Hírek Az EP megszavazta: Magyarország nem teljes értékű demokrácia

Az Európai Parlament által elfogadott állásfoglalás szerint Magyarország már nem teljes értékű demokrácia, a nekünk járó uniós forrásokat zárolnák.

Az Európai Parlament nagy többséggel elfogadott egy állásfoglalást, amelyben kimondják, Magyarország többé már nem teljes értékű demokrácia, hanem választási autokrácia hibrid rezsimje. Az EP felszólítja a dokumentumban az Európai Bizottságot arra, hogy valamennyi Magyarországnak járó uniós forrást zárolják, amíg nem orvosolják a problémákat – írja az Euronews.

A csütörtökön az EP-ben 433 igen szavazattal (123 nem ellenében, 28-an tartózkodtak) támogatott dokumentum annak a 2018-as Sargentini-jelentésnek a frissített változata, melynek nyomán indult el az Alapszerződések hetes cikke szerinti eljárás. A 2019-es EP-választáson nem induló, a parlamenti munkától elköszönő holland Judith Sargentini rapportőri szerepét az Európai Parlamentben a francia Gwendoline Delbos-Corfield vette át, aki tavaly Budapesten is járt.

Az ukrajnai háború hatással van arra, hogy Magyarország hogyan működik a Tanácsban a többi tagállammal. Ez az igazi probléma, amivel szembenállunk, ami érinti az Európai Unió szuverenitását, biztonságát és az Oroszországgal való kapcsolatát. Nagyon aggódunk amiatt, hogy Magyarország ezt aláássa, mert Magyarország talán inkább Putyin és Oroszország oldalán áll, mint az ukrán oldalon – mondta Gwendoline Delbos-Corfield.

Az állásfoglalás szerint a Magyarország már nem teljes értékű demokrácia, a 12 éves Fidesz-kormányzás a választási autokrácia hibrid rezsimjét teremtette meg.

A magyar kormánypárt EP-képviselői és támogatói szerint viszont boszorkányüldözésről van szó, a magyar és a nemzetközi baloldal támogatásával. Szerintük az EU-nak tiszteletben kell tartani a magyar választók akaratát, akik negyedszer választották meg zsinórban Orbán Viktort és kormányát.

1663287739608.png
 
Nézd én meghallgattam Miroslav egész beszédét, nem csak ezeket a 24 másodpercet tartó, papírról felolvasott
kitartásra buzdító magyar-hangzásu mondatot.

Akkor hogy is hangzottak az érvek amit ez a bácsi a magyar kormány mentségére hozott? o_O
Én nem találom.

Szabad tájékoztassalak, hogy az EP vette a fáradságot és vasárnap, meghozta az itéletet.
Ha novemberig nem változtat a Magyar kormány akkor a pénznek löttek.
Akárhogy fáj nekem de aki nem tud gondolkodni annak éreznie kell!

ezt sem értetted meg, olvasd el mégegyszer
7,5 milliárd euró veszteséget jelentene, ha a következő 1-3 hónapban a magyar kormány felőli felajánlások a gyakorlatban nem valósulnak meg.
 
ezt sem értetted meg, olvasd el mégegyszer
7,5 milliárd euró veszteséget jelentene, ha a következő 1-3 hónapban a magyar kormány felőli felajánlások a gyakorlatban nem valósulnak meg.

Abból indulok ki, hogy amit Orbán 12 év alatt nem tett meg, azt egy hónap alatt nem fogja behozni.

Az Orbán-rezsim működése, stratégiai korrupcióra és az uniós forrásokkal való visszaélésre épült,
ez a politikai rendszer az EU-n kívül nem tudna működni. Orbántól csak ugy lehet megszabadulni ha az EU ellehetetleníti neki a lopást.

Az árnyékkormány a leg jobb időben alakult meg, nem lehet az országot vezetés nélkül hagyni.
 
Abból indulok ki, hogy amit Orbán 12 év alatt nem tett meg, azt egy hónap alatt nem fogja behozni.
a tárgyalások befelyeződtek, az EU nem állhat elő új követelésekkel, a kormánynak pedig teljesítenie kell ami aláírt. Miért ne lehetne megcsinálni egy hónap alatt ha világosan le van írva mit kell csinálni.
Az árnyékkormány a leg jobb időben alakult meg, nem lehet az országot vezetés nélkül hagyni.
ez jóóóó .. árnyékkormány ezen röhög mindenki
 
a tárgyalások befelyeződtek, az EU nem állhat elő új követelésekkel, a kormánynak pedig teljesítenie kell ami aláírt. Miért ne lehetne megcsinálni egy hónap alatt ha világosan le van írva mit kell csinálni.

ez jóóóó .. árnyékkormány ezen röhög mindenki
Magyarországon eddig 2 árnyékkormány v olt.
1919 a tanacskoztarsasag kormanyaval szemben alakitottak a fehérek
1944 a Szálasi kormány mellett a nyilaskeresztes párt alakitott árnyékkormányt
2022 DK

Hmmmm
 
Ennek a jelentésnek sincs semmi jelentősége, pontosan annyit ér mint a Tavares-jelentés vagy Sargentini-jelentés (ha még emlékszik valaki rájuk).
Szimpla alapok nélküli vádaskodás ... a magyar média élőben közvetítette a vitát 14. -én, bárki meggyőződhetett.
Mész valami felé és azt mondod, hogy a harmadik, meg az ötödik lépésednek nincs jelentősége.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,792
Tagok
615,335
Legújabb tagunk
KevinSon
Oldal tetejére