Az MSZP volt elnöke Tenerifére költözött

Kiköltözött Tenerifére családjával Tóbiás József, az MSZP volt elnöke, írja a Blikk. Tóbiás azonban továbbra is parlamenti képviselőként dolgozik, viszont a költözés következtében aktivitása jóval visszaesett.

Ebben a ciklusban csak három ülésnapon szólalt fel, valamint túl sok irományt sem jegyez. A törvényalkotási bizottságnak április eleje óta tagja, de csak egy ülésen volt ott a nyolcból, akkor sem szólalt fel.
Tóbiás 1,38 milliós tiszteletdíjat kap, utazási és lakhatási támogatás viszont nem jár neki. A politikus gyermeke betegsége miatt költözött ki családjával. Mint mondta,
a fiam légúti problémákkal küszködött, és az orvosok javasolták, hogy olyan helyre kellene vinni, ahol nincs pollen, por és egyéb allergén anyagok.
A képviselő azt mondja, a munkáját ingázással is el tudja látni, a kérdéseket és interpellációkat meg tudja írni Tenerifén is.
Amikor kell, jövök, minden olyan ülésen ott vagyok, ahol szükséges – közölte Tóbiás, aki megjegyezte, hogy nem végleg költöztek ki, csak addig maradnak, amíg fia egészségügyi állapota miatt szükséges.

24
upload_2019-7-25_23-29-53.jpeg
 
Namost ugye, a parlamenti képviselő azért van oda delegálva, hogy a választóit képviselje. Ez Teneriféről elég nehézkesnek tűnik.
Azonban mentségére legyen, hogy legalább megmagyarázza, bár az is egy fajta megoldás lenne, ha a család ott van és mondjuk a heti pihenő- és munkaszüneti napon bumlizna a Kanári szigetekre.

Szó se róla, viszont vannak olyan parlamenti képviselők, aki nem költöztek sehová, és mindezek ellenére eddig egy büdös szót sem szóltak.
 
Utoljára módosítva a moderátor által:
Namost ugye, a parlamenti képviselő azért van oda delegálva, hogy a választóit képviselje. Ez Máltáról elég nehézkesnek tűnik.
Azonban mentségére legyen, hogy legalább megmagyarázza, bár az is egy fajta megoldás lenne, ha a család ott van és mondjuk a heti pihenő- és munkaszüneti napon bumlizna Máltára.

Szó se róla, viszont vannak olyan parlamenti képviselők, aki nem költöztek sehová, és mindezek ellenére eddig egy büdös szót sem szóltak.
Hogy szólnának, mikor ott sincsenek ? Csak meg kell nézni a jelenléti íveket, vagy ott nincsenek ilyenek, mint más rendes munkahelyeken ? ;)
 
Hogy szólnának, mikor ott sincsenek ? Csak meg kell nézni a jelenléti íveket, vagy ott nincsenek ilyenek, mint más rendes munkahelyeken ? ;)
Ne feledd. A parlamenti képviselőt a nép küldte oda. A képviselő a nép elvárása szerint cselekszik.
Van akit azért küldtek, hogy beszéljen, van akit pedig azért, hogy meglegyen a létszám... :D
 
Kiköltözött Tenerifére családjával Tóbiás József, az MSZP volt elnöke, írja a Blikk. Tóbiás azonban továbbra is parlamenti képviselőként dolgozik, viszont a költözés következtében aktivitása jóval visszaesett.

Ebben a ciklusban csak három ülésnapon szólalt fel, valamint túl sok irományt sem jegyez. A törvényalkotási bizottságnak április eleje óta tagja, de csak egy ülésen volt ott a nyolcból, akkor sem szólalt fel.
Tóbiás 1,38 milliós tiszteletdíjat kap, utazási és lakhatási támogatás viszont nem jár neki. A politikus gyermeke betegsége miatt költözött ki családjával. Mint mondta,
a fiam légúti problémákkal küszködött, és az orvosok javasolták, hogy olyan helyre kellene vinni, ahol nincs pollen, por és egyéb allergén anyagok.
A képviselő azt mondja, a munkáját ingázással is el tudja látni, a kérdéseket és interpellációkat meg tudja írni Tenerifén is.
Amikor kell, jövök, minden olyan ülésen ott vagyok, ahol szükséges – közölte Tóbiás, aki megjegyezte, hogy nem végleg költöztek ki, csak addig maradnak, amíg fia egészségügyi állapota miatt szükséges.

24
Csatolás megtekintése 1679374
*
Hiába, léteznek még "álom állások - melyekhez álom fizetések" is járnak.
Neki jár, elvitathatatlanul, ezt vallja is. Alig munkára - kosár pénz. Hiába, vannak szerencsések, akiknek minden jár, s vannak a többiek, akiknek a semminél is kevesebb. Itt csak az a gond, hogy ez utóbbiból vannak többen, itt és ma Magyarországon.:mad:
Tény, hogy a lelkiismeretével nincsenek gondjai, minden gond nélkül besepri a havi járandóságát, abban a tudatban, neki ez jár. Csak milyen alapon? No meg a mindazoknak, akik hasonló állásban "vergődve" élik meg, gazdag mindennapjaikat.
 
Az utobbi idobe az Mszp vezetoi mintha szandekosan tennek padlo ala a partjukat.
Néhány hónapja (április) volt szerencsém Czeglédy Csabával beszélgetni. Ő a mai napig MSzP tag, azonban a DK vette fel a választási listára, amellyel kapcsolatban ő is tudta hogy ez gesztus értékű. A következtetésed egészen helytálló, így nálad van a ppont.jpg .
 
Csatolások

  • ppont.jpg
    ppont.jpg
    106.8 KB · Olvasás: 44
Tenerife az EU-hoz tartozik, és így akár járhatna is neki. Egyébként pl. Olaszországból hazarepülni Budapestre hétköznap olcsóbb, mint ugyanakkor IC-zni Miskolcra, hogy az autózásról már ne is beszéljünk. Tehát nem biztos, hogy ő a legdrágább.
*
Ellent mondanék, miért kellene IC-vel utaznia? Akkor sem tartom igazságosnak, hogy ilyen hatalmas fizetés mellett, alig dolgozott és nem is dolgozik meg a pénzéért. Csak úgy vegetálgat... No persze, ennyi pénzből könnyebb is, mint havi 50 ezer nyugdíjból, s többen ennyiből élnek, rezsit fizetnek és gyógyszert. Akkor is igazságtalannak vélem, hogy külföldre húzott. Az egy meskete, hogy a fia kedvéért. Ugyan kérem, Magyarországon is vannak olyan helyek, ahol nagyon jó a levegő. Sőt ők mondják, hogy jó az eü. ellátás. Akkor miről beszél?! Hja, mert ez az ő családja és nem a miénk, nem a por népé?!
 
Akkor lenne korrekt a dolog ,ha Tóbiás úr lemondott volna a képviselői tisztségéről! Még a hülyék sem hiszik el,hogy lelkiismeretesen el lehet látni a képviseletet külföldi ingázással. Most ne nézzük,hogy milyen a magyar országgyűlés összetétele,és milyen kicsik lettek a földrajzi távolságok.Ezt lépést-anno a "Boldog Békeidők" parlamentjében szerintem egy honatya sem merte volna megcsinálni!!!!!!!! Ja ÚRNAK születni kell! A proli meg alakul!
 
Sajnálatos a gyermeke betegsége és rögtön jobbulást is kívánok neki, de
Rengetegen vannak, akik az ország keleti részében élnek és a nyugatiban dolgoznak és csak hétvégi (vagy csak minden második hétvégi) szülőként tudnak a családjukkal együtt lenni.
Pedig még csak nem is képviselők, hanem akár kétkezi munkások. (Magam anno 2 évig ingáztam a hétvégeken, mert bár a 11o km nem volt olyan sok, de a kocsit nem fizették, a tömegközlekedés meg...)
Ha Tóbiás úrnak fontosabb a családja mint a munkája, átadhatja a helyét a parlamentben másnak, pártfunkciója biztos marad (és az talán még a szolíd megélhetését is biztosítaná, de, ha nem, az a kb 5o milla, amit nyíregyházi lakcímére hivatkozva kapott az elmúlt 1o évben úgy, hogy közben Érden lakott, biztos elég lesz a kúra idejére).
 
*
Ellent mondanék, miért kellene IC-vel utaznia? Akkor sem tartom igazságosnak, hogy ilyen hatalmas fizetés mellett, alig dolgozott és nem is dolgozik meg a pénzéért. Csak úgy vegetálgat... No persze, ennyi pénzből könnyebb is, mint havi 50 ezer nyugdíjból, s többen ennyiből élnek, rezsit fizetnek és gyógyszert. Akkor is igazságtalannak vélem, hogy külföldre húzott. Az egy meskete, hogy a fia kedvéért. Ugyan kérem, Magyarországon is vannak olyan helyek, ahol nagyon jó a levegő. Sőt ők mondják, hogy jó az eü. ellátás. Akkor miről beszél?! Hja, mert ez az ő családja és nem a miénk, nem a por népé?!
Ezt Magyarországon egy orvos állítja, Dr. Onkológia.
Azonban bevett szokás, hogy problémás esetekben legalább három orvost kell megkérdezni, és ha kettő véleménye egyező, akkor aszerint kell cselekedni. Nagy valószínűséggel kettő azt mondta, hogy Tenerife, tehát 2/3-os többséggel (legalább ebben legyen meg) a Kanári szigetek nyert. :)
 
a munkáját ingázással is el tudja látni, a kérdéseket és interpellációkat meg tudja írni Tenerifén is.
Utazási ktg támogatást nem vesz fel
Ez máris jobb egy fokkal mint ugyanez Baja-Budapest vagy Szekszárd-Budapest között ingázna a menetidőt és költséget
Össze lehet vetni akkor még simább ügy isVoltak akik idehaza a ktg elszámolással felvettek ennyit belföldön és utazási idejük is több volt
Persze van aki ezt a vonaton utazást, laptopon Alkotmányírásra használta.
Azt mondják páran vissza kéne adni képviselői mandátumát mert nem abban a körzetben lakik ahol megválasztották
Ha az EP-be kikerül valaki az sincs itthon az is visszaadja.
Volt aki nagykövet lett az visszaadja?
 
Mint írtam, 1o év alatt 5o milliót vett fel ezen a jogcímen, amíg ki nem derült, hogy a bejelentett nyíregyházi címe helyett Érden lakik...
Nem vesz fel, de felvett.
Persze van aki ezt a vonaton utazást, laptopon Alkotmányírásra használta.
Azt mondják páran vissza kéne adni képviselői mandátumát mert nem abban a körzetben lakik ahol megválasztották
Ez mondjuk hibás érvelés a listán bejutott képviselők esetén, de az tényleg fura lenne, ha a fogadóóráját a szigeteken tartaná.
Ha az EP-be kikerül valaki az sincs itthon az is visszaadja.
Volt aki nagykövet lett az visszaadja?
Mint a vöcsök.
Ugyanis nem lehet senki egyszerre OGY-i képviselő és EP-i képviselő (ahogy polgármester sem).
Én speciel ezért támogatnám, hogy kormánytag se lehessen képviselő, mert így önmaga számára alkot törvényeket (nem csak végrehajtja). Igaz jelenleg az a kör is le van szűkítve egy tucatnyi bennfentesre,
 
Majd ha bolond volna, az MSZP-ben amúgy is elég furcsa szokások vannak, talán még emlékszel az ex pécsi polgármesterre, aki kómában feküdte végig a teljes parlamenti ciklust.
Nos itt mivel érvelnél
van kóma 5 napos és van több éves hány nap után szüntetnéd meg.
1994 és 2009 között képviselő, 2006 ban szenvedett balesetet 2002 ben volt választás 2009 ig volt tovább nem lépviselő ez három év.
Majdnem négy évig feküdt éber kómában.Ilyenkor mit kell tenni mi a gyakorlat ?
Hisz lehet egy kóma pár hetestől több éves
 
Utoljára módosítva:
, az MSZP-ben amúgy is elég furcsa szokások vannak,
A kijelentés az esettel kapcsolatban érdekes.És lehet jogos is,
Pártérdekből tartották meg.Baranya megyei erős és támogatott ember.
És addig se lehetett Fideszes képviselő helyette míg élt.
Toller volt ki elszerette Pécset 3 választáson egymás után.
Hisz új választásokat kellett volna kiírni.Majd visszakerült a Fideszhez.Nagy párt érdeki veszteség is volt ez az autóbaleset.

A 2009 után kiírt időközi országgyűlési választásokat kétszer is meg kellet ismételni, hisz olyan alacsony volt a részvétel. A mandátumot csak a 2010-es országgyűlési választások alkalmával sikerült azonban betölteni. Azonban Toller Lászlót nem sikerült pótolni, a 2006-2010-es ciklusban mindvégig betöltetlenül, üres maradt a széke.
 
Utoljára módosítva:
Nos itt mivel érvelnél
van kóma 5 napos és van több éves hány nap után szüntetnéd meg.
1994 és 2009 között képviselő, 2006 ban szenvedett balesetet 2002 ben volt választás 2009 ig volt tovább nem lépviselő ez három év.
Majdnem négy évig feküdt éber kómában.Ilyenkor mit kell tenni mi a gyakorlat ?
Hisz lehet egy kóma pár hetestől több éves

Ezzel csupán arra próbáltam rávilágítani, hogy Tóbiás (a földrajzi távolság ellenére) miért lenne kevésbé alkalmas a képviselői teendői ellátására, mint anno Toller volt?
 
Hírdetőink

kmtv.ca

kmtv.ca

Friss profil üzenetek

petrucy wrote on sizsu's profile.
Megtisztelve érzem magam a követés bejelölése miatt.-))
vorosmart wrote on bsilvi's profile.
Köszönömszépen a legújjab fordítást !
A "friss üzenetek + napok óta nem jelennek meg,hibát jelez
vorosmart wrote on DeeYoo's profile.
Köszönöm szépen a fordítást.

Statisztikák

Témák
38,094
Üzenet
4,794,821
Tagok
615,337
Legújabb tagunk
dublikaty_leKt
Oldal tetejére