Hírek Az LMP nem vette át a Gyurcsány-ellenes propagandát, nem támogatja ebben Márki-Zay Pétert

Ungár Péterrel és Kanász-Nagy Mátéval, az LMP vezető politikusaival, amelyben meglepően korrekt és higgadt módon beszéltek Gyurcsány Ferencről, akit Márki-Zay Péter arra kért meg, hogy ne kampányoljon. Ungár Péter azt mondta, “a magyar nép úgy döntött, hogy a DK a legnagyobb ellenzéki párt, és annak a tudatában döntöttek így, hogy tudták, hogy ki Gyurcsány Ferenc, és ő vezeti a pártot. Tudjuk, hogy ez a 10 millió politológus országa, de hagyjuk a vulgárpolitológuskodást. Gyurcsány Ferencre szükség van. Személyileg is.”

Már az is furcsa, hogy Magyarországon meglepetést okoz, hogy valaki így beszél, s nem áll be az Orbán által folytatott Gyurcsány-ellenes gyűlöletpropagandába, és ki mer állni a közellenséggé tett DK-elnök mellett, holott ez lenne nemcsak a normális, hanem uszítás esetén a minimálisan elvárható magatartás. Orbán propagandagépezete egy hazugságra épülő narratívával, szinte lincselést követelő hangnemben uszított a 2006-os zavargások évfordulóján Gyurcsány ellen, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje pedig ezzel az uszítással azonosult, így szerezte meg az elsőséget.

Az Amerikai Népszava Gyurcsány Ferenc és a DK legnagyobb kritikusa volt, amikor a párt legitimálta az Orbán-rendszert és a törvénytelen alaptörvényt azzal, hogy bement Orbán álparlamentjébe. Azt nem lehet mondani, hogy lapunk Gyurcsány Ferenc és a DK fenntartás nélküli híve, támogatója vagy kritikátlan kiszolgálója lenne. Az ellenzéki sajtó legélesebb hangú kritikáit mi fogalmaztuk meg vele és a DK-val szemben, amikor érzésünk szerint Gyurcsány Ferenc és pártja engedményeket tett az elvszerűség rovására. De egy ember aljas, fasiszta üldözését a legmélyebben elítéljük.

Márki-Zay Péter nem tud semmi olyat tenni, amivel megbocsátható lenne az, hogy a leváltandó fasiszta diktátor gyűlöletpropagandáját átvette, saját karrierje, előválasztási győzelme érdekében azt felhasználta. A bűnbakképzés náci technikájával és a goebbels-i propaganda stílusával előállított Gyurcsány-ellenes gyűlöletkampányt nem utasította el, hanem behozta a demokratikus ellenzékbe, legitimmé tette a demokratikus oldalon, miközben kereszténységről és szeretetről papolt. Márki-Zay ezzel örökre kiírta magát a demokraták közül, nevezze magát akárminek, ő fasiszta gazember.

Megbocsáthatatlan, hogy az orbáni gyűlölködést a vele szemben álló humanista demokratikus oldal részévé tette, az ellenzéki oldalt megosztotta és szembefordította önmagával. Az orbáni szellem a két világháború közötti antiszemita, fasiszta rendszer szellemisége. Ennek nincs helye demokraták között. Márki-Zay pedig megfertőzte ezzel a demokratikus oldalt, igazat adott az orbáni uszítás, a gyűlölet politikájának, s azt a demokratikus oldal legitim részévé tette. Ez elfogadhatatlan. Ki kellett volna zárni az előválasztásból, és az ellenzéki összefogás pártjainak tiltakozniuk kellett volna.

Megengedhetetlen demokraták között, hogy valaki úgy állítsa be magát, hogy csak ő lehet képes egyedül legyőzni a politikai ellenfelet, és aki őt nem támogatja, az hazaáruló. Márki-Zay ezt mondta, és ezt gondolta, mert aki nem ezt gondolja, az nem mondja ezt. Ez egy hazugság, mert Orbánt akkor fogják leváltani, ha az ország elsöprő többsége, szavazók milliói lázadnak fel ellene, s akkor egy háromlábú szamár is lehet a kijelölt ellenfele, akkor is elsöprik. Amíg ilyen többség és népakarat nincs, mert be tudja csapni az embereket, addig Jézus Krisztus is lehetne a jelölt, az sem győzne.

Nincs bocsánat, függetlenül attól, hogy kiről van szó. Ilyen aljasságnak jogállamot hirdető demokraták között nincs helye. Márki-Zay ezzel Orbán mellé állt. Mindezt csak azért, hogy elhitesse azt a hazugságot, hogy Orbánt csak ő tudja leváltani, és megszerezze az ellenzék miniszterelnök-jelölti posztját. Ez a hataloméhség és gátlástalanság mindent elmond róla. Márki-Zay nem demokrata. A demokratikus ellenzék legnagyobb pártjának elnökéről kijelentette, hogy vele nem lehet nyerni, miközben neki annyi támogatója sincs a DK nélkül, hogy hódmezővásárhelyi polgármester legyen.

Ezért üdítő ez a higgadt, értelmes, tárgyilagos hangnem, a józan ész hangja, amelyet az LMP két politikusa megütött. Ez egybecseng Donáth Anna, a Momentum elnökének hangvételével is, ami azt mutatja, hogy Márki-Zay-nak nincs helye ebben az ellenzékben. Idegen test, valójában Orbán Fideszéhez tartozik, és leginkább Orbán Fideszét szeretné megszerezni. Magát kereszténynek nevezi, ezért tudnia kell, mit jelent, hogy a juhok ismerik a pásztor hangját. Ez nem a jó pásztor hangja. Demokratikus szabad sajtóként mi a juhokat képviseljük, és tiltakozunk ellene. Ez a farkas hangja.

Ez elfogadhatatlan, Márki-Zay összes többi szövegével együtt. Egy gátlástalan fasiszta karrieristának tartjuk, attól a pillanattól kezdve, hogy egy demokratikus párt elnökének felesége ellen Orbán gyűlöletkampányát bevetette, s ezzel az ellenzék miniszterelnök-jelölti pozícióját elragadta saját magának. Mindent elmond róla, hogy győzelme után bejelentette, hogy leváltotta az ellenzéket. A szív bőségéből szól a száj, mondja a Biblia, ezzel bizonyságát adta, hogy mit akar: ő magát helyezte az ellenzék helyébe, megpuccsolta az ellenzéket. Ez történt.

Egy farkas becsapta a juhokat, akik farkast választottak a nyáj vezetésére. Amerikában élt, tudhatja, hogy ha valaki “bullyzik” másokat, még az iskolából is eltanácsolják. Ő pedig ezt tette. Fasiszta módszer a bűnbakképzés, ellenségkép kinevezése, és az ellene irányuló gyűlölet felkorbácsolása. Márki-Zay a gyurcsányozással ezt tette, s azóta is ezt folytatja. Ő egy senki, és kirekeszti az ellenzék legnagyobb pártjának elnökét a választási kampányból és a közéletből. Honnan veszi a jogot? Mindezt egy fasiszta diktátor gyűlöletpropagandájának átvételével. Egy volt miniszterelnököt.

Egy olyan ember teszi ezt, aki akkora hülyeségeket beszél, hogy a fal adja a másikat, aki szerint az elmúlt 30 év legjobb kormánya az első Orbán-kormány volt. Annak az ellenzéknek, amelynek ő lett a miniszterelnök-jelöltje, az első Orbán-kormány is az ellenfele volt, az első Orbán-kormánytól is irtózott, amely már akkor is fasiszta volt és korrupt. Ha neki az tetszett, akkor mondjon le az ellenzék vezetéséről, mert nem ezen az oldalon van a helye. Induljon el a Fideszben az elnöki posztért, ha arra a pártra vágyik. Vagy mérettesse meg magát előbb az új pártjával.

Majd ha az ellenzéki összefogás szavazói nélkül Márki-Zay Péterre és a Fideszből kiszuperált elvbarátaira (akik senkinek nem kellettek, még Orbánnak sem), többen szavaznak, mint Gyurcsányra, akkor járassa a száját, hogy Gyurcsány akadálya Orbán leváltásának. Megköszönheti, hogy Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára ilyen nagyvonalúan és türelmesen, az ország érdekeit szem előtt tartva viszonyul az aljasságához, mert ha ők azt mondják, hogy akkor kiveszik a DK-t Márki-Zay mögül, és győzze le a templomba járó zseni Orbánt nélkülük, mehetne vissza házalni Ohió-ba.

Mindenkinek joga van a közéletben szerepelni, amitől senki nem tilthatja el. Amit Márki-Zay követel, azt még Orbán sem engedte meg magának. Ha Orbán Viktor, aki megdöntötte az alkotmányos rendet, önkényesen eltörölte a jogállami alkotmányt, bevezetett egy fasiszta rendszert, aki egy felcsúti gázszerelő stróman nevén százmilliárdokat lopott el a köz vagyonából, akinek a családja egy tipikus maffiacsalád, lehet a magyar közélet legitim része, akivel szemben választáson veszik fel a küzdelmet, akkor Gyurcsány Ferenc is lehet, mert ő töredékét sem követte el annak, amit Orbán.

Aljas, nevetséges és primitív hazugság az is, hogy az elmúlt harminc év Orbán és Gyurcsány párharca lett volna, ahogy most sem az. A DK az ellenzék egyik pártja. Aki ezt állítja, az a riválisától akar megszabadulni, mert a DK a politikai karrierjének útjában áll. Annak a DK szavazói kellenek a pártjuk nélkül. El akar tüntetni mindenkit az útjából, mert ő akar lenni az új diktátor. Se nem jobb, se nem bal, hanem csak Márki-Zay. Aki meg akarja haladni a jobboldal és a baloldal ellentétét, az diktatúrát akar, az a centrális erőteret hirdeti.

Gyurcsány Ferenc követett el hibákat, miközben a pártja ellene dolgozott, és fel is dobta Orbánnak. Másik oldalról egy nagyképű koalíciós partner támadta, ahol csak tudta. Orbán puccskísérletet is végrehajtott ellene, és tíz éve semmit nem tesz, mint őt kriminalizálja, mert az egyetlen nagy formátumú politikusnak tartotta magával szemben, aki legyőzte. Majd a történészek mérleget vonnak a teljesítményéről. Nem angyal és nem ördög, de semmiképpen nem az, amit Orbán mond róla. Az is elfogadhatatlan, amikor azt mondják, hogy tudomásul kell venni a lejáratását. Nem kell.

Ha tetszik, ha nem, Gyurcsány ma már egy történelmi személyiség. Márki-Zay sem felkészültségben, sem tapasztalatban, sem teljesítményben, nyomába sem léphet. Akkora baromságokat, amiket ő beszél, Gyurcsány biztos nem mondana. De Gyurcsány Ferenc hátralépett. Dobrev Klára pedig talán még nála is felkészültebb, európai színvonalú politikus, államigazgatási tapasztalattal, Márki-Zay a táskáját nem hordhatná. Azzal együtt nyerte simán az első fordulót, hogy Gyurcsány Ferenc a férje. Márki-Zay pedig Orbán gyűlöletpropagandájával győzte le, mert ő visszafogott maradt.

Egy alázatos ember inkább tanácsokat kérne, kikérné a véleményüket. Márki-Zay a kereszténységével kampányol, de egy keresztény ember alázatos. Márki-Zay ezzel szemben trappol, hőzöng és csörtet, mint aki mindenkinél jobban tud mindent, akihez képest mindenki csak egy hülye. Miközben az ellenzék pártjainak minden megszólaló politikusához képest egy súlytalan, dilettáns senki. A legfeltűnőbb a szellemiség és a hangvétel közötti különbség. Az LMP-sek interjúját is jó elolvasni, az embernek az a véleménye, hogy ezek intelligens, kedves emberek.

Márki-Zay-ról ez nem jut eszünkbe. Róla az jut eszünkbe, hogy egy beképzelt akarnok, egy öntelt hólyag. Zengő érc és pengő cimbalom.

Mitől keresztény Márki-Zay, ha valakit üldöznek, nem áll az üldözött mellé? Az általa lenézett, megvetett, humanista, liberális demokraták, mint az LMP politikusai nem olyanok, mint ő. A gyűlölet hiányzik belőlük, ami a jó “keresztény” Márki-Zay-ban megvan. Az ellenzék kultúrájához az tartozik, hogy ha valakit aljas módon támadnak, akkor mellé állnak, megvédik attól, nem pedig átveszik és felhasználják a maguk hasznára. Ehhez kereszténynek sem kell lenni. De az ilyen keresztényekből éppen elég volt. Senkit nem érdekel, hogy keresztény, üsse meg a normális emberi szintet.

Érdeklődéssel várjuk, hogy a közös kampánycsapat mikor kezdi meg a működését, ha egyáltalán megkezdi, a mindenkinél okosabb Márki-Zay mennyire veti alá magát egy ilyen kampánystábnak. Megjósoljuk: semennyire.

Amerikai Nepszava

ungar-lmp.jpg
 
Setni
Konkrétan írd le melyik az ami nem jó és miért nem?

Csak egy teljesen természetes de még nem eget rengető dolgot mutatok:
Csatolás megtekintése 1836695Átláthatóvá tennék a nyugdíjbiztosítási nyilvántartásokat.Csatolás megtekintése 1836695
Mi a fene kivetnivalót látsz ebben?

Csatolás megtekintése 1836695A töredékéveket is beszámítanák a nyugdíjrendszerbe.Csatolás megtekintése 1836695

Csatolás megtekintése 1836695az átlagnyugdíj elérje legalább a nettó minimálbér ötven százalékát.Csatolás megtekintése 1836695
Csak mutasd mit ellenzel és miért

Én nekem ez nem tetszik:
Nem tetszik mert emlékeztet az iskola számítógép programra aminek keretét kiterjesztették a digitális fényképezőgépekre
Csomó visszaéléshez lobbizáshoz vezetett
az akkori trafikmutyi.
Ebből meg lehetne tablet mutyi félő a nem ellenőrzöttség
Különben sem biztos hogy a tablet segíti a pénzügyi ismeretek oktatását
Ez inkább tűnik választási agitációs blöffnek
Bocsánat, hogy itt beleszólok, mert eddig nem vettem részt a beszélgetésben, csak olvasgattam itt, de érteni vélem a szkeptikus kommenttárs álláspontját. Ha kivesszük a "váltsuk le Orbánt, csak jobb lehet, tovább nem kell magyarázni" érvet a rendszerből, akkor a választási programban elég sok olyan mozzanat van, ami kétségesnek tűnik, mert vagy nem megvalósítható, vagy a finanszírozása nincs megoldva. Lesz rá pénz, és kész, ne törődj vele, állampolgár.
Vegyük példának a családi pótlék emelését. Azt én, noha gyerekeim vannak, nem támogatom teljes szívvel, mert túl sok visszaélésre adna alkalmat. Ha jót akarnak a gyerekeknek, akkor például tegyék teljesen ingyenessé az étkezést az alapfokú tanintézményekben, annak lenne értelme.
 
A csaladipotlek anyagi segitsegre szolgal , ruhazatra kajara, iskolai felszerelesre vagy eppen felreteve a gyereknek a tovabbtanulasara.
Ano az en anyam se sokra ment volna ha a napkozi ebedje ingyenes lett volna ,mert en csak a tejbegrizt ettem meg az egesz menubol gyerek koromba.
Azt én, noha gyerekeim vannak, nem támogatom teljes szívvel, mert túl sok visszaélésre adna alkalmat.
Azt mivel lehet visszaelni?
 
A csaladipotlek anyagi segitsegre szolgal , ruhazatra kajara, iskolai felszerelesre vagy eppen felreteve a gyereknek a tovabbtanulasara.
Ano az en anyam se sokra ment volna ha a napkozi ebedje ingyenes lett volna ,mert en csak a tejbegrizt ettem meg az egesz menubol gyerek koromba.

Azt mivel lehet visszaelni?
A családi pótlék alapvetően olyan juttatás, amit a gyermekre kell(ene) költeni. Vannak azért olyan szülők, és nem is kevesen, akik úgy tekintik, hogy ezt nem a gyerek szükségleteire kell költeni, hanem az övékre, ez nekik "jár" és arra költik, amire akarják. Minden szociális jellegű juttatásnál az a jó, ha célzott. Ha a gyerek éhes az óvodában-iskolában, kapjon enni. Ha iskolai felszerelés kell neki, kapja meg az iskolában. Az nem jó, ha a szülő szemében a gyerek = kajajegy. Ha a szülő bármilyen okból segélyre szorul, akkor azt a saját jogán kellene megkapnia.
Az megint egy másik kérdés, hogy az iskolai étkeztetés színvonalát ellenőrizni kell, hogy megfelelő legyen. Én az utóbbi időben azt látom azokban az intézményekben, ahová a gyerekeim jártak-járnak és az ismerősöktől is azt hallom, hogy jó az étel minősége.
 
Bocsánat, hogy itt beleszólok, mert eddig nem vettem részt a beszélgetésben, csak olvasgattam itt, de érteni vélem a szkeptikus kommenttárs álláspontját. Ha kivesszük a "váltsuk le Orbánt, csak jobb lehet, tovább nem kell magyarázni" érvet a rendszerből, akkor a választási programban elég sok olyan mozzanat van, ami kétségesnek tűnik, mert vagy nem megvalósítható, vagy a finanszírozása nincs megoldva. Lesz rá pénz, és kész, ne törődj vele, állampolgár.
Vegyük példának a családi pótlék emelését. Azt én, noha gyerekeim vannak, nem támogatom teljes szívvel, mert túl sok visszaélésre adna alkalmat. Ha jót akarnak a gyerekeknek, akkor például tegyék teljesen ingyenessé az étkezést az alapfokú tanintézményekben, annak lenne értelme.
Valami hibát követtél el az idézéssel
Abban pont nincs ilyen:
"váltsuk le Orbánt, csak jobb lehet, tovább nem kell magyarázni"
Elnézted az idézést
De vedd példának amit írtál:
"Vegyük példának a családi pótlék emelését. Azt én, noha gyerekeim vannak, nem támogatom teljes szívvel, mert túl sok visszaélésre adna alkalmat. Ha jót akarnak a gyerekeknek, akkor például tegyék teljesen ingyenessé az étkezést az alapfokú tanintézményekben, annak lenne értelme."
A Családi pótlék egy olyan típusú pótlék.Ami eredetileg(és persze jól megcsináltan kell legyen)
A családi jövedelem kiegészítése gyerekek száma és az egy főre jutó jövedelmen alapján
Amit te javasolsz, ha az előzőt nem elégíti ki
akkor az nem rászorultsági alapon lesz

És az épp akkora hiba mint az esetleges visszaélés
Bár én nem látom hirtelen az általad említett visszaélés lehetőségét
Hacsak az nincs, hogy egy családhoz bejelentenek 20 gyereket
Még az lehet a szülők nem a gyerekre használják fel a pótlékot
De akkor is a családban marad
Körbejárhatjuk érv és ellenérvvel
De akkor is a családban marad. Ha az összjövedelemből teszem az cigarettára költi. és nem ételre
Ekkor is a költségvetésében ott marad az az összeg.Ha teljes egyéb jövedelmét elkölti akkor is ott marad a családi pótlák
Egyszerű martematika add össze miből áll a teljes jövedelem= összesen
Mínusz a kiadások összesen: meglátod ott van a pluszként beérkezett családi pótlék
Jut is marad is
Nem gyerekpótlék a neve:Hanem családi pótlék
És miféle visszaélésre gondolsz még?
 
Utoljára módosítva:

A családi pótlék nem segély, tehát nem rászorultság alapján jár, hanem a gyerek(ek) után alanyi jogon járó juttatás. Ha a programban az szerepel, hogy ezt emelik meg, akkor nem lehet mást érteni alatta. És pontosan az a probléma vele, hogy nem lehet differenciálni. Ha az adófizetők pénzéből adják azt a juttatást (márpedig abból adják), akkor annak megfelelő módon kellene működnie. Nem hat meg, hogy ha több pénzt nyomunk apuci markába, akkor miután megvette a cigarettáját, esetleg nem két zsemlére marad pénze, hogy a gyerek is ehessen valamit, hanem háromra.
Az étkeztetés éppen azért lenne nagyon jól megoldható, mert ha az állami alapfokú oktatásban ingyenes lenne, akkor maximum a középosztályig bővítené a támogatottak körét. A tehetősek gyerekei nem állami iskolába járnak. Ha jól értettem, itt most választási programokról beszélgetünk, tehát mi lenne egyrészt vonzó, másrészt teljesíthető.
Érdekes, hogy minden egyes javaslat, kritika vagy észrevétel a választási program konkrét pontjaival kapcsolatban (mi nem tetszik benne, hogy lehetne esetleg jobban), még ha egy kommentfalon is történik, bizonyos embereknél azonnal és automatikusan kiváltja ezt a "miért, Orbán jobb lenne???" reakciót és ezzel vége is az eszmecserének. Ezért írtam, hogy ha kivesszük ezt az egyenletből.... de úgy tűnik, nem lehet kivenni.
 
Mi kozunk is van a gyerekes csaladok hogy osztjak be a csaladi potlekot, a penzuket?
Lehet van aki vesz belole cigit, Tiborc mit vesz megegy bankot a lurkonak? Vagy Adler a fianak meg egy oroklakast?
Olyan keves a csaladi potlek , hogy aki nevel gyereket az tudja.
POnt a legszegenyebbeknek kene minnel tobb segitseg,mindegy minek is nevezik.
Mindenki hallott mar uzletbe gyereket aki konyorog vegyek meg neki azt a csokit vagy akarmit amit szeretne de a szulo csak nem mondhatja allandoan nem tudom , nem futja ,nincs penzem stb.
 
Lehet van aki vesz belole cigit,
Ne vegyen! A gyereknek semmi szüksége cigire!
A családi pótlék nem a családra költendő, hanem a gyerekre!
Ha a családnak járó juttatás lenne, akkor nem a kiskorú gyerekek számától függő támogatás lenne, hanem minden család kapná egységesen, akár gyerekes, akár gyerektelen!
 
Egyik pont az ellenzéki programban ami a legtámadhatóbb.
A kormány teljesen ellene van mert csak annak adnak támogatást aki tesz is érte valamit. Ráadásul ez az ellenzéki szavazók közt is támogatásra talál.
Hisz ezt az emberek összekötik egy réteg népességnövekedésével.
 
Mi kozunk is van a gyerekes csaladok hogy osztjak be a csaladi potlekot, a penzuket?
Lehet van aki vesz belole cigit, Tiborc mit vesz megegy bankot a lurkonak? Vagy Adler a fianak meg egy oroklakast?
Olyan keves a csaladi potlek , hogy aki nevel gyereket az tudja.
POnt a legszegenyebbeknek kene minnel tobb segitseg,mindegy minek is nevezik.
Mindenki hallott mar uzletbe gyereket aki konyorog vegyek meg neki azt a csokit vagy akarmit amit szeretne de a szulo csak nem mondhatja allandoan nem tudom , nem futja ,nincs penzem stb.
A két dolog közt nincs logikai összefüggés. Ha azt mondom, hogy apuci ne a családi pótlékból vegye a cigarettát, attól még nem akarom, hogy bármelyik politikus vegyen belőle bármit magának vagy a családjának. Az egy másik választási programpont lenne, hogyan kellene elszámoltatni azokat a politikusokat, ahol sikkasztás, korrupció, stb. merül fel, de ez így szalmabáb. És a fenti gondolatsor egyébként még mindig nem árul el semmit arról, hogy mit gondolok a rászoruló gyerekekről. Egyébként baromira sajnálom őket, és épp ezért gondolom, hogy az ő érdekeik fontosabbak ebben a kérdésben.
A családi pótlékot azért gondoltam jó példának, mert állatorvosi ló, és jól követhető, hogy milyen szerepet szántak neki, mikor bevezették, arra mennyire nem vált be, mit kellene vele vagy helyette csinálni, de ide nyilván nem lehet doktori értekezéseket írni, de a politikusoktól elvárnám, hogy képesek legyenek tagolt mondatokban megfogalmazni, hogy mit akarnak csinálni, mi lenne az előnye, mi a hátránya, mik a prioritások. Igen, az ellenzéki politikusoktól is elvárom. Csak úgy tűnik, nem kapom meg.
 
Egyik pont az ellenzéki programban ami a legtámadhatóbb.
A kormány teljesen ellene van mert csak annak adnak támogatást aki tesz is érte valamit. Ráadásul ez az ellenzéki szavazók közt is támogatásra talál.
Hisz ezt az emberek összekötik egy réteg népességnövekedésével.
Ennek nem is lenne szabad kormánypárt-ellenzék vitát eredményezni. A családi pótlék a gyerekre költendő!
Ha valakinek sok felesleges pénze van, az abból vegyen cigarettát vagy luxusszállót, vagy örömlányokat, de semmiképpen se a családi pótlékot költse ilyen célokra.
 
Nem erről van szó......
 
Egy csalad bevetele megy a bankba minden fizetes csaladi potlek stb.
Ugyan ki az aki ebbol kivalasztja mire is koltodik az ott levo penz?Lakasra rezsire, elelmiszere, gyogyszere vagy cigire vagy egy egy uveg sore bora a vasarnapi ebed melle.
Akkor lenne joga es igaza aki beosztana a csaladi potlekot, ha csak ez a jovedelem letezne, ami kizart dolog mert a vilagon mindenhol ez egy kis kiegeszites es nem tekintheto fizetesnyi jovedelemnek, mivel az osszeg igen karcsu.
 
Azoknál a családoknál, ahol a gyerek hétközben étkezést az iskolában kap, hétvégeken pedig otthon éhezik, mert egy tányérnyi ételre sem elég a családi pótlék, ott a pénz beosztásával gondok lehetnek. Ha egy tányér ételre ha nem jut, akkor ott nem jut a gyereknek ruhára, cipőre sem....
 
Azoknál a családoknál, ahol a gyerek hétközben étkezést az iskolában kap, hétvégeken pedig otthon éhezik, mert egy tányérnyi ételre sem elég a családi pótlék, ott a pénz beosztásával gondok lehetnek. Ha egy tányér ételre ha nem jut, akkor ott nem jut a gyereknek ruhára, cipőre sem....
Ennek nem is lenne szabad kormánypárt-ellenzék vitát eredményezni. A családi pótlék a gyerekre költendő!
Ha valakinek sok felesleges pénze van, az abból vegyen cigarettát vagy luxusszállót, vagy örömlányokat, de semmiképpen se a családi pótlékot költse ilyen célokra.
Mennyire téves, csak a felszínt vagy a szélsőséges esetet látjátok.(és hagyjál már:luxusszállót, vagy örömlányok)
Nem így van a gyakorlatban sem:Legalább italt és ciginél megállnál
Az össz bevétel arányát.Nem kell szétszemezgetni.Se horror csúsztani
Mert az arányait úgy sem a kormány dönti el
A családi pótlék az a család pótléka
Kb úgy mint ahogy az alábbi leírta:

Egy csalad bevetele megy a bankba minden fizetes csaladi potlek stb.
Ugyan ki az aki ebbol kivalasztja mire is koltodik az ott levo penz?Lakasra rezsire, elelmiszere, gyogyszere vagy cigire vagy egy egy uveg sore bora a vasarnapi ebed melle.

Azoknál a családoknál, ahol a gyerek hétközben étkezést az iskolában kap, hétvégeken pedig otthon éhezik, mert egy tányérnyi ételre sem elég a családi pótlék, ott a pénz beosztásával gondok lehetnek. Ha egy tányér ételre ha nem jut, akkor ott nem jut a gyereknek ruhára, cipőre sem....
Ez is miféle kelekótya bombasztikus csúsztatás?
De nem igaz

"egy tányérnyi ételre sem elég a családi pótlék,"
Lehetne több is de ne túlozz
Főleg mert nem ez a kizárólagos jövedelem
Ez a családi össz jövedelem pótléka
1641998661009.png

Utoljára módosítva:
Igazad van, helyesbítek: Melitta bankot vagy öröklakást írt, nem luxusszállót.
Ez sem igaz figyeljünk egymás írására:

Egy csalad bevetele megy a bankba minden fizetes csaladi potlek stb.
Ugyan ki az aki ebbol kivalasztja mire is koltodik az ott levo penz?Lakasra rezsire, elelmiszere, gyogyszere vagy cigire vagy egy egy uveg sore bora a vasarnapi ebed melle.
Nem írt öröklakást. És azt olvastad talán örömlányoknak amit nem is írt?
Az ott általános lakás/lakhatás
annak rezsije stb
A Bank pedig ebben az estben a pénztartó közös kasszát jelenti
Régen szalmazsák ma utalásoknál bank
a lényeg az egyhelyien mind és onnan abból fizetni a család összes kiadását
A beosztás térhet el másokétól
És a részkiadások tárgyiasítása
Ettől függetlenül léteznek szélsőséges esetek ahol nyakára hágnak a pénznek
Más arányban költik.
De ez nem a családi pótlék ügye

Ez a gyermek vedelem és gyermek étkeztetés ügye, valamint beiskolázási célzott támogatás
 
Látom, ma kötözködős hangulatban vagy. Beillesztem a képet, és ezzel zárom a diskurzust.
Képkivágás.JPG
 
Igazad van, helyesbítek: Melitta bankot vagy öröklakást írt, nem luxusszállót.
Lakast irtam, mert lakni kell mindenkinek es fizetni is lakbert vagy torlesztot stb
Mi kozunk is van a gyerekes csaladok hogy osztjak be a csaladi potlekot, a penzuket?
Lehet van aki vesz belole cigit, Tiborc mit vesz megegy bankot a lurkonak? Vagy Adler a fianak meg egy oroklakast?
Olyan keves a csaladi potlek , hogy aki nevel gyereket az tudja.
POnt a legszegenyebbeknek kene minnel tobb segitseg,mindegy minek is nevezik.
Mindenki hallott mar uzletbe gyereket aki konyorog vegyek meg neki azt a csokit vagy akarmit amit szeretne de a szulo csak nem mondhatja allandoan nem tudom , nem futja ,nincs penzem stb.
NEm igaz amit irtam a bankrol vagy az oroklakasrol?

CSaladi potlek jar mindenkinek ha szegeny ha gazdag.
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,659
Tagok
615,329
Legújabb tagunk
Amberer
Oldal tetejére