Az idegsebész tudományos érvekkel bizonyítja, hogy van élet a halál után

Egy bakteriális fertőzés következményeként került kómába a szkeptikus dr. Eben Alexander, aki olyan dolgokat látott, amik megváltoztatták a véleményét.

Nem hitt a lélek létezésében dr. Eben Alexander. A harvardi idegsebész úgy gondolta, hogy nincs tudományos magyarázat arra, hogy a lélek létezik, az emberek pedig csak hallucináltak, amikor azt hitték, hogy a kómában töltött idejük alatt a túlvilágon jártak.

Úgy esett azonban, hogy az orvos kómába zuhant egy bakteriális fertőzés miatt, és hét napig nem tért magához. Az idegsebész számos világot bejárt, többek között a Mennyországot is. Miután felébredt, elmondta, hogy ott, ahol járt, a tiszta és a tömény szeretet volt a legfontosabb.

Most már úgy érezte, hogy a földi lét csak egy ködös álom, ami arra jó, hogy megértsük a szeretetet, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy megértsük az Univerzumot. Az idegsebész arról is beszélt, hogy odaát nem kellett beszélnie, mert telepatikusan kommunikált, ha pedig kérdése volt, akkor arra azonnal megkapta a választ.

Mindezek ellenére, Alexander tudós maradt, ezért tudományos oldalról kezdte vizsgálni az élményeit. Erről a „Proof of Heaven (Bizonyíték a Mennyországra) című könyvében írt. A műben számos olyan tudományos tézist cáfol meg az író, amiket gyakran hangoztatnak a szkeptikusok a témával kapcsolatban.

A könyv nyelvezete kifejezetten tudományos, emiatt az, aki nem járatos az idegrendszer működésének témakörében, annak nehezen érthető, ezért az alábbiakban hétköznapibb nyelvre lefordítva olvasható a lényeg.

– Az újraindítási-jelenség, ami azt jelenti, hogy amikor a beteg kijön a kómából, akkor amolyan kisfilmet lát, ami a felszínre törő emlékekből áll össze. Az idegsebész szerint erről sem lehet szó, mert az emlékképei tiszták, ráadásul az átélt képek nem kapcsolódtak hozzá.

– A limbikus rendszer mélyén tárolt emlékek, amiket elég mélyen tárolunk ahhoz, hogy a gyulladás ne érje el az érintett terülteket, nem elég összetett ahhoz, hogy olyan egybefüggő képeket lásson az ember, mint amilyeneket Alexander tapasztalt.

– Az agytörzsnek az a primitív programja, ami csökkenti a távozás fájdalmát és a szenvedést, nem elég összetett ahhoz, hogy olyan bonyolult képeket mutasson, mint amilyeneket a kóma alatt látott az idegsebész.

– DMT robbanás. DMT, egy olyan természetes anyag, aminek a fogyasztása színes hallucinációkat okoz, de az idegsebész esetében a gyulladás károsította azt a területet, aminek reagálnia kellett volna a DMT-re, tehát képtelen volt a hallucinációra. Ráadásul a kóma alatt nem érhették olyan külső hatások, amik kiváltották volna a hallucinációt, tehát ezzel sem lehet megmagyarázni a testen kívüli élményt.

fullank
Proof-of-Heaven.jpg
 
[HIDE-REPLY][/HIDE-REPLY]
Láttam ezt a dokumentumfilmet. A feleség döntött úgy, hogy vegyék le a gépről, a két gyerek neheztelt rá. Aztán visszatért a kómából a doki.
Ebben az a jó, hogy pont egy orvossal történt meg, sőt, idegsebésszel.
Az orvosok olyan szkeptikusak. 90%-uk még a hagyományos gyógyászatot, a gyógyteákat is kuruzslásnak vélik.
S való igaz: nincs mindenre racionális magyarázat, de az ember úgyis talál rá. Legalábbis azt hiszi, tudja a választ.
 
Itt a kulcsmondat! "....még nagyjából emlékszem is rá.." Tehát az agy nem volt halott. Ha emlék maradt.
- nem voltam gépre kötve, biciklivel fejre estem egy ~2m mély árokba (ezt később mesélték) és sokáig feküdtem vele kórházban. Orvosilag pontosabb lenne a "nem voltam tudatomnál ~2 hónapig" mint csak egyszerűen lekómázni az egészet. Mindez ~40 éve történt, ez megmaradt és más emlékeket nehezebben tudnék felidézni abból az időből
 
Már amelyik. A szóbanforgó illető egyszerűen csak átment szélhámosba, hogy jó pénzt keressen kitalált közhelyes toposzok újramelegítésével.
Elég csak ránézni.
Az "atment szelhamosba" es "eleg csak ranezni" kijelenteseken kivul milyen targyi bizonyitekkal tudsz szolgalni a lelek nem letezeset illetoleg? :o
Igazan erdekelne. Figyelek.
 
Utoljára módosítva:
Mit értesz lélek alatt?

A tudományos bizonyítékok szerint a tudat az agyon kívülről származik

"Ma már nincs elég tudományos bizonyíték arra nézve, hogy az agy hozza létre a tudatot. Viszont van elég bizonyíték, hogy azt mondhassuk (száz százalékos bizonyossággal), hogy az agy egyszerűen a tudat vevőkészüléke. Számos tudományos tanulmány áll rendelkezésünkre, melyek különböző szakértők által értékelt folyóiratokban jelentek meg, amelyek jelzik, hogy a tudatot valójában nem az agy hozza létre, hanem valami teljesen különálló dolog, és ezt a modern materialista tudománynak nem kellene figyelmen kívül hagynia, mint lehetőséget.

"Néhány materializmusra hajlamos tudós és fizikus nem akar tudomást venni ezekről a jelenségekről, mert nem felelnek meg a kizárólagos világképüknek. A természet posztmaterialista vizsgálatának elutasítása, vagy azon szilárd tudományos eredmények közzétételének megtagadása, melyek a posztmateriális keretet támogatják, ellentétesek a tudományos kutatás valódi szellemiségével, amely szerint a tapasztalati adatokkal mindig megfelelően kell foglalkozni. Olyan adatokat, melyek előzetesen nem illenek bele a kedvelt elméletekbe és hiedelmekbe, nem lehet elutasítani. Az ilyen elutasítás az ideológia birodalma, és nem a tudományé."
- Dr. Gary Schwartz....."

Csak gondolj bele: ha az agy hozná létre a tudatot, semmi mást nem kellene csinálni, mint meghatározni az "agy" fizikai összetételét, majd jó nagy adagokból csinálni egy nagy "agyat", kitenni az asztalra és gondolkodna helyetted, vagy sok ember helyett....:D

Az életet is azért nem lehet létrehozni, ezáltal még definiálni sem, mert nem jövünk rá, hogy azt a plussz "valamit, amitől elkezd nőni, vagy mozogni, ne adj Isten gondolkodni, nem tudjuk, hol keressük....:confused:
 
Nagyon kerestem, de az általad idézett két bekezdésben sehogy se találtam egyetlen olyan tagmondatot se, amely ne lenne pimasz, ordas hazugság. Majd egyetértőleg kommentáltad e két bekezdést.
 
Nagyon kerestem, de az általad idézett két bekezdésben sehogy se találtam egyetlen olyan tagmondatot se, amely ne lenne pimasz, ordas hazugság. Majd egyetértőleg kommentáltad e két bekezdést.

Egy tudományos kérdésekben véleményt formáló egyénnek olyan jelenségekkel, állításokkal szemben, melyeket nem tesz magáévá, nem illik egy másik személyt ordas hazugságokkal illetni. Egyszerűen annyit kell mondani: "én ezt nem hiszem".

És akkor egy ponton még meg is fordíthatja a véleményét, ha egyszer rájön, hogy tévedett....

".......A tudományos kételkedőket valójában rossz névvel illetjük. Ők nem kételkednek egyáltalán. Egyszerűen csak a saját vallásukat követik, saját szent meggyőződésüket, melyet szerintük sohasem lehet kétségbe vonni. Ezen hiedelmek közé tartozik az univerzum teljesen materialista nézete. Ezzel együtt az úgynevezett "szkeptikusok" nem hiszik, hogy ők maguk tudatos lények, hanem csupán biokémiai agyfunkciókkal ellátott "tárgyak"......."

Dr. Alexander azt mondja:

A tudományos közösség egyes tagjai, akik vállalták a materialista világnézetet, újra és újra ragaszkodnak ahhoz, miszerint a tudomány és a spiritualitás együtt nem létezhet. Tévednek.......

..........A "tudományos szkeptikusok" halálosan tévednek szinte mindenben, amit állítanak, vagy támogatnak. De a legnagyobb hiba az egészben az, hogy a saját lelkük létezését is tagadják. Mondani sem kell, hogy mindannyian kudarcot fognak vallani az emberi tapasztalás nevű szimulációban, és szembe fognak nézni az ítélettel. Istenem, micsoda meglepetés lesz ezeknek a szomorú lelkeknek, amikor elérkezik az a nap!

Utoljára módosítva:
...nem illik egy másik személyt ordas hazugságokkal illetni
De nagyon is illik, ha az illetett kiszámítottan, pimaszul, ordas hazudik. Az általad idézett illető bizonyítottan ezt teszi.
Meg a továbbiak is.
Tényleg nem értem, miért címzel nekem ilyen förmedvényeket, nagyon jól tudod, hogy én ennél ravaszabb térítésnek se dőlök be, nem hogy ilyen firkálmányoknak. Akármilyen emotikonokat teszel folyton hozzájuk.
Térítsd azokat, akiknél reményed lehet, hogy vevők rá.
 
Ennek a cikknek ez a címe:

Az idegsebész tudományos érvekkel bizonyítja, hogy van élet a halál után

Te azt állítod, hogy egy ordas hazugság. Rendben. De miért?

Na ne kavarj. Sem a cikk címéről, sem a cikkről eddig nem állítottam semmit - amint az köztudomású.
A cikk címe és a cikk tele van legalábbis téves fogalmazásokkal. Egyébként csak egy mindennapi bulvárszínes "hír" egy bulvárlapban.
 
En elhinném a doktornak, hogy van tulvilág hogyha átutalna nekem néhány százezer dollárt., vagy nekem ajándékozná a Porsche autoját. Az lenne egy igazi bizonyiték a materialista szemlélet ellen. :)
-
A tudat az nem egy dolog, egy "puki" hanem a testünk interaktioja a környezö világgal.
-
Ezt nem nehéz belátni, gyerekként szivjuk magunkba a világot, amit a szüléskor magunkkal hozunk az pedig az elmult evmilliardok manifesztátioja. Ha nem igy lenne akkor nem kéne "gyerekvédelem".
-
Talán irtam már, hogy ledöbbentem amikor egy Brody Jánossal a TV-böl felvett youtube video azzal kezdödött, hogy "12 éven aluliaknak nem ajánjuk." A gyerek még nem érett lelkileg? :) A lélek örökké él de hiányzik neki a utolso 12 év? :(
n
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,798
Tagok
615,336
Legújabb tagunk
Pántlik László
Oldal tetejére