Az MSZP elnöksége felfüggesztette Szanyi Tibor tagságát

A Magyar Szocialista Párt elnöksége 2019. június 28-i ülésén felfüggesztette Szanyi Tibor és Fekete Zoltán Pest megyei elnök tagsági viszonyát.

Az MSZP Országos Elnöksége pénteki ülésén megerősítette: céljuk, hogy az önkormányzati választások során minél több település kiszabaduljon a Fidesz fogságából. Ezt a célt azonban minden olyan cselekmény veszélyezteti, amely az egység megbontására irányul.

"Ezért az európai parlamenti és a budapesti előválasztási kampány időszakában tanúsított, a párt megítélését nyilatkozataival, cselekedeteivel hátrányosan befolyásoló magatartása miatt Szanyi Tibor és Fekete Zoltán Pest megyei elnök tagsági viszonyát az Országos Elnökség – az Alapszabály vonatkozó részeit alkalmazva, egyhangú döntéssel – az Országos Etikai és Fegyelmi Ügyek Tanácsa előtt most meginduló fegyelmi eljárás időtartamára felfüggesztette."

safe_image.php
 
Szanyinak alapvetően igaza van. Az MSZP vagy véget vet a ''kalandozások korának'', a megalkuvásoknak, az elvtelen ''testidegen'' szövetségeknek vagy kihullik a Parlamentből. Ujhelyi Istvánnak is itthon kellene a párt újjáépítéséért dolgoznia, nem az EU-ban fontoskodnia. Az MSZP-nek egy ilyen sikertelen EP-kampányvezetőt (Ujhelyi István) nem is lett volna szabad azzal jutalmaznia, hogy elengedik egy jól fizető és ''nyugis'' állásba.
 
Szanyinak alapvetően igaza van. Az MSZP vagy véget vet a ''kalandozások korának'', a megalkuvásoknak, az elvtelen ''testidegen'' szövetségeknek vagy kihullik a Parlamentből. Ujhelyi Istvánnak is itthon kellene a párt újjáépítéséért dolgoznia, nem az EU-ban fontoskodnia. Az MSZP-nek egy ilyen sikertelen EP-kampányvezetőt (Ujhelyi István) nem is lett volna szabad azzal jutalmaznia, hogy elengedik egy jól fizető és ''nyugis'' állásba.
Az mszp-nek nincs meghatározó vezetője.
karakteres ember kell vezetőnek.
 
Nagyon helyes, veszekedjenek csak. Remélem, a következő parlamentbe már be sem kerülnek. Semmi keresnivalójuk nincs a politikai életben. Fidesz 2. csak pénz, paripa nélkül. Ostoba elvtelen arrogáns bagázs.
 
Az MSZP készül beolvadni a DK-ba. A DK-kritikus Szanyi kitessékelése is ezt mutatja. Nem mintha ne tartoznának össze, csak ezzel végleg elvész egy igazi szociáldemokrata tömörülés megteremtésének lehetősége, amit az MSZP elmulasztott megtenni vagy épphogy csak mímelte.
 
Az mszp-nek nincs meghatározó vezetője.
karakteres ember kell vezetőnek.
Én már többször javasoltam egy karaktereset
De a Pestieknek nem kellett
Hogy mennyire DK kritikus Szanyi én nem tudom.
A baja az hogy egy pártcsaládba ültek a DK-val.
Szanyi ezt azon az alapon kifogásolja, hogy jelenleg hivatalban lévő EP-képviselőként nem értesült arról, hogy a szocialista EP-képviselők összeültek volna, és döntöttek volna arról, hogy közös delegációt hoznak létre a DK képviselőivel.

ugyanis jelen helyzetben az a kép alakult ki, hogy az MSZP a DK-t gazdagítja egyetlen mandátumával az Európai Parlamentben”.

Ez Szanyi politikusi butaságát jelzi:Nem tudom személyes mellőzöttségén kívül mi racionális problémát lát abban hogy egymást erősítik az EU-ban
Szanyi a vadbarom kategória.Egyenes de nem nyerő.
Hisz mit kezdhetett volna az MSZP egyetlen képviselője?
Melyik pártcsalád jöhetett volna még számításba?
Olyan tenyeres talpas elefánt.

Az MSZP gyakorlatilag sincs az EU-ban kénytelen volt ezt lépni
A DK-val való egyesülés is szükségszerűvé válik.Szerintem is.
és lesz karakteres vezető úgy is
Bár én a Szegedi verziót pártolom.
 
Utoljára módosítva:
egy igazi szociáldemokrata tömörülés megteremtésének lehetősége,
Erre semmi hajlandóság nem mutatott semmilyen formációtól
Igény se igen látszik
Te légből kaptad ezt, vagy csak álmodozol.
Veled álmodok én is.
De ehhez emberek és elvek kellenek és vezető.
És még sok sok minden, például csendesebb média
Mert legyilkolnak azonnal Habonyék mindenkit
Illetve több szabad média.
Vagyis szociáldemokrata formáció sem azért nem lesz, mint írtad, sem a nélkül.
Marad a DK-ban bízás aki szintén szocdem elveket szeretne képviselni.
 
Utoljára módosítva:
Igen, tipikus magyar betegség az amnézia. Még hogy az MSZP beolvad a DK-ba. Kizárt.
Ugye az őszödi beszéd valódi tartalma már felejtős, csak a fideszes átiratot ismeritek?
Hogy vége a hazugságnak, félrebeszélésnek, ingyen ebédnek és dologra!
Mi lett a következménye?
Belső árulás, a beszéd kiadása a Fidesznek és összefogás Gy. F. megbuktatására!
Kapkodás fűhöz-fához, ki legyen az utód!
Bajnait is Gyurcsány hozta a képbe, az aparátcsikoknak elképzelése sem volt, hogyan tovább.
Nem véletlenül kellett Bajnainak minden képviselővel aláíratni, hogy nem szavaznak az intézkedései ellen.
Ki hozta össze a Fidesz 2/3-ot?
Sokat tettek érte az MSZP-s elvtársak.
DK és MSZP együtt? Árulók, fidesz pártiak a DK mellett?
Próbálkozás lesz, bizalom soha!
Ujhelyi és a DK az EU-ban egy párcsaládban? Persze, Ujhelyinek más választása, muníciója nincs.
Ismeritek az életrajzát? Tipikus aparátcsik, utoljára a civil életben legfeljebb a KISZ táborban dolgozott, ha talán igen.
A pártja segítségével mászott fel az uborkafára, nem a teljesítményével.
Mára egy arrogáns törpe párt bukásra van ítélve. És remélem, úgy lesz.
Meseházival, Szanyi kapitánnyal és az összes öreg-fiatal megmondjuk a tutit picsáival.
 
Szanyi épp uj pártot készül alapitani.S ezzel a baloldal méginkább szilánkokra fog törni
Szanyi Tibor a Facebookon kommentálta az Index „Kunhalmi Ágnes: Ha 2022-ben nem verjük meg Orbánt, 10-15 évig nem tudjuk elküldeni” című cikkét. „Ezek a csicskák aligha tudják Orbánt bármikor is megverni” – írta a cikket megosztva az ISZOMM-os politikus. Kunhalmi a cikkben kijelentette, hogy Karácsony Gergelynek, Jakab Péternek és Dobrev Klárának fontos a szerepük, nélkülük szerinte nem lehet megverni Orbán Viktort.
 

Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

Hi! Does anyone here have the easy deutsch books by Jan richter in English?
hanna322 wrote on pöttyösdoboz's profile.
Szia! Érdeklődni szeretnék, hogy az Okosodj mozogva DVD anyagát el tudnád-e küldeni? Sajnos a data linkek már nem működnek. Nagyon köszönöm előre is a segítségedet! Üdv.: hanna322
katuskatus wrote on adabigel's profile.
Szia kedves Abigél! Neked sikerült letölteni Az egészség piramisa c. könyvet? Ha igen, elküldenéd nekem? Szép napot kívánok!
ametiszt99 wrote on boyocska's profile.
Szia,nem tudom,hogy megoldódott e a Bauer Barbara könyvvel kapcsolatban a problémád,de feltettem a könyvet ide:
Ne haragudj,de nem vettem észre hamarabb az üzenetedet:):)
ametiszt
Vasas István wrote on kukta's profile.
Kedves Árpád !

Nagyon boldog névnapot kívánok !

Áldott , boldog Húsvéti Ünnepet is kívánok !

Jó egészséget kívánva üdvözöl v.pisti .

Statisztikák

Témák
38,124
Üzenet
4,800,339
Tagok
615,646
Legújabb tagunk
Ahmedgeoto
Oldal tetejére