Az idegen
A busz megállt, kinyíltak az ajtók. Először a szövetkezetisek szálltak le, aztán a hatalmas termetű gázóra-leolvasó. Már minden elcsendesedett - a motor kifújta magát -, amikor az idegen férfi is lelépett a latyakos útra.
- Ez az?
- Ez – szólt ki a sofőr a vezetőfülkéből. – A főutcán vagyunk.
Az ég kékjén, mint az abroszra kiszórt köles, apró madarak röpködtek.
Amikor az idegen elhagyta a templomkertet, a falunak hirtelen vége szakadt. Gazos, alacsonyan fekvő terület nyúlt el homokdombok, és a folyópartot szegélyező nyírfák között. Távolabb, a kukoricás szélén magányos, roskatag ház állt. Az idegen betűrte nadrágja szárát a csizmába, nekivágott a sáros-havas útnak.
Közelről nézve, a ház egészen aprónak hatott. Kertje lenyúlt a partig, a kerítés tövében orgonák álltak.
Bár hideg volt, - a szigeten, mint minden, az évszakok is lassabban múlnak el – Brúder rövid ujjú ingben jött ki az idegen elé.
- Kit keres? – kérdezte.
Az idegen nem felelt.
- Szóval? - Kérdezte újra a gazda.
Az idegen belépett a kapun, elindult a ház felé. Brúder hiába ellenkezett, már ott állt az ajtóban, keze a kilincsen, a messziről jött emberek konok arckifejezésével.
Csak egy odú: por, sötét, edények, ruhaneműk szanaszét.
- Pár napig nálad fogok lakni – mondta az idegen. Kigombolta kabátját, hetyke sapkáját az asztalra dobta. – Pár nap, aztán meglátjuk. Persze, először meg kell mutatnod a folyót! Állítólag nagyon szép errefelé!
A parton bokáig ért a sár, csak egy keskeny sávon lehetett haladni. Amikor a víz széléhez értek, az idegen széttárta a karját. - Ez az! – mondta színpadiasan. Behunyta szemét, fejét kissé megemelte. – Erre vágytam egész életemben!
- Honnan jön maga? - Kérdezte Brúder.
Az idegen felvett egy kavicsot a földről, behajította a vízbe. Figyelte, ahogy a kő becsapódik, aztán a gazda felé fordult.
- Messziről jöttem, s mostantól a te a házadban lakok. Kezdetnek nem rossz!
- Nem hiszem, hogy jó ötlet volna.
Amikor visszamentek a házhoz, Brúder egyenesen a kert közepén húzódó árokhoz sietett. Végre megkapta a segélyt a jegyzőtől a vízvezetékhez, már csak ez az árok hiányzott. El akart vele jutni a kapuig, mielőtt leszáll az este. A föld kemény volt, nehezen haladt.
- Ha akarod, holnap segítek – ajánlkozott az idegen az árok szélénél. – Jó vagyok vízvezetékben!
- Miért éppen hozzám akar beköltözni? – kérdezte Brúder.
- Nem is tudom. Itt valahogy otthon érzem magam!
A nyírfák közt fehér furgon bukdácsolt előre a sárban. A motor felbőgött, az első kerék egyhelyben tepert, hátravágta a latyakot. A jármű oldalára festett vörös kereszt imbolyogva közeledett az alkonyatból előfehérlő, száraz fatörzsek között.
A busz megállt, kinyíltak az ajtók. Először a szövetkezetisek szálltak le, aztán a hatalmas termetű gázóra-leolvasó. Már minden elcsendesedett - a motor kifújta magát -, amikor az idegen férfi is lelépett a latyakos útra.
- Ez az?
- Ez – szólt ki a sofőr a vezetőfülkéből. – A főutcán vagyunk.
Az ég kékjén, mint az abroszra kiszórt köles, apró madarak röpködtek.
Amikor az idegen elhagyta a templomkertet, a falunak hirtelen vége szakadt. Gazos, alacsonyan fekvő terület nyúlt el homokdombok, és a folyópartot szegélyező nyírfák között. Távolabb, a kukoricás szélén magányos, roskatag ház állt. Az idegen betűrte nadrágja szárát a csizmába, nekivágott a sáros-havas útnak.
Közelről nézve, a ház egészen aprónak hatott. Kertje lenyúlt a partig, a kerítés tövében orgonák álltak.
Bár hideg volt, - a szigeten, mint minden, az évszakok is lassabban múlnak el – Brúder rövid ujjú ingben jött ki az idegen elé.
- Kit keres? – kérdezte.
Az idegen nem felelt.
- Szóval? - Kérdezte újra a gazda.
Az idegen belépett a kapun, elindult a ház felé. Brúder hiába ellenkezett, már ott állt az ajtóban, keze a kilincsen, a messziről jött emberek konok arckifejezésével.
Csak egy odú: por, sötét, edények, ruhaneműk szanaszét.
- Pár napig nálad fogok lakni – mondta az idegen. Kigombolta kabátját, hetyke sapkáját az asztalra dobta. – Pár nap, aztán meglátjuk. Persze, először meg kell mutatnod a folyót! Állítólag nagyon szép errefelé!
A parton bokáig ért a sár, csak egy keskeny sávon lehetett haladni. Amikor a víz széléhez értek, az idegen széttárta a karját. - Ez az! – mondta színpadiasan. Behunyta szemét, fejét kissé megemelte. – Erre vágytam egész életemben!
- Honnan jön maga? - Kérdezte Brúder.
Az idegen felvett egy kavicsot a földről, behajította a vízbe. Figyelte, ahogy a kő becsapódik, aztán a gazda felé fordult.
- Messziről jöttem, s mostantól a te a házadban lakok. Kezdetnek nem rossz!
- Nem hiszem, hogy jó ötlet volna.
Amikor visszamentek a házhoz, Brúder egyenesen a kert közepén húzódó árokhoz sietett. Végre megkapta a segélyt a jegyzőtől a vízvezetékhez, már csak ez az árok hiányzott. El akart vele jutni a kapuig, mielőtt leszáll az este. A föld kemény volt, nehezen haladt.
- Ha akarod, holnap segítek – ajánlkozott az idegen az árok szélénél. – Jó vagyok vízvezetékben!
- Miért éppen hozzám akar beköltözni? – kérdezte Brúder.
- Nem is tudom. Itt valahogy otthon érzem magam!
A nyírfák közt fehér furgon bukdácsolt előre a sárban. A motor felbőgött, az első kerék egyhelyben tepert, hátravágta a latyakot. A jármű oldalára festett vörös kereszt imbolyogva közeledett az alkonyatból előfehérlő, száraz fatörzsek között.
