Az elmúlt három hétben 140 rendőr sérült meg Londonban

Két nappal azután, hogy több mint 20 rendőr megsérült egy utcai buli felszámolása közben Londonban, a hatóságok újabb engedély nélkül tartott összejövetelre csaptak le, ezúttal Notting Hillben, London nyugati részén.

A rendőrség pénteken hajnalban vonult ki Colville Gardensbe, ahol megdobálták őket üvegekkel, ám komolyabban senki sem sérült meg közülük.

A bulit hajnali kettő körülre sikerült felszámolni. George Eustice környezetvédelmi miniszter a Sky Newsnak azt mondta: teljességgel elfogadhatatlan a hatóság elleni erőszak, ők csak a munkájukat végzik.


Tudjuk, hogy a hónapok óta tartó korlátozások miatt a lakosság nagyon frusztrált, és az emberek szeretnének ismét összejönni. De ezek az illegális bulik teljesen elfogadhatatlanok

– fogalmazott, utalva arra, hogy a gyülekezés elsősorban a koronavírus-járvány megfékezése miatt tiltott Londonban.

A lap információi szerint az elmúlt három hétben összesen 140 rendőr sérült meg Londonban a George Floyd-ügy miatti tiltakozások, valamint illegális bulik felszámolása során. Cressida Dick, a Scotland Yard főparancsnoka azt mondta: a hétvégére készülnek, és a rendőrök egész Londonban igyekeznek majd biztosítani a békét és nyugalmat.

Hozzátette: a hatóság munkatársai védőfelszerelésekben mennek ki a helyszínekre a történtek után, a szerdai oszlatásnál pedig három rendőr elég csúnya sérüléseket szenvedett.

Iván-Nagy Szilvia

upload_2020-6-26_16-0-15.jpeg
 
Micsoda szenvedés.....nem lehet bulizni.
Mert csak az ÉN...NEKEM jogaim vannak...
A másokkal nem kell foglalkozni...A kötelesség az ismeretlen fogalom
De, ha baj van akkor segítsetek!!
Ugyanez van itthon is.
 
Az elmúlt három hétben összesen 140 rendőr sérült meg Londonban a George Floyd-ügy miatti tiltakozások, valamint illegális bulik felszámolása során. Cressida Dick, a Scotland Yard főparancsnoka azt mondta: a hétvégére készülnek, és a rendőrök egész Londonban igyekeznek majd biztosítani a békét és nyugalmat.
Két
figyelemre méltó áthallás jön le.
Egyik az hogy ernő messze túl értékeli George Floyd-ügy miatti világszerte lévő tiltakozást.
Persze mert Németországból jár Ő ki minden balhéra tiltakozni.Bogarai miatt.
A cikk arra is választ ad miért csúszott el már Angliánál a rasszista ellenes megmozdulás anarchiába.
A másik kihallás a bulik (balhék) igénye keveredik a rendőrök elleni népi társasjátékkal.
Hisz a rendőröket eléggé utálják világ szerte.
Még egy apropó a lakosság fontosabbnak tartja a bulit mint a George ügyet.
Mindegy is neki csak levezessék bezártságuk miatti frusztráltságukat.
Kéne már egy focimeccset rendezniük igazi angol focihuligánokkal.
Remek bezártság levezető
 
Utoljára módosítva:
Micsoda szenvedés.....nem lehet bulizni.
Mert csak az ÉN...NEKEM jogaim vannak...
A másokkal nem kell foglalkozni...A kötelesség az ismeretlen fogalom
De, ha baj van akkor segítsetek!!
Ugyanez van itthon is.
Látok itt is egy monomániát.Neki "a Móricka" az individualista embercsoport.(sokszor látom leírva az (ÉN...NEKEM jogaim vannak...)szavakat
A liberalizmussal valóban bejött a túlzott én.
Valóban divattá lett és károkat okoz a: individualista társadalomra való átbillenés, kontroll nélkül.
Részben igaza van.
De az angliai ügy ennél több következtetést enged meg.
 
Ebből láétszik miért ios!
A dorseti hqatoságok tovabbra is szeretnek fenntartani a maradj otthon jelszot, latszik milyen sikerrel!
A helyi hatóságok azzal fenyegetodznek, hogy bezárják a strandokat ha ez tovább igy megy.

Egyeébként Boris Jonson azt mondta a legutobbi sajtotajekoztaton, hogy julius 4-től feloldjak a korlátozásokat.
 

Csatolások

  • bor.jpg
    bor.jpg
    122.8 KB · Olvasás: 127
  • bornemouth.png
    bornemouth.png
    503.3 KB · Olvasás: 105
Két nappal azután, hogy több mint 20 rendőr megsérült egy utcai buli felszámolása közben Londonban, a hatóságok újabb engedély nélkül tartott összejövetelre csaptak le, ezúttal Notting Hillben, London nyugati részén.

A rendőrség pénteken hajnalban vonult ki Colville Gardensbe, ahol megdobálták őket üvegekkel, ám komolyabban senki sem sérült meg közülük.

A bulit hajnali kettő körülre sikerült felszámolni. George Eustice környezetvédelmi miniszter a Sky Newsnak azt mondta: teljességgel elfogadhatatlan a hatóság elleni erőszak, ők csak a munkájukat végzik.


Tudjuk, hogy a hónapok óta tartó korlátozások miatt a lakosság nagyon frusztrált, és az emberek szeretnének ismét összejönni. De ezek az illegális bulik teljesen elfogadhatatlanok

– fogalmazott, utalva arra, hogy a gyülekezés elsősorban a koronavírus-járvány megfékezése miatt tiltott Londonban.

A lap információi szerint az elmúlt három hétben összesen 140 rendőr sérült meg Londonban a George Floyd-ügy miatti tiltakozások, valamint illegális bulik felszámolása során. Cressida Dick, a Scotland Yard főparancsnoka azt mondta: a hétvégére készülnek, és a rendőrök egész Londonban igyekeznek majd biztosítani a békét és nyugalmat.

Hozzátette: a hatóság munkatársai védőfelszerelésekben mennek ki a helyszínekre a történtek után, a szerdai oszlatásnál pedig három rendőr elég csúnya sérüléseket szenvedett.

Iván-Nagy Szilvia

Csatolás megtekintése 1741080
*
A világon mindenütt, de mindenütt veszélyeztetett munka a rendőrködés. Borzasztó, hogy a világon hol itt, hol ott, de fellángolnak az összetűzések, s ilyenkor ugye lehetséges a sérülés, sőt a halál is. Elszomorító. Sejtem, hogy a drog, amit sok fiatal el tud érni és használ is, nagyban szerepet játszik ezekben az őrületes hétköznapi csatákban.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,118
Üzenet
4,799,399
Tagok
615,601
Legújabb tagunk
Vivi.92
Oldal tetejére