Az elrontott válságkezelés után Orbán bukását hozhatja az ellenzék összefogása

A zürichi Neue Zürcher Zeitung cikkében részletesen ír arról, hogy a koronavírus-válság kíméletlenül rávilágított az Orbán-kormány tragikus hiányosságaira. Nincs még egy olyan ország, ahol lakosságarányosan annyian haltak volna meg a koronavírus okozta megbetegedésben, mint Magyarországon. Emiatt különösen fenyegető Orbán Viktor hatalmára, hogy a demokratikus erők összefogtak a leváltására.

A Svájc egyik legnagyobb múltú lapjában megjelent cikk emlékeztet a székesfehérvári kórház igazgatójának nyilatkozatára. A vezető annak ellenére, hogy a kormány megtiltotta, hogy a kórházigazgatók nyilvánosan beszéjenek, mégsem hallgatott. Elsőként mondta ki, hogy “A legtöbb embernek fogalma sincs arról, mi történik igazából”. A krematóriumok három műszakban kezdtek dolgozni, a klinikának mégis két extra hűtőkonténert kellett rendelnie a holttestek tárolására. Két hét alatt ezek is megteltek. Hangsúlyozta, ha valaki lélegeztetőgépre kerül, a túlélési esélye jó 10%, amely a nemzetközi összehasonlításban szörnyen alacsony érték.
A lap arra is rávilágít, hogy a rettenetes helyzet ellenére a magyarországi covid-osztályokról nem láthatunk sokkoló képeket. A megmaradt maroknyi független sajtóorgánumot ugyanis nem engedik be a kórházakba. A kormányzati média munkatársai pedig csak a kijelölt kórházakat látogatják.

2,5-szer annyian haltak meg Magyarországon, mint Svájcban és 3-szor annyian, mint Németországban.​

Azt is megírták, hogy lakosságarányosan négyszer annyian halnak meg Magyarországon, mint a rettenetes helyzetben lévő Indiában. Hangsúlyozzák, hogy a rossz magyar halálozási adatot több tényező is befolyásolja.
A fertőzöttek nagy száma, a lakosság rossz egészségügyi állapota, az orvosok és ápolók elvándorlása, valamint az alulfinanszírozott egészségügyi rendszer miatt haltak meg sokan Magyarországon.
A svájci újságíró a magyar egészségügy hiányosságait egy náluk teljesen felfoghatatlan példával illusztrálja: Pandémia nélkül is teljesen normális, hogy a betegeknek saját vécépapírt és szappant kell magukkal vinni a kórházba.

A hatóságok hallgatnak a közel 30 ezer halottról.​

A Neue Zürcher Zeitung valószínűsíti, hogy az is óvatlanná teszi a magyarokat, hogy a kormány elhallgatja a rossz híreket. Emiatt az emberek nagy része nem tudja, hányan haltak meg, így nem vigyáz annyira. Kiemelik, hogy a kormánymédia ilyen szintű túlsúlya mellett ez nem is meglepő. Viszont, ha nem lesz sikeres az oltási kampány, és nem tudja újraindítani a gazdaságot, akkor vállalnia kell a felelősséget.

Orbánnak 10 év után először kell féltenie a hatalmát.​

A lap vázolja a svájci olvasóknak, hogyan szerzett Orbán kétharmados többséget a parlamentben, és hogyan élt vele vissza. Hozzáteszik, a Fidesz azzal számolt, hogy a különböző baloldali pártok és a Fideszen kívüli jobboldal sosem fog tudni összefogni ellene, külön-külön pedig nem győzhetnek. Számításai 2014-ben és 2018-ban bejötte, de most változott a helyzet.
A hat legfontosabb ellenzéki párt elhatározta, hogy összefognak a választásokra. Közös választási programmal, közös miniszterelnök-jelölttel és mind a 106 választókerületben közös egyéni jelölttel jelölttel akarnak indulni.
A cél, hogy Orbánt 12 év után leváltsák, egyesítette őket. Összefogásuk a 2019-es önkormányzati választás idején kezdődött, és tulajdonképpen azóta meg is maradt. Akkor 10 magyar nagyvárost foglaltak el a demokratikus erők, többek között a fővárost, Budapestet.
Részben Orbán Viktor és kormánya hozták létre ezt az összefogást, azzal, hogy a választási törvények szigorításával az "egy lista, egy jelölt" elv irányába tolták el politikai ellenlábasaikat. Az ellenzéki pártok azért döntöttek végül emellett, hogy ne egymással, hanem csak a Fidesz jelöltjével kelljen versengeniük.

A Fidesz korrupciós botrányai kormányváltó hangulatot teremtettek.​

Sorra derülnek ki az olyan ügyek, amikor az ország fejlesztésére szánt EU-s pénzeket vagy magyar adóforintokat a miniszterelnök haveri köre kapott meg. A vírusválság különösen érzékennyé tette az embereket erre, hiszen miközben a pénzt magukra költötték, az egészségügyet és a bajba került embereket durván elhanyagolták.

A demokratikus hatalomátvétel lehetőségei beszűkültek.​

Magyarország az egyetlen részben szabad országnak, vagyis úgynevezett hibrid rezsimnek minősített állam az Európai Unióban. A Neue Zürcher Zeitung aktuális példaként hozza fel a kórházi személyzetre tett szájkosarat.
Az egy éve tartó szükségállapot során Orbán rendeleti kormányzást alakított ki, amivel tovább központosítja gazdasági és politikai hatalmát.
Ilyen helyzetben az ellenzéki pártok egyetlen esélye a teljes összefogás, ami egyben a legjobb megoldás is Orbán rendszere ellen.

Orban_Viktor_bszrt_1_focuspointscale_w800_h450_fx0_fy0.jpeg
 
Tavaly az első hullámnál, nagyon kevés volt az elhalálozás. Minden nap van vírusinfó, ahol már akkor elmondták, hogy aki egyszer elkapta a Covidot és meghal akkor őt a covidban elhunytak közé teszik a statisztikában, még akkor is, ha pl. balesetben halt meg, rákban, szív és érrendszeri betegségben. Nálunk a WHO utasítása szerint teszik ezt.
Szerintem a WHO nem utasít, legfeljebb csak ajánl...
Különben minden tagország egyformán szamolna.
Országokként nagyon eltérő a gyakorlat. Van olyan ország, ahol aki coviddal került kórházba és 28 nap után hal meg, már nem a covidban elhunytak közé számolják, hanem az alapbetegségének tudják be a halál okát. Az elhunytak átlagéletkora 72 év és szinte mindenkinek volt súlyos alapbetegsége.
Van egy barátom, aki most a covidos betegekhez lett átirányítva tőle tudom, hogy sokszor azokat még ráteszik lélegeztető gépre, akinél már nincs remény a gyógyulásra. Azért ilyen magas a lélegeztető gépen elhunytak száma.
Nincs egeszségügyi végzettségem (csak amennyi a jogsihoz kell), de feltételezem, hogy gépre csak az kerül, aki már önállóan nem képes lélegezni.
Tehát a magas szám inkább annak tudható be, hogy a covid tüdőgyulladás szerű tüneteket (is) okoz. Az pedig fulladásos jeleket produkál.
Megjegyzem, ha logikusan belegondolunk, akkor igyekeznek csak azokat gépre tenni, akiknél ez már elengedhetetlen, hisz oda jól kiképzett személyzet kell. Abból pedig kevés van.
 
Nem igazán foglalkozom politikával, de éppen ez a cikk is azt bizonyítja, hogy nekünk olyan ellenzékünk van akik saját országukat járatják le külföldön. Akik az unióban a saját országuk ellen beszélnek, szavaznak, nem az ország érdekeit tartják fontosnak, hanem csak a saját politikai hasznukat.
A kormány nagyon jól kezeli a járványt. Az ellenzék a 3. hullám felfutása előtti napokban nyitásért tüntetett. Amikor 4,5 millió ember be van oltva, akkor a nyitás miatt hisztiznek. A vakcinák ellen riogattak.

Az Európai Unió nem a nemzetek csatája, hanem demokratikus államok demokratikus szervezete.
Teljesen elvagy rugaszkodva a demokratikus alapelvektől amikor azt követeled, hogy
az ellenzéki pártok a kormánypárt álláspontját kötelesek Brüsszelben érvényre juttatni

Nem erröl van itt szó de, 2,6 millió ember van teljesen beoltva és 1,9 millió egyszer,
ami még nem jelent védettséget - de nemnem ez a téma itt.
 
Az ellenzéki képviselők teszik saját magukat nevetségessé, hiszen én nem vagyok képviselő, de naponta megnézem a vírusinfót, mert azon az életem múlik, de ők még kötelességből sem teszik meg ezt vagy ha megteszik is úgy tesznek, mintha nagyon tájékozatlanok lennének, mert egyébként azt kellene nekik beismerni, hogy szándékosan hazudnak.
Megtudod mondani miben hazudtak?

Elfogadja az EU a "zöld igazolványban" az orosz oltást? Wagy hol van a hazugság?

A kormány azt állítja "egy millióval több halott lenne a keleti vakcinák nélkül"?
Szerinted hogy számolták ezt ki?
 
Ezt írtam én is, valószínűleg a WHO is ezért döntött így, hogy akinek covidot diagnosztizáltak, azt oda kell venni a statisztikában! A kutatóink kifejlesztettek egy gyógyszert a favipavirt, ami eredményesen gyógyítja a tüdőgyulladást. El is kezdték a gyártását és a háziorvosok is felírhatják. Akik átestek a fertőzésen és nem viselte meg őket nagyon később még előjöhet náluk szövődmény is.
A favipiravirt még 2014-ben Japánban engedélyezték először influenza A és B-vírusfertőzés kezelésére. Nagyon fontos, hogy tabletta formában, szájon át lehet alkalmazni. Egy évvel ezelőtt először Kínában, a COVID-járvány kitörésének helyszínén kezdték alkalmazni a favipiravirt a SARS-CoV-2 koronavírus ellen is, mivel egy széles spektrumú antivirális szerről van szó, amely általában hatékony lehet az RNS-vírusok ellen. Az új típusú koronavírus is RNS-vírus, ezért került a kínai orvosok látókörébe a favipiravir is. A korai kínai klinikai vizsgálatok biztató eredménnyel zárultak, ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy e vizsgálatok vészhelyzeti forgatókönyv szerint zajlottak. Vagyis nem alkalmaztak kontrollcsoportot a kezelt csoporttal szemben, így a levonható következtetések is korlátozottak.
 
Az Európai Unió nem a nemzetek csatája, hanem demokratikus államok demokratikus szervezete.
Teljesen elvagy rugaszkodva a demokratikus alapelvektől amikor azt követeled, hogy
az ellenzéki pártok a kormánypárt álláspontját kötelesek Brüsszelben érvényre juttatni
Nekem csak a józan paraszti eszem diktálja azt, hogy ha valaki Magyarországot képviseli külföldön, akkor ott ne pártpolitikai csatákat folytasson, hanem képviselje az országunk érdekét. A beosztása nevében is benne van hogy "magyar EP képviselő"!
Nem erröl van itt szó de, 2,6 millió ember van teljesen beoltva és 1,9 millió egyszer,
ami még nem jelent védettséget - de nemnem ez a téma itt.
Nem jól tudja az adatokat a beoltottak száma 4 600 012 fő, közülük 2 701 789 fő már a második oltását is megkapta. -és ez magasan a többi uniós ország adata fölött van, köszönhetően a keleti vakcinának.
 
Nekem csak a józan paraszti eszem diktálja azt, hogy ha valaki Magyarországot képviseli külföldön, akkor ott ne pártpolitikai csatákat folytasson, hanem képviselje az országunk érdekét. A beosztása nevében is benne van hogy "magyar EP képviselő"!
Nem így van mert nem egy párt van hanem több akár itthon akár külföldön.
Ha egy párt másképp gondolja a magyar politikáját akkor miért szavazna azzal együtt aki szerinte tönkre teszi a magyarországot.
Miért nem szavaz a fidesz az ellenzékkel együtt az általa képviselt vonal mellett?
 
Nekem csak a józan paraszti eszem diktálja azt, hogy ha valaki Magyarországot képviseli külföldön, akkor ott ne pártpolitikai csatákat folytasson, hanem képviselje az országunk érdekét. A beosztása nevében is benne van hogy "magyar EP képviselő"!
Az EP képviselőknek magyar érdekeket kell képviselni és nem a Fidesz érdekeket.
Én meg vagyok elégedve az ellenzéki EP képviselőkkel és szégyellem magam a kormány-párt miatt.

Az a párt járatja le az országot, aki posztfasiszta, nacionalista, europa-ellenes frakcióba váltott.

Az Európai Unióban a barátaink, a szövetségeseink ülnek, csak Orbán lát bennük ellenséget, csak ö használ háborús retorikát.
Az EU vezető politikusai, a tisztséggel rendelkezők fönöke nem Orbán,
Nekik Europai érdekeket kell szolgálni, ök nem lehetnek egy autokrata meghosszabbitott karmai.

Az Orbán-éra csak egy tiszavirág-epizodja a magyar történelemnek, amire minden bizonnyal undorral fogunk emlékezni.

Nem jól tudja az adatokat a beoltottak száma 4 600 012 fő, közülük 2 701 789 fő már a második oltását is megkapta. -és ez magasan a többi uniós ország adata fölött van, köszönhetően a keleti vakcinának.

Számokról, különösen tragikus számokról nem akarok veled lóverseny módjára vetélkedni.
Meghallgattam a miniszterelnök beszédjét amiben szó szerint azt mondta, hogy
Magyarországon "kétszer annyi embert oltottak be mint az europai testvérállamainkban"
Lehet, hogy véletlenül fogalmazott rosszul? Félek nem.

Te viszont bevetted, hogy egy kis országban több embert oltottak be mint a nagy nyugateuropai országokban.

1621171094285.png


Magyarországon kevesebben laknak mint Párizsban vagy Londonban, Németország 16 tartományból több nagyobb mint Magyarország. Senki sem tiltotta meg Magyarországnak, hogy máshonnan is vegyen vakcinát, ezt megtehette volna már tavaly augusztusban is, amikor Moszkva engedélyezte az oltását.

Számos országnak ahol gyorsabban oltottak mint Magyarország (Israel, Nagy-Britannia, USA…) nem volt szüksége keleti vakcinára. Igen több nyugati ország kilátásba helyezte, hogy szívesen használna orosz vakcinát is, mert a többféle védőoltás egy eszköz a mutációk ellen, megrendelni viszont még senki nem rendelt, mert hiányoznak a dokumentumok. Orbánnak ez tök mindegy volt.

Egy védőoltás kifejlesztése és alkalmazása között normális esetben 15 év telik el.
A világ alig 13 hónap alatt kifejlesztett és forgalomba hozott több vakcinát, amit a WHO és az EMA letesztelt és ajánl.
Ez a csoda és nem az, hogy az év elején kevés vakcina állt a rendelkezésre.

A magyar kormány a lakoság megkérdezése nélkül kísérleti-területet csinált az országból.
Az orosz vakcina május közepén sem álta meg a tesztet sem a WHO-nál sem az EMA-nál.
A Kinai oltást pár napja, "tekintettel a vész helyzetre" és a fejlődő országok problémáira, engedélyezte a WHO.

Szép és jó, hogy az oltások száma a lakoság arányában magas de miért nem beszélsz arról is,
hogy az elhunytak aránya Magyarországon a leg nagyobb a világon?
Majd háromszorosa a Németországi adatoknál! (1,98 : 1,03)
Lehet, hogy többet kellett volna tesztelni?

Szabad megkérdeznem miben vagy te előrébb az oltási tempóddal mondjuk velem szemben? :oops:
 
Utoljára módosítva:
Az EP képviselőknek magyar érdekeket kell képviselni és nem a Fidesz érdekeket.
Én meg vagyok elégedve az ellenzéki EP képviselőkkel és szégyellem magam a kormány-párt miatt.
Én nem vagyok megelégedve, amikor leszavazzák az országunknak járó pénzeket! - mivel nem a Fideszt károsítják meg, hanem az országot .
Európai Unióban a barátaink, a szövetségeseink ülnek, csak Orbán lát bennük ellenséget, csak ö használ háborús retorikát.
Nem ellenség az unió, de Magyarországnak is jogában áll elmondani a véleményét és védeni az országunk érdekeit. Semmi mást nem tesz Orbán ezen kívül. Képviseli azt, amire az ország többsége felhatalmazta. A nemzeti konzultációban, mindenről megkérdeznek minket és ő ezt figyelembe veszi! Nem tudom van-e még másik olyan ország aki megkérdezi a fontosabb témákról a lakosság véleményét!
Az Orbán-éra csak egy tiszavirág-epizodja a magyar történelemnek, amire minden bizonnyal undorral fogunk emlékezni
Kétlem, hogy a lakosság többsége ezt gondolná, hiszen már 4-szer választották meg és ebből az utolsó 3 alkalommal. 2/3-os többséggel.
Magyarországon "kétszer annyi embert oltottak be mint az europai testvérállamainkban" Lehet, hogy véletlenül fogalmazott rosszul? Félek nem.
Te viszont bevetted, hogy egy kis országban több embert oltottak be mint a nagy nyugateuropai országokban
Volt olyan időszak, amikor lassan érkeztek a vakcinák az unióba és ezért az országunk nagy előnyben volt az oltásokkal, mivel hozzánk keletről is jött vakcina, de ez az adat naponta változik. A beoltottak számát a lakosság számának százalékában számolják nem hittem hogy több főt oltottak be, de azt igen hogy a lakosság nagyobb %-át.
Van még néhány százezer fő, most nem emlékszem a pontos számra, akik be vannak oltva, de nincsenek a statisztikában, mert nem kellett nekik regisztrálni, az egészségügyi dolgozók, a katonák, a rendőrök, az idős otthonok lakói és dolgozói.
Magyarországon kevesebben laknak mint Párizsban vagy Londonban, Németország 16 tartományból több nagyobb mint Magyarország. Senki sem tiltotta meg Magyarországnak, hogy máshonnan is vegyen vakcinát, ezt megtehette volna már tavaly augusztusban is, amikor Moszkva engedélyezte az oltását.
Úgy volt, hogy az unió intézi a vakcinák vásárlását, Magyarország azért nem vett korábban, csak akkor amikor kiderült, hogy előbb az USA, Anglia és Izrael kapják mega vakcinát. Az unió csak utánuk jön. Ekkor kezdték intézni a keleti vakcinát.
Számos országnak ahol gyorsabban oltottak mint Magyarország (Israel, Nagy-Britannia, USA…) nem volt szüksége keleti vakcinára. Igen több nyugati ország kilátásba helyezte, hogy szívesen használna orosz vakcinát is, mert a többféle védőoltás egy eszköz a mutációk ellen, megrendelni viszont még senki nem rendelt, mert hiányoznak a dokumentumok. Orbánnak ez tök mindegy volt.
Ez így igaz ahogy írod, előbb ők kapták meg és annyit amennyire szükségük volt. Azért nem kellett nekik másfelöl venni. A két keleti vakcinának minden engedélye megvolt, amire vészhelyzetben szükség van.
Nem tudom hogy meddig jutottak az uniós országok az orosz vakcina vásárlással, csak azt halottam, hogy Angela Merkel tárgyalt 30 millió vakcina ügyében és az osztrákok is kilátásba helyezték, hogy rendelnek belőle.
Egy védőoltás kifejlesztése és alkalmazása között normális esetben 15 év telik el.
A világ alig 13 hónap alatt kifejlesztett és forgalomba hozott több vakcinát, amit a WHO és az EMA letesztelt és ajánl.
Ez a csoda és nem az, hogy az év elején kevés vakcina állt a rendelkezésre.
Karikó Katalin már 2005-ben elkezdte a Pfizer vakcina fejlesztését, most sem 1 év kellett hozzá.
A kínai pedig közel 100 éves technológia szerint készült.

A magyar kormány a lakoság megkérdezése nélkül kísérleti-területet csinált az országból.
Az orosz vakcina május közepén sem álta meg a tesztet sem a WHO-nál sem az EMA-nál.
A Kinai oltást pár napja, "tekintettel a vész helyzetre" és a fejlődő országok problémáira, engedélyezte a WHO.
Mivel a magyar tudósók, kutatók, orvosok 2 hónapon át ellenőrizték a keleti vakcinákat így nem a külföldi engedélyezés volt a lényeg (ami vészhelyzetben nem kötelező), hanem a szakemberek véleménye.
Aki nekik hitt az oltakozott, aki nem az várakozott! Nem kötelező az oltás és van választási lehetőség.
Szép és jó, hogy az oltások száma a lakoság arányában magas de miért nem beszélsz arról is,
hogy az elhunytak aránya Magyarországon a leg nagyobb a világon?
Majd háromszorosa a Németországi adatoknál! (1,98 : 1,03)
Azért volt sürgős az oltás mivel nálunk a 3. hullámban sokan megbetegedtek és minél előbb le kellett állítani a járványt és ha nem ezt teszik, akkor még többen meghaltak volna. Különböző országok másképpen számolják a covidban elhunytakat, ezért nem reális az összehasonlítás. Van más módszer is az összehasonlításra, hogy mennyivel haltak meg többen mint a korábbi években, annál sokkal jobb a helyezés, abban Kb. a 10. helyen vagyunk az uniós országok között. Azt is vedd figyelembe, hogy az elhunytak átlag életkora 72 év és szinte mindenkinek volt valami alapbetegsége is.

Lehet, hogy többet kellett volna tesztelni?
Nem a vakcinával beoltottak között magas a halálozás! Minél tovább vártak volna a vakcinára annál többen meghaltak volna addig. Az idő azt igazolja, hogy drasztikusan csökkent a megbetegedettek száma, mióta ilyen magas az átoltottság.
Szabad megkérdeznem miben vagy te előrébb az oltási tempóddal mondjuk velem szemben? :oops:
Nem tudom, nem ismerlek. Én már be vagyok oltva és nem kell félnem attól, hogy elkapom a betegséget, amibe bele is hallhatok. Több beteggel volt már riport a TV-ben és személyesen is ismerek olyanokat akik meggyógyultak, senki nem tudhatja előre, hogy rá miként fog hatni. Az orvos barátom erős, vízipólós még is nagyon beteg volt 3 héten át, az osztálytársam is azt mondta a gyógyulása után, hogy azt hitte itt a vég, de ismerek olyan fiatal családot, akiket nem nagyon viselt meg. Sajnos olyat is ismertem többet is, akik nem élték túl most is nagyon fáj rájuk gondolni.
 
Utoljára módosítva:
Én nem vagyok megelégedve amikor leszavazzák az országunknak járó pénzeket! - mivel nem a Fideszt károsítják meg, hanem az országot .

Nem ellenség az unió, de Magyarországnak is jogában áll elmondani a véleményét és védeni az országunk érdekeit. Semmi mást nem tesz Orbán ezen kívül. Képviseli azt, amire az ország többsége felhatalmazta, a nemzeti konzultációban. Mindenről megkérdeznek minket

Kétlem, hogy a lakosság többsége ezt gondolná, hiszen már 4-szer választották meg és ebből az utolsó 3 alkalommal. 2/3-os többséggel.



Volt olyan időszak, amikor lassan érkeztek a vakcinák az unióba és ezért az országunk nagy előnyben volt az oltásokkal, mivel hozzánk keletről is jött vakcina, de ez az adat naponta változik. A beoltottak számát a lakosság számának százalékában számolják nem hittem hogy több főt oltottak be, de azt igen hogy a lakosság nagyobb %-át.


Úgy volt, hogy az unió intézi a vakcinák vásárlását, Magyarország azért nem vett korábban, csak akkor amikor kiderült, hogy előbb az USA, Anglia és Izrael kapják mega vakcinát. Az unió csak utánuk jön.

Ez így igaz ahogy írod, előbb ők kapták meg és annyit amennyire szükségük volt. Azért nem kellett nekik másfelöl venni. A két keleti vakcinának minden engedélye megvolt, amire vészhelyzetben szükség van.
Nem tudom hogy meddig jutottak az uniós országok az orosz vakcina vásárlással, csak azt halottam, hogy Angela Merkel tárgyalt 30 millió vakcina ügyében és az osztrákok is kilátásba helyezték, hogy rendelnek belőle.

Karikó Katalin már 2005-ben elkezdte a Pfizer vakcina fejlesztését, most sem 1 év kellett hozzá.
A kínai pedig közel 100 éves technológia szerint készült.


Mivel a magyar tudósók, kutatók, orvosok 2 hónapon át ellenőrizték a keleti vakcinákat így nem a külföldi engedélyezés volt a lényeg (ami vészhelyzetben nem kötelező), hanem a szakemberek véleménye.

Azért volt sürgős az oltás mivel nálunk a 3. hullámban sokan megbetegedtek és minél előbb le kellett állítani a járványt és ha nem ezt teszik, akkor még többen meghaltak volna. Különböző országok másképpen számolják a covidban elhunytakat, ezért nem reális az összehasonlítás. Van más módszer is az összehasonlításra, hogy mennyivel haltak meg többen mint a korábbi években, annál sokkal jobb a helyezés.


Nem a vakcinával beoltottak között magas a halálozás! Minél tovább vártak volna a vakcinára annál többen meghaltak volna addig. Az idő azt igazolja, hogy drasztikusan csökkent a megbetegedettek száma, mióta ilyen magas az átoltottság.

Nem tudom, nem ismerlek. Én már be vagyok oltva és nem kell félnem attól, hogy elkapom a betegséget, amibe bele is hallhatok. Több beteggel volt már riport a TV-ben és személyesen is ismerek olyanokat akik meggyógyultak, de senki nem tudhatja előre, hogy rá miként fog hatni. Az orvos barátom erős, vízipólós még is nagyon beteg volt 3 héten át, az osztálytársam is azt mondta a gyógyulása után, hogy azt hitte itt a vég, de ismerek olyan fiatal családot, akiket nem nagyon viselt meg. Sajnos olyat is ismertem többet is, akik nem élték túl most is nagyon fáj rájuk gondolni.
Kedves fórumozó társaim íme egy fidesz rajongó sosem fogjátok megváltoztatni.
Ahogy a több millió másikat sem.
 
Én nem vagyok megelégedve, amikor leszavazzák az országunknak járó pénzeket! - mivel nem a Fideszt károsítják meg, hanem az országot .
Maradjunk a tényeknél? Milyen pénzt nem kapott meg Magyarország az ellenzék miatt? Megtudnád nevezni?

Nem ellenség az unió, de Magyarországnak is jogában áll elmondani a véleményét és védeni az országunk érdekeit. Semmi mást nem tesz Orbán ezen kívül. Képviseli azt, amire az ország többsége felhatalmazta.
A magyar parlamet csak egy szemfényvesztés, mert a Fidesz kevesebb mit 50%-os votummal a székek 2/3-át uralja,
ez a 133 ember hozza a törvényeket. Holnap akár a nöi választójogot is eltörölhetnék és senki nem tudná megakadályozni.

Nézzd meg mégegyszer ezt a filmet és talán egyszer felfogod mi a probléma Orbánnal.



A nemzeti konzultációban, mindenről megkérdeznek minket és ő ezt figyelembe veszi! Nem tudom van-e még másik olyan ország aki megkérdezi a fontosabb témákról a lakosság véleményét!

A nemzeti konzultáció egy vicc, mert a választóknak nincs lehetöségük alternativákat nevezni, a kiértékelés nincs ellenörizve, az eredményröl azt mond a fidesz-kormány amit akar. Fontos kérdésekben nincs is konzultáció.

Nyugaton többnyire koalíciós kormányok vannak, nem egypártrendszer mint Magyarországon már 11 éve.
Egy nyugati kormány nem tudja testre szabni magának a törvényeket mert ott a jogállamiság müködik.

Ugy kézen fognálak barátom és végignézném veled a nyugati és a magyar közmédiák müsorait, hogy lássad
milyen lehetöségei vannak az egyszerü polgárnak itt nyugaton a politikai képzés, tájékozódás, befolyásolás terén.

Nyugaton nem a kormánypárt szájából "értesülünk arról" mit gondol, akat, tesz az ellenzék hanem a közmédiákból. :)
Neked hiányoznak demokratikus országbeli tapasztalatok. Nem ismered a jogaidat.



Kétlem, hogy a lakosság többsége ezt gondolná, hiszen már 4-szer választották meg és ebből az utolsó 3 alkalommal. 2/3-os többséggel.
Igen megválasztották Orbánt mert megtévesztette az embereket, aztán testre szabta magának a törvényeket ugy hogy ma már jogot sem kell sértenie, akár mit megtehet. A választások unfair körülmények között zajlanak, az ellenzéknek nincs meg a lehetösége a mindenki pénzén fizetett közmédiák használatához, ezt kisajátitotta a Fidesz, innen szitja a gyülöletet, heccel, rágalmaz az ellenzék ellen az egész választási periodus alatt.

Most sem fog kiállni, a választások elött egy nyilt élö vitára a közmédiákban ahogy ez nyugaton magától érthetö.

Volt olyan időszak, amikor lassan érkeztek a vakcinák az unióba és ezért az országunk nagy előnyben volt az oltásokkal, mivel hozzánk keletről is jött vakcina, de ez az adat naponta változik. A beoltottak számát a lakosság számának százalékában számolják nem hittem hogy több főt oltottak be, de azt igen hogy a lakosság nagyobb %-át.
Van még néhány százezer fő, most nem emlékszem a pontos számra, akik be vannak oltva, de nincsenek a statisztikában, mert nem kellett nekik regisztrálni, az egészségügyi dolgozók, a katonák, a rendőrök, az idős otthonok lakói és dolgozói.
Nem értem, hogy Orbán miért nem kezdte már augusztusba meg az orosz vakcinával való oltást, ha ugyis szarik az EMA-ra? Miért várt egy fél évet vele? Mindenkinek világos lehetett, hogy senki sem fog tudni 8 milliárt oltás egyik napról a másikra leszállitani.

Az Europai Unió megkésve, de áprilisig leszállitotta az összes beigért vakcinát de Orbán ennek egy részét lemondta és ha jól emlékszem Holladiának vagy Görögországnak ajándékozta.

A járvány elleni védekezés leg megbizhatóbb, leg hatékonyabb és gyorsabb modja az izoláció.
Ne mond nekem, hogy "egy millióval több halott lett volna Magyarországon a keleti vakcinák nélkül"
Egyetlen országban sem halt meg ennyi ember a vakcina szállitmány késedelme miatt!!
A tesztelés nyugaton oda vezetett, hogy sehol sincs anyi halott (egy före nézve) mint Magyarországon!


Úgy volt, hogy az unió intézi a vakcinák vásárlását, Magyarország azért nem vett korábban, csak akkor amikor kiderült, hogy előbb az USA, Anglia és Izrael kapják mega vakcinát. Az unió csak utánuk jön. Ekkor kezdték intézni a keleti vakcinát.
Mit gondolsz miért kapták elöbb az angolok és az amerikaiak a vakcinát?
Nyilván mert ök fejlesztették ki, miközben a magyar korány a felcsuti játékvasutra, stadionokra költötte a pénzét.

Az Europai Unió azért vette a kezébe a védöoltások ügyét, hogy a tagállamok kedvezöen és egyenlö eséllyel jussnak az oltóanyaghoz. Orbán egy vagyont adott ki közvetitökre (akik valoszinü a baráti köréhez tartoznak) csak azért, hogy egy nappal elöbb lehessen sört inni egy taraszon?

A vakcinák elosztása már novemberben mindenki számára világos volt, az államfök irták alá a beleegyezésüket, mindenki olvashatta, söt most is megtalálható az EU-internetoldalán.

Orbán a választások érdekében akarja kihasználni az oltás tempót és közben emberéleteket nem vett figyelembe.

Ez így igaz ahogy írod, előbb ők kapták meg és annyit amennyire szükségük volt. Azért nem kellett nekik másfelöl venni. A két keleti vakcinának minden engedélye megvolt, amire vészhelyzetben szükség van.
Nem tudom hogy meddig jutottak az uniós országok az orosz vakcina vásárlással, csak azt halottam, hogy Angela Merkel tárgyalt 30 millió vakcina ügyében és az osztrákok is kilátásba helyezték, hogy rendelnek belőle.
Nyilván szeretnénk mi is többféle vakcinát és sokat de itt a megbizhatóság az elsö kérdés.
Nem akarlak elbizonytalanitani, de volt a történelemben már védöoltás amit korrigálni kellett.

Ne mond már nekem, hogy a magyar külügyminiszter és miniszterelnök egy táltos,
aki a jövöbe lát és képes egy oltás hosszu távu hatásait elöre megmondani!

Szászország söt Bajor ország is szivesen vásárolna orosz védöoltást, menyiséget is kilátásba helyeztek de amig nincs elég megbizható adat addig nem fog itt megrendelni senki semmit. Ez nem politika, az emberek is igy gondolkodnak.

Orbán csinál politikát belölle amikor mondja: "nem kritizálhatok egy országot akitöl a vakcinát vásárolok"
Nyilván az emberi jogok nálla nem számitanak semmit, ha a stadionokat nem tudja megtölteni nézövel.

A magyarok "hösiessek" voltak vagy nem volt más lehetöségük nem tudom. Orbán biztos kapott egy kis "gázsit" az oltás anyag reklámozása, a nyilvános beoltás miatt.
Karikó Katalin már 2005-ben elkezdte a Pfizer vakcina fejlesztését, most sem 1 év kellett hozzá.
A kínai pedig közel 100 éves technológia szerint készült.


Mivel a magyar tudósók, kutatók, orvosok 2 hónapon át ellenőrizték a keleti vakcinákat így nem a külföldi engedélyezés volt a lényeg (ami vészhelyzetben nem kötelező), hanem a szakemberek véleménye.
Aki nekik hitt az oltakozott, aki nem az várakozott! Nem kötelező az oltás és van választási lehetőség.

Azért volt sürgős az oltás mivel nálunk a 3. hullámban sokan megbetegedtek és minél előbb le kellett állítani a járványt és ha nem ezt teszik, akkor még többen meghaltak volna. Különböző országok másképpen számolják a covidban elhunytakat, ezért nem reális az összehasonlítás. Van más módszer is az összehasonlításra, hogy mennyivel haltak meg többen mint a korábbi években, annál sokkal jobb a helyezés, abban Kb. a 10. helyen vagyunk az uniós országok között. Azt is vedd figyelembe, hogy az elhunytak átlag életkora 72 év és szinte mindenkinek volt valami alapbetegsége is.
Karikó Katalin, Orbán nomenklaturájával élve egy "migráncs", aki 1985-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.
Nem tudom milyen jogon rángatod le öt az orosz vakcina legitimálásához?
Ö engedélyezte a vakcinát Magyarországon? :oops:

Abban igazad van, hogy az EU-n belül Magyarország sor végén (hátulról az 5.) az élettartam szerint (75,7 év)
Már ez maga mutatja, hogy az egészségügyi rendszeren valamit javitani kéne.
Járvány idején nem szoktak oltani, ezért nem értem a taktikát de én nem vagyok szakember.

Olvastam az ujságban, hogy egy 85 éves magyar néni ünnepelte a születésnapját
A meghivott vendégseregböl egy fertözött volt és az ünnepelt lett az áldozat.

Öszintén, nem is akarok veled itt versenyezni, de felidegesítettek
a miniszterelnök Brüsszel és Ellenzéki politikusok elleni rágalmazásai, hazudozásai

Nem a vakcinával beoltottak között magas a halálozás! Minél tovább vártak volna a vakcinára annál többen meghaltak volna addig. Az idő azt igazolja, hogy drasztikusan csökkent a megbetegedettek száma, mióta ilyen magas az átoltottság.

Nem tudom, nem ismerlek. Én már be vagyok oltva és nem kell félnem attól, hogy elkapom a betegséget, amibe bele is hallhatok. Több beteggel volt már riport a TV-ben és személyesen is ismerek olyanokat akik meggyógyultak, senki nem tudhatja előre, hogy rá miként fog hatni. Az orvos barátom erős, vízipólós még is nagyon beteg volt 3 héten át, az osztálytársam is azt mondta a gyógyulása után, hogy azt hitte itt a vég, de ismerek olyan fiatal családot, akiket nem nagyon viselt meg. Sajnos olyat is ismertem többet is, akik nem élték túl most is nagyon fáj rájuk gondolni.
Szerettem volna ha megmagyaráztad volna az OV.-által kitalált és a Fideszes politikusok által, az ellenzéki képviselök
ellen gyakran bevetett vádat: "A keleti vakcina nélkül 1 millioval többen haltak volna meg" Hogyan számoltátok ezt ki?

A férfiak Mo.-on 7 évvel előbb halnak meg, úgy hogy ha ott élnék akkor már csomagolhatnék. :)
Ezt alátámasztja, hogy az idén a szokottnál több gyászjelentést kaptam volt iskola és évfolyamtársaktól.

Mivel szoros telefon és levél-kapcsolatot tartok a szülöhazámmal ezért mondhatom, az egész covid-pandemia
alatt nem éreztem magamat korlátozottabb helyzetben mint a magyar emberek, söt a bevásárlás nem volt
1-2 orához kötve, nem kellett gyerekeket, szomszédot igénybe vennem, a mozgásköröm, sportolási lehetöség
(bicikli, gyalog tura, jó idöben uszás, sörkert...) mnden benne volt.

Ma például a sörkertben volta és már a mult héten borozni tudtam a kedvenc éttermem kertjében, az idö is jó volt.

Tehát még egyszer, a kérdésem: Mit veszitettem, hogy Orbán nem mentett meg engem?
 
Maradjunk a tényeknél? Milyen pénzt nem kapott meg Magyarország az ellenzék miatt? Megtudnád nevezni?


A magyar parlamet csak egy szemfényvesztés, mert a Fidesz kevesebb mit 50%-os votummal a székek 2/3-át uralja,
ez a 133 ember hozza a törvényeket. Holnap akár a nöi választójogot is eltörölhetnék és senki nem tudná megakadályozni.

Nézzd meg mégegyszer ezt a filmet és talán egyszer felfogod mi a probléma Orbánnal.





A nemzeti konzultáció egy vicc, mert a választóknak nincs lehetöségük alternativákat nevezni, a kiértékelés nincs ellenörizve, az eredményröl azt mond a fidesz-kormány amit akar. Fontos kérdésekben nincs is konzultáció.

Nyugaton többnyire koalíciós kormányok vannak, nem egypártrendszer mint Magyarországon már 11 éve.
Egy nyugati kormány nem tudja testre szabni magának a törvényeket mert ott a jogállamiság müködik.

Ugy kézen fognálak barátom és végignézném veled a nyugati és a magyar közmédiák müsorait, hogy lássad
milyen lehetöségei vannak az egyszerü polgárnak itt nyugaton a politikai képzés, tájékozódás, befolyásolás terén.

Nyugaton nem a kormánypárt szájából "értesülünk arról" mit gondol, akat, tesz az ellenzék hanem a közmédiákból. :)
Neked hiányoznak demokratikus országbeli tapasztalatok. Nem ismered a jogaidat.




Igen megválasztották Orbánt mert megtévesztette az embereket, aztán testre szabta magának a törvényeket ugy hogy ma már jogot sem kell sértenie, akár mit megtehet. A választások unfair körülmények között zajlanak, az ellenzéknek nincs meg a lehetösége a mindenki pénzén fizetett közmédiák használatához, ezt kisajátitotta a Fidesz, innen szitja a gyülöletet, heccel, rágalmaz az ellenzék ellen az egész választási periodus alatt.

Most sem fog kiállni, a választások elött egy nyilt élö vitára a közmédiákban ahogy ez nyugaton magától érthetö.


Nem értem, hogy Orbán miért nem kezdte már augusztusba meg az orosz vakcinával való oltást, ha ugyis szarik az EMA-ra? Miért várt egy fél évet vele? Mindenkinek világos lehetett, hogy senki sem fog tudni 8 milliárt oltás egyik napról a másikra leszállitani.

Az Europai Unió megkésve, de áprilisig leszállitotta az összes beigért vakcinát de Orbán ennek egy részét lemondta és ha jól emlékszem Holladiának vagy Görögországnak ajándékozta.

A járvány elleni védekezés leg megbizhatóbb, leg hatékonyabb és gyorsabb modja az izoláció.
Ne mond nekem, hogy "egy millióval több halott lett volna Magyarországon a keleti vakcinák nélkül"
Egyetlen országban sem halt meg ennyi ember a vakcina szállitmány késedelme miatt!!
A tesztelés nyugaton oda vezetett, hogy sehol sincs anyi halott (egy före nézve) mint Magyarországon!



Mit gondolsz miért kapták elöbb az angolok és az amerikaiak a vakcinát?
Nyilván mert ök fejlesztették ki, miközben a magyar korány a felcsuti játékvasutra, stadionokra költötte a pénzét.

Az Europai Unió azért vette a kezébe a védöoltások ügyét, hogy a tagállamok kedvezöen és egyenlö eséllyel jussnak az oltóanyaghoz. Orbán egy vagyont adott ki közvetitökre (akik valoszinü a baráti köréhez tartoznak) csak azért, hogy egy nappal elöbb lehessen sört inni egy taraszon?

A vakcinák elosztása már novemberben mindenki számára világos volt, az államfök irták alá a beleegyezésüket, mindenki olvashatta, söt most is megtalálható az EU-internetoldalán.

Orbán a választások érdekében akarja kihasználni az oltás tempót és közben emberéleteket nem vett figyelembe.


Nyilván szeretnénk mi is többféle vakcinát és sokat de itt a megbizhatóság az elsö kérdés.
Nem akarlak elbizonytalanitani, de volt a történelemben már védöoltás amit korrigálni kellett.

Ne mond már nekem, hogy a magyar külügyminiszter és miniszterelnök egy táltos,
aki a jövöbe lát és képes egy oltás hosszu távu hatásait elöre megmondani!

Szászország söt Bajor ország is szivesen vásárolna orosz védöoltást, menyiséget is kilátásba helyeztek de amig nincs elég megbizható adat addig nem fog itt megrendelni senki semmit. Ez nem politika, az emberek is igy gondolkodnak.

Orbán csinál politikát belölle amikor mondja: "nem kritizálhatok egy országot akitöl a vakcinát vásárolok"
Nyilván az emberi jogok nálla nem számitanak semmit, ha a stadionokat nem tudja megtölteni nézövel.

A magyarok "hösiessek" voltak vagy nem volt más lehetöségük nem tudom. Orbán biztos kapott egy kis "gázsit" az oltás anyag reklámozása, a nyilvános beoltás miatt.

Karikó Katalin, Orbán nomenklaturájával élve egy "migráncs", aki 1985-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.
Nem tudom milyen jogon rángatod le öt az orosz vakcina legitimálásához?
Ö engedélyezte a vakcinát Magyarországon? :oops:

Abban igazad van, hogy az EU-n belül Magyarország sor végén (hátulról az 5.) az élettartam szerint (75,7 év)
Már ez maga mutatja, hogy az egészségügyi rendszeren valamit javitani kéne.
Járvány idején nem szoktak oltani, ezért nem értem a taktikát de én nem vagyok szakember.

Olvastam az ujságban, hogy egy 85 éves magyar néni ünnepelte a születésnapját
A meghivott vendégseregböl egy fertözött volt és az ünnepelt lett az áldozat.

Öszintén, nem is akarok veled itt versenyezni, de felidegesítettek
a miniszterelnök Brüsszel és Ellenzéki politikusok elleni rágalmazásai, hazudozásai


Szerettem volna ha megmagyaráztad volna az OV.-által kitalált és a Fideszes politikusok által, az ellenzéki képviselök
ellen gyakran bevetett vádat: "A keleti vakcina nélkül 1 millioval többen haltak volna meg" Hogyan számoltátok ezt ki?

A férfiak Mo.-on 7 évvel előbb halnak meg, úgy hogy ha ott élnék akkor már csomagolhatnék. :)
Ezt alátámasztja, hogy az idén a szokottnál több gyászjelentést kaptam volt iskola és évfolyamtársaktól.

Mivel szoros telefon és levél-kapcsolatot tartok a szülöhazámmal ezért mondhatom, az egész covid-pandemia
alatt nem éreztem magamat korlátozottabb helyzetben mint a magyar emberek, söt a bevásárlás nem volt
1-2 orához kötve, nem kellett gyerekeket, szomszédot igénybe vennem, a mozgásköröm, sportolási lehetöség
(bicikli, gyalog tura, jó idöben uszás, sörkert...) mnden benne volt.

Ma például a sörkertben volta és már a mult héten borozni tudtam a kedvenc éttermem kertjében, az idö is jó volt.

Tehát még egyszer, a kérdésem: Mit veszitettem, hogy Orbán nem mentett meg engem?

Esélyed sincs meggyőzni.
Mivel függ a regnáló rendszertől. Nem tud és nem is fog ellentmondani hisz az ismerősi munkahelyi köre sem engedné hogy MÁS helyről informálódjon.
 
Nekem csak a józan paraszti eszem diktálja azt, hogy ha valaki Magyarországot képviseli külföldön, akkor ott ne pártpolitikai csatákat folytasson, hanem képviselje az országunk érdekét. A beosztása nevében is benne van hogy "magyar EP képviselő"!

Nem jól tudja az adatokat a beoltottak száma 4 600 012 fő, közülük 2 701 789 fő már a második oltását is megkapta. -és ez magasan a többi uniós ország adata fölött van, köszönhetően a keleti vakcinának.
Abszolut igazad van,sajnos van néhány bunkó ellenzéki,aki a választásokon való bukásáért még a hazáját is képes megalázni és inkább néhány Soros féle libsi s....t nyalják Brüsszelben,hogy jó pontokat szerezzenek maguknak.Szánalmasak,és ehhez nem kell Fidesz rajongó lenni,hogy észrevegyük...
 
Maradjunk a tényeknél? Milyen pénzt nem kapott meg Magyarország az ellenzék miatt? Megtudnád nevezni?
2020. júniusában volt, amikor arról döntöttek, hogy melyik ország mennyi pénzt kapjon az unióból a helyreállítási alap címén, Magyarország 2500 milliárd Ft-ot kapott, de ezt még a EP képviselőknek is meg kellett szavazni és akkor nem szavazták meg a magyar EP képviselők, közül az ellenzékiek, de nem sikerült nekik elérni, hogy ne kapjuk meg,
Karikó Katalin, Orbán nomenklaturájával élve egy "migráncs", aki 1985-ben az Amerikai Egyesült Államokba emigrált.
Nem tudom milyen jogon rángatod le öt az orosz vakcina legitimálásához?
Nem az orosz vakcina miatt, írtam arról, hogy Karikó Katalin 2005-ben kezdte el a kutatását ennek a vírusnak, hanem arra válaszoltam, hogy nem 1 éve kezdték el a covid vírus kutatását , hiszen már 20 éve ismerik. Karikó Katalin magyar, büszke a magyarságára és a héten is itt járt, találkozott Orbán Viktorral, segíti a munkáját.
A magyar parlamet csak egy szemfényvesztés, mert a Fidesz kevesebb mit 50%-os votummal a székek 2/3-át uralja,
ez a 133 ember hozza a törvényeket.
Nem szívesen politizálok, de ha már kérdezel akkor válaszolok neked, mert látom, hogy eléggé tájékozatlan vagy. Ahol a pártokra kellett szavazni ott 50 % -ot kaptak, de az egyéni jelölteknél 106 képviselő jelöltből 91 helyen győzött a Fidesz, az összes többi párt csak 15 szavazatot kapott egyéniben.
A nemzeti konzultáció egy vicc, mert a választóknak nincs lehetöségük alternativákat nevezni, a kiértékelés nincs ellenörizve, az eredményröl azt mond a fidesz-kormány amit akar. Fontos kérdésekben nincs is konzultáció.
A nemzeti konzultációban IGEN/ NEM válasz lehetőségek vannak, nem igaz, hogy nem lehet rá válaszolni, mert vagy akarok valamit v. nem! Egy független cég dolgozza fel. A kormányt az érdekli, hogy az emberek többsége mit akar ezért nem áll érdekében más eredményt kihozni, mert aszerint végzik a munkát, ha a többség akaratával menne szembe, akkor elveszítené a népszerűségét. A feldolgozás miatt nincs lehetőség, olyan válaszra, amit a válaszoló írna be. 8 millió levélné 8 millió különböző válasz is lehetne!

Nem szeretem a politikát, van véleményem róla, de nem akarok belefolyni.
Csak a covid-al kapcsolatban akartam válaszolni, mert azt láttam, hogy nem vagy elég tájékozott.
Nem azt mondták, hogy 1 millió halottal lenne több, hanem egy millió beoltottal van több így, mintha csak a nyugati vakcinákat alkalmazták volna.
Nyilván szeretnénk mi is többféle vakcinát és sokat de itt a megbizhatóság az elsö kérdés.
Nem akarlak elbizonytalanitani, de volt a történelemben már védöoltás amit korrigálni kellett.
Mi megbízunk a magyar tudósokba és kutatókba! Nem bizonytalanodtam el, mert attól, hogy emberek meghaljak minden megoldás jobb.
Ne mond már nekem, hogy a magyar külügyminiszter és miniszterelnök egy táltos,
aki a jövöbe lát és képes egy oltás hosszu távu hatásait elöre megmondan
A vakcina választást, gyógyszerek alkalmazását, nyitások , zárások idejét, a vírus kutatását..... nem a külügyminiszter és a miniszterelnök döntötték el, hanem a szakemberek, virulógusok, orvosok, kutatók és ezt az első perctől kezdve megmondta a kormány, hogy ebbe nem szólnak bele.
 
Abszolut igazad van,sajnos van néhány bunkó ellenzéki,aki a választásokon való bukásáért még a hazáját is képes megalázni és inkább néhány Soros féle libsi s....t nyalják Brüsszelben,hogy jó pontokat szerezzenek maguknak.Szánalmasak,és ehhez nem kell Fidesz rajongó lenni,hogy észrevegyük...
Azt sem tudod ki a a Soros, a liberalizmusról meg fogalmad sincs.
A s.gg nyalásról meg annyit hogy azok akik a hatalomért és annak megtartásáért bármikor köpönyeget váltanak nos ők vannak a hatalmon ezért pedig meg kelll tenni elég sok dolgot.....
 
Nem az orosz vakcina miatt, írtam arról, hogy Karikó Katalin 2005-ben kezdte el a kutatását ennek a vírusnak, hanem arra válaszoltam, hogy nem 1 éve kezdték el a covid vírus kutatását , hiszen már 20 éve ismerik. Karikó Katalin magyar, büszke a magyarságára és a héten is itt járt, találkozott Orbán Viktorral, segíti a munkáját.
Olvass utána mielőtt a vírusról írsz dolgokat.
 
Szép napot mindenkinek...Olvaslak benneteket, és hüledezek, hogy van még olyan kicsiny országunkban, aki nem látja hogyan mennek a dolgok..Hogy van olyan, akit nem érdekel az ország kirablása, ( kétségtelen hogy tettek elismerhető dolgokat) lezüllesztése. Aki azt mondja jó ez, az buta csak így egyszerűen, vagy ő is tudott a "tűz körül melegedni"..Mert egyébként látná, hogy szegényednek az emberek, még mindig megalázó bérekért és keményen, több műszakban robotolva mennek tönkre a Magyarok. Közben egy kisebb réteg szemtelenül gazdagodik, minden földi jóval ellátva. Bármerre nézek, bármilyen témában, annak a néhány igen gazdag,( előtte senki) embernek így úgy felbukkanik a neve. Minden tendert de mindent, ők, vagy a kapcsolódó cégeik nyernek el. De van aki itt tapsol annak hogy de fejlődik az ország?!! Hol, miben? Odalöknek valami nagy, de tök felesleges koncot, amin elrágódhatunk. Tapsolnak, mert építettek kórházakat, közben az ellátás színvonala meg a 80-90-es éveket hozza vissza..Tizen pár év alatt minimálisan emelkedett a munkások bére, de más minden amit fizetni kell, megvenni, az sokszorosan..Én is itt élek, és dolgozom, de nem látom a haladást, csak rosszabb lett. És vannak pár százezren még akik ugyan ezt látják..Ne általánosítson senki hogy a nép nem így gondolja..Csak a nép véleménye nem számít..Ha valami nem megy, a kétharmad csinál rá egy törvényt, és megszavazzák. Az ellenzék az nulla, olyan mint egy bábszínház. Statiszták..Közben ezek a faxxa Magyarok kilopják, eladják, a lábunk alól, kisajátítják az országot..A média meg nincs sehol, ami van, az a pártállamé..Nos mennyivel különbözik az átkostól? Azok is loptak, de nem így, és élhettünk benne, aránylag biztonságosan..Ennyi adósságunk sem volt soha..Létezett ipar, mezőgazdaság, volt mindenből egy kicsi..Most semmi sincs, a multik megesznek bennünket, de ha nem lennének, hát munka is kevesebb lenne..Rabszolgák lettünk a saját hazánkban, nem a jobb jövőt hozta el a viktor..Ha pedig mindenért a múltba kell nézegetnünk, a volt rendszert hibáztatni, akkor hol vannak a felelősségre vonások? Miért nincsenek bezárva, vagyontól megfosztva a felelősök? Hát csak azért nem, mert ezek azt folytatják tovább amit az elődeik, csak nagyobb volumenben..Itt a baj, ezeknek sem az ország a fontos, hanem a saját zseb..Aki ezt nem látja, az mind birka...
 
Abszolut igazad van,sajnos van néhány bunkó ellenzéki,aki a választásokon való bukásáért még a hazáját is képes megalázni és inkább néhány Soros féle libsi s....t nyalják Brüsszelben,hogy jó pontokat szerezzenek maguknak.Szánalmasak,és ehhez nem kell Fidesz rajongó lenni,hogy észrevegyük...
Most ez komoly? Nem a viktorunk az aki szembe megy ott mindennel? Nem ő az aki kicsit sokat gondol magáról? Aztán az ő pénzük nélkül nem mennénk semmire, mert csődben lenne az ország? A Soros pont lesz@rja mi van itt, ez csak a viktor fejéből kipattant ellenség teória..Ha nincs, akkor keres valamit, amit odadobhat hogy tapsolhassatok, hogy ezt a szánalmas személyi kultuszt eljátsszátok neki...Aztán épp úgy nem számít egyikőtök sem, ahogy én se..Meglett emberek vagytok és vakon éltek itthon...Ő meg félszemű,és azért király közöttetek..
 
2020. júniusában volt, amikor arról döntöttek, hogy melyik ország mennyi pénzt kapjon az unióból a helyreállítási alap címén, Magyarország 2500 milliárd Ft-ot kapott, de ezt még a EP képviselőknek is meg kellett szavazni és akkor nem szavazták meg a magyar EP képviselők, közül az ellenzékiek, de nem sikerült nekik elérni, hogy ne kapjuk meg,

Nem az orosz vakcina miatt, írtam arról, hogy Karikó Katalin 2005-ben kezdte el a kutatását ennek a vírusnak, hanem arra válaszoltam, hogy nem 1 éve kezdték el a covid vírus kutatását , hiszen már 20 éve ismerik. Karikó Katalin magyar, büszke a magyarságára és a héten is itt járt, találkozott Orbán Viktorral, segíti a munkáját.

Nem szívesen politizálok, de ha már kérdezel akkor válaszolok neked, mert látom, hogy eléggé tájékozatlan vagy. Ahol a pártokra kellett szavazni ott 50 % -ot kaptak, de az egyéni jelölteknél 106 képviselő jelöltből 91 helyen győzött a Fidesz, az összes többi párt csak 15 szavazatot kapott egyéniben.

A nemzeti konzultációban IGEN/ NEM válasz lehetőségek vannak, nem igaz, hogy nem lehet rá válaszolni, mert vagy akarok valamit v. nem! Egy független cég dolgozza fel. A kormányt az érdekli, hogy az emberek többsége mit akar ezért nem áll érdekében más eredményt kihozni, mert aszerint végzik a munkát, ha a többség akaratával menne szembe, akkor elveszítené a népszerűségét. A feldolgozás miatt nincs lehetőség, olyan válaszra, amit a válaszoló írna be. 8 millió levélné 8 millió különböző válasz is lehetne!

Nem szeretem a politikát, van véleményem róla, de nem akarok belefolyni.
Csak a covid-al kapcsolatban akartam válaszolni, mert azt láttam, hogy nem vagy elég tájékozott.
Nem azt mondták, hogy 1 millió halottal lenne több, hanem egy millió beoltottal van több így, mintha csak a nyugati vakcinákat alkalmazták volna.

Mi megbízunk a magyar tudósokba és kutatókba! Nem bizonytalanodtam el, mert attól, hogy emberek meghaljak minden megoldás jobb.

A vakcina választást, gyógyszerek alkalmazását, nyitások , zárások idejét, a vírus kutatását..... nem a külügyminiszter és a miniszterelnök döntötték el, hanem a szakemberek, virulógusok, orvosok, kutatók és ezt az első perctől kezdve megmondta a kormány, hogy ebbe nem szólnak bele.
Nos, én nem vagyok annyira kitanult mint te, de hülye sem, akit meg lehet etetni..Abból a korból már így 50 felett kinőttem..Néhány dolog, amit írsz szerintem, nem állja meg a helyét..A nemzeti konzultáció úgy sz@r ahogy van. Olyan mint a fagyis: van nála készen vagy 8 fajta, de csak kettőből választhatsz, de a többivel még azt sem tudja mit fog kezdeni.. Az a két lehetőség az annyi, mintha akarnád vagy elutasítanád. Nincs alternatíva, pedig minden fontos dologban kellene hogy legyen..Így könnyen le lehet rázni a felelősséget hogy a nép akarta..Ez jó, de csak az ő szempontjukból jó húzás..Marha demokratikusnak tűnik, közben meg csak parasztvakítás. Mert valamit akarhatok úgy is, hogy bizonyos feltételekkel, ami biztossá tehet hogy jól döntök..Vagy az ellenkezője..Nem utasítom el, hanem valamihez kötöm.. Ugye így már kicsit másabb?
De neked ilyen lehetőséged nincs, de semmi fontos információ sincs.
Az a bizonyos rész az írásodban "mi megbízunk" kezdetű, világosan kimutatja azt, hogy kormánypárti vagy, tehát nem csodálkozom hogy tolod a propagandát..
A másik a szakértők kérdése. Hol látsz te itt az országban egy szakértőt? A Cecília? vagy az a Szlávik? Ilyenek?
Kikkel konzultált a kormány? Soha senkit nem említettek sehol..Másoktól meg a vezéred nem fogad el tanácsokat, annyira büszke egy döbrögi..Nálunk mindig minden jól megy, fel vagyunk mindenre készülve, aztán baj esetén megáll a tudomány.Télen is még 10 centis hótól is vége mindennek, katasztrófa van, úgy fel vagyunk készülve. Mert duma az van..Mert az kell nektek, be kell fogni a szemetek, mert nem tudnának nekünk ugrasztani benneteket. Ti már bennünk is árulókat láttok, ellenséget, közben a vezéred meg uralkodik rajtunk..Ő generálja ezt az egészet már sok éve, ehhez nagy cműveltség nem kell hogy aki akarja az meglássa..Csak érdekes módon mindenhol jobban látják, mint itthon azok, akik benne élnek..???????? Nem értem....Agymosás, vagy okos politika? Mert a kétharmad Magyarnak már elvette az eszét, a látását, hallását, és a büszkeségét is..Lealacsonyított akit lehetett ,egy hűséges kutya szintjére..Egy darab csontért, megharapna bárkit ha parancsot kap.
Bocsáss meg, ha én nem akarok narancs szemüveget, vagy kontakt lencsét hordani, vagy segget nyalni. Letérdelni, hajlongani, meg nem tudok, mert az igazi Magyar gerinc képtelen az olyasmire. És köpönyeget sem forgatok mint ezek..Holnap is ezt fogom mondani, és bátran nézek tükörbe..Te is meg tudod ezt tenni?
Az emberek meg nem ezt akarják ami van, csak nincs olyan ahol ki lehetne nyilvánítani, mert mindent kézben tartanak.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,648
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére