellenes.valamint konzervatív létére nem homofób nem nőgyűlölő .És nem nacionalista de nemzetben gondolkodó és radikális változásokban hívő és sokkal európaibb Márki-Zay
A kettő közt.Stílusra van nagy különbség és politikai tudásban
A Jakab sem szélsőséges.És hogy mennyire okos az később derül ki.
 
Utoljára módosítva:
Nem és nem, Nem a DK esik ki hanem a rossz miniszterelnök jelölt jelöltje
A DK pedig magáénak köteles vallani a továbbjutót.
Ha olyan jut tovább kinek az elutasítottsága kisebb mint Dobrevé.
Akkor az esély a közös támogatásra.
És lesz méltó kihívója Orbánnak.
A teljes ellenzéki támogatással
A DK pedig nem marad beleszólás nélkül.
Mert amennyi képviselőjelöltet képes lesz bevinni azzal lesz befolyása.
A 106 jelölt is előválasztáson esik át
.Plusz a pártlista nem?
Megmérettetik tényleg ki az erősebb támogatott.
Ha ebből nyer 100 DK akkor annyi az ereje a majdani parlamentben.
Derüljön ki mekkora párt.
Ha igaz amit Rónai Egonnak mondott:
-Egon.:de a DK lesz a legerősebb parlamenti párt akkor a beleszólása a döntéshozatalba mégis csak a Gyurcsányé lesz
Erre azt mondta Gyurcsány:"Meggyőződésem hogy az jó lesz Magyarországnak"
Nos hát akkor vállalja nem ő nyert, de pártja befolyásával Ő irányít.
Már ha egyáltalán nem éppen miatta fog elbukni az egész.
Vannak érdemei pl.A: pártját felépítette erőssé tette.
De vegye tudomásul nem szeretik a választók.Egyedül soha nem lesz képes nyerni
Mert nagyon elutasított még mindég

Ezért kell helyette olyan, kit nem lehet könnyen összemosni vele.
Erre a Dobrev nem látszik alkalmasnak.geopolitikai helyzete elhelyezkedése miatt Ő is elriasztó.
A legkevésbé elutasított fog nyerni
Orban propaganda, a DK akkora amekora. Nincs olyan elutasitottsaga mint amit a propaganda mond hisz a legnagyobb ellenzeki part mindne kozvelemeny kutato szerint.
Tudod Botkanak is Gyurcsany volt az elso szamu kinyirando ellenfele, mert abban a hiszembe ringatta magat hogy ha Gyurcsanyt kiiktatja ra fognak a DK-sok szavazni azt nem jott be neki.
Ennel korektebben nem jarhatott el Gy.F mint azt mondta nem indul el a vaszasztasokon. MIt akarsz meg, akasza fel magat? politikus felepitett egy partot reggeltol estig dolgozik a csapataval , a legtobbet jart videkre forumokra nem krumpliert vette meg az embereket.
Fidesz allitja elutasitottsaga nagy .....mert o mondja?akkor mitol a legnagyobb ellenzeki part?
Van az a pont mikor a sok negativ vadaskodas karaktergyilkolaszas megfordul es pozitivan dolgozik es nem negativan.

A kiabrandult fideszeseknek van valasztek boven ki az aki szimpi nekik.
 
a DK akkora amekora. Nincs olyan elutasitottsaga mint amit a propaganda mond hisz a legnagyobb ellenzeki part mindne kozvelemeny kutato szerint.
Senki nem azt mondta hogy a legkisebb még azt se mondanám hogy a legnagyobb
Főleg nem azt hogy minden közvélemény kutató szerint.
Mert az Idea mint a saját intézete mire hozza ki azzal nem lehet népet hülyíteni.
Mindegyik pártnak meg van a maga közvélemény-kutatója.
Sok a hiba egyébként is
Hogy az elutasítottsága nagy én ezt mondtam.
Sőt mondhatnám erősen megosztó.Ezt rengeteg hozzászólásból is felmérheted (másutt nem itt)
Bár itt is bírálják és utálják elegen.(Én nem bírálom, nem tartom alkalmasnak sokat hibázott)
Abba belenyugodhatsz jobboldali konzervatív nem fogy Gyurcsányra szavazni.
És akkor mit tegyen maradjon otthon ki nem lát alternatívát az ellenzéki oldalon?
Mert akármerre mész olvashatod ezt:"Nincs nem lát senki mást de Orbánt is utálja"
Ezeket csak olyan jelölt tudja megszólítani.Ki nem baloldali vagy nem Gyucsány-párti
Ne a DK-s szavazók mit tegyenek-re tedd a kérdést.
Hanem a lásson alternatívát a jobbközép
 
hianyozni fog mogule a part akik az elovalasztasoknal ra fognak szavazni, mert ez azert sokat jelentene.
Ez az én dilemmám is!Hogy nincs pártja hanem mozgalma
A konkrét pártlétszám és konkrét szervezeti felépítés hiányozni fog vagy hiányozhat
De a Hódmezővásárhelyit is pont civilként nyerte meg.
És szervezésben és pénzzel a civilek segítették.
Valamint infrastruktúra biztosításban Más konzervatív városok polgármesterei. segítették
Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere
Nagy civil erő állt össze mögé.
Ettől függetlenül az aktivista konkrét pártlétszám hiányozhat.
De előny is hogy nem pártot visz hanem mozgalmat.
Most is az összes ellenzéki és károsult Fidesz várossal kooperál
Még Szegeddel is és Karácsonnyal is
Várható lesz a teljes pályás fideszes lejárarás ellene

A videóban megjelenik:
Molnár Róbert, Kübekháza polgármestere is.
Ott van Bod Péter Jeszenky is mint néző
 
Utoljára módosítva:
Én nagy fenntartásokkal kezelem ezeket a jósokat.
Minden párt alkalmaz közvélemény-kutatókat.A DK- az Ideát Az MSZP a is publicust
Célja az önbecsapás látszólagos hibáján kívül a szavazók lelkessé tétele.
Mert ugye olyanok a szavazók mint setni.
Szeretnének nyerni és oda megy a voks kit nyerőnek képzelnek.(közben hol így beszél hol úgy) kétkulacsos
De a Fidesz olyan közvélemény-kutatást is rendel mit csak maguk használnak.Irányfordításként
-----------------
Nem tudom mi van a Kósa féle örökösnő ügy mögött:
A "nyomozóhatóság és az ügyészség sem tudja bizonyítani, hogy van-e örökség, vagy nincs.”
 
Utoljára módosítva:
Jogos!
5,37 %-on végeztek, és 5 az alsó határ.
Innen szép nyerni! Most 2022 jön;)
De megint más számot néztél:A választáson a szavazatok 5,41%-át sikerült megszerezni
Parlamenti másik adat a 5,37 % ez a listás szavazatok
viszont az elnyert helyek 9 ami viszont 5%
És előző választáshoz képest 5 fővel megnőttek.
Így is nézheted
 
Utoljára módosítva:
Innen szép nyerni! Most 2022 jön;)
De megint más számot néztél:A választáson a szavazatok 5,41%-át sikerült megszerezni
Parlamenti másik adat a 5,37 % ez a listás szavazatok
viszont az elnyert helyek 9 ami viszont 5%
És előző választáshoz képest 5 fővel megnőttek.
Így is nézheted
Azt is kiszámoltad, 5 fő növekedés/választás esetén hányszor 4 évnek kell eltelni, mire többségben lesznek a fidesszel szemben?
 
Neked meg Gyurcsany fobiad van?
Skrizofeniaja ORbannak van es nem Gyurcsanynak.
Gyurcsany nem indul az elnok valasztasokon.
a 2/3 BAjnainak koszonheto hogy nem indult el a valasztasokon pedig tuti befuto lett volna.
Az osszes indulo ezerszer jobb es korektebb mint egy beteg ember aki gyerekkori almait valositja meg kisvasut a foci stadionok, es raadasul enyves a keze mindent vissz amit er. Tiborcka Lorinc barat stb.
MInt a szelkakas Orban liberalisbol konzervativ szelsojobbos,momentan szocialista cserelgeti az ideologiakat mint mas az alsogatyait.
Szerintem Dobrev Klara alkalmas vezeto lenne, rendbe tudna hozni az elrontott Eus kapcsolatokat mert van gyakorlata, nem tragar es durva igazan javitani kene a parlamenti tarsalgason is.
Sok noi politikus sokkal sikeresebb mint ferfi tarsai akik az egojuk miatt nem kompromiszum kepesek.

Fekete urnak tul nagy lepes, kell neki meg ido gyakorlat. PArtjat kellett volna jobban felepitenie ez alatt a 4 ev alatt.
MArki helyi siker nem kis dolog volt kiutni Lazart a nyeregbol, de meg ot se latom orszagos szintunek.
Jakab ur, cipeli a jobbik orokseget amit szinten nem lehet levetkozni ilyen rovid ido alatt, most fogja megalapozni a jovo jobbik iranyat.
Karacsonyi - o mar indult es konnyunek talaltatott. Nem biztos hogy befuto lesz, nem beszelve Bp nagyon biztak benne most otthagyja ezer ugy kozben amit nem fog tudni lezavarni 1 ev alatt. Kampanyolni hogy fog fopolgarmasterkent ? MInket elfoglaltsag teljes embert kivan. HA nem lesz befuto ket szek kozul a foldre csucsul. Neki van a legtobb vesztenivaloja. Hogy a partot epiteni nem tud az mar biztos, de igy igencsak rangatnak a szocik hisz csak ok nyomjak ezerrel, de ok se a felmeno agba vannak.
Aki mogott nincs part annak megnehezebb a tamogatottsagot megszerezni mert honan is szerezne tamogatot? az ellene indulo partoktol? Az el nem kotelezettek akiket meg kell gyozni szavazanak az ellenzekre, azok is a 6 indulo kozott fognak megoszlani.
10ezzer km-rol en igy latom a helyzetet.

Vegul is mi nem szavazunk, rajtatok mulik milyen viragot teptek azt fogjatok szagolni.
Egyik sem normális.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,650
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére