Hírek Az európai magyarok nem segítenek

Jó reggelt! Vasárnap választunk, így hát rendes, Magyarországról elvándorolt hírlevélként adja magát, hogy saját magunkkal, azaz a diaszpórával foglalkozzunk: mennyi plusz szavazót hozott a konyhára az ellenzék londoni kampánya? Érezhető-e, hogy a kormány Marbellához közel is nyitott szavazási lehetőséget?

Hány magyar szavaz a rakéták árnyékában Lembergben? Ezek mellett pedig szó lesz vonatozásról, Prágáról, a román szélsőjobboldalról és egy elbukott európai projektről. Jó olvasást!

2022 sem a diaszpórán fog múlni​

Miközben a kilencvenes években még tizenötmilliós magyarságról beszéltek a politikusok, a fogyatkozó, Magyarországra elvándorló kisebbségek, az egyre kevesebb világra jött magyar gyerek mellett megjelent egy másik, a 2004-es EU-csatlakozást követően látványossá vált demográfiai kihívás: a magyarok kivándorlása. Ha valakit érdekel, milyen mozgatórugók dolgoznak az emigrálókban a magasabb fizetés és a jobb élet mellett, olvassa el Benei Péter klasszikusát, a Búcsú Magyarországtólt.
Mondják, hogy London Budapest után a második legnagyobb város, hogy félmillió magyar dolgozik külföldön, hogy egy idő után majd csak hazajönnek: a 21 Kutatóközpont februári tanulmánya 415 ezerre teszi azon Magyarországról elköltözött választópolgárok számát, akik most is külföldön tartózkodnak.
A tanulmány szerint ráadásul a köreikben az ellenzék sokkal népszerűbb a Fidesznél, így nem véletlen, hogy az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, Márki-Zay Péter nemcsak Kolozsváron, de Berlinben és Londonban is kampányolt az ottani magyarságnak, sőt, a brit fővárosban óriásplakáton hirdette, menjenek szavazni, miután a 21 Kutatóközpont tanulmánya kimutatta: több mandátum sorsáról is dönthet a diaszpóra, ha veszi a fáradságot, és elmegy szavazni a hozzá legközelebb eső konzulátusra, nagykövetségre vagy épp arra kijelölt külső helyszínre. (Vagy még inkább, ha a kormány lehetővé teszi az online szavazást. Ezesetben rengetegen közölték, hogy szavaznának a hazaiakra, pár órát vezetni vidékről a fővárosba vagy a környező nagyvárosba ugyanis nem feltétlenül vonzó dolog. Ez politikai akarat hiányában hipotetikus lehetőség.)
Csalódás lehet, hogy a külképviseleti névjegyzékben szereplők számában nem figyelhető meg semmiféle nagyobb, látványosabb ugrás. A választási iroda tegnap esti adatait összeszámoltam, sorrendbe raktam, melléjük téve a négy évvel ezelőtti adatokat, valamint az Eurostat 2021-es számait arról, hogy melyik országban hány magyar él a statisztika szerint. A pártízfős létszámú országokat kihagytam, ahogy a szintén nem tömegeket felvonultató Oroszországot, Kínát, az USA-t és Kanadát is.

Bukovics-Martin

1648534264055.png
 
Külföldön élt és elhunyt magyar állampolgár esetében ez az út valóban nem járható. De ahogy az előválasztáson meg tudták oldani az azonosítást, úgy a rendes választáson is meg lehetne.
ha en a halott hozzatartozom szavazataval akarok visszelni akkor
azt azonositani is tudom
 
ha en a halott hozzatartozom szavazataval akarok visszelni akkor
azt azonositani is tudom
személyes okmány is kellett hozzá, és a kamerán keresztül ellenőrízte, hogy valóban az okmány tulajdonosa ül vele szemben. Sikeres azonosítás után engedett tovább a szavazási oldalra.
Ha valaki személyesen szavaz a szavazókörben, akkor is ugyanígy ellenőrzik a személyazonosságot.
 
ez annyira korulmenyes hogy nem lehet altalanos
adasveteli szerzodest csinal nehany jobbnevu ugyved igy
de az is egy korulmenyes idorablo
hogy tomeget igy ellenorizzen az hot fux hogy lehetetlen
nehany ora utan ugy verik at ahogy akarjak
 
Nem vitatom, hogy így is ad visszaélésre lehetőséget.
Az első fordulóban viszont saját tapasztalatot szereztem. A két ex-mszmp-s matuzsálem, akit a QR kódokat olvasta be, korábban szerintem életükben nem láttak tabletet. Fájdalom volt nézni is, mit szerencsétlenkednek össze. A másik meg az, hogy egy vidéki településen, ahol mindenki ismer mindenkit, elég jól behatárolható, hogy ki melyik párttal szimpatizál. Nem véletlen, hogy a fiatalabb korosztály a 2. fordulóra még akkor is az online szavazást választotta, ha személyesen is el tudott volna menni.
 
A külföldön élő magyar állampolgár esetén ez rejtve marad.
Az itteni ismerosok azt monjak, hogy ha meghal valaki pl canadaba, lehet hogy lejelentik ha be van jelentve a magyarnyugdij.kulonben allitjak minden evben kuld a nyugdij intezet 'adategyeztetest" ami bizonyitja hogy meg eletbe van az illeto. pl bank szamla, lakcim ha meghalt nyilvan megszunik a cime is, ha berlakasba lakott.
nagyon sok aga-boga van ha csalni akarna valaki orokosok kozul az max 1 evet tud elsinkofalni. a tul fizetest vagy jogtalan penz felvetel pl nyugdij csaladi potlek stb visszafizetesi koteleseggel jar.
 
Jó a példa, az online fizetéssel, az bankszámlákkal kapcsolatosan is előfordulnak visszaélések, ennek ellenére biztonságosnak tartjuk, és ez a jövő útja. Akkor miért ne lehetne a szavazást is online megoldani?
 
Marodvásárhely mellett kidobott levélszavazotakat találtak
IMG_20220331_111525.jpg
 
Egyszer, csak egyetlenegyszer kellene tudatosulni abban a kb. két millió magyar állampolgárban, aki szerte a nagyvilágban él, de magyar lakcímmel nem rendelkezik, hogy ő is szavazhat levélben.
Amint megfordul a mérleg nyelve, és ők lesznek elsöprő többségben (szemben az erdélyi kb. 200-250ezer levélszavazóval), a fidesz lesz az, aki ezt a rendszert megszünteti, mert csak addig tartja fenn, amíg neki kedvez!
 
Sajnos nem, mert amíg az ellenzékre szavazó külföldiek tényleges szavazata el se jut a rendszerbe, addig nem mindegy, hogy mi tudatosul? Csak úgy tudnának érdemben beleszólni, ha hazamennének szavazni...
 
Akinek nincs magyar bejelentett lakcíme, az hogyan tud Magyarországon szavazni? Az első, amit el szoktak kérni, az a lakcímkártya!
 
Lehetőségeihez mérten a bajor kormány is támogatja a külképviseleten szavazókat :)

Sem oltási igazolás, sem negatív teszteredmény nem szükséges a szavazáson való részvételhez!

2g3g.JPG
 
Akinek nincs magyar bejelentett lakcíme, az hogyan tud Magyarországon szavazni? Az első, amit el szoktak kérni, az a lakcímkártya!
van lakcimkartyam es szemelyiigazolvanyom IS
a lakcimkartyam a kulfoldi lakcimemmel
amit bemondasra elfogadott
most valtottam januar elso napjaiban mert kellett a kormanyablakhoz
En lepodtem meg a legjobban hogy ezt igy is lehet
 
Utoljára módosítva:
van lakcimkartyam es szemelyiigazolvanyom IS
a lakcimkartyam a kulfoldi lakcimemmel
amit bemondasra elfogad
most valtottam januar elso napjaiban mert kellett a kormanyablakhoz
En lepodtem meg a legjobban hogy ezt igy is lehet
Ezzel a lakcímkártyával szavazni is tudsz Mo-n?
 
a valasztas feltetelenek a magyar adobevallast tennem feltetelul
ezzel kizarnam az osszes cirkuszi magyart es szerencsevadaszt
akinek nincs adobevallasa az nem valaszhatna
elvileg minden nagykorunak KELL lennie adobevallasanak
a diaknak -haztartasbelinek -nyugdijasnak - tartosbetegnek - lehuto munkakerulonek nullas
 
Utoljára módosítva:

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,339
Tagok
615,647
Legújabb tagunk
BettinaStupnitski
Oldal tetejére