Hírek Az igazi felszabadítás: ünneplik az ukrán hadsereget Herszon utcáin

Oroszország gyakran hivatkozott arra, hogy ők tulajdonképpen csak felszabadítják a fasiszta megszállás alatt lévő területeket Ukrajnában – ha megnézzük azonban az ukrán hadseregre adott helyi reakciót, egyértelműen kiderül, mi a valóság.

Herszon megye és annak névadó székhelye még februárban elesett a Krím felől érkező megszálló csapatok előtt, azóta pedig brutális megszállás alatt állt, annak súlyos emberi jogsértő jellegével és módjával.

Pénteken azonban hatalmas fordulat következett be, ugyanis Oroszország kivonta a mintegy 30 ezer főre taksálható hadseregét a Dnyeper-folyó ment városból. Ez stratégiai döntés volt, kvázi arcmentés, mivel az ukránok már erősen előrenyomultak.

Az orosz hadsereg krónikusan alultámogatott volt ebben a térségben, nem volt meg a megfelelő utánpótlás, amelyről sorozatosan érkeztek a hírek. Végül a vezérkar úgy döntött, hogy – feltehetően csak ideiglenesen – kivonják a csapatokat.

Az ukrán hadsereg pedig ünnepélyesen be is vonult Herszon városába, a súlyos elnyomás alatt lévő helyi lakosság pedig kitörő örömmel fogadta a felszabadítottak. A Kreml propagandájával és a szimpatizánsaik hitével ellentétben az ukránok tudják, ki az igazi fasiszta.

Nagy Noel

1668253450402.png
 
"Putyin Orbán segítségével", ez rágalom! Mit segített az Orbán Putyinnak? Beengedett és segített 1,7 millió menekültnek? (OK, a fegyverszállítási tilalom vitatható.) U.olyan butaság, mint h. "nincs Magyarországon demokrácia", meg h. a nemzeti pártok "fasiszták". Tehát most fasiszta kormány van Lengyelo. Magyaro. és Olaszországban? Vicces!

Orbán nagyszájú, miféle 1,7 millió Ukrán menekültek Magyarországon? A hivatalos adatok szerint csupán 31.290.

Orbán márt több mint egy évtizede
- vétóz mindent az Ukránok ellen,
- bomlassza gyengíti az EU-t ezzel erősíti Putyint
- Orosz propagandát folytat,
- Orbán "barátsága" nélkül Putyin nem merte volna megtámadni Ukrajnát
 
"Putyin Orbán segítségével", ez rágalom! Mit segített az Orbán Putyinnak? Beengedett és segített 1,7 millió menekültnek?
Már megint elnezted a rogáni előírásokat!
1,7 millio menekültet a lengyelek fogadtak be.
Magyarország, meg, ha egészséges is lenne a gazdaság nem bírná el a lakossághoz viszonyított 20 %-os menekültszámot.
(OK, a fegyverszállítási tilalom vitatható.)
Nem kell azt vitatni! Megjelent a magyar köözlönyben, hogy engedélyezte a kormány :
Fura is lett volna a pápai C17-esek ukrajnai repkedése e nélkül.
U.olyan butaság, mint h. "nincs Magyarországon demokrácia", meg h. a nemzeti pártok "fasiszták".
Az nem is butaság, hanem tragédia...
Tehát most fasiszta kormány van Lengyelo. Magyaro. és Olaszországban? Vicces!
Megint országot tévesztettél. Oroszországra illik ma a fasiszta jelző.
 
Ezekkel a jelzőkkel az a bajom, hogy uton utfélen szórják őket és erodálódnak. Mint amikor Orbán olyan mint Hitler. Ha olyan lenne, aki ezt irja már rég szappan lenne. A fasisztázás meg külön "vicces", mert azt a szovjet hatásra vettük át. Mert a nácikkal jóban volt a szovjetunió, aztán, mikor megtámadták őket, hogy ne legyen 180 fokos váltás, nem a nácit helyezték negativ alakba, hanem behoizták a fasisztázást, ami meg az olaszoké volt :D Persze nem vicces, de ezért szereple sok szovjet időszakbeli regényben, könyvben és szakkönyvben a németekre a fasiszta jelző, noha a fasizmus rendszere és eszmeisége Olasz kreálmány, amit részben átvett magyarország is Gömbös időszakában főleg.
 
Egy fillér kölcsönt se vegyenek fel az EU-ban erre! Hogy fognak megállapodni, sms-ben, mint az Ursula 3,5 milliárd Euróról a vakcináknál? Soha! A lényeg:: a Ti és én pénzemből????!!!

Oroszokat támogató, Ukrajna ellenes propaganda amit itt teszel.
De nem csak az, hanem a külföldi Magyarokat is sértö!
Arra jó voltak az ukrán-magyarok, hogy hozzá segítsék Orbánt a 2/3-hoz, azán most le vannak ...

Egy rövid keresztkérdés:
Szerinted mennyi esik ebből az összegből a Magyarok terhére és milyen dotálómról beszélünk?
 
Oroszokat támogató, Ukrajna ellenes propaganda amit itt teszel.
De nem csak az, hanem a külföldi Magyarokat is sértö!
Arra jó voltak az ukrán-magyarok, hogy hozzá segítsék Orbánt a 2/3-hoz, azán most le vannak ...
Akkor nem lehetne esetleg, hogy azt a hitelt Orbán fizesse vissza?
 
Ezekkel a jelzőkkel az a bajom, hogy uton utfélen szórják őket és erodálódnak. Mint amikor Orbán olyan mint Hitler. Ha olyan lenne, aki ezt irja már rég szappan lenne. A fasisztázás meg külön "vicces", mert azt a szovjet hatásra vettük át. Mert a nácikkal jóban volt a szovjetunió, aztán, mikor megtámadták őket, hogy ne legyen 180 fokos váltás, nem a nácit helyezték negativ alakba, hanem behoizták a fasisztázást, ami meg az olaszoké volt :D Persze nem vicces, de ezért szereple sok szovjet időszakbeli regényben, könyvben és szakkönyvben a németekre a fasiszta jelző, noha a fasizmus rendszere és eszmeisége Olasz kreálmány, amit részben átvett magyarország is Gömbös időszakában főleg.

Nem tudom értékelni a humorod, mi lenne ha magad korrigálnád?

A kérdés nem az kinek a neve ugrik be először a fasiszta jelzö hallatán, hanem,
hogy mit értünk fasizmus alatt és kinek a politikájában fedezhetők fel ennek az "izmusnak" a jellemvonásai.

Orbán a 2018-as választásokat a fajtisztaság megvédésének a jegyében vezette és nyerte meg.
Azóta ezen a lovon nyargal, nyíltan rasszista, faj gyűlölő.
A Bálványosi beszéde után senkinek nem lehet kétsége e felől.

Rajtam kívül, már több hozzászóló felsorolta részletesen a fasizmus jellemzőit ami mind megtalálható Orbán politikájában.

Oroszország kedden délután ismét rakétatámadásokat intézett az ukrán energia infrastruktúra ellen. Egyelőre még kevés az információ, de a számok alapján az eddigi legnagyobb ilyen akciója lehetett a mai az oroszoknak.
1668539437134.png

A támadások kapcsán az alábbi példa hangzott el a magyar szerverünkön:
Tegyük fel, hogy megtámadnak minket a románok, mert egyszer már voltak Budapesten és ezzel úgy érzik joguk van rá. Elfoglalják az országot a Dunáig, de aztán sikerül őket visszaszorítani a Tiszáig. Ezután elkezdik rakétázni az villamos hálózatunkat. Lenne bárki az országban aki ezután azt mondaná, hogy na jó akkor most adjuk fel mert nincs áram?
 
Az ukrán hadsereg katonája, Anasztazia Sevcsenko, szelfit készít Herszon városának közelében 2022. november 12-én, annak felszabadulása után: "Hét hónapot és négy napot vártam erre a pillanatra".
1668540813144.png

Herszon, Zalaegerszeg testvérvárosa... Narancsos vezetés alatt áll, és éppen ezért sem hallottam semmi üdvözlést a felszabadulása miatt...!
 
Nem tudom értékelni a humorod, mi lenne ha magad korrigálnád?

A kérdés nem az kinek a neve ugrik be először a fasiszta jelzö hallatán, hanem,
hogy mit értünk fasizmus alatt és kinek a politikájában fedezhetők fel ennek az "izmusnak" a jellemvonásai.

Orbán a 2018-as választásokat a fajtisztaság megvédésének a jegyében vezette és nyerte meg.
Azóta ezen a lovon nyargal, nyíltan rasszista, faj gyűlölő.
A Bálványosi beszéde után senkinek nem lehet kétsége e felől.

Rajtam kívül, már több hozzászóló felsorolta részletesen a fasizmus jellemzőit ami mind megtalálható Orbán politikájában.

Klaszikus értelemben nem, inkább újfasizmus, kis nácizmussal, amit patriota köntösbe csomagol. Amúgy meg minden nézőpont kérdése. Nem kellene sokat keresgélnem az ismerőseim között, hogy valaki szerint Orbán a megmentő, vagy Orbán okyan mint Hitler és stb. Szerintem vannak jó huzásai, meg őrületes marhaságai. Viszont minnél jobban erőlködsz, hogy Ő a leglegleggonoszabb és ezt el is hiszed, annál nehezebb megérteni, hogy mégis miért támogatják őt olyan sokan. Ki kell mászni az elefántcsonttoronyból, meg kell érteni, hogy ahogy Feri sem a sátán, ugy Viktor sem az, csak könyebb a másik oldalt mindennek, mint szembe nézni a saját hibáinkkal. 2006 után Orbán tanult a hibáiból, elment "nemzeti" irányba, kihasználta a jobbikot 2006 ban majd a gazdasági válságot. Az ellenzék kulcsszereplőinek java erre nem volt hajlandó 2010 óta. Magyaroszág nem egy fasiszta állam, de nem is kalsszikus demokrácia, bár nincs mintapélda, mert minden nyugati demokrácia kicsit más. Inkább a demokrácia tanulásában megrekedt ország, amiben az embereknek meg kellene tanulni mi is a demokrácia, mik a jogaik és mik a köteleségeik.
 
A "demokrácia tanulásában megrekedt ország", az ország állapotának udvarias körülírása és Orbán szerepének bagatellizálása. A szégyenletes Európa "politizálásáról" nem is beszélve.
 
A "demokrácia tanulásában megrekedt ország", az ország állapotának udvarias körülírása és Orbán szerepének bagatellizálása. A szégyenletes Európa "politizálásáról" nem is beszélve.
Már bocs, de nem folyamatosan Orbán kormány volt 89-től. Volt tanárom aki MDF idején viselt államtitkári pozit, aki úgy foglalta össze a helyzetet, hogy ők demokraták voltak, csak nem tudták mi is az a demokrácia. Csurkát idézte, aki anno még 89 előtt azt mondta, az a demokréácia, amikor Ő mondja meg mi jelenhet meg a sajtóban nem a komcsik. A demokrácia, mint eszmerendszer kiépülésének hiányoságait felismerte és kihasználta több párt is. Orbán csak tanult tőlük és tökélyre vitte ezt a NERnek nevezett "demokráciában". A krumplizást, a vajdák megkenését, vagy egyes üzleti körök pénzeél való kitömését, majd minden magyar kormánypárt csinálta, csak a mérték volt más. Továbbá ami a NER legnagyobb gondja, az az ami az ellenzéké is. Nincs új "vezér" a láthatáron, aki majd vezetné "győzelemre" a fideszt, ha Viktor kiesik a játékból. Jelenleg a legfontosabb játékos, de nincs csereember a helyére. Ha csak szélsőséges nézőpontokat és megitéléseket vagy hajlandó elfogadni, akkor hogyan jöhetne létre kompromiszum, nemzeti minimum, vagy hasonlók, amik kicsit élhetőbbé tennék az életünket. Ez az ami miatt szinte már vallásháború ami zajlik, mert van a szent Feri meg a szent Viktor, meg a sátán Feri és Sátán Viktor, aki meg egyikben sem hisz, azt mindkét oldal máglyára küldené.
 
Ismét egy kis eltérés a témától....
Itt Ukrajna és a háború a téma. ehelyett a magyar belpolitika van terítéken.
Pedig most még feszültebb a helyzet hisz lengyelországban is becsapódtak rakéták két ember halálát okozva..
Nagyon nagyon komoly.
 
Már bocs, de nem folyamatosan Orbán kormány volt 89-től. Volt tanárom aki MDF idején viselt államtitkári pozit, aki úgy foglalta össze a helyzetet, hogy ők demokraták voltak,
Már megint nem "már bocs"
Hisz az orbán sose volt demokrata
Tanulni tanulta, követelni követelte körül 89
Leszarni szavakban "leszarta az alkotmányt
De se volt demokrata.Önmagára és a körülötte lévőkre nézve.
Törvény tisztelő és betartó se volt.
Akaratos diktatórikus minden porcikája.
Az MDF-s volt tanárod lehet elméleti ember volt
(Aki tudja csinálja.. aki nem tudja...)
És Orbán kormány nem volt folyamatosan 89-től
Épp a bukásakor állapította meg diktatúra kell.
Ezért sem "már bocs
sorban 89-től:

Antall-kormány(1990)

Boross-kormány
Horn-kormány
Első Orbán-kormány(1998)
___________________
(Itt lett törés Orbánban,hogy ismét a szocik nyertek)
Medgyessy-kormány(2002)
első Gyurcsány-kormány (2004)
második Gyurcsány-kormány (2006)

Bajnai-kormány 2009
második Orbán-kormány(2010)
 
Utoljára módosítva:
Már bocs, de nem folyamatosan Orbán kormány volt 89-től. Volt tanárom aki MDF idején viselt államtitkári pozit, aki úgy foglalta össze a helyzetet, hogy ők demokraták voltak, csak nem tudták mi is az a demokrácia. Csurkát idézte, aki anno még 89 előtt azt mondta, az a demokréácia, amikor Ő mondja meg mi jelenhet meg a sajtóban nem a komcsik. A demokrácia, mint eszmerendszer kiépülésének hiányoságait felismerte és kihasználta több párt is. Orbán csak tanult tőlük és tökélyre vitte ezt a NERnek nevezett "demokráciában". A krumplizást, a vajdák megkenését, vagy egyes üzleti körök pénzeél való kitömését, majd minden magyar kormánypárt csinálta, csak a mérték volt más. Továbbá ami a NER legnagyobb gondja, az az ami az ellenzéké is. Nincs új "vezér" a láthatáron, aki majd vezetné "győzelemre" a fideszt, ha Viktor kiesik a játékból. Jelenleg a legfontosabb játékos, de nincs csereember a helyére. Ha csak szélsőséges nézőpontokat és megitéléseket vagy hajlandó elfogadni, akkor hogyan jöhetne létre kompromiszum, nemzeti minimum, vagy hasonlók, amik kicsit élhetőbbé tennék az életünket. Ez az ami miatt szinte már vallásháború ami zajlik, mert van a szent Feri meg a szent Viktor, meg a sátán Feri és Sátán Viktor, aki meg egyikben sem hisz, azt mindkét oldal máglyára küldené.
Már bocs, de te itt csak reletivizálsz. Orbán a fideszével 12 évvel ezelőtt a szocikkal ellentétben demokráciát és erkölcsi megújulást ígért.
Semmi nem lett belőle. A hatalmát kontrolálhatatlanná tette és a lakosságot aljasul egymásra uszította.
 
Mivel ahogy előttem is írták a demokráciának nincsenek minden országra nézve tökéletes előírásai.
Ez ami most van a fidesz demokráciája. ...és az erkölcsi elképzelése.
 
...csak ne akarják nekem bedumálni, hogy ez nem banánköztársaság. ;)
Majd csak akkor, ha viktor is szivarozni kezd :D
Továbbá lehet rosszul fogalmaztam fentebb Én is tudom, hogy nem csak Orbán kormány volt, nem csak az Ő felelőssége, hogy 89 és 2010 között a lakosság java nem értette meg mi is az a demokrácia.
 
A keddi, egész Ukrajnát sújtó rakétatámadások és a lengyel területen becsapódó rakéta hamar elterelte a figyelmet arról, hogy mi történik a frontvonalon, közelebbről annak déli szakaszán. A hét legfontosabb fejleménye ugyanis, hogy az ukrán erők felszabadították Herszon városát és annak környező falvait egészen a Dnyepr partjáig.
Az AFP videóriportere például egy nagyon vidám herszoni férfit kérdezett meg arról, hogy érzi magát. Ő egészen tömören összefoglalta, milyen érzés lehet egy felszabadított város lakójának lenni.
„Most nincs áramellátás a városban, nincs víz, nincs központi fűtés, nincs működő mobilhálózat, nincs internetkapcsolat. De nincsenek oroszok sem! És én ettől elképesztően boldog vagyok” – mondta.
„Bármit képesek vagyunk túlélni, de szabadok vagyunk!” – zárta.
(444)
 
A rakétatámadás, most top hir a híroldalakon, de az volt, amikor horvátokál leesett egy felderitó eszköz, ami ukrajna felől érkezett és a magyar légteret is kereszteze, aztán nagy csend van róla. A legfrissebb hírek szerint ukrán légvédelmi rakéta lőtt le egy másikat és úgy zuhantak lengyel földre vagy eleve két eltévedt ukrán légvédelmi rakéta volt. De ami a legfontosabb orosz gyártású, nem mintha a fegyverek jelentős része nem mindkét oldalon orosz vagyis inkább szovjet gyártású lenne. Ami érdekes és pár helyen nem tudnak dülőre jutni felette, az az, hogy a S-300 légvédelmi rakétákat használják szárazföldi célok ellen az oroszok. Szerintem ez hülyeség, csak a sajét légvédelem által kilőtt és visszahulló rakétákat is az oroszokra fogják, de kiváncsi lennék ez ügyben @FLAMINGO véleményére.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,147
Tagok
615,633
Legújabb tagunk
Mamma.mia
Oldal tetejére